The Battle of Sisak in 1593

 A Sziszeki Csata 1593-ban.

Source: article “A Sziszeki Csata 1593-ban”, by Gusztáv Gömöry, in “Hadtörténelmi Közlemények:  Kéthavonkint megjelenő folyóirat a magyar hadi történetírás Fejlesztésére”, Volume 5, by Rónai Horváth Jenő, 1894.

Egy rajzmelléklettel.

A Száva vidékén nemrégiben egy emléket állítottak, mely a császári és magyar hadak által 300 évvel ezelőtt a törökök fölött kivívott győzelmet volt megörökítendő.

1593 június 23-án történt, hogy egy nagy, válogatott csapatokból álló török hadsereg a keresztények által nyílt csatában megsemmisíttetett.

Sziszek, akkor az ország egyik végvára, a törökök által ostromoltatott, s e hely fölmentésére küldetett ki ama császárí sereg, mely a már említett fényes győzelmet kivívta; ezt a hadi vállalatot akarjuk minden mozzanataiban, számos egykorú forrásra támaszkodva, leírni és olvasóinkat amaz eseménynyel tüzetesen megismertetni, mely a pápa szavai szerint «Isten csodája» volt, a minthogy csodaszerű is volt a kis csapat győzelme az akkor legelső török hadsereg fölött.

1590-ben köttetett meg a nyolcz évre szóló béke a törökkel; jól tudjuk, hogy a Rudolf császár által időnkint kötött ilynemű békének Magyarországra és különösen annak délnyugoti részére nézve csak igen csekély jelentősége volt.

Ámbár a szultán maga nem viselt háborút, a szandzsák-bégek a keresztény területeket folytonos betörésekkel nyugtalanították. Igaz ugyan, hogy e betörések czélja nagyobbára csak zsákmányszerzés volt, de azok a végeket mégis állandó nyugtalanságban tartották.

A portánál ez iránt tett panaszok teljesen eredménytelenek voltak, mivel a török főméltóságoknak sem okuk, sem kedvük nem volt, a rabló pasák által vállalataik engedélyezésére küldött gazdag ajándékokról lemondani.

Ez úttal a béke harmadik évében, 1593 január 6-án történtek az első ellenséges nyilatkozatok a porta részéről; szigorú parancsot adatott ki ugyanis, hogy minden Konstantinápolyban élő, és a budai, temesvári és boszniai béglerbégek alá tartozó katona még január 12-ike előtt illetőségi helyére utazzék. Egyidejűleg a görög béglerbég is utasíttatott, hogy csapatait készenlétben tartsa, és ha a határos pasák valamelyike segítséget kérne, azt azonnal támogassa; mert a szultán a budai pasától oly hivatalos értesítést nyert, hogy a római császár a határon csapatait jobban megerősítette, mint valaha, továbbá, hogy ámbár a német és cseh rendek a béke föntartására és az ajándékok megküldésére hajlandók - a mit mindazok megerősítenek, kik az említett országokból ide utaznak — a harczra szomjas magyarok azonban ezt ellenzik és meggátolják, és csak zavart és háborút kívánnak.

Nem érdektelen ez ellenséges indulat okait fürkésznünk. Egy, Konstantinápolyban 1593 január 4-én kelt írás azt mondja: «Ma délben 40 magyar fogoly érkezett meg Győr, Komárom és Tatából, kik különböző alkalmakkor, egy részük még Szinán pasa vezérsége alatt estek fogságba; 2 régi zászló, 1 dob és 1 trombita volt náluk; Budáról kísértettek ide, de útközben közülök 16 az öreg Szinán pasa tiszteletére Malgarara küldetett. A megmaradtak ma lesznek a divánnál bemutatva, és azután a bagnóba küldetnek.»

་

Még ugyanaz nap késő este egy fogoly huszár tiszt érkezett, ki a nagyvezír által kikérdezve, a következőket vallotta: Rudolf császár katonái Komáromból, Tatából és Érsekújvárból Zsámbokra betörtek, avval a szándékkal, hogy az ott lévő nagyszámú szarvasmarhát elhajtsák, de megveretvén, 15 ember közülök lekaszaboltatott, 28-an pedig elfogattak. Továbbá általánosan azt beszélik, hogy a római császár a portának az ajándékot mindaddig nem fogja megküldeni, míg a Horvátországban kirabolt várak helyre állítvá nem lesznek, és hogy a jövő évben Székesfehérvárat komolyan ostrom alá venni tervezi. Midőn a nagyvezír eme híreket a szultánnal tudatta, az dühbe jött, és ez volt tulajdonkép indító oka a január 6-án kibocsátott parancsnak.

Megjegyzendő még, hogy a diplomatiai összeköttetés már korábban, pottendorfi Krekvitz Frigyes császári követ fogva tartása következtében teljesen meg volt szakítva.

A császáriak részéről a horvát határon összevont, és a télen át különböző helyekre szétosztott hadi népek melyek Burgau Károly örgrófnak voltak alárendelve — az év elején igen csekély létszámmal birtak; mert a tiroli ezred és a Fugger zászlóalj leköszöntek volt, Nádasdy Ferencz gróf lovasai elvonultak, és így csak az úgynevezett császárezred, melynek ezredese Eggenberg Rupert volt, és a salzburgi csapatok állottak mint helyőrségek rendelkezésre.

A törökök első ellenséges betörése a Kulpa mellett újonnan épített Petrinja várából az úgynevezett Turopoljebe január közepén történt, még pedig éhség folytán, miután az állandó havazás az élelmi szereknek a várba szállítását lehetetlenné tette. Az őrség átment a befagyott Kulpán, megtámadta a 3 mérföldnyi távolságra fekvő Vukovina helységet, az ott lévő nemesi udvart fölgyújtotta, 60 lakost, valamint nagymennyiségű élelmi szert magával hurczolt, és ismét visszatért Petrinjába.

A néhány fogságba esett töröktől megtudták, hogy a boszniai pasa mintegy 9000 emberből álló hadtest fölállításán fáradozik, és ezt 10 nap alatt harczkész állapotba helyezni képes.  Továbbá, hogy a pasa, ki jelenleg február 10-én Banjalukában tartózkodik, a mint a hó elolvad, a Glina mentén Berkosovinánál egy végházat akar épittetni, míg a szultán maga egyik vezírrel és hatalmas sereggel a tavaszszal készül betörni. Petrinjában Rusztán bég parancsnokolt 2000 ember felett; az ott lévő híd oly rossz állapotban van, hogy lóháton senki sem mehet át rajta. Petrinja élelmezését illetőleg a törökök úgy gondoskodtak, hogy a környék minden oláh háza bizonyos mennyiségű gabonát stb. volt köteles szállítani. A törökök még a Dráva és Mura vizének mélységét és szélességét is sok helyen megmérték, és már most annyi gerendát, deszkát, hajókat hordtak össze, hogy három óra alatt mindkét folyón át hídat verni képesek lennének. A hajó-szükségletet oly pontosan kiszámították máris, hogy példáúl a Murán 18, a Dráván 22 ilyen szokásos hajóra van szükségük, melyek mindegyike hat ökör által vont szekéren szállíttatik.

Meg más hírek is érkeztek, melyek szerint a törökök a Magyarország elleni hadjáratot Nándor-Fehérvárról akarják megindítani, és hogy úgy az erdélyiek, mint a moldvaiak és az oláhok a porta által kiküldött csauszok által folytonosan harczra buzdíttatnak és serkentetnek.

A hódolt alattvalókat pedig karóba húzással való fenyegetés mellett fölszóllították, hogy mindegyik gerendát, fát vagy egyéb, sánczépítéshez szükséges anyagot és szerszámot szerezzen be, hogy adandó alkalommal oda szállíttathassanak, a hol azokra szükség lesz. A törökök okozta viszonyokat jellemzendő, csak néhány eseményt mondunk el.

Így nemrégiben 400 török megtámadta Abullia falut, azt fölgyújtotta, kirabolta és kiváltképen sok gyermeket ragadott magával. Erdődy Tamás gróf, horvát bán, kinek birtokán volt e falu, 100 legjobb huszárjával üldözőbe vette a törököket, megtámadta öket, 70-et közülök levágott és 30-at fogságba ejtett. Az üldözés alkalmával a zsákmányt ugyan elvették a mozlimektől, de sokan a szegény gyermekek közül, kiket vágtatás közben lovaikról ledobtak, a lovak lábai alá kerültek és össze tiprattak.

A Dunán inneni kerület fővezérétől, Zrínyi György gróftól, a legszomorúbb hírek érkeztek be. Ott is fölhasználták a törökök a jó alkalmat, és a befagyott vízen átkelve, a Balaton melletti Hídvéget megtámadták és földig leégették.

Szilágyi Ferencz Balaton-Szent-Györgyről, urának, Török Istvánnak így ír: «szívesen és örömest írnék jobb hírt, mint Hidvég elégetését, de most már magam is attól félek, hogy a törökök nehány nap múlva Szt. Györgyöt fogják meglátogatni; kérem tebát lőszereket és nehány embert is küldeni».

Csokonya is török kézen volt már; innen Kis-Komárom ellen nyomúltak, s e helyet rohammal igyekeztek bevenni, de visszaverve távozni voltak kénytelenek. Ezután Nagy-Kanizsa bevételét akarták megkísérteni. A Győrben levő Hardek Ferdinánd gróf ezredes Gallerrel s ennek hadi népével, stiriaiak, krajnaiak és karinthiaiak mintegy 3000 emberrel, a Balaton mentén a törökök megbüntetése czéljából portyázni indúlt s ez alkalommal a befagyott tavon akart csapataival átkelni, de e merész lépéstől Samarjai Ferdinánd kapitány visszatartotta őt, ámbár már a csa-patok a tó partján állottak, sőt azok egyrésze az átkelést meg is kísérlette volt.

A Horvátországból érkezett hírek szintén nagyon lehangolók valának, és különösen a törökök erélyes készülődéseit hangsúlyozták; a mivel szemben az országban alig történt egyéb, mint folytonos gyűlésezés és eredménytelen tanácskozás. Különben Eggenberg Rupert ezredesben nagyban bíztak, remélvén, «hogy vele a dolgok majd másként fognak menni.

Ernő, osztrák főherczeg, ezen tapasztalt és külföldi háborúkban kipróbált katonát február közepén Zágrábba küldte, hogy a vend-horvát határokon a bomlásnak indult hadügyet rendezze, és mindenek előtt a meglazúlt fegyelmet helyre állítsa.

Az utasitás úgy szólt, hogy Grasvein Istvánnal, Kaproncza kapitányával és a vend határon a fővezérlettel megbízott parancsnokkal, valamint Werner Jánossal és Reitenau Hanibal Jakabbal, a vend és horvát határokra küldött hadi népeknek ezredeseivel egyetértőleg, mint a Tirolba utazott főparancsnok, Burgau örgróf, helyettese és megbizottja parancsnokoljon, és a Horvátországban lévő Auersperg Andrással és Erdődy gróffal, a bánnal, valamint az összes kapitányokkal lépjen levelezésbe, minden fontosat a főherczegnek, mint fővezérnek, jelentsen, sürgős esetekben azonban ő maga intézkedjék.

Az utasítás különösen még azt hangsúlyozza, hogy a katonák a szegény embereket ki ne foszszák, és hogy a zsoldhátralékok folytán netán támadó zendülések megakadályoztassanak.

Ezalatt a tartományi gyűlések Krajnában, Karinthiában, Stiriában és Ausztriában, valamint a rendek tanácskozásai Magyarországban több vagy kevesebb megszakítással márczius végeig folytak.  Nagyban és egészben a császár ajánlatait a különféle terhek stb. viselésére nézve mind elfogadták, csak a cseh rendek vitatkoztak még nehány pont fölött.

Vilmos bajor herczeg három éven át adandó, évenkinti 12,000 forint segélyt ajánlott, míg a florenczi herczeg a hadi költségekhez 50,000 koronával járult.

Márczius 20 án Krekvitz Frigyes császári követtől, ki már 1592 óta volt fogságban, annak titkára Konstantinápolyból avval a hírrel érkezett meg a Prágában lévő udvarhoz, hogy Murat török császár nyilvánosan hirdeti és Konstantinápolyban kikiáltatta, hogy ő maga személyesen fog a háborúban részt venni és Bécset fogja megostromolni.

Minden oldalról jöttek a hírek, hogy ezúttal a hadjáratban nemcsak a budai pasa, hanem nagyszámú szomszédos török parancsnokok is részt fognak venni, és hogy a bácskai és mohácsi bégek 5-6000 lovassal, kiket először a pesti pasa helyezett volt el, már Budára átkeltek, 500 lovast pedig Székesfehérvárra küldtek. Továbbá, hogy Nándorfehérvárnál két pasa áll, hogy az egyik Alsó-Magyarországba, a másik pedig Felső-Magyarországba törjön be, végre, hogy az erdélyieket 50,000 tatár fogja követni s több ilyenféle.

A törökök a magyar-vend határokon tartott császári haderőt illetőleg igen jó, de téves véleménynyel bírtak; így azt hitték, hogy a császári kormány a télen át Magyarországon 15,000 és Károlyvároson hasonló mennyiségű katonával rendelkezett, melyeknek száma naponkint szaporodik. Hogy mennyire tévedtek, azt majd később látni fogjuk.

A mi a császáriakat illeti, tervüket könnyen ki lehetett találni; ezek közé tartozott Petrinja bevétele és lerombolása, Bihács és Hrastovits újbóli elfoglalása, a török Kulpa-parton új örházak építése stb.

A portánál legújabban még azt határozták el, hogy a görög béglerbég csapataival kissé előre tolassék, körülbelül a Szerémségig, hogy annál könnyebben nyújthasson minden esetben segítséget.

Május elején Rusztán bég 3000 lovassal és 200 gyalogossal Petrinjanál a Kulpán ismét átkelt és dúlásait a Turopolje pusztításával kezdte meg.

Az osztrák tartományok azonnal fölszólíttattak, hogy csapataikat a határra küldjék. Az elsők, mint mindig, a krajnaiak voltak a helyszínén, Auersperg ezredes Károlyváros parancsnoka alatt. A stiriaiak közül csak a vend határvárak őrségei, Grasvein István ezredes alatt, voltak útra készen. A stiriai fölkelés, 2500 lövész és 300 nehéz lovas, csak egy hónap múltán volt várható.

Ernő főherczeg a legbuzgóbban fáradozott a fölszerelésen, és május 28-án Gráczból a császárhoz így írt:

"A hírszerzők folytatják jelentéseiket, hogy a bosnyák (Haszán) pasa Kostanovitznél gyűjti seregét, hogy ellenünk valamit próbáljon. »

«A krajnai lovasok már bevonúltak, a 100 karinthiai lovasnak nemsokára kell azokat követniök; Rödern és Montecuccoli gróf népeikkel Zágrábban vannak.»

«Reitenau és a salzburgi ezred beérkezéséről még nem tudnak biztosat.»

«A bán is bizonyára minden lehetőt meg fog tenni; Grasveinnak is parancsa van, hogy annyi emberrel, a mennyi csak lehetséges, oda vonuljon.»

A stiriaiak is figyelmeztettek, hogy legalább a Cilly-negyed lovasait Zágrábba küldjék.»

Május 23-án a főherczeg a császárhoz írt tudósítását folytatja és azt írja, hogy a Turopoljere betört hitetlenek a krajnai határtól mintegy fél mérföldnyire mindent elpusztítottak. «Ennek folytán a stiriai hadi tanácsosok külön futárt küldtek a «Triumvirek»-hez (ezek alatt alkalmasint Eggenberg, Auersperg és Grasvein vagy a bán értendő) azon utasítással, hogy azok Pozsega vidékére benyomulva, azt tűzzel-vassal pusztítsák.»

Erre azonban nem került a sor, mert nemcsak emberekben volt hiány, hanem pénzben és élelemben is a már meglévők számára, úgy hogy a kétségbeeséstől csak az Istenbe helyezett bizalom volt képes megóvni az embereket.

De a prágai udvarnál a törökök egy esetleges hadjáratában még mindig nem akartak hinni, ámbár a foglyok vallomása szerint Haszán pasa május 25-én 30,000 emberrel a zágrábi káptalanhoz tartozó Trencsina vára előtt állott, azt megostromolta és heves küzdelem után el is foglalta és kirabolta. Az öreg embereknek egy részét elbocsátotta, más részét lemészároltatta, a fiatalokat pedig, mintegy 800-at, rabságba hurczolta.

Június elején többek szerint június 5-én (Röderer relatiójában június 14-et mond) Haszán pasa Sziszek elé vonúlt, a Kulpa jobb partján táborba szállt, és miután a vár helyőrsége annak feladását megtagadta, a vár lövetését megkezdte.

Sziszek vagy Sisseck, Sisek, Sissec, Sisseg, Sissech, Sies, latinul Siscia, Szabó szerint Syscia, még Sisseyum vagy Sisacum és Segestának írva és nyomtatva, a Száva menten, közel Petrinjához, Segestina szigetével és Zagaboja városával szemben feküdt; régente a horvát püspök székhelye volt, míg László király azt Zágrábba át nem helyezte.

Itt hirdette volna Szt.-Quirin a magyaroknak az evangeliumot és itt is esett a pogányok fogságába, kik aztán kivégezték őt. A város és a vár már a megelőző évben, 1592-ben, Maravius Miklós apát által Aszon, Hazanes, vagy helyesen mondva, Haszán boszniai pasa ellen vitézül megvédelmeztetett és csel által sikerült is annak megtartása.

Sziszek 300 évvel ezelőtt még nem volt város, hanem egy háromszögben épített, tornyokkal ellátott vár. Istvánffy írja: «Sziszek háromszögű vár, mely téglából volt építve és egy magyar király által adatott a zágrábi káptalannak ajándékul, de régi nevét megtartotta.» A várat a káptalan szerelte föl és őriztette s várkapitányul is mindig egy kanonokot alkalmazott.

Az osztrák tartományok e pont jelentőségét már 1576-ban felismerték és kimutatták annak szükségességét, hogy a vár őrizete a kanonokok kezéből kivétessék és annak védelmével rendes német zsoldosok bizassanak meg, mert ez kitünő hely arra, hogy az ellenségnek innét kárt lehessen tenni.

Daczára a sok viszontagságnak, melyekben a várnak századokon át része volt, körülötte mégis város épült, és a paszarovitzi béke után e helyen már virágzó városka, templommal és kolostorral állott.

Fekvése a Kulpa és Száva összefolyásánál, mióta Hrasztovicz és Bihács török kézre kerültek, hadászati jelentőséget adott a várnak. Az erődítményeket megújították és még egy új torony is emeltetett.

A hely erőssége kiváltképen azon a körülményen alapult, hogy a két folyó, valamint egy, ezeket összekötő csatorna által vízzel teljesen körül volt véve. De mégiscsak is kisebb portyázó hadtestek felvételére volt alkalmas és nagyobb rohamnak ellentállni képtelen volt. A vázolandó eseményeknél is csakis Tinti apát és a 100 német zsoldos hősiességének volt köszönhető, hogy a törökök azt, a Kulpán felállított lövegek pusztító tüze daczára, el nem foglalták. Rohamot már ki nem állhatott volna, miután a törökök a Kulpán át hidat vertek és azon nagy számmal átkeltek volt.

Sziszek 1593. évi második ostromáról többféle forrás beszél; az egyik következőkép mondja el azt: Az oszmánok 1592-ben megígérték a várbelieknek, vagyis inkább megfenyegették a várat, hogy egy év múlva visszajönnek, a mi csakugyan meg is történt.

Haszán pasa ugyanis 30,000 válogatott emberrel június 12-én a vár elé nyomúlt és azt föladásra szólította fel, de a német katonáktól tagadó választ kapott. Következő nap korán reggel megkezdődött a vár heves lövetése, mi 10 teljes napon át tartott, s a vár lakóit fölöttébb megfélemlítette. Az ostromlottak e közben a zágrábi püspökhöz, és Eggenberghez futárt küldöttek, hogy a nagy veszedelmet, mely őket környezi, ecsetelje és segítséget kérjen. Eggenberg Auerspergtől Károlyvárosból katonákat kért, ki a segélyre hajlandó volt és június 17-én vele és a püspökkel egyesült.

Június 20-án az ostromlottak aggodalma tetőpontját érte el, miértis újabb futárt küldtek Auersperg ezredeshez, kérve, hogy a segélylyel ne késsen, miután az ellenség a Kulpával szemben levő tornyot már romba lövette, a kapuhoz nem messze egy sánczot építtetett és mindent úgy rendezett el, hogy ha a legközelebbi napokban segítséget nem kapnak, a várat feladni lesznek kénytelenek.

A következő eseményekre nézve a leghitelesebb és legkörűlményesebb adatokat Auersperg maga nyújtja, kinek jelentését mi is követni fogjuk.

«A boszniai pasa különös eljárásáról és hadainak gyülekezéséről már korábban tudomásom volt ugyan, de előnyomulásának czélját, melyet ő senkivel sem közölt, megtudnunk nem 'sikerült.»

"A pasa két bégének, a Lika és Klena mellettinek, még mielőtt azok hozzá érkeztek volna, megparancsolta, hogy Zaisinnál várják őt be.»

«Ámbár azok a pasával nem értettek teljesen egyet, mindazonáltal egész erejökkel, mit mintegy 50 ezer emberre becsültek, június 12-én Sziszek alá nyomúltak, miről engem másnap Selin vár ura tudósított.»

«Egyrészt kételyeim voltak, miután sem a bán, sem pedig Eggenberg erről mit sem szóltak, pedig nekik kellett volna ezt mindenekelőtt tudniok; különösen pedig azért kételkedtem, mivel néhány nappal előbb egy zengg-i embertől, ki Törökországból bár kezes volt megszökött, hallottam, hogy a pasa lövegeivel Ottocsácz alá vonúlni szándékozik, Selin vár urának említett felszólítására tehát (bár mindig az volt véleményem, hogy hadi népem-mel mindenütt, a hol arra szükség van, kötelességemhez híven, segítséget nyújtok) nem indúltam hadi népeimmel azonnal útra, hanem vártam, míg a bántól avagy Eggenbergtől ide (Károlyvárosba) erről több biztosságot nyerek.»

«És mialatt én további tudósításokat várva, hadi népeimet jó állapotban tartottam, mindjárt azután, június 16-án, a bán és Eggenberg által Sziszek ostromát illetőleg az előbbivel egyértelmű értesítés mellett segélynyújtásra kérettem fel.»

«Mire aztán előbbi elhatározásomhoz képest, a Mindenható nevében június 17-én lovagjaimmal, 200 krajnai és 100 karinthiai lovassal, útnak indúltam és még ugyanaznap Szt-Jánosig, Zustavitz alatt, a reá következő nap, 18-án pedig, a Száván át egész addig a sánczig, melyet Eggenberg Zágrábtól 12 mérföldnyire hányatott föl, meneteltem.»

«Megérkezésem után, június 19-én, a bán, Eggenberg, vala-mint Rödern korán reggel hozzám jöttek és Sziszek szomorú helyzetét újból elém állították.»

«Az én indítványom az volt, hogy lehetőleg gyorsan támadást intézzünk, miután alig volt élelmi szer velünk, s így nem soká maradhattunk volna a táborban tétlenül. Ha a főélésmester, Moskhau Innocent, barátságos kérelmemre 100 forintot nem adott volna kölcsön, hogy abból minden lovasomnak portyázáskor 2 frtot adhassak, még a nagy szükség és szegénység folytán ide sem jöhettünk volna.»

«Indítványomra elhatároztatott, hogy Sziszek vára irányában továbbra előnyomulunk.»

«Alig indúltunk meg, máris hírt vettünk, hogy Breskovitznál (a mi a keresztény sereg jobb oldalán volt) 300 török lovas mutatkozott. Erre én két huszárkapitányomat, Thadiolovics Miklóst és Mihalinics Mihályt, 100 krajnai huszárral, kikhez a bán 200 huszárt, Eggenberg pedig 70-80 Montecuccoli lovast csatlakoztatott, útnak indítottam.»

«Ez a portyázó csapat elvonúlt. Mi pedig mindnyájan a további előremenetelésre intézkedünk és a mezőn huzamos ideig teljes csatarendben vártunk, míg a portyázás eredményéről értesülést vettünk.»

«Mintegy 3 óra múlva kaptuk a tudósítást, hogy a jelzett 300 törököt feltalálták és jól megverték; mellette még 80 «gebét»> elvettek tőlük, 40 törököt fogságba ejtettek, a többieket pedig haza kergették.»

«Június 20-án a keresztény sereg Selinnél állott, hogy Zrínyi grófot bevárja, ki segítségét megígérte.»

«De miután Zrínyi nem érkezett meg, a következő nap, június 21-én Novigrád felé, Selin-től 2 mérföldnyire, vonultunk. Miután itt korán érkeztünk és mitől sem volt tartanunk, a lovakat lenyergeltük; de ép ekkor gyors hír jött, hogy fél mérföldnyire innen mintegy 500 török lovas látható.»

«Erre aztán sine mora fölfegyverkezve, lóra ültünk, csatarendbe állottunk, egy osztályt kémszemlére kiküldtünk és jó másfél órát vártunk, míg a huszárok avval a jelentéssel tértek vissza, hogy ellenség sehol sem látható. »

Június 21-én hadi tanács tartatott, melyről különböző tudósítások vannak, melyek abban egyeznek meg, hogy két vélemény állt egymással szemben : a parancsnokok egy része ugyanis az azonnali támadás mellett, más része pedig ellene volt. MindenesetreAuersperg és Eggenberg között már ekkor nézeteltérés uralkodott, mely később tartós kedvetlenséget szült.

Auersperg így folytatja: 

«mindjárt 22-én reggel a bán alparancsnokaival hozzám jött és tudatta velem, hogy Eggenberg ugyan Sziszekig előre akar vonulni, hogy a várat szemügyre vegye, de onnan azonnal vissza akar térni. Ő, a bán, azt véli, hogy ez az eljárás a sziszeki őrséget elcsüggeszti és a mellett a keresztény sereget mégis abba a helyzetbe hozhatja, hogy az a törökök által megtámadtatik.»

«Ez után a megbeszélés után Sziszekről az a hír érkezett, hogy most már a legfőbb ideje, hogy a vár megmentessék, vagy pedig teljesen sorsára bízassék, mely esetben a zsoldosok megszökése biztosra vehető. Az ellenség által folyton lövetve, a helyőrségnek már épen semmi reménye sincs, hogy a várat csak még egy napig is tarthassa.»

«Erre a hírre minden szóbeszéd nélkül mindnyájan fölkészültünk és a mint az Isten azt rendelte elhatároztuk, hogy tovább. lefelé nyomulunk.»

«Miután jó rendben a Száva mentén Novigrádtól 1 mérföldnyire meneteltünk, egy a Száva és Odra közt fekvő tágas, mo-hás mezőre értünk.»

«Itt azonnal csatarendet állítottam fel. A huszárokat és a horvát gyalogságot elől avval a parancscsal, hogy mellettünk, kik 300lövészszel és 200 krajnai és karinthiai lovassal a derékhadat alkottuk, támadjanak. Röderer 500 lovasa, a Montecuccoli és Reitenau zsoldosok képezték az utóhadat.»

«Így a Mindenható nevében tovább meneteltünk.»

"De teljesen homályban voltunk a felett, hogy tulajdonkép az ellenség hogyan áll, bírja-e a Kulpán át vezető hídat avagy nem? A Sziszekre jött, föntemlített hírnök jelentette, hogy ő úgy véli, miszerint a törökök mintegy 2000 lovassal már a Kulpa balpartján állanak.»

«További félórai menetelés után, miközben a vidék sajátsá gait jól szemmel tartottuk, három jó nagy ellenséges csoportot láttunk ugyanazon az úton ellenünk nyomúlni.»

«Az ellenséges gyalogság mind lövészek - bal szárnyukkal az Odrára támaszkodtak, középen Meszni bég állott csapataival, míg Haszán pasa a jobb oldalon támadásra készen állott. »

«Ámbár ezt senki sem sejtette, más mód nem maradt hátra, mint vagy az ellenséggel bátran szembe szállani, vagy futni; elhatároztuk tehát, hogy támadást intézünk.»

«Az egész oly hirtelen és váratlan ment végbe, hogy a huszárok, kiknek a támadás mellettünk volt megparancsolva, bennünket (bár mi őket nyomon követtük), be nem vártak, hanem, mint az mindig szokásuk volt, hogy az elsőség az övéké legyen, határozott parancs ellenére, egyedül támadtak a törökre; ámde alig hogy az ellenséget csak meg is nézhették, visszaverettek és gyaunlogságkból is meglehetős sokan az Odrába szoríttattak.»

"Én azonban, ki 200 karinthiai és 100 krajnai lovassal, a huszárokhoz legközelebb állottam volt, és azt is láttam, hogyan bántak el velük és ki volt annak okozója, Jézus nevében az ellenséget azonnal megtámadni határoztam, mely betörésre a körülményekhez képest a következő rendet képeztük.»

«Ámbár a mi 600 lovasunk rendben együtt volt, és mint azt jelentették, mélységben 15 ember állt egy sorban, Meszni bég csapataival mégis bennünket körülfogni merészelt és a pasával egyidejűleg, ő hátulról, az utóbbi pedig elölről támadtak reánk. Mivel pedig a Röderer-lovasság és gyalogság meglehetős messze hátul állottak, mi pedig azok előtt jöttünk, s így könnyen nem kaphattunk volna segítséget, Meszni bég ezt könnyen meg is kísérelhette, annál is inkább, mivel a mi hadrendünk ketté vágatott. A krajnai lovasok tehát Meszni bég ellen küldettek és m gukat igazán vitéz módra viselték, mert vissza nem üzettek. Miután tehát a huszárok visszaverettek és elmenekültek, én az én lovagjaimmal és 100 karinthiai lovassal a pasa, a krajnaiak pedig Meszni bég ellen intéztünk támadást és a Mindenható segítségével, a szorongatott ország vígaszára és a szegény kereszténység örömére, 600 lovasunkkal, kikről az egész világnak el kell ismernie, hogy minden lehetőt megtettek, az ellenséget visszavertük és annyira a három folyóhoz, a Szávához, a Kulpához és Odrához nyomtuk, hogy a kik nem lövettek agyon vagy vágattak le, csapatostul a vízbe szoríttattak és ott megfultak. Természetesen azok közül, a kik katonáink kezei közé kerültek, életben egy sem maradt.

«A dolgoknak általunk hála Istennek szerencsésen történt elvégzése után, és miután az ellenséget nagy örömünkre a vízben láttuk, az utolsó csoport is, melynél Eggenberg tartózkodott, vele együtt nemsokára hozzánk jött; de itt már semmi teendője sem volt.

«Hogy kik és mennyien estek el a török legfőbbeken kívül, az nem bizonyos; de sok bég, zaymen, vajda, aga és szpahi vesztette el életét.»

«A török sereg 50,000 embert számlált. A pasa 20,000 válogatott emberrel ment át a hídon; vele voltak: fivére a cserniki bég, az orichovitzi és pozsegai bégek, az öreg Meszni bég fia, Ibrahim likai bég, a török császár testvérének fia Mehemet, skender vagy albániai bég, Rusztán bég Petrinjáról, végre pedig az öreg Ferhát pasa fia, Szokolnitsch bég.»

«Hír szerint a főbb emberek közül Kurd bég és Ferhát bég a pasa által a Kulpán túl a lövegeknél hagyattak. Az egész 20,000 ember közül alig maradt meg 3500 ember.»

Auerspergnek eme tudósításával a főparancsnoknak Eggenbergnek jelentését akarjuk szembe állítani, melyet ő az Ottaneck melletti táborból június 24-én intézett Ernő főherczeghez.  E jelentés rövid ugyan, de a Sziszek melletti táborból június 28-án írt egy második rövid jelentéssel van kiegészítve. Az első jelentés így szól:

«A mindenható Isten kegyelmesen megengedte, hogy Haszán pasát, kit 22-én 10 órakor délelőtt seregével Ottanek mellett, a Kulpa és Száva között találtunk, teljesen megverjük. »

«Midőn a pasa látta, hogy a mi csapataink erősen szorongatják, az Odra mellett álló janicsáraival igyekezett őket visszanyomni és már kivívott előnyeit megtartani. »

«De midőn a krajnaiak, valamint a károlyvárosi és Röderer huszárok, a zöld és fehér kabátosok, valamint a német gyalogság is előre nyomúltak, az ellenség menekülni volt kénytelen.»

«A bán huszárjaival kezdte meg a küzdelmet. A mint a mieink észrevették, hogy az ellenség erősebb, azonnal visszafordúltak. A lövészek fölszólíttatván segélyt adni, oda siettek, mire Röderer és a többi lovasság nyomban követte őket.»

«Midőn az ellenség látta a mi erőnket mely ugyan 5000 főnél több nem volt és hogy itt komoly döntő harcz fog bekövetkezni, a pasa népeit előbb föltartóztatni és visszavonni akarta ; a mikor pedig ez nem sikerült, menekülni kezdett azon a hídon át, melyet néhány nappal előbb vert a Kulpán, és mintegy 3-400-an keresztül is jutottak.»

«A károlyvárosi lövészek, kik ez ütközet alkalmával nagyon vitézűl viselték magukat, az ellenséget megelőzték, és a hídat meg. szállták. Ezután seregünk az ellenség legnagyobb részét lekasza bolta. A többiek menekültek, de az előnyomulás oly hevesen történt, hogy az ellenség hamarjában nem tudott a hídon átmenni, hanem a Kulpába szoríttatott, hol nagy részük tönkre ment.»

«Nyolcz löveg kerekestül, köztük egy Katzianer» nevezetű, továbbá három 40, 44 és 45 fontosak, valamint 30 élelmi és lőszerekkel terhelt hajó estek zsákmányúl.»

«A többi nyereséget annak kivételével a mit a derék, becsületes emberek az első támadásnál erőszakkal vettek el, az uszkokok és a gyalogság azután szedte össze, és a sötétben 100 szép és rossz lovat is vittek magukkal.»

Evvel végződik Eggenberg jelentése, melyhez még a török csapatok beosztása van csatolva, mire még később visszatérünk.

Az ütközet után Eggenberg Sziszek várába ment, hogy azt szemügyre vegye. Itt azt jelentették neki, hogy az oszmánok két nap alatt két rohamot intéztek, de a vár előrészébe még sem tudtak behatolni; ezután a várat lövetni kezdték, még pedig olyan hatással és erővel, hogy a helyőrség képtelen lett volna magát tovább is föntartani, és már-már a megadásra volt hajlandó.

Az ütközetben részt vett két parancsnok jelentését szándékosan adtuk szószerinti szövegben, hogy az olvasó az eredeti legfőbb forrásokkal melyek azonban nemcsak hézagosak, de mivel a két vezér közt egyenetlenség támadt, részben ellentétesek is megismerkedjék.

A következőkben pedig röviden vázolni fogjuk az események léfolyását úgy, a mint az részint e jelentések, részint más kiegészítő források és egyes följegyzések szerint elfogulatlan tanulmányozó előtt mutatkozik.

A császár hadi népei Zágrábban gyülekeztek sürgősen, hogy a boszniai Haszán pasa serege által fenyegetett Sziszeket fölmentsék. Evvel a szándékkal átkeltek a Száván és a Kulpa folyó felé meneteltek, melynek partján Sziszek feküdt.

Ezt a szándékot Haszán pasa megtudván, seregével a Kulpán át újonnan épített hídon a Száva és Odra közti térségre vonúlt. Itt ívszerü állást vett föl, háttal a Kulpának, bal szárnyával az Odrára, a jobbal pedig a Kulpára támaszkodva.

A keresztény vezérek eleinte komolyan vonakodtak a háromszorta erősebb ellenséggel harczra kelni. De végre is, tekintve a nagy hátrányokat, mi abból származik vala, ha Sziszek nem volna fölmenthető, a harcz elfogadását határozták el.

A császáriak három harczvonalat képeztek: az elsőt a horvátok és huszárok alkották, gróf Erdődy horvát bán vezetése alatt; a második Auersperg alatt állott, bal szárnyán a károlyvárosi lovagokkal, a jobbon pedig a karinthiai és krajnai lövészekkel; a harmadik és legerősebb harczvonalat a tulajdonképeni fővezér Eggenberg vezette, és ez a Rödern, Reitenau és Montecuccoli lovasokból és a német zsoldosokból állva, a két első harczvonalat balra kifelé követte s az általános tartalékot képezte.

A császáriak a szokásos zárt csoportokban való fölállítástól, melynek központját a nehéz lovasság, szárnyait a lövészek, és a könnyű lovasság képezték, eltértek, jobban kiterjeszkedtek, és ez által maguknak nagyobb mozgás-tért, és cselekvési szabadságot. biztosítottak, mint a két folyó közé beékelt törökök, kik ennek folytán fejlődésükben is akadályozva voltak.

Magának a harcznak mozzanatai gyorsan folytak le.

Az első harczvonal nagyon korán kezdett támadni és a válogatott és a számban sokkal erősebb szpahik hada által visszaveretett. Auersperg azonban a menekülő horvátokat és huszárokat megállásra bírta, és vérteseivel az ellenség derék hadára fényes rohamot intézett. A törökök a merész támadókat eleinte túlszárnyalni igyekeztek, de e közben rendetlenségbe jöttek, és saját jobb szárnyukra és a Kulpa-hídra vettettek vissza.

Ezt a perczet Eggenberg alkalmasnak látta arra, hogy teljes erővel a törökökre rontson; jobb szárnyukat csakhamar körülvette, és ez által a Kulpa-hídon való visszavonulásukat elvágta.

Haszán pasa hiába igyekezett futó csapatait megállítani; a keresztények nagy elkeseredéssel vágták az ellenséget és a zavar tetőpontját érte el, midőn a törökök a folyóhoz szoríttattak. Nem maradt számunkra egyéb hátra, mint a megdagadt Kulpa és Odra vizébe ugratni, bár ez is biztos halál volt, miután a meredek par tokon fölkúszni majd lehetetlen volt; a lovasok hanyat vágódtak és bizony legnagyobb részök a vízbe fulladt.

Csak kevés embernek sikerült a hídon, vagy a Kulpán átúszva menekülni, és Kurd bég és Ferhát pasának a Kulpa jobb partján lévő táborába eljutni, kik a rossz hír hallatára lőporkészleteiket a légbe röpítették, és lövegeik, sátraik és egyéb tábori kellékeik hátrahagyásával futásban kerestek menekülést.

A császáriak a heves küzdelem után a hídon átkeltek és a törökök táborát elfoglalták.

Délután két órakor Eggenberg, Auersperg és Erdödy ágyúdörgés és harangzúgás közt vonúltak be a fölszabadított Sziszek várba. A keresztény sereg tagozása és számereje Zwiedinek szerint a következő volt:

a) Krajnaiak: Auersperg András, a károlyvárosi lovagokkal 300 lovassal. Rauber Ádám 200 lövészszel és 400 huszárral Paradeiser György és Zsigmond, 1 zászlóaljjal, 2-300 zsoldossal;

b) Karinthiaiak: Altenburgi Obritschán Kristóf, 100 lovassal, Auersperg parancsnoksága alatt állott.

c) Stiriaiak: Grasvein István Kaproncza és Ibanitsch helyőrségével, 400 emberrel, gyalogosok és huszárok vegyesen.

d) Horvátok: Erdődy Tamás, a bán, 150 lovassal.

e) Császáriak és segélycsapatok: Rödern Melchior 500 sziléziai és 100 Montecuccoli lovassal.

Eggenberg Rupprecht 4 zászlóalj Reitenau lovassággal, mintegy 1200-1600 emberrel.

Ha még néhány kisebb csapat-osztályt ide számolunk, a keresztények egész ereje mintegy 4-5000 ember volt.

Zwiedinek azonban csak Röderer elbeszélése után indúl. Mások még megemlítik Erdődy Pétert húszárokkal és martalóczokkal, Tahi Istvánt huszárokkal, altenhofi Pietschnig Mártont és Weidner Ferdinándot német zsoldosokkal, és Prank Jakabot német zsoldosokkal, a stiriai részekből.

A török hadsereg létszáma Eggenbergi Ruprecht jelentése szerint a következő volt:

Haszán boszniai pasa 4000 emberrel, gyalog és lóháton ;

Ferhát bég, 1000 emberrel;

Opardi, gliszszai bég, 3000 emberrel;

Zivieri Meszni bég, 2500 emberrel;

Zeffár, zerniki bég, a boszniai pasa testvére, 700 emberrel;
Herczegovina bégje Mehemet, Ahmed pasa fia, 3000 emberrel;
Kurd bég, Ferhát pasa fia, 1500 emberrel;
Rusztán, petrinjai bég, 500 emberrel; 

Ibrahim, likkai bég, 2000 emberrel;

A gradiskai kapitány, 1000 emberrel.

Ehhez számítandó még 2000 szpahi, a szaimék, az akindsik stb. és 9 nagyobb löveg.

Kurd bég, Ferhát és Opardi bég alatt a Kulpa jobb partján 3000 ember maradt a lövegeknél, úgy hogy a harczban mintegy 15-17,000 török vett részt.

A törökök veszteségeit illetőleg az adatok különbözők; Lampe, Hammer és Khevenhiller szerint a törökök 18,000, Zeiler szerint 12,000 embert vesztettek; Istvánfy is 12,000-nél többet említ. Zwiedinek 8000-re mondja az elesetttek számát, míg a többiek a vízbe fúltak. Más forrás a vízbe fúltak számát 3000 re teszi. Hogy tulajdonképen melyik szám az igazi, azt bajos lenne meghatározni. Haszán pasa is a vízbe fúlt, fegyverhordozója pedig fogságba jutott; a bégek közül is 6-an részint elestek, részint a vízbe fúltak. A császáriak vesztesége egyhangúlag 500 főre tétetik. A 100 német zsoldos közül, kik Sziszeket védelmezték, csak 50-en maradtak életben.

Az elfoglalt lövegek száma sem biztos, némelyek 5 nagyobb és két kisebbről beszélnek, Zwiedenek számukat 7-11-re teszi. Mind megemlítik a híres Katzianer elfoglalását, melyet a keresztények Eszék alatt 1533-ban vesztettek volt el.

Továbbá számos lófark, szpahik zászlói, valamint a nagy vérzászló, a török főhadi szállás jelvénye, estek zsákmányúl. Ezenkívül még 2000 ló, sok sátor, 30 hajó és pompás öltözékek kerültek a keresztények kezei közé.

A győzelem hírével gyorsfutárok küldettek Rómába és Prágába, Rudolf császár székhelyére; a három fővezér mindegyike arany lánczot kapott jutalmul.

A győzelem fölött az öröm általános volt. A vitéz hadvezéreket képekben és írásban dicsőítették.

A császár a győzelem hírére a prágai székesegyházban Te Deumot tartatott. Ernő, Miksa és Ferdinánd föherczegek Eggenbergnek köszönő iratot küldtek.

De sajnos e győzedelem nem aknáztatott ki. Már két hónap múlva, augusztus 24-én, a görög béglerbég urrá lett Sziszek fölött.

GÖMÖRY GUSZTÁV.