The Battle of Pákozd, on November 3, 1593.

Source: article “A Pákozdi Csata 1593 November 3”, by Gusztáv Gömöry, in “Hadtörténelmi Közlemények:  Kéthavonkint megjelenő folyóirat a magyar hadi történetírás Fejlesztésére”, Volume 9, by Rónai Horváth Jenő, 1896.

A «Hadtörténelmi Közlemények» 1892-iki évfolyamában a «Székesfehérvár visszavétele 1601-ben» czímü munkában a 303. lapon Hardegg grófnak 1593. október havában a vár visszafoglalását czélzó kísérletéről csak röviden emlékeztünk meg.

Pedig Hardegg Ferdinánd gróf vállalata hadtörténelmileg elég fontos arra, hogy azt részleteiben is megbeszéljük.

In the 1892 edition of the "Military History Reports" in the work titled "Recapture of Székesfehérvár in 1601" on page 303, we only briefly remembered Count Hardegg's attempt to recapture the castle in October 1593.

However, Count Ferdinand Hardegg's company is important enough in terms of military history to discuss it in detail.

Az 1592 és 1593-ban lefolyt török háborúk eseményeiről az egykorú eredeti tudósítás így kezdődik:

«Október 24-én csapataink Komáromnál jöttek össze és ugyanott gyülekeztek, úgy mint: Hardegg Ferdinánd gróf győri ezredes, ki ez alkalommal, mint vezér működött, Pálffy Miklós, a dunáninneni kerület főkapitánya, Zrínyi György gróf, Nádasdy Tamás, Maray, Bndiszcsin, Corady, Gallew és még több ezredes, kik tanácskozván, egyhangúlag az ellenség üldözését határozták el».

Hardegg grófnak Mátyás főherczeghez intézett emez első jelentéséből csupán a czím és a bevezetés, továbbá a gróf aláírása és egy utóiratban a pákozdi csata jelenvolt török felsőbb parancsnokok jegyzéke maradt fenn. 

Ε hézag pótlására két írásbeli okmány szolgálhat; az egyik egy szemtanú leírása, ki az egész eseménynek elejétől végigszemlélője volt, ki azonban jelentését névaláírás nélkül fogalmazta, a másik pedig Hardegg grófnak Mátyás főherczeghez intézett, Győrött 1593 november 7-én keltezett második jelentése. 

Palota bevétele ntán, melynek őrsége az egyezmény daczára a törökök által felkonczoltatott, az agg Szinán pasa nagyvezir Budára ment.

A császári hadi nép kapitányaival, és számos főúrral a Győr melletti táborba volt rendelve és ott össze is gyülekezett. A Felsőés Alsó-Ausztriából jött harczosok, valamint a többi gyalogság és zsoldosok, a magyar nemesség és a megyék hadai, összesen mintegy 12.000 főt tettek ki. 

Október 22-én korán reggel kelt a sereg útra és a Duna mentén 2 mértföldet menetelve, a szabad mezőn, egy a Dunába ömlő kis patak (A Bakony-Ér.) mellett töltötte az éjszakát. 

Október 23-án értünk be Komáromba és itt találtuk Pálffy Miklóst az ő embereivel, valamint a Morvaországból jött katonákkal együtt, úgy hogy összes erőnk most már 18.000 főre emelkedett. 

Az ezt követő tanácskozásokban, melyek október 28-áig tartattak, a császári vezérek abban egyeztek meg, hogy Székesfehérvárt ostromolni fogják. 

Hardegg gróf a 18.000 főnyi császári sereget október 29-én a következő menet-rendben vezette Székesfehérvár ellen: Pálőy gróf képezte csapataival az elővédet, azután jöttek a német gyalogság által fedezett lőszerkocsik, parancsnokuk, Gall Bernát Leó főtáborszernagy volt. 

A sereg vonata — számszerint mintegy 2000 szekér — a sereget mindkét oldalán követte. 

Azután jött Hardegg Ferdinánd gróf, ki, mint már említettük, e hadjáratban Directoriummal bírt és e táborban fővezér volt, Nádasdy Tamás gróf és Zrínyi György gróf. Ezek az összes urak egy puszta, mocsaras talajon fekvő faluban éjszakáztak. 

Október 30-án a sereg Székesfehérvártól 3 mértföldnyire a Bakony végén táborba szállt. 

Október 31-én, vasárnap délután 3 órakor, egy nagyon ködös napon meglehetősen észrevétlenül egészen a város elé értünk. 

A sereg elővéde menetelés közben egy csorda legelő szarvasmarhára talált, melyet a főoszlophoz terelt. 

Rövid időre ezután a külváros zöldséges kertjeiben egy 2—300 emberből álló török csapat tünt fel, kik azért törtek ki, hogy a véleményük szerint csak csekély számú portyázó különítmény által elhajtott állatokat ismét visszatereljék; mert úgy látszott, hogy a császári sereg közeledéséről semmi tudomással sem birtak. 

Alig hogy Hardegg Ferdinánd gróf és környezete, Berkha Zdenko udvari hadi tanácsos, Praun Erazmus komáromi ezredes és Gall főtáborszernagy a török csapat kirohanását észrevette azonnal ellenük vágtattak és a sűrű köd födözete alatt egész a vár-kapu felvonó hidjáig jutottak. 

Ennél az összeütközésnél 5 török, részünkről pedig egy olasz nemes önkéntes és több ló esett el. 

Pápa kapitánya, Huszár Péter, már előbb utasíttatott, hogy 600 magyar gyalogossal abba a városrészbe igyekezzék benyomúlni, hol a bég szállása volt; hasonlóképen Jörger Hermann is, hogy német zsoldosaival a Wetschlia (talán Betschlia) kaput rohanja meg, nehogy Huszár valamiképen megelőztessék, az ellenség pedig két helyen legyen foglalkoztatva. 

Időközben a lövegekkel is a külvárosok lővonalába jutottak, bár az ellenség, ki a sűrű ködben bennünket nem is láthatott, az utat, melyen át meneteltünk, kisebb ágyúkkal sűrűn lövette, úgy hogy a golyók fejeink körül süvítettek és sisteregtek; de söt egeszen az általunk kiválasztott táborhelyre is becsapkodtak. 

Ez az ágyúkkal való tüzelés Székesfehérvárból többé-kevésbbé hevesen egész éjen át hajnalig, november l-'eig tartott. 

3 órakor reggel, még sötétlett, vezette be Huszár a támadást, 3000 harczos által támogatva, a Só-kapu ellen.  Az ágyuk dörgése és a muskéták ropogása volt a jel, melyre Jörger Hermann 2000 harczosával a másik városkaput volt megrohanandó. A két helyen folyt küzdelem alatt a nap fölkelt. 

Alig hogy Hardegg észrevette, miszerint a császári sereg a palánkok, kerítések és a várkapuk között védtelenül áll és az ellenséges lövegek által sokat szenvedve már-már csüggedni kezd, elrendelte, hogy Jorger osztályától néhány löveg kerekeken, még pedig egy egyszerű és kettős falkonett, valamint egy rövid ágyú, a várkapu elé hozassék. De miután Rosenberger Ahasverus tüzérhadnagy látta, hogy ezeket a lövegeket nem lehet jól fedezve felállítani, a löveg szolgálatára álló legénység pedig, valamint a fogatok is, a lőrésekből lövöldöző törökök által nagyon sokat szenvednek, a tűzmesterek sem akarnak már helyt állni, Gall, a tüzérség főparancsnoka azoknak visszahozatalát rendelte el; de ez sem történhetett meg veszély nélkül, s ez alkalommal a löveg fedezésére szolgáló zászlóalj parancsnoka is elesett. 

Hardegg gróf Mátyás főherczeghez intézett jelentésében így ír: 

«Hétfőn reggel — ez november 1-én volt — ámbár egész délig rohamot intéztettem, beláttam, hogy egy hosszantartó ostrom nélkül — mire nézve utasítással ellátva nem is voltam — Székesfehérvárnál mit sem lehet kivívni, és elhatároztam, hogy el fogok innen vonúlni.» 

«E közben azonban Huszár Pétertől azt az örvendetes hírt kapom, hogy azt a részt, melyet neki bevenni megparancsoltam, csakugyan be is vette; egyidejűleg még két nagyobb löveget is kért, abban a reményben, hogy talán sikerülne neki a vár ellen is valami előnyös dolgot mívelni». 

«Erre azután a katonák nagy számban, a megyebéliek, valamint többen a magyar nemesség közül is, avval a kéréssel jöttek hozzám, hogy ne vonuljak el, hanem itt maradva Huszárnak a kért lövegeket elkiildjem, mivel meglehet, hogy aztán 2—3 óra alatt a város elesne.» 

«Bár én előre láttam, hogy ez hasztalan lépés lesz, mégis a vezetők, a magyar urak kedvéért és megelégedésükért beleegyeztem, és elvonültam a régi állásból, mely majd egy mértföldnyi kerületre volt attól a ponttól, hol Huszárnak a benyomulás megparancsolva volt. Huszárnak a kért két löveget avval a megjegyzéssel küldtem el, hogy ha éjfélig sikert tud kivívni, ügy azt jóvá hagyom, de ha nem, ügy a lövegeket visszahozva, a várost fosztogassa ki, gyújtassa fel és vonuljon onnét ki.» 

«De Huszár kissé elkésett, úgy hogy az éj utolérte őt és a két löveget csak nagy nehezen tudta kihozni.» 

«Huszár visszavonúló útját hozzánk nem vehette ugyanazon ponton át, a hol benyomúlt, hanem csapatával a palotai kapun át kellett kivonulnia.» 

«En a sereggel még ugyanaznap, mely Erich napja (kedd, november 2-ika) volt, útnak indúltam és Fehérvártól Va mértföldnyire szálltam táborba, hová aztán később Huszár is kimerült, csekély számú embereivel, kik a fáradságtól alig mozogtak, beérkezett.» 

Közelebbi részletekre nézve azt beszéli a szemtanú, hogy a lövegek, melyek Huszárnak kiutaltattak, egy Singerinbői és egy Quartierschlangéból álltak, ezenkívül pedig Huszár még 8 kis űrméretű könnyű löveget is vitt magával. De a két nagy löveg sehol sem volt alkalmazva, miután nem lehetett azokat sehol sem biztosan felállítani, és azokat kihozni is, a 300 főnyi fedezet daczára, csak nagy veszedelem közt, ellenséges tűzben lehetett. 

A harcz alatt a katonák fosztogattak, — a mi nekik meg volt engedve — szétfutottak és végre a házakat felgyújtották. 

A 8 könnyű lövegböl 4 elveszett. A rohamnál, melyet Jorger és Huszár vezettek, a császáriak 100 embert vesztettek. 

Most kövessük ismét Hardegg jelentését: «Szerdán, november 3-án, korán reggel, midőn huszárjaimmal épen lóra ülni akartam, az a hír érkezett, hogy «a török közeledik». Azonnal kilovagoltam a táborból, hogy lássam, honnan jön és milyen erös az ellenseg. Kezdetben nem becsültem őket többre, mint 2—300 főre és azt véltem, hogy csak a fehérvári bég lesz, ki nyomaimat követi.» 

«Bár az elvonulás már teljesen folyamatban volt, a lövegek és seregkocsik már messze előre mentek, mégis azonnal «állj»-t vezényeltem. Végre észrevettem, hogy a mennyire közeledik az ellenséges oszlop, annyira látszik számban és nagyságban növekedni ; tanácsot tartottam tehát a vezetőkkel, hogy mit tegyünk ? Nyomoljunk-e az ellenség ellen vagy nem?» 

«Bövid tanácskozás után mind, különösen pedig Pálffy, azt tanácsolták, hogy ütközzünk meg.» 

«Miután pedig én mindjárt kezdettől fogva az ellenség megtámadását határoztam el, nem volt sok megfontolni való, hogy az ütközet-állást a hadi rend szerint felvehessük.» 

A török fölmentő sereget a Lovasberény-—Pátka és a Velencze—Pákozd felőli utakon jőve, már Székesfehérvártól keletre egy fél mértföldnyire láttuk közeledni és a seregnemeket is meg lehetett már becsülni. 

Az ozmánok elővéde gyalog puskásokból állt, azután jöttek a tábori lövegek és a janicsárok gyalog csapata, kikhez lengő zászlókkal hatalmas lovas csapatok csatlakoztak. Most már kétségtelenné vált, hogy ez az a hatalmas, 20.000 főnyi sereg volt, melyet Szinán pasa arra a hírre, hogy a császáriak Székesfehérvárt fenyegetik, annak fölmentésére Budáról küldött, és a melylyel, mint fővezér a budai pasa, továbbá az esztergomi, zrinyi, pécsi, mohácsi, koppányi, füleki, hatvani, szolnoki, nógrádi, székesfehérvári bégek, Ali pesti bég és még többen is jöttek. 

A császáriak hadi rendje, arczczal északkelet felé, a kővetkező volt: 

Pálffy népeivel a bal oldalon; Hardegg harczosaival, Zrinyi, Nádasdy és Budiány (Batthyányi Boldizsár) mellette a középen; itt tartózkodtak még St. Hillier, Merasci és Beck Miksa kapitányok zászlóaljai is, melyek mind már eleve a támadásra voltak kiszemelve. ) Nehogy azonban szükségtelen tárgyalások vagy kételyek támadjanak, Hardegg megengedte, hogy Pálffyé legyen a támadás elsősége, s így ő vezesse be az ütközetet. 

Ε közben az ellenség is jobban kifejlődött és egyik tőlünk jobbra álló csapatját mindinkább előbbre tolta, a mely müvelet által elárulta, hogy bennünket a mi visszavonuló utvonalunkról, a moori országútról, lenyomni szándékozik; ez ellen a csoport ellen lön most Huszár Péter a pápai huszárokkal, valamint a sárga és vörös kabátosokkal és 200 német lövészszel irányítva, mely parancsnak Huszár azonnal eleget tett és az ellenséget föltartóztatta. 

A kocsi és lövegparancsnoknak megparancsoltatott, hogy a nagyobb lövegekből egy kocsivárat alkosson, 14 könnyű löveggel a sereg felállításához közelebb vonuljon, végre további 3 löveget a volt palotai tűzmesterrel, mint tartalékot utána küldjön.

A császári sereg az ütközethez nem több, mint 7—8000 emberrel fejlődött, s az is födött terepen, rossz talajon, szűk utakon, lassan és nem minden nehézség nélkül történt. 

A törökök, mint már korábban említettük, első harczvonalukat csoportokkal alkották és mindkét szárnyukra 16 kereken járó löveget állítottak fel. Ez a meglehetős kiterjedt hosszú vonal, a mi jobb szárnyunkat túlhaladta, miáltal Hardegg kényszerítve volt, állását manövrirozva kiterjeszteni és kiszélesíteni. 

Délelőtt 10 órakor a két seregtest harczra készen állt egymással szemben. 

A keresztények lépésről lépésre lassan nyomultak előre. Alig értek lőtávolba, az ellenséges lövegek már dörögni kezdtek és a lövedékek fejeink fölött repültek el, s így nekünk lényegesebb kárt nem okoztak. 

A német zsoldosok, valamint a tüzérség is, s hullámos, födött terepen helyenkint nem tudták a gyalogságot követni és visszamaradtak. 

Ebben a nehéz pillanatban a becsületüket szerető harczosok, Gall Leó és Marasc ikapitány az alsó-ausztriai lovasokkal, gondolkodás nélkül, az Ur nevében, a barbár gyalogságot rohammal megtámadták és azt a többiektől elvágták. A bal szárnyon Hardegg gróf a morva vörös kabátosokkal ugyanígy tett, az ellenség jobb szárnyába törve be. 

Huszár Péter a mi jobb oldalunkon gyalog és lovas katonáival, mint rendesen megtette kötelességét és tovább nyoműlva a törököket elűzte. 

A legszélső balról pedig Pálffy gróf a veres és sárga kabátosokkal az ellenség jobb hátsó oldalába fúrta be magát. 

Miután az ütközet további folyamán az ellenséges sorok gyorsan inogni és hátrálni kezdtek, Nádasdy és Zrínyi is harczba léptek és a menekülőket 3 mértföldnyire üldözték. 

A harcz kifejlődésében most épen az ellenkezője történt annak, a mit úgy látszik a törökök terveztek, a mennyiben a törökök jobb szárnya bontatott fel, a mit ők előretolt felállításuk által épen a mi jobb szárnyunkkal akartak volt cselekedni. 

Különösen vitézül és bátran harczoltak a gyalog janicsárok, kiket azonban lovasaik cserben hagytak. Számtalan hullájuk hevert a csatamezőn, mint a kévék aratás idején. Szép férfiak, egy részük szakáltalan, míg másik már szürkülő hajjal, többnyire mellettük a jó janicsár-puskákkal és a hozzávalókkal, pisztoly, töltények, sült fánkok, sajt és eféle élelmi szerekkel, hogy a szegények ne vonuljanak be éhesen és szűkölködve az ő mézes egükbe. 

Az ütközet Székesfehérvártól északkeletre, Pákozd mellett, IV2 mértföldnyi területen folyt le. 

Hardegg Mátyás főherczeghez intézett jelentésében kiemeli : «hogy úgy a magyarok, mint különösen a németek becsületesen, vitézül, mint azt becsületét szerető harczosokhoz illik, viselték magukat».

A foglyoktól megtudták, hogy az ellenséges sereg közel 20.000 főnyi volt, kik közül 4—5000 embert, leginkább janicsárokat vesztettek. Hardegg a törökök veszteségét csak 3000-re teszi, míg más adatok 7—10.000 emberről is beszélnek. 

A császáriak vesztesége, a mi a legvalószínűbb, 1500 főre van téve. 

Elfoglaltatott 20—40 könnyű löveg kerekeken, sok szép fegyver, kardok, buzogányok és pánczélszúrók, jeléül annak, hogy sok előkelő töröknek kellett elesni, — további két főés 30 kisebb zászló. 

Mint különös zsákmány megemlítendő egy élelmező oszlop elfoglalása, mely 500 kocsiból állott, liszttel, kenyérrel, zabbal és árpával terhelve, és mely készleteket a szigetvári bég Somogyés Zalamegyében harácsolta össze, hogy azokat tisztelete jeléül Budára Szinán pasának küldje. 

A mi élelmiszer-hiányunkat pótlandó ez a fogás nagyon kapóra jött.  A budai pasa kardja ketté törve találtatott meg, mig ö maga karján és fején megsebesítve csak 100 lovassal, az esztergomi és még két más béggel (a nógrádi és szécsényi bégekkel, kik mindhárman tévesen vannak felvéve az elesettek között) élve érkezett vissza Budára. 

Hardegg a fényes győzelem után régi hadi szokás szerint harczosaival a csata színhelyén akart táborba szállni, de a víznek teljes hiánya ezt lehetetlenné tette: így tehát a város mellett közel a Sóstóhoz vett éjjeli szállást, hol egyúttal Fehérvár hangulatát és annak további szándékait megfigyelni képes volt. Ide vonattak vissza még az éj folyamán a nehéz lövegek a szekérvárból, melyek részben már útban voltak Zetaszhadzki (?) felé. 

Ekkor a magyar urak, Pálfi'y Nádasdy és még mások avval a véleménynyel jöttek Hardegghez, hogy most már könnyű lehet magát Fehérvárt is bevenni, miután biztosan föltételezhető s erre jelek is vannak, hogy annak őrsége a szokásos föltételek mellett a kapukat kinyitni hajlandó lesz. 

Ezeket a vérmes reményeket Hardegg nem osztotta, ellenkező véleményét avval indokolva, hogy a várfalak korántsem oly roncsoltak és düledezők, hogy azokon csak úgy könnyedén át lehetne jutni; az is valószínű, hogy az őrség az ütközetből menekült törökök által megszaporodott, a mi erőnk pedig sokkal kisebb, semhogy az ostromot hathatósan megkezdeni tudnánk, a legénység meg van hajszolva, fáradt, miután 3—4 nap óta kenyeret sem látott és élelemben, ólomban es lőporban egyaránt hiányt szenved, végre pedig, hogy a huszárok a rohamra kopjákkal, a sereg pedig elegendő eleiemmel ellátva nincsen. 

Könnyen megeshetnék, hogy eme sok hátrányos körülmény mellett, ha támadásunk Székesfehérvár ellen kudarczot vallana, úgy még a győzelem által kivívott fölényt is elveszítenénk. 

Ε megbeszélések után az elindulás november 4-éve határoztátott el. 

Az éj folyamán a két külváros: Ingován és Szigeth a törökök által felgyújtva, lángokban égett; Ο Felsége hadi tanácsosa, Berkha Zdenko, Hardegg nézeteit helyeselve, ugyancsak az éj folyamán visszaindult Bécsbe, hol november 6-án este érkezett meg és Mátyás föherczegnek az összes eseményekről szóbeli jelentést tett. 

Korán reggel kelt a sereg útra, és a harcz színhelyéhez közel szállt táborba, ott, a hol a harcz előtt állottunk volt. A menet odáig nem volt minden veszély nélkül, a mennyiben az út egy hídon vezetett át, mely a várbeli lövegek lőtávolában állott. 

November 5-én folytattuk a menetet. Győrtől 4 mértföldnyire Pálffy és Praun Erazmus elváltak a seregtől és Komáromba, míg Hardegg és Zrínyi, kik mindketten a lóról leesve megsérültek, Győrbe mentek. 

Győrtől 3 mértföldnyire eg}7 nagy puszta falunál a sereg megállt. A beállt friss eső könnyített a nagy fáradságon, míg egy Győrből hozott 50 kocsiból álló szállítmány, kenyér, sör, bor és zabbal megrakva, az ehes katonákat és lovakat üdítette fel. 

November 7-én az összes csapatok bevonúltak Győrbe. Ugyanezen a napon Pálffy, Praun és Nádasdy urak is megjelentek Győrben, hogy a zsákmány elosztására nézve egyezkedjenek ; sőt mindenkinek esküjére az elosztás oly egyformán történjék, hogy azoknak, kik kárt szenvedtek, káruk megtéríttessék. Az erre vonatkozó legközelebbi összejövetel — a minek lelkiismeretessége, az akkori időket tekintve, bizonyára nagyon dicsérendő — Szent Katalin napjára lön megállapítva. 

Ha a különböző híreknek hitelt kell adnunk, úgy a Szpahik Fehérvárról az aranyszarvhoz mentek, hogy a fővezért Szinán pasát bevádolják, ki az egésznek kezdeményezője volt és nemcsak az országot, hanem magát is megrontotta, miután most már a határokon tovább megmaradni nem lehet. 

A Székesfehérvárnál ejtett zsákmány: 5 négykerekű és 25 kétkerekű könnyű löveg, 22 zászló, 10 dob. Két pompás arabs ló 0 Felsége és Mátyás főherczeg számára 1594 január 1-én Gall Leó és Praun Erazmus által Bécsbe szállíttatott, hol mindketten lánczok átnyújtásával lettek kitűntetve. 

Habár Székesfehérvár elfoglalása nem is sikerült, a seb, melyet a kivívott győzelem az ozmánokon ejtett, mély és égő volt, és mintegy bevezette azokat a sikereket, melyekkel az 1593-ik évi háború Magyarországon bevégződött.