Nemeth Bela - Before the siege

Szulejmán Szigetvár ellen.

source link

Szulejmánnak, e hatalmas török császárnak nevét a magyar történetírásban két alakban használják, u. m.: Szulejmán és Szolimán. E név tulajdonkép a héber Salamonnak felel meg és mi helyesebbnek tartjuk, ha e nevet a bevett szokások szerint akként használjuk, a hogy azt a törökök ejtik ki, azaz Szulej- mán-nak. Miksa királynak mindjárt uralkodása elején komolyan kelle gondolkoznia afelett, minő álláspontot foglaljon el a török hatalommal szemben, melynek az évi adót a kormány pénztelensége miatt már két év óta nem fizették. Szulejmán kérdést intézett Bécsbe, mit akarnak: békét-e, vagy háborút, vagyis meg akarják-e fizetni a porta évi járulékát, vagy pedig felmondottnak tekintessék a békeszerződés ? A király erre összehívta a német s magyar főurakat és velük együttes haditanácsot tartott. — A tanácsosok nézetei igen eltérőek voltak, csak Zrínyi Miklós volt, ki a porta ellen egy nagyobb háború megkezdését indítványozta, azt hozván fel, hogy a jelen békeállapot semmiben sem különbözik a háborútól, melyben az egyes bégeknek a magyar népségen elkövetett zsarolásai a magyar nemzetet egészen felemésztik. Istvánfy egész terjedelmében közli e beszédet.

Miksa rendszerint úgy tett, hogy tanácsosai mindegyikének véleményét elfogadta, mindegyik teljesítéséhez megtette a lépéseket; de midőn tenni, intézkedni kellett volna, akkor — tétlenségben maradt. A haditanácsban nem fogadta el Zrínyi indítványát, hanem a béke mellett nyilatkozott és Csernovics Mihálylyal és Csabi Ákossal az adóhátralékot megküldötte a szultánnak.
Itthon azonban háborúba fogott. Miksa nagyon jól tudta, hogy János Zsigmond erdélyi fejedelem a porta szövetségese s hogy ha ezt megtámadja, ezzel a porta haragját vonja magára s mégis megtette.

János Zsigmond a béke állandósítása s helyzetének biztosítása czéljából Ferdinánd király egyik leányát kérte magának hitvesül. Ezt a kérelmet Miksa visz- szautasította. Egy közbejött esemény még jobban szította a tűzet. Midőn ugyanis Balassa Menyhért Miksához pártolt át, az ennek birtokában levő Szatmár, Nagybánya s Hadad várak többé nem védték Erdélyt, hanem inkább veszélyeztették. János Zsigmond boszankodva Balassa átpártolása miatt, midőn az szüretre Tokajba ment, 1564. október 3-án rabul ejtette otthon maradt nejét és gyermekeit, kincseit s várait pedig elfoglaltatta. Bár az akkori idők viszonyai között ez eredmény egy nagyobb hatalmaskodásnál alig képezett többet, Miksa mégis casus bellit csinált abból s teljes erővel küldte Svendi Lázárt János Zsigmond ellen s mindemellett neki állt felebb, mert követei a portán azt követelték, hogy a szultán fenyítse meg a békeszegő János Zsigmondot. Szulejmán maga is inkább a békét óhajtotta s a követeket kegyesen fogadta; de miután János Zsigmondnak pártfogását megígérte, egész helyesen s igazságosan követelte az előbbi állapot visszahelyezését, vagyis, hogy adják vissza neki az elfoglalt tiszántúli részeket, mit Miksa nem volt hajlandó megtenni. Midőn pedig János Zsigmond a portára elküldte Svendi Lázárnak egy levelét, melyben az erdélyieket felhívja, hogy szakadjanak el a fejedelemtől, mert a török el akarja foglalni országukat, a szultán minden további békealkudozást megszakított. Magyarországban már mindenki tudta, hogy mindezeknek háború lesz a vége. A velenczei követ 1565. agusztus 31-én azt írja, hogy bár Miksa és Szulejmán a békét óhajtják, mégis Miksa erősen készül a háborúra s Buda ellen küldendő seregeinek vezéreiül német részről Salm Miklóst, magyar részről pedig Zrínyi Miklóst jelölte ki.

Szulejmán hamarább felkészült a háborúra, mint Miksa; bár öreg s beteges ember volt, s hadai sem voltak a legjobb állapotban, mégis hamar megindult seregével Miksa ellen.

Miksa király körülbelül tudhatta, minő czéljai vannak Szulejmánnak, mert ez követeléseiben mindig tovább haladván, utoljára azt követelte Miksától, hogy Szigetet, Gyulát és Egert adja át neki, ellenesetben táborba száll ellene; ehez képest, még mielőtt megindult, nagyobb haddal előre elküldötte Pertáf basát Gyula megostromlására, melynek parancsnoka Kerecsényi László volt. Könnyű volt tehát következtetni, hogy Szulejmán Szigetvárát sem hagyja ostrom nélkül.

A kislelkü Miksa a védelemnek csak legvégső esetére gondolt s nem az ország határaira igyekezett seregét összepontosítani, hanem csupán Győrbe, mert előtte csak Bécsnek védelme állott s nem Magyarországé s ezt is későn tette; mint látni fogjuk, egész elhibázott hadművelete az eseményekre beható szerepet nem játszhatott.

Szulejmán Konstantinápolyból megindulván, 49 nap alatt, junius 19-én ért Belgrádhoz hadaival; itt három nap táborozott, négy nap alatt Szabácshoz érve, átkelt a hidon s junius 26-án jött Zimonyba, hol nála János Zsigmond tisztelgett. János Zsigmond távozta után újabb divánt tartottak s elhatározták, hogy a nagy had mozdulataival az ellenséget tévedésben kell tartani, nehogy felismerje azokból Szulejmánnak Zrínyi és Szigetvár ellen irányuló szándékát. Kiadták a parancsot, hogy Péterváradnál a Dunán hidat verjenek, mert ebből arra lehetett következni, hogy Szulejmán Eger ostromára fog indulni. A török seregnek egy része át is kelt a hidon, sőt kiadták a parancsot is, hogy a sereg egy része Buda és Komárom felé portyázzék, hol Miksa királynak hadai Salm vezérlete alatt állottak. — Azonban csakhamar visszavonták a parancsot s visszahívták a hídon átkelt sereget s kiadták az uj parancsot, hogy Vukovár előtt kell hidat verni.

Midőn a had Vukovárnál a hidon átkelt, a határvidék embereitől ama hír érkezett, — mint azt a táborban jelenlevő Szelaniki török történetiró feljegyezte — hogy Zrínyi szerződést kötött a magyar és horvát előkelőségekkel, hogy elszakadnak a német királytól és Zrínyi lesz királyuk, ki is Sziget várát ismét lakhatóvá tette, megerősítette és 3 ezer fegyveressel bezárkózott. Szulej- mán erre, Szelaniki értesítése szerint a Szigetvár elleni hadjáratra határozta el magát. Ugyanakkor érkezett oda a hír, hogy Mohamed tirhalai szandsák- béget Zrínyi Siklós alatt seregestől tönkre silányította.
Szulejmánnak e hadjárat megindításával nem lehetett más czélja, mint hogy Bécs ellen induljon. Szigetvár, Eger és Gyula átadásának követelése csak arra szolgált, hogy Miksát félrevezesse s hogy ez az ő igazi tervét föl ne ismerhesse. Ugyanez az oka annak is, hogy Ferhát basát Gyula megvívására küldötte. Midőn azonban a Száván átkelvén, arról értesült, hogy Zrínyi Szigetvárba zárta el magát, meg kellett tervét változtatnia, mert nem akarta azt, hogy Bécs felé indulván, maga mögött hagyja az országnak legkitűnőbb hadvezérét, Zrínyi Miklóst, egy tekintélyesebb sereggel, mely hadműveleteit megakadályozhatta volna.

Az irók egyébként Szigetvár ostromának közelebbi okait különféleképen adják elő. Istvánfy úgy adja elő, hogy a szultán Mohamed tirhalai bégnek Siklóson történt veresége miatt határozta el magát, hogy Szigetvár ellen indul. E nyomon indult a későbbi történetírás is. Zrínyi a költő „Szigetvár veszedelme“ hőskölteményében ugyanez indító okkal él; holott a siklósi vereség, ha még oly nagy lett volna is, nem képezhet oly okot, melyet egy nagyobb hadi vállalatnál a hadvezérnek figyelembe lehetne vennie. Ily nézetben volt már Salamon is, ki azt mondja, hogy ugyanakkor kellemetlenebb hirek is érték Szulejmánt, minők voltak a palotai kudarcz és Veszprém elvesztése, melyért Arszlán béget a beteges szultán Nagy-Harsányban, midőn a fősereghez csatlakozva a szultánnál tisztelgett, meg is fojtatta.

A tirhalai szandsák-bég siklósi veszedelme Szulejmánt eltérítette eredeti tervétől és első sorban Zrínyi megtörését vette czélba. Nem is valószínű, hogy már eredetileg Szigetvár ellen indult volna és ez aránylag kis pont elfoglalására gyűjtsön össze oly óriási hadat és élte utolsó óráiban, midőn már jártányi ereje sem volt, egy várostromra induljon. Szigetvár ostroma csak egy oldalmozdulat volt, a mely tulajdonképen nem Szigetvárnak, hanem Zrínyi Miklósnak szólt, ámbár más oldalról az sem tagadható, hogy Szigetvár, mint erősség, egy épen Bécs ellen irányzott hadjáratban nagy zavarokat idézhetett volna elő a török hadsereg hátában. — Szigetvár közel feküdt a török hadúthoz, mely Eszéken át vezetett Buda felé, igy a felvonuló hadseregnek könnyen akadályokat gördíthetett. Védbástyáját képezte a nyugati országrészeknek. Tudjuk Vrancsics püspök követ jelentéseiből, hogy a szultán éveken át követelte Szigetvárnak török kézre való adását. Nem is lehet tehát mást feltételeznünk, mint hogy Szulejmán határozottan oly czélzattal jött Magyarországra, hogy egyúttal Szigetvárát is hatalmába keríti.

Ez utóbbi értelemben nyilatkoznak az összes újabb történetírók, kik közül csak Baróthy Lajosra hivatkozunk, ki azt mondja, hogy a hadművelés főczélja Szigetvár vala. E vár uralkodott a szomszéd Tolna és Baranya megyén, beszedte az adót, gyakorolta az igazságszolgáltatást, megakadályozta — egy időre — hogy a törökök Monoszlónál várat építsenek és megakadályozta a török hódítás előnyomulását; mert Szigetvár elestével Kanizsáig és Balatonig az egész vidéknek török kézbe kellett kerülnie.

Visszatérve a török forrás által adott megokoláshoz, mintha Szulejmán tényleg azért határozta volna el magát Szigetvár megostromlására, mert azt hallotta a horvátoktól, hogy Zrínyi egy külön magyar királyságot akar megalkotni és elpártolni a német császártól, — ezt elhinni volt oka a töröknek. Országszerte hiresztelték 1564 táján Zrínyiről, leginkább azonban csak ellenségei, hogy Ferdinándtól elpártolni akar; tudták, hogy egymásután lemondott magas hivatalairól: a bánságról, a főkapitányságról, a tárnokságról; tudták azt, hogy Zrínyi és Miksa közt utóbbi időkben a viszony elhidegült, hogy Zrínyi ismételten panaszkodott a rajta elkövetett méltatlanságok miatt. Könnyen elhihették tehát ama meglepő hírt, hogy Zrínyi egy önálló magyar királyság megalapítására törekszik, mit Szulejmán török szempontból veszélyesnek tarthatott, mert a német hadaktól, mint hosszú évi tapasztalatok mutatták, soha sem kellett félnie, mert ezeket rendszerint vagy megverte a török, vagy gyáván visszavonultak; ellenben a magyar és horvát hadaknak hősiességét nem egyszer fájón kellett éreznie.

E feltevés azonban nem áll. Zrínyi Miklós a csatamezőre termett. Hős volt a szó szoros értelmében, de nem politikus. Kiválasztott politikai irányát kezdettől végig katonai állhatatossággal tartotta meg. Utóbbi időben, mint láttuk, a politikától teljesen visszavonult, csakis hadi czélok lebegtek előtte. Legvilágosabban mutatja azonban a török felfogás helytelenségét az, hogy Szigetvárba zárkózott be, mi nem történhetett volna meg, ha tényleg egy horváí-magyar királyságot akar alkotni, mert ez esetben hadaival inkább visszavonulnia kellett volna és utat engedni Szulejmánnak arra, hogy a Győrnél összegyülekezett hadat szétverhesse és igy a magyar-horvát királyság legnagyobb ellenlábasát, Miksa császár-királyt tönkre tegye.

Szulejmán a vett hírek után egyenesen Eszék felé indult, hová hetekkel előbb elmentek a hídépítők, hogy a Dráván hidat építsenek, mely 17 nap alatt julius 19-ére kész is lett. A hídépítés nem történt nehézségek nélkül, mert az akkor épen áradásban levő Dráva ismételve elsöpörte a munkálatokat.

Hamzsa bég, ki a hídépítés vezetője volt, első ízben Eszék felett kezdte meg a munkálatot, majd Eszéknél és végül Eszék alatt sikerült a hidat létrehozni. Budina szerint az építés folyama alatt a munkálat sikeretlensége miatt Szulejmán igen ingerült lévén, miután előzőleg karóra húzással fenyegette Hamzsát, utóbb aranynyal szegélyezett kendőt küldött neki oly izenettel, hogy ha a hid odaérkeztéig el nem készül, úgy a kendővel a hid karfájára akaszthatja magát. A hid elkészültével Hamzsa bég a kendőt Zrínyinek küldötte el, mondja Budina.

Az átkelés Szelaniki szerint két nap és egy éjjel tartott.

A hídépítésről Zrínyi mindjárt a munkálat megkezdésekor értesült s már junius 6-án ír levelet Miksának, melyben egyúttal elmondja, hogy a török a Duna és a Dráva között minden birtokosra egy kemencze kenyeret és egy köböl uj árpát vetett ki olykép, hogy az junius 20-ikáig készen legyen. Egyúttal parancsot adtak ki a török császár nevében, hogy a hódolt nép Kálmáncsehi vidékén mind a városba siessen, miből Zrínyi, ki akkor azt hitte, hogy Szulejmán még Sofiában van, határozottan következtette, hogy reájuk jő Szigetre.

Innen Mohácsra szállt a török hadsereg, a miről Szelaniki nem emlékszik meg. De tudjuk ezt Budinától és a franczia követ elbeszéléséből, ki ezidőben a Dunán Konstantinápolyba utazván, a török tábort a mohácsi csatatéren meglátogatta. E követ jelentéseiből egyúttal megtudjuk a török tábor állapotát is.

A harczosok számát 100 ezerre becsülte; azon kívül roppant nagy volt a hadban nem használható nép, melyet földmunkálatok teljesítésére hajtatott Szulejmán. A török hadban nagy volt a halandóság, de nagyon hullott a marha is, úgy hogy a szekerek igásbarom nélkül maradtak. Leírhatatlan volt a táborban a rondaság, melyet csak a szultán sátora körül korlátoztak, úgy, hogy a franczia követ oly benyomást vitt a török fővárosba, hogy a szultán hadjárata kudarezot fog vallani.

A tábor Mohácsról Harsányon keresztül Pécsnek vette útját, hová a legnagyobb ünnepélyességgel vonult be. Szelaniki előadása szerint a tábor a pécsi mezőn volt, kétségtelenül a ráczvárosi oldalon.

A szultán, mint öreg és köszvényes ember, hintón hozatta magát Konstantináplyból; de az üde levegő annyira hatott reá, hogy Zimonyba érkezte előtt egy alkalommal, valamint a pécsi bevonulásakor is „a padisa ő felsége egy elefánt termetű, oroszlán bátorságé, szélgyorsaságú, vasderes lovon ülvén, teljes méltóságban és hatalmában mutatta magát“ írja Szelaniki.

Pécsett azt a parancsot adta ki a szultán, hogy a következő állomás Szigetvár lesz. A podgyász hátramaradt, a sereg pedig előre ment. Tizenhét faltörő ágyút és 280 öreg ágyút vonattak szekereken. A régi szabály szerint 2 órai távolságban előlment 12 ezer janicsár; utánuk teljes számban és rendben a csausz-agák, csasnegir-agák és a müteferrikák, mindannyian teljes díszben és fegyverzetben. Ezek után mentek a vezérek: Ferhád basa, Achmed basa, úgy ennek testvére: Mustafa basa, az Egyptomból behívott Kilun, vagyis Sófi Ali basa, ki a hatodik vezér volt.

Utána a szultán] kengyeltartói és 400 szolak s végül maga'a szultán, így haladtak Pécsről Szent-Lőrinczre, melyet a keresztény had 10 év előtt felégetett és a törökök fel nem építettek.

Az előseregek már három nappal korábban érkeztek a szigetvári síkságra, hogy Szulejmán sátorát felépítsék s a tábor helyét kijelöljék. Budina előadása szerint ez előhad a Szigetvár fölött levő hegyen ütötte fel sátorát, s csak az után jött le a síkságra. E hegy alatt a beczefai és domolosi magaslatok értendők. A síkság, melyre elsőbben letelepedtek, Semlékhegy nevű falunál terült el. E körülményt Zrínyi felhasználta és kirohanást intézett az ott levő csapatokra és védtelen népre. Az ellenség közül igen sokakat elfogtak és leöltek, mert az ott levő élcsapatoknak csak dárdáik és kardjaik voltak, mely alkalommal a velük volt Istvánfy Pál egy előkelő törököt, ki egy lovascsapat élén volt, dárdájával átdöfött és megölt. Mig a magyarok közül csak egy veszett el: Dombay Jankó, egy fiatal és ujoncz katona, a ki a harcz tüzében lováról leesett.

Ugyan e kitörésről Szalai Benedek is megemlékezik Nádasdi Tamásné- hoz írt levelében, „mikor elől eljöttek volt“, mert e kitörés a császár megérkezése után alig képzelhető. Hány embert öltek meg, azt nem írja meg az értesítő, de azt megírja, hogy 60 embert elfogtak, és azok fejét Zrínyi Miklós levágatván, kitűzte a vár falaira, egyúttal Bécsbe is hirül adta a lefolyt eseményt. Budina előadása szerint e harcz reggeltől estig tartott, miből látható, hogy Zrínyinek az volt czélja, hogy a török hadat mindenképpen zaklassa.

Bécsben nem helyeselték e kitörést, nemcsak azért, mert ezzel Zrínyi veszedelemnek tette ki önmagát, de főleg azért, mert ezzel hadierejét vesztegeti. Már ekkor volt Bécsben oly vélemény-áramlat, hogy Zrínyinek az ostrom ideje alatt sem segítséget, sem felmentő sereget nem küldenek. Legalább Chantone spanyol követ Bécsből 1566. augusztus 10-iki jelentésében azt írja II. Fülöp spanyol királynak, hogy jó lesz ha Zrínyi maga magán segit s önerejére támaszkodik inkább, mint sem innen várjon segítséget, mert innen bizony nem igen adnak és csak Istenben és a télben bizhatik.

A török had végre elérkezett Szigetvár alá és Semlékhegy falunál szállt meg. Ismeretes ama példás íend és fegyelem, melylyel a török hadsereg útjában haladni szokott. Nem szól egyik a másikhoz, legnagyobb csendességben történik az előhaladás és kibontakozás. így történt most is. Midőn azonban Szulejmán a helyszínére ért, a török hadnak összes ágyúi és fegyverei egyszerre szólaltak meg a nagy hadvezér üdvözletére, mely alkalomból azt írja Istvánfy, hogy a föld megreszketett és a puskapor nehéz füstjétől az ég egészen elsötétült, a lég mindenfelé megtölt szagával és hangja, mint a legerősebb mennydörgés, messze vezető utakon át még Kanizsán, sőt Lendván is hallható volt. Az ágyuk eldördülte után 100 ezer torokból hangzott fel az „Allah“ kiáltás.

Maga Zrínyi is lovagias módon üdvözölte volt Szulejmánt, tiszteletére piros szőnyegeket tett ki a vár falára és ágyúit kilövette és eldördültük után a vár falai közül is kihangzott a várőrség „Jézus“ kiáltása, mint egy ellentétet képezendő az ostromlók „Allah“ kiáltásával.



Zrínyi előkészületei.

Még egyre folytak a békealkudozások Miksa és Szulejmán között, midőn 1566. kora tavaszán mindenki tudta az országban, hogy a háború elkerülhetetlen, sőt Zrínyi és vele együtt sokan azt is tudni vélték, hogy Szulejmán hadjárata egyenesen Szigetvár megvívására irányúi. Miksa király Szigetvár megerősítésének és védelmének gondjait testvérére: a harczkedvelő Károly főherczegre bízta, ki is Zrínyi Miklósnak írva, felkérte, hogy e várat érdeklő nehány kérdésére terjeszsze elő véleményét teljes őszinteséggel. Zrínyi ez ügyben márczius 18. előtt Károly főherczegnek kimerítően ír: A mi a kémeket illeti, azt írja, hogy ő nemcsak most, hanem azelőtt is Adrianápoly, Nándorfehérvár és Eszék felé küldött kémeket oly meghagyással, hogy legalább minden 15 nap ha csak lehetséges, értesítsék őt a törökök szándékáról és mozdulatairól. De ezen kívül is elhatározta, hogy még több kémet fog küldeni, miután Szigetben elég ehez értő emberrel rendelkezik, kik e czélra alkalmasak lesznek.


Károly főherczegnek ama kérdésére, mennyi emberre lenne szüksége Szigetvár megostromlásának esetén, előadja, hogy habár e kérdésre nézve már a kiküldött tisztviselők és hadi tanácsadók is véleményt adtak, mégis a maga részéről előterjeszti, hogy legkevesebb 3 ezer zsoldosra lenne szüksége; miután a város is megnagyobbodott (az Uj-várossal), mely nagyítás által az ellenség a várost kényszerül megostromolni; mely idő alatt a vár békén áll s annak ostromlását meg sem kezdhetik, mert a rohamok előbb a város ellen íntézendők; s úgy véli, hogy ily számú katonaságot még béke esetén is kellene itt tartani, mivel innen a törököt egész könnyen lehet nyugtalanítani. A mi a hadszereket illeti, szükséges, hogy nagy mennyiségű puskapor és az ágyúk különböző nemei, szakállosok, prágai és kisebb taraczkok, golyók, -kocsik, tüzérek legyenek, nehogy szükség esetén úgy járjanak, mint az Temesvárod és máshol is történt. Golyóöntőket, ív és nyíl készítőket is mi hamarább kell küldeni, mert a kémek jelentései szerint Seigetvár ostromát már Szent- György nap táján akarják megkezdeni s miután az ilynemű hírek mindig sűrűbben jönnek, fölkéri a herczeget, hogy necsak Szigetváráról és róla, hanem az egész kereszténységnek és az országnak biztonságáról gondoskodjék azzal, hogy Szigetvárát minden szükségessel ellássa, hogy a veszély idején magát megvédelmezhesse. Hogy mennyi hadiszer szükséges egy megostromlott várhoz, azt a főherezeg tudni fogja. Arra vonatkozólag pedig, hogy mi a véleménye neki mint főkapitánynak és Szigetvár parancsnokának, elmondja, hogy miután a hivatal parancsolja, nemcsak nyugodt lélekkel, de örömmel teljesíti kötelezettségét és ostrom esetén Szigetben akar lenni s ott óhajtana lenni akkor is, ha nem volna Szigetvár parancsnoka, miként azt Ferdinándnak és Miksa királynak is megígérte ; ugyanazért minden egyéb állásáról lemond, de mint megígérte, hogy a királyi család szolgálatában marad még akkor is, ha semmi hivatala sem volna : most is felajánlja magát mindennemű más szolgálatra, amit csak a tisztesség megenged. És nem sajnálja az Isten dicsőségére, a király üdvére, az ország és a kereszténység hasznára nemcsak minden javát, de életét és vérét is feláldozni. A levél végén kéri a szigeti katonaság részére már részben megszolgált és pár hónap alatt megszolgálandó zsoldját és az ostrom esetén felmerülendő szükségletek fedezését s a sebesültek ápolására bizonyos összegek kiadását.

A Károly főherczeghez intézett ez előterjesztésre a király már márczius 28-án felelt és azt kegyelmesen vette, állásairól való lemondását azonban el nem fogadta.

Már márczius 19-én értesíti Zrínyi Miklós Nádasdi Tamásnét, hogy Szulejmán iszonyú nagy sereggel közeledik, hogy elpusztítsa és nyomát is eltörülje e sokat szenvedett hazának és hogy Szigetet, mely oly nagy vidék védelmezője, akarja megostromolni; azért tőle néhány puskás gyalogost kér 4 hónapra. De Nádasdiné, úgy látszik, megtagadta e kérelmét, mert Csányi Ákos levele szerint oly véleményben volt a népség, hogy Zrínyi, mint hadviselő ember azt hiszi, hogy a török ez évben nem jön Sziget alá, s „csak megkésértí, miként adnának segítséget, hogy azután a fejedelem kötelezettségeit ezekre indítsa.“ Hogy e vélemény nem volt helyes, mutatja ama körülmény, hogy Zrínyi mindenütt elrendelte a Szigetvár felé vezető vonalakon, hogy az utakat kijavítsák, a hidakat megcsinálják, hogy a Szigetvárba viendő ágyúkat, egyéb hadi és élelmi szereket könyebben lehessen szállítani; de Kontarini Lénárd ápril 27-iki jelentéséből azt is tudjuk, hogy a horvát határszéleken nagyszámú török sereg gyülekezett össze, kik állítólag Szigetvár ostromára fognak menni.

Az ágyúkat tényleg Bécsből meg is hozták 41 kocsin, melyet 212 ló vontatott. Volt azon 3 középnagyságú faltörő, 9 mezei ágyú, 2 hajító ágyú; ilykép a szigetvári ágyúk számát 54-re lehet tenni, hozzá értve ehhez a szükségelt lőport, 2400 ágyúgolyót, vasat és ólmot, 350 különféle dárdát. De már előzőleg'is jól ellátva lehetett Szigetvár hadiszerekkel, mert 800 mázsa lőpor volt benne, mindennemű fegyver, tüzérségi szer és golyó; készen állottak az oltó eszközök, a védőkosarak az ágyuk elé, nagy mennyiségű borona, galy és vessző a támadható rések kijavítására, mert, mint láttuk, Zrínyi nem akarta, hogy ostrom esetén bármiben is hiánya legyen, mint ez egyéb várak ostrománál történt.

Mint Kerecsényi László és Horváth Márk idejében, úgy ez ostrom alkalmával is szerepet játszottak az ökörbőrök. A „benigna mandaták“ között olvassuk, hogy 506 ily marhabőr állott ez alkalommal rendelkezésre. Ugyanott olvassuk azt is, hogy 1569-ben Miksa császár elrendeli, alkudjanak meg Chyok Istvánnal a Szigetvárra beszerzett 800 darab kés iránt.

Hasonlóan gondoskodott Zrínyi az élelmiszerekről és a borról, mely, úgy látszik, az időben a katonaságnál nélkülözhetlen volt. Miksához irt jelentéseiből tudjuk, hogy az ostromot egész karácsonyig is elhuzhatónak vélte, igy abban oly mennyiségű élelmiszer volt, hogy senkinek sem kellett e részben aggodalmaskodni. Az élelmiszereket élő állatok, füstölt és besózott hús és hal, szalonna, különféle hüvelyesek és egyebek képezték. Lisztet csak kisebb mennyiségben szállítottak a várba. Helyette inkább magát a terméket, melyet száraz malmokon őrlőitek meg. Annyira ment e tekintetben Zrínyi gondossága, hogy még junius elején megbízást adott, hogy Komáromból egy malomgyártó mestert küldjenek neki.

A szigetvári számadások azt igazolják, hogy Horváth Márk idejében a katonaság eledelét a szakácsok közösen főzték s a konyhai számadások szerint a napi kiadások 45—50 írtra rúgtak, mi igen tekintélyes összeget képez, tekintve azt, hogy a szarvasmarha ára 8—12 forint között ingadozott.

Ennek ellenében Budina ide vonatkozó krónikájában azt állítja, hogy a várőrség nagy része házasember lévén, saját tűzhelyükön főztek s csak azok nyertek Zrínyi konyhájáról ellátást, kiknek családjuk nem volt. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez csak a békés időre vonatkozhatik, a midőn az őrség nem a várban, hanem a városban, rendes lakhelyén lakott. Ellenben az ostrom idején, az akkori szokások szerint, minden katonának a vár és város sánczai- nak valamely pontján jelöltek ki helyet, hová kis gunyhót építettek tűzmentes anyagból, melyet az ostrom ideje alatt önként elhagynia nem volt szabad és igy bizonyos tekintetben a házvezetést nélkülözték.

A mi a katonaság létszámát illeti, miként láttuk, Zrínyi 3 ezer embert kért a királytól. Fel kell tennünk, hogy Miksa teljesíteni akarta Zrínyinek az óhajtását, mert ez, mint a harcz szigorú embere, feltétlenül ragaszkodott álláspontjához és nem egyszer élt ama fenyegetéssel, hogy nem megy Szigetvárba, ha az ostromra azt teljesen elő nem készítik. Csak egy volt ebben a nehézség: Zrínyi — bizonyára a magyarok és németek között elmaradhatatlan versengés kikerülése végett — csak magyar és horvát katonákat akart Szigetben alkalmazni, kik között versengés nem volt. A magyar katonaság csak lassan gyülekezett Szigetvárra. így csak junius 28-ról olvassuk, hogy a had némely i észe Kanizsán és Csurgón átvonúlt. Midőn Zrinyi látta, hogy a 3 ezer ember a magyarságból ki nem kerül, írt a királynak, hogy küldene német katonákat hadának kiegészítésére, kiket eddig azért nem küldtek, nehogy Zrinyi ezt bizalmatlanságnak vegye. El is küldötték a még hiányzó 800 katonát, de ezek már későn érkeztek, mert Szulejmán időközben körülfogta Szigetet; így csak Csurgóig jutottak s onnan — a várba be nem mehetvén — visz- szatértek.

E szerint a katonaság létszámát az ostrom megindítása idejében 2200-ra kell tenni. Istvánfy szerint 2500, Budina 2300, Bizar 2000-nél több, Forgács 2000 emberre becsüli a szigetvári őrség számát. Mind Budina, mind Bizar egykorú történeti forrásul szolgálank. Bizar Péter müvének czime: „Bellum Pannonicum sub Maximiliano“ (Pannóniái harczok Miksa alatt). Budina Sámuel müvének czime: „Historia Sigethi totius Slavonie fortissimi propugnaculi a Solimano tureorum imperatore expagnata“ (Szigetnek egész Slavónia legerősebb védbástyájának a törökök császára, Szulejmán által való megostromlásának története) Mindkét művet Bél Mátyás történeti művében olvashatni, melyet Schwantner János György „Scriptores rerum Hungaricarum“ czim alatt 1746-ban adott ki. Budina leírása látszik leghitelesebbnek, mert előadása telve van helymegállapítási részletekkel, mi azt mutatja, hogy a szerző közvetlen előadások után dolgozott. Sajnos, hogy e mű többszörös fordításon esvén át, a fordítók nem egy helyen értelemzavarólag másították meg az eredeti szöveget.

Miksa király elrendelte, hogy Zrínyi a beszálló katonaságot jól próbálja ki és a kevésbbé használhatókat távolítsa el a várból, mi egy királyi kiküldött jelenlétében meg is történt, ki valószínűen azért jelent meg, nehogy az eljárás elégedetlenséget vagy békétlenséget keltsen. Egyébként Zrínyi az előkészülődés folyama alatt próbára tette hadainak nagyobb részét. Ez időre esik ugyanis a szigetvári őrségnek Siklós vára mellett aratott diadala, melyet Mehmet bég felett nyert, kit a köznép Kilergi basának nevezett.

Ez eseményt részletesebben Istvánfy és Budina írta meg nekünk. Hitelesebbnek mutatkozik Budina.

Junius 16-ka körül Zrínyi Miklós ezer gyalogosból és 400 lovasból álló csapatot küldött ki a fiatal Alapi Gáspár és Papratovics Farkas vezetése alatt; velük ment még Verebélyi Mihály babócsai II. kapitány saját hadi népségével s Zrínyi jelesebb szolgái közül Kobács Miklós. Istvánfy előadása szerint meghagyásuk az volt, hogy égetnék meg és pusztítanák el Pécs külvárosait, mi Szulejmán hadseregének felvonulását volt megnehezítendő.

A portyázó hadsereg déli oldalról akarta Pécs városát meglepni s azért sötét éjben haladva előre, a siklósi hegyláncz északi oldalán fekvő Bise nevű községben állapodtak meg.

Bise (és nem Bisze) község Pécstől 19 kim., Siklóstól pedig 6'/2 kim. távolságra van. Valószínűbb tehát Budina előadása, hogy Zrínyi Miklós kémjei által értesült arról, hogy egy török csapat Ujtónál (a mai Old községnél) a Dráván átkelvén, Buda vagy Székesfehérvár felé igyekszik, — czélja volt tehát azt megtámadni és egyúttal a nagyobb török sereg mozdulatairól tudomást szerezni.

Bise község a Siklós felett elhúzódó hegyláncznak északi oldalán fekszik. A hegyláncz déli oldalán síkság terül el, melyen a hegység lábától alig két kilométernyire, egy magánosán álló vulkánikus dombon épült Siklós vára. Az Alapi Gáspár által vezérelt szigetvári had Bise községben teljes titokban lehetett, miután a Siklós és Pécs közötti rendes közlekedési út nem vezetett Bisén át és a siklósi török tábor megtámadását a hegyláncz közelsége miatt váratlanul lehetett végrehajtani. Bisére késő este hatalmas záporeső és mennydörgés között érkeztek, hol a lakosoktól a török csapat táborának fekvését kipuhatolták. Istvánfy szerint Skender, a siklósi bég, figyelmeztette Mehmedet, ki Szulejmán asztalnoka volt, hogy jönne a várba s ne tegye ki magát a veszedelemnek, mert Sziget nincs messze és Zrínyi nem egyszer küldi ki portyázásra embereit; Mehmet azonban mégis a táborban maradt.

Az esős idő mellett is a sáros utón megindult a szigeti had még az éj sötétében oly szándékkal, hogy a török táborra még hajnal hasadta előtt fognak ráütni. A török csapat nagyságáról a szigetváriaknak nem volt biztos tudomásuk s azért 300 lovast küldöttek előre, hogy az ellenség számát kipuhatolják, mert attól is kellett félniök, hogy Skender siklósi bég a várból a megtámadott táborozóknak segélyére siet. Midőn a visszatért lovasok hírül hozták, hogy a tábor nem nagy és így a török had 300 főnél többre nem tehető, az egész magyar sereg rohammal támadta meg az alvó tábort és azt egészen elnyomta. A törökök közül, Zrínyinek Miksa királyhoz intézett levele szerint, 120 embert vágtak le, a többiek a közel levő mocsarakba menekültek. Egy része a török futamodóknak a vár felé irányzá lépteit, de Skender bég nem nyittatta meg a vár kapuit, mert a viadal között megvirradván, láthatta a nagyobb magyar hadat s félnie lehetett, hogy a magyarság a török után nyomul, s egy rohammal a várat is megveszi. A menekülők e része a vár vízzel telt árkaiban lelte halálát.

Istvánfy előadása szerint Kilergi basa hét sebet kapott, sőt balkezét is levágták. Zrínyi értesítése szerint azonban a vele jött janicsárok segélyével megmenekült, különben elfogták volna. Budina szerint a basa fiát elfogták és Szigetvárra vitték, miről Zrínyi nem tesz említést, de azt adja elő, hogy egy másik súlyosan megsebesült török főembert foglyul ejtettek, ki azonban nemsokára egy szó nélkül meghalt. Kontarini előadása szerint 100-nál több embert lekaszaboltak, ugyanannyit foglyul ejtettek. A szigetvári csapatból 3 ember veszett el s mintegy 50 sebesült meg.

A győző szigetieknek az egész tábor zsákmányul esett, melyben igen sok ezüst ékszert és a közforgalmú kevés pénzen kivül 17 ezer aranyat találtak; ezen kívül igen sok aranynyal szőtt ruhát, ékes fegyvereket, katonai lovakat és a hadi eszközök egész tömegét; Budina különösen megemlíti, hogy 8 tevét, 60 lovat, 50 teherhordó öszvért. A visszatérő magyarok a törökök aranyos ruháikba öltözködve, nagy diadallal vonultak be Szigetvárba.

Egy korábbi ily portyázásról egy bécsi tudósítás értesíti Stuerdo pármai követet Rómában, mely szerint a törökök Sziget felé indulván, Zrínyi meglepte őket, úgy, hogy ütközetre került a dolog s annyi török eseft el, hogy két kocsi telt meg fejekkel, mit a pécsi törökök meglátva, rémültökben elfutottak.

Zrínyi Miklós ezek mellett még arra is ráért, hogy Miksa király részére a kémkedést közvetítse. Ezt látjuk Miksa királynak 1566. julius 3-án Zrínyihez intézett leveléből, melyben a király panaszkodik a kémkedés gyarlósága miatt s nem tud semmit arról, mikor érkezett a szultán Nádorfehérvárra, mi a terve, hová igyekszik. Újból megparancsolja tehát Zrínyinek, ne sajnálja a költséget s tartson mennél több hű, óvatos és szorgalmas kémet s tudósítsa őt a szultán hollétéről és terveiről. Ugyanily értelemben ir neki július 6-án s felhívja, hogy mint okos és hadi dolgokban jártas ember, ez után is küldje be minden egyes esetben véleményét. Megköszöni neki egyúttal, hogy György fiát saját hadaival táborba küldi, ki, mint tudjuk, Károly főherczeggel táborozott az ostrom ideje alatt Muraközben.

Noha Zrínyi Miklóst 1566-ban ama családi öröm érte, hogy leányának, Dorottyának, Battyány Boldizsárral való összekelése ünnepélyét január 27-én Monyorókeréken megülhette, mely alkalommal Miksa király két, száz-száz koronás serleggel ajándékozta meg a menyasszonyt és vőlegényt; mégis a közeledő veszély érzetében, számítva az eshetőségre, hogy az ostrom alkalmával életét is elveszítheti, mint az akkori idők szokásai szerint minden harczba induló főur ezt tenni szokta, végrendeletet csinált.

E végrendeletet Zrínyi Milkós közvetlenül Szigetvárba való végleges bevonulása előtt Csáktornyán 1566-ik április hó 28-án készíttette és mint bevezető soraiban mondja, sajátkezüleg írta alá. — A végrendelet kezdetén megmondja, hogy végrendeletét ép azért készítette, mert Őfelségének akaratából a kereszténység védelme és az édes haza iránti szeretete tekintetéből bezárja magát Szigetvárba, mint a kegyetlen ellenség által megostromlandó helyre. — Lelkét Istennek, testét a földnek ajánlva, először is a király felé fordul, megköszönvén neki és elhunyt atyjának mindama jóságokat, melyben őt részesítették, oltalmába ajánlja szeretett hitvesét és gyermekeit s utasítja ezeket, hogy királyukhoz mindenben és mindenkor hűek és engedelmesek legyenek. Különösen kéri Őfelségét, hogy Kristóf nevű fiát (aki 1551-ben született), ki jelenleg Spanyolországban van a fenséges gyermekekkel, neveltesse és valamikor tartsa meg királyi udvarában. (Ez a Kristóf ifjú korában elhunyt.) Kéri továbbá, hogy jelen végrendeletét erősítse meg és nejét úgy, mint gyermekeit, végakaratának megtartására kötelezze. Továbbá Ő királyi felségének hagyja két kitűnő fajú lovát, kérvén őt, fogadja azt szívesen. Ferdinánd és Károly főherczegek mindegyikének iiagy egy-egy lovat, a melyek a legjobbak legyenek a királynak jutandó ló után. Fogadják azokat kegyelmesen. Saját szerzeményű várait és erősségeit, mint: Csáktornyát, Sztridót, Csurgót, Monyorókeréket, Vörösvárt, Csatárt, Bossziakót, tartozékaival és hasznaival, — minden arany és ezüst, selyem értékeit és ékszereit, lánczait, szőnyegeit, lóékszereket, ezüst kard- hűvelyeit György, Kristóf, Miklós, János és esetleg még születendő fiúgyermekeinek hagyja, egyenlő arányban, minden korlátozás nélkül. Csatolta egyúttal ehez az uradalmaknak regestrumát, mely azonban hiányzik. Ozal és Dubovcz és más tengermelléki birtokokat, a melyeket első neje után birt és más várakat és erősségeket, a melyeknek Frangepán István esetleges magvaszakadásával, mint első nejének testvére után reá, illetve gyermekeire kell szállniok, minden tartozékaival és hasznaival együtt első nejétől származó fiú és leánygyermekeire hagyja. Meg kell jegyezni, hogy Frangepán István, testvérével Katalinnal, aki Zrínyi első neje volt, pár év előtt osztozkodtak meg, a mikor is sógora kapta Drevernik, Grisacze és Bribár tengermelléki birtokokat. Kroácziában pedig Ribnik, Novigrad, Ogulin, Zkrad, Szvecsai, Modruse, úgy Bród, Muravicze, Gerovo, Ozenicza nevű birtokokat. Zrinyi hitvese pedig kapta Zágráb megyében Ozal és Dubovcz nevű várakat, a tengerparton pedig Grobnik, Bakar, Hrilin nevű birtokokat. Felkéri sógorát, hogy magvaszakadás esetére a közös megállapodás szerint, ez ősi Frangepán birtokokat az ő gyermekeinek hagyja. — FIátrahagyandó özvegyének, Rosenberg Évának és első nejétől származó hajadon leányainak hagyja Monyorókerék, Vörösvár és Csatár nevű kastélyait és uradalmait, minden hasznaival, a meddig él és nevét viseli. Kötelessége azonban hajadon leányait felnevelni és eltartani férjhezmenetelükig ; kik viszont neki tisztelettel és engedelmességgel tartoznak. Fiai pedig az özvegyet birtokában nem háboríthatják s csak férjhezmenetele esetén jutnak annak birtokába.

Nászajándék fejében feleségének 10.000 magyar forintot hagy olykép, hogy ebbe ama 3000 arany forintot, a melyet sógorának, Joachim cseh királyi kanczellárnak kölcsön adott, beszámítsák és uj férjhezmenetele esetére csak a külömbözetet adják ki az özvegynek. Ezenkívül feleségének hagyta összes egyéb ingóságait és miután egyik leánya már eljegyezve volt, meghagyta, hogy az özvegy jövedelmét ne csorbítsák, a másiknak kiházasításához hozzájáruljon ; vejeinek: Thurzó Ferencznek és Ország Kristófnak meghagyja, hogy az özvegyet és hajadon leányait mindenben gyámolítsák. Elrendelte összes szolgáinak a hadizsákmányból való kielégítését. Idősebb szolgáinak végleges eltartásáról gondoskodik s elrendeli, hogy bármily czimen is bírnak azok tőle birtokot, azt elvenni nem szabad.

Sógorát Erdődi Péter horvátországi bánt fölkéri, hogy sem özvegyét, sem fiait Monyorókerék birtokában perrel, vagy más utón ne háborgassa. S minthogy köztudomású dolog, hogy az ősi vagyont a török mind elfoglalta, jelen vagyonát pedig ő saját pénzén szerezte, felkéri nőtestvéreit, hogy rajta és örökösein leánynegyedet ne keressenek annál kevésbé, mert ők is tudják, hogy atyjának Schrol urnái fenmaradt 24.000 frtnyi tartozását saját pénzéből fizette meg.

Minthogy néhai Alya Mátyásnak fia Kristóf az ő gyámsága alatt áll s birtokait ő használja, de pénzét a királynak kölcsönözte, fiainak meghagyja, hogy Alya Kristóf nagykorúságával ennek birtokait adják ki, a királyt pedig fölkéri, hogy ekkor fizesse vissza tartozását, nehogy fiait érte háborgassák. Néhai szolgájától, Segovicz Istvántól egy kisebb összeget kölcsön vett; utasítja fiait ennek kifizetésére.

Gregorianczi Ambrus deákot, ki e minőségben és egyéb szolgálataiban mindig hű volt s Ígéri, hogy ezután is hű lesz, összes Kroácziában levő javainak kezelőjévé és igazgatójává nevezi ki és meghagyja fiainak, hogy őt mindenben gyámolítsák. Ugyanerre kéri fel Lenkovics Jánost, Kroáczia és Slavónia főkapitányát.

Miután Széchi Margit, Archói gróf özvegye a Zrinyi birtokot képező Archó várát és tartozékait, nem tudni mi jogon, bírja, meghagyja György fiának és tisztjeinek, hogy őt e vár és javainak birtokában ne tűrjék meg. Kiskorú gyermekei részére Zekel (Székely) Márton deákot, az ő titkárát hagyja muraközi javai prefektusának, ki egyszersmind e vagyont kezelni, Magyarországban és Slavóniában minden pőréit vezetni köteles, az összes gazdatisztek neki tartoznak engedelmeskedni, kivéve a monyorókeréki uradalmat. Összes birtokainak központjává Csáktornyát teszi, ideértve még a Kroácziában levő birtokokat is, hová minden számadások beterjesztendők és ha fiai közül egyik vagy másik nagykorúságát eléri, az kapja ki a birtokból osztályrészét, melyről a gazdatisztek eskü letételének kötelezettsége mellett leszámolni tartoznak. Végül gyermekeinek és legkedvesebb nejének gyámjává és gondnokává Őfelségén a királyon kívül Oláh Miklós esztergomi érseket, mint Őfelsége magyarországi helytartóját, — Draskovics György zágrábi püspököt, Battyányi Ferenczet, Bánfy Lászlót és Istvánt, Ország Kristófot, Thurzó Ferenczet, mint kedves fiait, Zekel Lukácsot, Kerecsényi Lászlót, Mérei Mihály nádori helytartót, Alapi János királyi kapitányt jelöli meg és kéri, hogy az ő gyermekeit, kedves nejét és összes birtokait Őfelsége a király előtt, vagy bárhol legnagyobb igyekezettel és szorgalommal védelmezzék, amint azt neki élő szóval sokszor megígérték. E végrendelet csak kivonatos közlés; az eredeti egy ötives füzet, Zrínyi Miklós nagy piros pecsétjével.

Zrínyi sajátkezű aláírása a latin szövegű végrendeleten így szól: „Nicolaus comes Zryny.“ Általán okiratait, ha sajátkezüleg irta alá, mindig ekép jelelte: „Nicolaus comes Zryny.“ így találunk tőle leveleket és okiratokat a legkorábbi időből. Más kéz által írt és aláírt leveleiben aláírása „comes de Zrinio.“ Általán ilyen a megszólítás is „Nicolao comiti de Zrinio.“ Csak egyedül M. Mesic „Zivot Nikole Zrinyskoga Szigetskoga junaka“ czimü, Zágrábban 1866-ban megjelent művében, mint mellékletet közli egy okirat másolatát, melynek aláírása „Miklow Zrjnskj m. p.“ A kérdéses okirat Ozal várában, Frangepán Litván főszékhelyén, 1544. január 25-én kelt és eredetije Priiistje nevű község szekrényében található. Ó-szláv betűkkel és nyelven állíttatott ki, melynek horvát fordítását Mesic művének 100-ik lapján közli, Az okiratot a község részére Frangepán István és Zrínyi Miklós együttesen állították ki s a letelepedés engedélyét s feltételeit foglalja magában. Az okirat kiállítása amaz időre esik, midőn Zrínyi Miklós és Frangepán István 1544. február 1-én a zágrábi káptalan előtt javaik közös birtoklására nézve egyezségre lépnek.

Az okiraton levő Zrínyi aláírást, melyet a szerző tüntetéskép Zrínyi Miklósnak a műben foglalt arczképe alatt is közöl, kénytelenek vagyunk hamisítványnak tekinteni, mert az okirat az engedélyező másik fél: Frangepán István aláírásával ellátva nincs; s mert a Zrinysky aláírás nincs oly helyen az okmányban, hol azok az okmányokban rendszerint lenni szoktak, hanem a papirosnak legalsó jobb sarkán; mert az írás Zrínyi egyéb ismert aláírásaitól teljesen különbözik s határozottan más kéztől ered, de a „sky“ ragot a XVI. században a horvátok az okiratok s aláírásokban egyáltalán soha sem használták, csak a köznyelven fordul elő. Maga Ferdinánd, különösen az ünnepélyes okiratokban, mint Csáktornya és Monyorókerék adománylevelciben, hősünket „Comes Zryny“ névvel jelöli.

Mint Zrínyi, ép úgy katonái is, kik többnyire vagyonnal is rendelkeztek, vagy a nemességhez tartoztak s átlag a műveltebb osztályhoz voltak sorozhatok, szintén elkészültek a halálra. így olvassuk, hogy 156G-ik julius 12-én Lukics Gergely Szigetváron végrendeletet csinál, melyben elmondja, hogy miután a török császár körülveszi őket, „szegénységéről“ akként intézkedik, hogy összes apró és nagy marháit, fegyvereit s a zálogból kiváltandó ékszereit, aranyozott ezüst serlegét nénjének Margitnak, Povertenics Porksánénak hagyományozza. — Ugyanaznap Patasics Péter levelet ír Szigetvárról testvérének, Jánosnak, megemlítvén neki, hogy végrendeletet alkotott, mely nejénél és gyermekeinél van, hogy adóssága nincs és az otthon kiadott kölcsönei ugyanott egy jegyzékben foglaltatnak, Szigetváron adott kölcsöneit pedig a végrendeletben említi meg.

Miként Zrínyi önmagát, úgy készítette elő várát is az eshetőséges ostromra. Budina megjegyzi, hogy az ostrom előtt a vár vidékén levő összes fákat kivágatta, nehogy az ellenségnek védelmül, annak törzsei és ágai pedig hasznára szolgáljanak. Ugyanezt tette az Uj-városban levő fákkal is, bár nem bizonyos, vájjon ez az ostromot megelőzőleg, vagy pedig akkor történt, midőn az Újvárost annak két napi ostroma után elhagyni készült. Hasonló intézkedést tett a város vidékén levő összes épületekre, valamint a városban levő könnyen gyuló tetőzetekre nézve is, melyeket mind elégettetett, nehogy a törökök égő szurok-koszorukkal a város házait felgyújtván, ezt saját előnyükre kizsákmányolhassák. Csak az Uj-városban tett e tekintetben kivételt, hol a könnyen gyuló tetőzetet leszedetvén, ez anyagot a ház íalai közé vitette s csak akkor gyujtatta meg, midőn az Uj-várost fel akarta adni. Ezenkívül teljesen jó karba helyezte a város és a vár bástyáit. Minden hibás részt kijavíttatott és meg- erősíttetett; különösen azt a bástyát, melynek egy része közvetlen az ostrom előtt leszakadt.

Földet is hordatott a város és vár kijárásaihoz. Szokás volt ugyanis, hogy az ellenséges ostrom idejében e kijárásokat egészen betömték földdel, akkor, midőn már nem volt szándékuk a kapukon kirohanásokat szervezni. Akkori időben nem volt oly szervezett katonaság, mint napjainkban. Legnagyobbrészt nős emberek voltak, fegyelmet nem ismertek, a harczmodorban nem volt egyöntetűség. Szinte csodálni lehet mégis ama bámulatos rendet és fegyelmet, melylyel Zrínyi a várőrségben a rendet és békét fentartani birta. Mint láttuk, elődeinek ideje alatt többször merültek fel a várőrség közt súrlódások. Zrínyi idejéből egyetlen ily esetet sem tudunk. A szigetváriak szerették vezérüket s úgy jelentkezik valamennyi, mint megannyi hős, ki vallásáért, hazájáért és vezéréért meghalni kész. Hisz a török családi életüket támadta meg, rabul ejtvén hitvesüket, leányaikat; elpusztította vagyonukat, elvitte marhájukat, lehetetlenné tette a védelmet, az igazságszolgáltatást, kigúnyolta vallásukat, szóval: meggyalázta, semmivé tette mindazt, mi előttük szent és kedves volt. Nem csoda tehát az elkeseredés, nem csoda egyúttal a lelkesedés, melyet az akkori harczosnál tapasztalunk, mely lelkesedést még fokozta ama tudat, hogy sokan voltak együtt Szigetvárban s hogy az biztos menhelyet képezett, melyet már Horváth Márk idejében bevehetetlennek hittek s melyet a gőgös ellenség megszégyenülve lesz kénytelen elhagyni. — A várőrséget rendszerint csak akkor szokták felesketni Zrínyi idejében, midőn az elhatározó pillanat közeledett. Ez képezte az előkészületben az utolsó ténykedést.

Zrínyi is, midőn bebizonyosodott, hogy Szulejmán nincs már messze Szigetvártól hadaival s midőn látta, hogy az általa óhajtott katonai létszám már nem képes többé növekedni, hozzáfogott az előkészületek — legvégső tényéhez.

A viszony, mely a várőrség és parancsnoka között volt, inkább barátinak, mint fegyelmi viszonynak volna nevezhető, melyben a parancsnok tekintélye nem annak a király által kijelölt elsőbbségén, hanem személyes tulajdonságain, okosságán, tapasztalatán és vitézségén alapult.

Már előzetesen megbeszélés tárgyát képezte az: ki leszen Zrínyi utóda, ha az ostrom alatt életét veszti, vagy harczképtelenné válik. Zrínyi javaslatára közösen állapították meg, hogy ez esetre Alapi Gáspár, ki Zrínyi Margit fia s neki eként unokaöcscse volt, lesz alkapitány.

Az összehívott hadhoz a belső vár tetejéről (Budina szerint „in Piatea Minoris Arcis“) buzdító beszédet intézett Zrínyi, melyet Istvánfy a saját modora szerint idomit úgy, hogy abból e beszéd szószerinti tartalmát meg nem ismerhetjük; a krónikás Budina, ki e beszédet egy jelenvolt tanú elbeszélése után közli, csak igen halaványan ecseteli azt. Fel kell tennünk, hogy katonai modorához képest e beszéd rövid, de azért sokatmondó, a dolog lényegét érintő s mégis lelkesítő beszéd volt, mert hisz barátainak, testvéreinek nevezte őket az, kinek oly nagy volt tekintélye katonái előtt, kit úgy szerettek s áldozatkészségét annyira tapasztalták.

Szokás szerint először is maga a vezér esküdött meg, hogy vitézeit jó és balszerencsében soha el nem hagyja, hanem velük fog küzdeni, velük élni és — meghalni.

Ez eskü tulajdonképeni szövegét legjobban illusztrálja Zrínyi Miklósnak Nádasdi Tamásnéhoz e tárgyban írt levele, hol azt mondja: „Megfogadtuk a nagy Isten nevére, hogy mind ekép bezárkózunk Szigetbe, mert kivánun'k különösen a legjobb Istennek, azután a császári és királyi szent Felségnek, a keresztény köztársaságnak s eme a végső szükségre szorított édes hazának hűen, állandóan, derült arczczal, vérünk ontásával és ha a sors úgy kívánná, halálunkkal, fejünk elvesztésével szolgálni.“

Ez eskü saját bátorító beszédének záradékát képezte, mely után felszólította katonáit, hogy viszonzásként ők is esküt tegyenek, melynek szövege:
„Mi polgárok, lovagok, gyalogosok és Őfelsége zsoldos katonái, esküszünk és szentül fogadjuk Istennek, keresztény felsőbbségünknek, a hazának és a mi urunknak, gróf Zrínyi Miklósnak, hogy híven és szófogadással mindenben engedelmesek leszünk, állhatatosan ígérjük, hogy vele élünk s vele szenvedünk halált.“

Az eskü letételét Alapi Gáspárnak alkapitánynyá való ünnepélyes szóbeli kinevezése követte.

Végül következett a haditörvények kihirdetése.

Akikor, midőn élet s halál egy koczkán forogtak, midőn a halálra mindenki elkészült és életét feláldozni nem tartá senki nehéznek, mint azt a játékpárbajoknál láttuk s midőn a halál naponta nevetett gúnyosan a harczosra: a haditörvények nem szabhattak más büntetést a vétkesre, mint a halált. Ily szempontból kell tekintenünk e törvényeket, melyeket ma oly drákóinak képzelünk s melyek az akkori véres harczok természetes folyományát képezték.
A haditörvény nagyon rövid s egyszerű volt:

Aki tisztjeinek nem engedelmeskedik, ki a parancsot nem teljesiti, ki az ellenségtől levelet olvas s elfogad, ki a számára kijelölt helyet hadnagya vagy vajdája engedelme nélkül elhagyja, kik titkos szándékkal érintkeznek egymással, vagy kik ezt hallják, tudják és be nem jelentik, s ki mástól fillérnyi értéket ellop, mindezek haljanak meg, akasztassanak fel vagy fejeztessenek le. — Az ellenség által nyíllal a várba lőtt levelet aki talál, azt feljebbvalójának átadni, ez pedig elégetni volt köteles.

íme : ez a haditörvény s hogy Zrínyi e törvénynek érvényt tudott szerezni, megmutatta azzal, hogy Budina előadása szerint egy katonáját, ki kardot rántott tisztje ellen, a város főutczáján azonnal lefejeztette.

Ezek voltak az előkészületek az ostromra és a hősi halálra. Ma csudál- kozásunkat gerjeszti föl, hogy ez elszánt nép, mely hazájáért, hitéért kész volt nemcsak küzdeni, de meg is halni, épenséggel nem élt a vallás vigasztalásaival. Legkisebb nyoma sincs, hogy a várban — ezúttal — csak egy pap is lett volna; azonban Zrínyi az eskü ünnepsége után a belső várban közel a kapuhoz egy keresztet állíttatott fel.