Szigetvár 16. századi bégjei - Dávid Géza

Szigetvár 16. századi bégjei
Dávid Géza

Amikor 1566. szeptember 8-án Szigetvár elesett, a magyar végvári vonal egyik
legfontosabb láncszeme került török kézre.1 Nem véletlen tehát, hogy a stratégiai
kérdésekre érzékeny hódítók rögvest közigazgatási központot csináltak belőle.

Az új szandzsák területét részben a szomszédos Pécs-Mohácsi szandzsákból, részben
a frissen meghódoló falvakból alakították k i , 2 élére pedig egy Iszkender nevű személyt
raktak. Az eddig közzétett török kútfők közül a 17. században alkotó, de
a magyar viszonyokban többnyire igen tájékozott Pecsevi úgy mutatja be őt, mint
aki addig pécsi alajbégként szolgált.3 Ez a kijelentés nemcsak azért ellenőrizendő,
mert ilyen késői és ráadásul elbeszélő forrásból származik, hanem azért is,
mert magyar vidékeken ritkaságszámba ment, hogy valaki erről a posztról emelkedjék
béggé, az adott helyzetben, egy új szandzsák megszervezésekor pedig kiváltképpen
azt várnánk, hogy tapasztaltabb emberre bízzák a feladatot. A
levéltári anyag azonban megerősíti Pecsevi állításait. Egyrészt Pécsett csakugyan
ismerünk Iszkendernek hívott alajbéget, aki egy 1564. július vége felé készült
rendelkezésben bukkan fel.4 Másfelől a szultáni udvarban 1568 és 1574 között
elég gondosan vezetett lajstromban, mely a birodalom összes tartományára kiterjedt,
Szigetvár alatt az alábbi rövid bejegyzés olvasható: „Szigetvár livája, a korábbi
szekcsői míralaj, Iszkender bég birtokában, a 974. év szafarjának 26-áján".5
A dátum 1566. szeptember 12-nek felel meg, azaz az 1568-ban kezdett listán a
pillanatnyi bég szolgálatba lépésének napját tüntették fel. (A szandzsák nevében
lévő eltérés jól magyarázható: a szóban forgó alakulatot egyaránt írták Pécsi,
Mohácsi és Szekcsői livának, annak dacára, hogy hosszabb ideig ténylegesen is
különállóan funkcionált a Pécsi, illetve a hol Mohácsról, hol Szekcsőről igazgatott
két szandzsák.)
Az utóbb idézett adat megerősíti fentebbi megállapításunkat, miszerint a törökök
gyorsan cselekedtek az új közigazgatási egység létrehozatalakor: annak ellenére,
hogy a birodalomnak nem volt szultánja, csupán 4 nap kellett az első bég
kijelöléséhez. Arra nehéz lenne válaszolni, hogy miért pont Iszkender alajbéget
szemelték ki főnöknek. Talán különösképpen kitűnt képességeivel az ostrom során,
vagy hosszabb ideje forgolódott már a környéken, s helyismeretére volt leginkább
szükség. Kezdő javadalmainak nagyságát többé-kevésbé meghatározta
korábbi pozíciója, de a nálunk szokásos évi 200.000 akcsés minimumnál azért
magasabb összeget, 251.809 akcsét osztottak ki neki. Alig száradt meg a tinta kinevezési
okmányán, máris fizetésemelésre érdemesült, s nem keveset, 30.000 akcsét
kapott október 31-ére eső dátummal.
Három és fél évig működött Iszkender bég Szigetváron. Utódját, Szinán béget
1570. március 26-án irányították át ide a Nógrádi liva éléről.6 Nem világos, volt-e
valami konkrét oka a váltásnak, vagy csak a szokásos átcsoportosítással állunk-e
szemben, de nem kizárt, hogy ez alkalommal betegség vagy halál okozta a cserét.
Ezt a feltételezést az sugallja, hogy 1571. június 25-én Iszkenderre már mint elhunytra
utaltak.7
Szervező vagy hadvezetői ténykedéséről nem sokat tudunk. Eleinte követett el
kisebb-nagyobb hibákat, így például megtűrte, hogy a váron belül a keresztények
vásárt és sokadalmat tartsanak. Ennek híre valahogy eljutott a fővárosba, ahonnan
siettek őt utasítani, hogy akadályozza meg az effajta gyülekezéseket, s ha
szükséges, akkor a váron kívül jelöljön ki vásárhelyet.8 Egy balul sikerült katonai
vállalkozásáról értesülünk 1568-ból, amikor Kanizsa főkapitánya, Thúry György
nemcsak megverte az általa vezetett portyázókat, de őt magát is foglyul ejtette.
Bár királyi parancsra hamarosan szabadult, az eset minden bizonnyal megfontolásra
késztette további hasonló akció megtervezésekor.
Birtokai összetételére nézve hallgatnak forrásaink, bár elég valószínű, hogy közvetlen
utódja részben azonos települések jövedelmeit kapta meg, mint ő.1 0 Voltak
azonban Iszkender bégnek másfajta szerzeményei is, melyekről az 1579-ben
befejezett szandzsák-összeírás szerencsénkre megemlékezett. Ezek bérlet vagy vásárlás
révén kerültek tulajdonába, s egy részüket idővel alapítvány céljára kötötte
le.
Iszkender bég vakufjai általánosságban azért figyelemre méltóak, mert a 16. századi
magyarországi hódoltságban kevés hasonlót találunk, egyikőjüknél pedig a
hely, ahol létrejött, érdemel megkülönböztetett figyelmet. Nevezetesen Szigetvárnak
egészen egyedi pozíciót biztosított az, hogy közvetlen közelében egy szultán
nyugvóhelye, türbéje feküdt (amelybe szívét és más belső szerveit temették).
Emellett létrehoztak egy závijét, s hogy anyagi hátterét megteremtsék, néhány falu
és puszta bevételeit ennek az utazók elszállásolására és megvendégelésére hivatott
derviskolostornak adományozták.11 Biztosak lehetünk abban, hogy
Iszkender bég is aktív szervezői és irányítói szerepet vállalt a nagy szultán emlékének
megőrzését szolgáló épületek életre hívásában. S nagyon valószínű, hogy
saját alapítványa létesítésekor is gondolt arra, bármilyen meghagyással kötötte le
a nem túl nagy értékű javakat, hogy ilyen „szent" környezetben kegyes célra adományozni
kétszeresen nemes cselekedet.12 Azonban nem elégedett meg ennyivel,
és Siklóson egy mecsetet, azaz kisebb istentiszteleti helyet és egy muallimhánét,
tanodát hozott létre. Ezek fenntartására 12 üzletet, egy továbbit tímárműhellyel,
egy bosztánkertet, egy karavánszerájt és két halastavat kötött le.1 3 S még egy
harmadik náhije-központban, Babócsán is csinált egy kis alapítványt, mely a párkányban
lévő dzsámiból, az ugyanott épült fürdőből (ennek működtetésére évi 42
gurust hagyott) és három üzletből állt.1 4 Tovább tallózva az 1579-es defterben a
következő tételeket leljük még nevére írva: egy 3 kerekű malmot magán Szigetváron,
1 5 egy rétet (Mária)Gyűdön,16 egy földdarabot Pata közelében, ahonnan 40
17
zsák termés volt várható, egy rétet a Somogyviszló után bejegyzett puszta, Gu-
18
bás (?) mellett, melynek hozama 8 szekérre ment, végül egy malmot Kálmáncsa
tucatnyi malma közül, mely 2 kerékre járt.1 9 Külön-külön nem számottevőek a
felsorolt ingatlanok, együttesükben azonban már nem lebecsülendőek, s mindenképpen
úgy állítják szemünk elé Iszkender béget, mint aki komolyan törekedett
javai gyarapítására, ugyanakkor a kor szellemének megfelelően azok egy részét
készséggel áldozta fel magasabb eszmények oltárán.
Az imént már említett utódról, Szinánról jóval kevesebbet tudunk. Korábbi
életpályájáról annyi bizonyos, hogy Nógrád előtt Pécsett szolgált, ha nem is túl
20
sokáig. Fizetsége ott is, következő posztján is, majd Szigetváron is egyaránt
275.000 akcsét tett ki, ami arra utal, hogy ez idő tájt nem tüntette ki különösebben
magát. Az 1570. október utolsó dekádjában befejezett tímár-defterben vi-
21
szont 330.000 akcsés végösszeg szerepel nevén, amit a már többször idézett
lista is megerősít, igaz, a Gyulára történt áthelyezése utáni dátummal.2 2 Nagyon
egyébként nem volt megmelegedni való ideje, hisz még 10 hónapot sem tölthetett
el Szigetváron, máris továbbküldték.
Helyére 1571. január 16-i dátummal jelölték ki az addigi gyulai béget, Alit, tehát
egyszerűen kicserélték egymással a két fontos végvár köré szerveződött szandzsákok
vezetőit.23 Formailag ugyan két beglerbégség közötti váltás történt,
valójában azonban mindketten magyar földön maradtak.
Ali bég számára világos volt, hogy a környék legjelentősebb magyar katonai vezetője
továbbra is Thúry György. Ezért a környékbeli bégek közül a koppányival
és a pécsivel együtt kora tavasszal ellene vonult, s máig nem egészen tisztázott
körülmények között összecsapott vele, melynek szomorú eredményeként Thúry
életét vesztette.
Forgách Ferenc kicsit gyermetegnek hangzó verziót ad elő, miszerint a bég azt
hitette el a nagy törökverővel, hogy ő keresztény származású, s most vissza akar
térni eredeti vallására.24 A másik, valószerűbb változat szerint portyázást színlelő
török egységek kicsalták Kanizsa védőit, majd az Oroszton melle ti erdőben rejtőző
egyesített csapatok rárontottak a csalétekként kiküldöttek felett sikert arató
s gyanútlanul arra felé haladó magyar katonaságra, akik a túlerővel szemben vé-
25
gül alulmaradtak. A török államvezetés kicsit másképp értékelte az esetet. A
nagyvezír, Szokollu Mehmed Miksának írt levelében (még pontosabban: annak
fogalmazványában) a következő módon reagált a Porta számára küldött Habsburg
panaszra: „Különösen pedig az mondatott, hogy Szigetvár, Pécs és Koppan
szandsákok bégjei seregesen Thúry György ellen mentek. Ámde ez a dolog nem
úgy van, amint királyi Felségednek előterjesztették. Ez a Thúry György nem maradt
nyugton, hanem az egész világ tudja, hogy mindig gonoszságban járt és szokása
volt valamelyik úton lesbe állva minden szandsákbéget, ki azon vidékre
ment, megtámadni. Mikor mostanában a szigetvári bég változott és oda utazott,
az említett Thúry György gonoszat forralt ellene. Az említett bég csak a gonoszság
elhárítása végett cselekedett, ő pedig szokása szerint a béget megtámadta,
ezért jött fejére a baj. Erről az oldalról a bégek nem mentek oda és a túlsó oldal
határain belül nem voltak, ez olyan világos, mint a nap. Királyi Felségednek, kik
ilyeneket jelentenek, nem mondanak igazat és csak a két fél között az egyenetlenséget
kezdeményezik. Isten mentsen! hogy ezeknek szava meghallgatást és jóváhagyást
nyerjen."26 Furcsa mindenesetre, hogy ezért a nem akármilyen
fegyvertényért Alit nem vagy alig méltatták fizetésjavításra: 350.000 akcséval kezdett,
s szerény 5.000 akcséval magasabb összeggel ment két év és két hónappal
később tovább, ezúttal Szolnokra.27 Igaz ugyan, hogy esetleges újabb emelésekkel
sem ment volna túl sokra, mivel még az eredetileg neki járó határt sem érték el
a számára kiosztott javadalmak, legalább is igen jelentékeny, 60.000 akcsés hiányról
panaszkodott, amire 1571 augusztusában csak annyi bíztatást kapott, hogy
üresedő ziámetekből és tímár-birtokokból kell kigazdálkodni az elmaradt hányadot.
28
Szigetvári ténykedésének korai szakaszában egy másik fontos kérdés is felmerült,
éspedig a szandzsák-határok módosításának igénye. Nevezetesen a pécsi bég
szerint a siklósi kazá egyes részeinek az ő felségterülete alá kellett volna tartozniuk.
Ali bég azzal érvelt, hogy Iszkender bég működése során a szóban forgó
kisebb közigazgatási egységet az újonnan kialakított szandzsákhoz csatolták. Az
udvarban ez utóbbi hivatkozást fogadták el, bár kicsit ködösen fogalmaztak
mondván: minden maradjon úgy, ahogy Iszkender idejében volt.29
A hátralévő időben, nem tudjuk, mivel foglalkozott Ali bég. Természetesen tőle
is ismerünk jól vitézkedő katonákkal kapcsolatos felterjesztéseket, pontosabban
azokra való hivatkozásokat, melyek közül egyet érdemes megemlíteni, amikor is
a Budától jó 3.000 kilométerre eső Vanban szolgáló személyt ajánlott gönöllü el-
30
látmányra. Hogyan győződhetett meg az illető kiválóságáról - örök rejtély marad.
Ali béget a változatosság kedvéért egy másik Ali bég követte, ezúttal Szolnokról,
akinek posztjára éppen őt irányították át.3 1 Újabb közvetlen cserét regisztrálhatunk
tehát, ráadásul ezúttal egyazon vilajeten belül. Elvben 420.084 akcse
járt neki a kinevezés, 1573. március 14-e idején, ebből azonban nem jelöltek ki
számára 391.999 akcsét érő összbirtoknál többet.3 2 Ezek túlnyomó része értelemszerűen
a szandzsákon belülről került ki, 31.999 akcsényi töredékük viszont a
Szegedi livából, ott is Zombor városából, egy faluból, egy rétből és a „csiftlik"
vám és egyéb illetékeiből tevődött ki, abban a sajátos verzióban, amire ha nem
is túl sok, de jó pár példát sikerült már összegyűjteni, s amit ezek alapján mindenképpen
jellemzőnek tartok. A megfelelő rövid kitételt ilyenkor így formulázták:
„oly módon kapta (a mondott helyeket), hogy bárhol is birtokol szandzsákot,
csiftlik formájában számítsák be (őket) hászai közé". Az ilyen, többé-kevésbé
életreszólóan bírt jövedelmek megszerzésének lehetősége ellentmond a tímárrendszer
azon sokat hangoztatott alapelvének, hogy az állandóan változó posztokon
mindig új meg új leosztású javadalmak vártak a katonai elemekre, akár
vezetőkre, akár alárendeltekre. A fenti variációban a főbb tisztségviselők ama
igyekezete testesült meg, hogy a központi akarattal szemben valami állandót, az
európai értelemben vett hűbérhez hasonlót biztosítsanak maguknak.
Nem változott a bég anyagi helyzete 1576-ig sem,33 pedig közben, 1574 januárjában
még 20.000 akcse emelést is kapott, minthogy - miként azt a budai beglerbég,
Szokollu Musztafa előadta - „fölöttébb igyekszik, hasznavehető
embereket és lovakat tart, (s maga is) hasznavehető, tapasztalt veterán, aki a többi
parancsnoknál kiválóbb", s még a szandzsákjában felbukkanó, kárt okozni akaró
gyaurokat is megfékezte.34
Ali bég felterjesztései közül elsőként egy olyannal szeretnék itt foglalkozni,
amelyben a magyarországi hódoltságban ritkaságszámba menő, iszlámra áttérők
közül említ valakit. Sajnos, mint hasonló esetekben máskor is, az illető eredeti
neve homályban marad, a törököket ebben a vonatkozásban nem érdekelte a
múlt. Maga a Szigetvárról küldött levél - mint oly sok társa - vagy megsemmisült,
vagy szunnyad valahol az isztambuli Miniszterelnökségi Levéltár raktárában,
ezért csak azt a rövid bejegyzést tudom idézni, mely az egyik ruúsz-defterben található
a 981. zilhiddzse 26-án, azaz 1574. április 18-án rögzítettek között: „Szigetvár
bégje, Ali bég levelet küldött, s előadta, hogy a mondott liva szpáhijai
közül a 6.000 akcse tímárt birtokló, de az emelésekkel 9.000 akcséra jogosult
Naszúh, aki korábban a háború földjén (dar-ül-harb) bégfi volt, majd saját elhatározásából
az iszlámra tért, s a magyarországi hadjáratokban képes kalauzi feladatra,
minden szempontból szolgálatra alkalmas és szükségünk van rá. Minthogy
(mindezek alapján) ziámet-birtokra terjesztette fel, 5.000 akcse emelés megparan-
35
csoltatott". Felvetődhet a gondolat, hogy olyan valaki dícsérgetésére került sor,
akit maga a bég vezetett a próféta útjára, ám ennek ellent mond, hogy már az
1570-es tímár-defterben is felbukkan Naszúh bin Abdullah,36 méghozzá pont
37
6.000 akcséval. A fentiekből annyi tanulságot levonhatunk, hogy különösebben
fényes karriert nem futott be a nemesi származású áruló, s bár ezúttal a megszokottnál
jelentősen magasabb plusz javadalmat kapott, még mindig elég alacsonyan
tanyázott a társadalmi ranglétrán, s az aztán külön kérdés, mennyire tudta
tényleges kiutalásra váltani ezt az összeget, hisz a beadvány készültekor még a
korábbi 3.000 akcse többlet is csak elvben járt neki.
TO
1573. február 3-án a törökök feldúlták Kanizsa külvárosát. E sikeres akció jó
alkalom volt arra, hogy az ott vitézkedő katonák számára fizetségjavítást vagy
kezdő tímárt eszközöljenek ki. Ali bég körül is összegyűlt egy csomó harcos, s ő
annak rendje s módja szerint meg is szerkesztette ajánló defterét, amelynek hatására
3 ziámet-birtokosnak fejenként 2.000, 30 tímárosnak pedig személyenként
1.500 akcséval ugrott a bére; további 19 lovasnak napi zsoldjuk kétharmadának
ezerszeresét kitevő, 18 azabnak pedig 3.000 akcsés javadalmat létesítettek. A rövid
indoklásban „a meghódított és felgyújtott Kanizsa váránál" tanúsított harci
erényeikre utaltak, ami azért kissé eltúlzása az átmeneti hadi sikernek. A lista
szembeszökő sajátossága, hogy a javasoltak között csupán egyetlen egy szolgált a
Szigetvári szandzsákban, a többiek nem kevesebb, mint 11 másikból kerültek ki,
mégpedig a Pécsi, Móreai, Szendrői (innen voltak a legtöbben, 6 fő), Koppányi,
Delvinei, Janjai, Lippai, Zvorniki, Szekcsői szandzsákból, illetve az Edirnéből
39
kommandírozott ún. Pasa livasziból. Ez egyrészt arra vet fényt, hogy még békeidőben
is kószáltak magyar földön távoli vidékek szpáhijai, másrészt arra, hogy
az ajánlottak gyakran nem abban a szandzsákban katonáskodtak, amelynek bégje
a felterjesztést benyújtotta.40 Egy másik levelében a simontornyai alajbéget,
Musztafát dicsérhette nagy buzgalommal Ali bég, ugyanis ő 3.000 akcse többletet
kapott addigi 20.000 akcséjához, az előbb említetteknél valamivel korábbi dátummal,
1574. május 3-án.41
Az ezt követő majd három évre egyelőre nincs adatom a szigetvári bégekről.
1577. július 9-i berát-szerzési dátummal jegyeztek be egy újabb (?) Ali béget az
Isztambulban felfektetett ama defterbe, mely a birodalom valamennyi szandzsákját
magában foglalta.42 Hászainak összege 590.083 akcséra rúgott, szokatlanul
magasra. Minthogy az előző Ali bég is igen tisztes javadalmakat élvezett, s minthogy
a neki járó évi bevétel is 0.083 akcséval végződött, erős a gyanúm, hogy
ugyanarról a személyről van továbbra is szó. A kérdés csak az: végig egy helyben
ült-e, vagy közben máshová is áthelyezték. Bár eddigi tapasztalataim inkább az
ellenkezőjét sugallnak,43 teljesen mégsem zárnám ki a folyamatos regnálás lehetőségét.
4 4 Bárhogy is volt, egy biztos: a korszak egyik legjobban fizetett középszintű
tisztségviselője működött ekkor Szigetváron. A sors fintora révén azonban
Isztambulban időről-időre összetévesztették őt a Szolnokon tevékenykedő azonos
nevű kollegájával,45 akinek szintén meglehetősen magas, 442.800 akcséra menő
hászai voltak.46 Szigetvári korszakából elég kevés felterjesztésének maradt nyoma,
47 ugyanakkor kettővel későbbi posztjáról sem volt rest régebbi alárendeltjei
48
érdekében levelezni, ami arra utal, hogy „atyai" viszonyba került a helyiekkel.
Kormányzói ténykedése során készült el a Szigetvári szandzsák fentebb már idézett,
ma ismert egyetlen tahrír-deftere. Nincs módunk itt arra, hogy részletekbe
menően bemutassuk, mekkora területet foglalt magában ez a közigazgatási egység;
csak a náhije-székhelyek felvillantásával szeretnénk érzékeltetni ezt a dimenziót.
A harsányi náhije esett a legkeletebbre, majd a siklósi és a sellyei
következett közel azonos magasságban, a három együtt hosszan elnyúlva a Dráva
mentén. Innentől észak felé szélesedett a határ, minthogy a vaskaszentmártoni
náhijéhoz a görösgali és a szigetvári felülről csatlakozott. Utóbbival csaknem egy
szintben találjuk Babócsát, majd jóval északabbra Berzencét (melyről nem tudni,
mikor lett járási központ), Segesdet és Kanizsát (!). Összességében tehát délkelet-
északnyugat irányban terjedt ki a liva, délről mindvégig a Dráva mosta partjait,
keletről a Mohácsi-Szekcsői, északról a Pécsi és a Koppányi szandzsák
alkotta határait, nyugaton és északnyugaton pedig a pillanatnyi hatalmi viszonyok
függvényében hol nőtt, hol csökkent a hozzá tartozó települések száma; a Kanizsai
náhije java inkább kívánságlistaként értelmezhető, semmint ténylegesen uralt
régióként. Az érintett települések korábban Baranya, Somogy és Zala megye kisebb-
nagyobb részét tették ki.
A szóban forgó defterben Ali bég nevén két jelentéktelen tétel bukkan fel: egyfelől
a Görösgali náhijében fekvő elhagyott puszta, Egerszeg (Alsó-és Felső-Aranyas
között), melyért 200 akcse tapu-illetéket fizetett, másfelől egy rét a babócsai
náhijebeli Péterhíd falu közelében.49 Ezeken kívül kétszer is említenek olyan
épületeket, melyekben a szandzsákbég vagy emberei laknak. Minthogy hasonló
utalásokban nem bővelkednek forrásaink, röviden ezekre is kitérek. Szigetvár,
majd a Szulejmán szultán türbéjéhez csatlakozó závijénak lekötött falvak, illetve
Ali pasa50 és Iszkender bég vakufjai után „kincstári házak" felsorolása következik.
Az első tétel így hangzik: „Házak, amelyben a Szigetváron lévő bégek szoktak
lakni, emeletesek és földszintesek, 36 kapu".51 Helyük, sajnos, nincs
megjelölve, de nagy valószínűséggel a várban vagy annak közvetlen környékén lehettek.
Számuk váratlanul magas, s ez arra vall, hogy a bégek tekintélyes kíséretére
is gondoltak, amikor e házakat elkülönítették. Babócsáról származik másik
adatunk, ahol azokról a párkányon belüli épületekről kapunk hírt, amelyekben a
mírliva emberei szoktak megszállni.52
Aü béget 1580. február 17-én a Hercegovinái szandzsák vezetésével bízták meg,
hajszálra azonos fizetéssel, mint amit addig kapott.53 Szigetvártól ennél korábban
vett búcsút, s helyére, igaz igen rövid időre, egy Musztafa nevű valaki került.
Ugyancsak közvetett érvünk van arról, hogy valóban szolgált a szandzsákban,
azonban nincs okunk kételkedni abban, hogy amikor az ő utódját bevezették a
budai rúznámcséba, ne tudták volna egész pontosan, hogy az kitől veszi át a stafétabotot.
54 Ellentétben a hierarchiában jócskán megfutott elődeivel, az 1580. január
7-én szigeti béggé tett Haszán a ranglétra legalacsonyabb fokán állt -
frissen avatták szandzsákbéggé a ziámet-birtokosok közül. Az udvarban valamilyen
okból nem lehettek különösebben elégedettek a környék pénzügyi helyzetével
s a megelőző kormányzók e vonalon kifejtett tevékenységével, ugyanis -
nálunk teljesen szokatlan módon - konkrét feltételekhez kötötték a funkció betöltését.
5 5 így kezdődik a birtokai felsorolását követő indoklási szakasz: „A nevezett
Haszán bég ezt megelőzően a Pécsi szandzsákban ziámetet birtokolt,56
most viszont egy, a 987. év zilhiddzséjének középső harmadában (1580. január
29-február 7.) datált tiszteletreméltó parancsot mutatott fel, melynek nagyúri tartalma
értelmében a 987. év zilkádéjának 19-éjétől (ez a nap felel meg 1580. január
7-ének) az előző emír, Musztafa bég kiutalási okmányáról 200.000 akcse
hász-birtokkal megkapja a Szigetvári szandzsákot, bizonyos feltételek és kikötések
szerint, mégpedig hogy a Szigetvári és a Székesfehérvári szandzsák végvidékről
kikerülő rabok ötöd-adóját, illetve az említett szandzsákokban a defterbe be
nem jegyzett falvak dzsizje-adóját a szultáni hász-jövedelmekhez kapcsolja." A
mondott kategóriákban 80 jük, azaz 8.000.000 akcse befizetését vállalta el, közelebbről
nem meghatározott időn belül. Az új bégnek tehát olyan pénzeket kellett
beszednie, melyek addig kicsúsztak az oszmán adóztatási gépezet hálóján. A rabok
értéke után a kincstárnak járó ötödöt mindig szívesen elszabotálták, úgyhogy
a központ időnként megpróbálkozott jobban érvényt szerezni a vallási törvény
CO
által szentesített ezen kötelezettség behajtásának. A defteren kívül maradt falvak
jogilag ingoványosabb területre vezetnek, ahol az oszmán pragmatizmus nyilvánult
meg, miszerint a defterben szereplő falvak akkor is az övék, ha katonailag
közben elvesztették őket, az onnan hiányzók viszont szintén megadóztathatok, ha
valamilyen módon sikerül ezt az igényt gyakorlattá tenni.
Felvetődik a kérdés, ki volt ebben az ügyben a kezdeményező, ki a kedvezményezett,
ki a kegyet gyakorló. Első pillantásra azt hihetnők, hogy a szultáni jóindulat
emelte fel szandzsákbégi sorba az egyszeri ziámet-birtokost. Ha azonban a
rá vonatkozó bejegyzést követő két másik kiutalást is szemügyre vesszük, azokban
Haszán kethüda fiairól szólnak, akik megosztva megkapták az addig apjuknak
járó települések bevételeit (melyek ekkor elvben 46.500, a gyakorlatban
34.350 akcséra rúgtak), minekutána ő pont ezzel a feltétellel vállalta el „bizonyos
mukátaák beszedését".59 Úgy tűnik tehát, hogy az udvarnak volt nagyobb szüksége
egy ügyes helyi emberre, mint annak a portai kegyre. Mint annyiszor, most is
felmerül egy ellentétes szempont. Nevezetesen Ali, budai pasa 1581. április 16-i
levele szerint a szigetvári bég korábban három évre 80.000 aranyért vásárolta
meg saját posztját.60 Ismerve az Oszmán Birodalmon belül igencsak elharapódzott
megvesztegetési mechanizmusokat, melyek hol „méltó" ajándékok formájában,
hol tényleges anyagiakban jelentkeztek, első hallásra nem lepődünk meg
különösebben az iménti állításon, bár két kérdés azért elgondolkoztatja az embert.
Egyrészt: honnan tett volna szert ekkora tőkére nem túl magas járandóságából
vagy amellett Haszán záim? Másrészt: milyen eszközökkel lehetett volna az
évi 3.000 arannyal egyenlő hivatalos bevétel mellé még 23.000 aranyat saját kontóra
bezsebelni, hogy az ember legalább pénzénél legyen?61 A fentiek bekalkulálásával
azonban egy másik értelmezési változat is kínálkozik: a „megvétel" ezúttal
Haszán 8.000.000 akcsés vállalását jelenti. Ez az összeg ugyan valamivel magasabb,
mint 80.000 arany az 1580-as évek árfolyamán (amit pontosan nem ismerünk),
de a kis eltérést megbocsájthatjuk.
Bármik is voltak az eredeti elképzelések, Haszánnak nem sikerült három éven
át Szigetváron maradni. A budai pasa előbb idézett levele röviden utal leváltásának
okára is: „az peczj bequel egjetömben az hatalmas czaszar hjrenelkwk rablottak
volt el neminemw falutt (NB. pont ezt várták el tőle: a defteren kívül maradt
települések adóztatását), ezt az hatalmas czászár haluan tizteöktwl megh
foztotta (őket)." S valóban, 1581. február 28-án már az addigi szerémi béget,
ff)
Mehmedet látjuk Haszán helyén ülni. Némileg ellentmondásosak adataink arról
is, hogy mekkora évi fizetésig verekedte fel magát távoztáig. Egyik későbbi szolgálati
helyén, Szécsényben úgy beszéltek róla, mint aki 240.795 akcséra volt korábban
jogosult, minthogy két alkalommal 20-20 ezer akcse emelést kapott. Ezek
közül csak az elsőnek tüntették fel a dátumát, ami szokatlan módon menesztése
utánra, 1581. szeptember végére esett.
A Mehmed bég birtokait rögzítő rúznámcse-passzus érdekessége, hogy „elfelejtették"
kitölteni a javadalmak listáját.64 A fejlécen ugyan azt írták, hogy Mehmed
„az előző bég tahviljáról" jutott javaihoz, ténylegesen azonban a kettővel korábbi
előd, Ali bég hászaihoz nyúltak vissza, amint az az indoklási részből kiviláglik.
Ennek oka az volt, hogy az új főnök megint magasabb fizetési osztályba tartozott,
jő kétszer annyi bérrel, mint amennyit Haszán élvezett. Ali bég birtokainak
vég-összege a ténylegesnél ugyan kicsit alacsonyabban lett megadva65 de Mehmed
nevére ebből is „csak" 524.169 akcsét vezettek át. Ehhez még 50.769 akcse
66
járult a Szendrői szandzsákból, amit hosszabb idő óta mondhatott magáénak
abban a különleges formában, melyre fentebb, a második Ali bég kapcsán már
kitértem.
Mehmed bég indulási jövedelme tehát 574.938 akcse volt, amibe 50.000 akcse
olyan korábban kapott két emelést is beszámítottak, amelyeket addig nem sikerült
készpénzre váltania. Az egyikre, 30.000 akcse értékben még akkor vált érdemessé,
midőn aradi bégként6 7 az Erdélyre támadó ellenséggel szemben 1565
augusztusában János Zsigmond segítségére sietett, illetve Erdőd várának bevételekor
híven szolgált, a másikat pedig 11 évvel később, Székesfehérvár uraként,
amikor a végeken sikerrel küzdött meg a gyaurokkal. Nehéz magyarázatot találni
arra, hogy miért kellett ilyen sokáig várakoznia még egy szandzsákbégnek is jogos
követelései érvényesítésére, főleg a 60-as és 70-es években, amikorra a török berendezkedés
elérte leghatékonyabb szintjét.
Csaknem egy év elteltével ismét hallunk Mehmed bég javadalmairól.68 Ekkor
már szabályszerűen felsorolták azon bevételi forrásokat, melyeket neki jelöltek
ki. Hivatkozva az új összeírásra, a szandzsák jövedelmeiből szokás szerint a mírlivának
járó javakra,69 melyek egy részét átmenetileg - az alacsonyabb hászokra
jogosult Haszán bég idején - másoknak adták, végső helyi summaként 539.369
akcsét hoztak ki, amihez továbbra is hozzájött az 50.769 akcsés szendrői tétel.
Együttesen tehát 590.138 akcsét szedhetett be évente a kor fogalmai szerint már
javakorabeli fő tisztségviselő, akit elég aktív felterjesztőként ismerünk meg a kü-
70
lönböző forrásokból. A levelei és defteréi nyomán adott legkésőbbi szultáni parancs
dátuma az 1583. március 25-április 3. közti napoknak felel meg,71 s más
támpont híján egyelőre csak feltételezésként mondhatjuk, hogy valamikor 1582
végén - 1583 elején vált meg szigetvári posztjától.
Mehmed útja Pozsegára vezetett,72 követője pedig egy másik Haszán lett, akinek
korábbi pozíciójáról kancelláriai eredetű adatunk nincs, de ha megállja helyét
azon okoskodásom, hogy személyében Tirjáki Haszánt, a későbbi budai,
kanizsai, sőt ruméliai beglerbéget tisztelhetjük,73 akkor - amint azt egy róla készült
krónika állítja - Klisszából érkezett.7 4 Első működése kísértetiesen hasonlított
névrokonáéhoz, miszerint ellene is súlyos panaszok futottak be Bécsből.
Szinán pasa, budai beglerbég így tért ki erre egyik levelében: „Megh hozak mi
nekwnk az feölsegeöd leuelett, melyben panaszolkodik feölsegeöd az szigetuary
bégre, es az eö alata ualo uitezeökre, hogy mind szwntelen haborgattyak es viszik
az ado fizeteö iobbágyokott...". Válaszában sietett leszögezni, hogy neki a dologról
nem volt tudomása, de azért méltó büntetést eszelt ki, miszerint „az sziget-
75
uary begeött megh ualtoztattuk, es az gyulay begeöt hattuk heleben". Azt már
elfelejtette hozzátenni a derék beglerbég, a béke és a barátság hű őre, hogy Haszán
egyazon nap, mégpedig 1584. április l-jén, amikor Ali gyulai béget csak-
1(\ 77
ugyan Szigetvárra irányították, megkapta a gyulai kormányzói hivatalt.
Az a tény, hogy pont fél év múlva, azaz 1584. október 2-án Haszán béget
78
visszatették Szigetvárra, jól mutatja, hogy mennyire vették komolyan a fenyítést
79
a birodalom legfőbb irányítói. Regnálása most is pünkösdi királyságnak bizonyult,
ugyanis már 1585. március 18-án át kellett adnia a hatalmat Mehmed bégnek,
akiről az udvari írnokok nem voltak restek odakanyarítani, hogy „a Budán
80
megölt vezírnek, Musztafa pasának a fia" s korábban Vidinben tevékenykedett.
A javadalmait felölelő rúznámcséban viszont legelső állomáshelyére, az Avlonjai
81
szandzsákra is utaltak. S hogy értesüléseinket tovább gazdagítsuk, újra a nagy
központi nyilvántartást citáljuk, ahol Avlonja alatt még azt is elmondták róla,
hogy addig a magas műhely, azaz az udvar műteferrikái között, a kiválasztottak
82
szűk csoportjában teltek napjai. Nominális fizetése egy év leforgása alatt 80.000
akcséval nőtt, kezdő hászaihoz képest jó 25%-kal. Ekként Szigetváron már
375.675 akcséra rúgott járandóságainak végösszege, de ennél 30.000 akcséval ki-
83
sebb summát jelöltek csak ki neki. Egy apró tanulságot az ifjabbik Szokollu
Mehmed kapcsán is levonhatunk: a szülők és más közeli rokonok Kegyvesztettsége
nem hozta automatikusan magával a család általános romlását és háttérbe szorulását,
az oszmánok ilyen értelemben nem ismerték a kollektív felelősség
fogalmát.
S most egy egész sajátos közigazgatási alakulatra kell kitérnem. Egy nappal azelőtt,
hogy Mehmed bég szigetvári bég lett, egy addig ziámet-birtokost, Hüszejnt
ugyancsak béggé tettek, méghozzá Babócsa, Berzence, Segesd és Szöcsény (az
84
iratban Szocsen formában) urává. A dolog furcsasága egyrészt abban áll, hogy
a felsorolt várak eladdig a Szigetvári szandzsákhoz tartoztak, mésrészt abban,
hogy 4 nevet viselő livára sehol másutt nem akadtunk. Ennek a különös szandzsáknak
az ötlete a most idézett bejegyzés szerint a nagyvezírnek, Oszmán pa-
85
sának az agyában fogalmazódott meg, ami azért figyelemre méltó, mert hasonló
összefüggésben ilyenkor mindig a szultánra szoktak hivatkozni. Arra nézvést,
hogy milyen megfontolás állt az ügy hátterében, különösebb magyarázatot nem
kapunk, az indoklásban csupán egy pénzügyi műszó fordul kétszer elő: az új egység
Szigetvár többletéből (ifrázjából) jött létre önálló szandzsákként.86 Ha utánaszámolunk,
hamarosan kiviláglik, hogy nem frissen felfedezett új bevételek lettek
kiosztva Hüszejnnek, hanem egyszerűen kettévágták az előd hászait - a nagyobb
hányad maradt a szigetvári bégé, a kisebbik pedig a fiók-szandzsák uráé. Más oknak
kellett tehát közrejátszania, s ez hadászati lehetett: a négy kis párkány kato-
87
nai erejének összefogásával a terjeszkedést akarták biztosítani Kanizsa felé. A
szóban forgó erősségek egytől-egyig a frontvonalban helyezkedtek el, szinte egy
síkban, Berzence kivételével, amelyik még nyugatabbra feküldt. Nagyon valószínű,
hogy ha e szandzsák hosszú távon fennmaradt volna, a másik három palánk előbb-
utóbb náhijeközponttá válva eltűnt volna a megnevezésből. A babócsai bégnek
egyébként majdnem kizárólag a kanizsai náhijébe eső, azaz ténylegesen még
be nem hódolt falvakkal szúrták ki a szemét, amelyeket nem lehetett könnyű
adófizetésre szorítani. Összességében tehát nem kell túlzottan irigyelnünk Hüszejn
béget, akinek kezdő javadalomként a 200.000 akcsés alsó határt szabták ki,
de - túlmenően a nehéz behajthatóságon - abból is eleve hiányzott 6.210 akcse.
E szandzsák-csírára nincs több adatunk, bizonyára hamarosan elhalt.
Visszatérve a szigetvári bégekre: nem dönthető el egyelőre, hogy Mehmed bég
után ki s mikor következett. Egyes hivatkozások sejtetni engedik, hogy 1586-ban
rövid ideig megint Haszán intézte a környék ügyeit, de az sem kizárt, hogy ezek
a dátumok olyan szultáni parancsokra kerültek rá, melyekhez az előterjesztést
korábban, előző ténykedése idején fogalmazta meg.88 Ebben az esetben Sehszüvár
bég vagy pasa lenne az utód, aki a Boszniai beglerbégség éléről került Szigetvárra,
miután közben budai kajmakámként foglalkoztatva hiába igyekezett
megszerezni az újabb pasai széket - kezdő időpontként 1587. március közepe kínálkozik.
91 Alig három hónap telt el, s megindult a Habsburg panaszáradat ellene.
Ungnád Dávid levelek sorát fogalmazta meg, újra és újra azzal vádolva és
gyanúsítva őt, hogy a császár országára akar törni, illetve hogy ténylegesen megszegte
a békét. Az első megformulázások mai szemmel elég enyhék - „az Sasuar
beg Zigethben igen giulekezyk, es byszonnyall azon wagyon hogy az eö felsége
92
tharthomaniara menyen" „biszonnial akarnaya az eö feölsege tharthomaniara
wthni" - , 9 3 mégis ideges védekező reakciókat váltottak k i . 9 4 Olyannyira, hogy a
budai pasa még vizsgálatot is elrendelt ebben a korai stádiumban.95 A panaszok
azonban nemhogy alább hagytak volna, hanem egyre élesedtek. Szeptember elején
Ungnád nem kevesebbet állított, mint hogy Sehszüvár a beglerbég tudtával,
sőt parancsára bontotta meg a frigyet, s támadt saját emberein kívül a koppányi,
pécsi és mohácsi béggel együtt Kanizsa környékére, dúlt föl 18 falut és ejtett foglyul
- feltehetőleg némi túlzással - 8.000 rabot. Hozzátette azt is, hogy a magyarok
még időben észbe kaptak, a portyázok után eredtek, s olyan sikerrel
küzdöttek meg velük, hogy a mohácsi béget levágták, a két másikat rabbá tették,
emellett még 1.000 embert fogtak el élve, s ugyanannyit öltek meg, miközben
maguk csak 11 (!) fős veszteséget szenvedtek. Végül kérte, hogy az elmenekült
Sehszüvár béget példásan büntesse meg.96 Két héttel később még keményebb
hangon követelte ezt, az alábbi, némi furfangosságtól sem mentes módon: „Meg
ertettwk hogy az Sasuar beg Berzenczen eömaga beszelette, hogy az wiszben es
sárban torkig wolth, es abban elreitette magát. Ha szinthin minálunk wiszben
nem halhatot es meg nem fogathatot meg, megys eönekye az thi hatalmas chaszarthok
keötelen kellethyk foitua meg halnia, melliet eö regen meg erdemlette
volna, mert eö Thokainal, Hidwegnel es mostan Canisanal mind egi uen baba el
futamot, es az thi hatalmas chaszarthok népet undokul mészárszékre witte es elvesztette."
97 A dolog vége az lett, hogy a szultán a kapidzsibasit, Kurd agát küldte
ki az ügy kivizsgálására, aki embereivel megkötöztette a béget, s a budai pasa
elé vitette. Juszuf pasa azonban meg akarta őt menteni az uralkodó haragjától, s
miután minden vagyonát a beglerbégségnek adta, 1587. november közepén feloldozást
nyert vétkei alól.
Az viszont nem állapítható meg rögtön, hogy ő volt-e a címzettje annak a feddésnek,
amit 1588. szeptember 7-én tisztáztak le a Portán, s melyben egy ziámetbirtokos
egyik falujának megháborítása miatt rótták meg - név nélkül - Szigetvár
bégjét.99 A bizonytalanság oka az, hogy már 1588. január vége tájáról van olyan
közvetett adatunk, amit felfoghatunk Haszán ismételt visszatérésének, netán
egy másik azonos nevű tisztségviselő megjelenésének. Hasonló referenciákra lelünk
1589. április 17-26.,102 1590. június 23-július 2.,1 0 3 1591. február 6-15.,
1591. november 18-27. között is.1 0 4 Ilyen számú beadvány késői, ráadásul ennyire
késői elbírálását feltételezni nehéz lenne,105 azaz 1588 elejétől Haszánt felvehetjük
a szigetvári bégek közé, következésképpen a szemrehányások is neki szóltak.
Ezen szakaszból maradt fenn az eddig megtalált egyetlen kimutatás, amely bepillantást
enged anyagi viszonyaiba, melyek ekkor, 1591 vége felé (?) igen kellemesnek
mondhatók, hisz 539.365 akcsét szedhetett be évente.1 06
Alig valamivel az imént tárgyalt legkésőbbi dátumú parancsot követően rövid
időre megint feltűnik egy Ali névre hallgató szigetvári bég. A tőle származó be-
107
adványokra 1592 elején reagáltak a birodalom irányító szervei. Aztán újból
108
Haszánról vannak kósza információink, 1592. május 26-a utánról, illetve 1593.
szeptember közepéről.1 0 9 Mintegy hat héttel később viszont már Idrisz bég javaslatára
jutott valaki kezdő tímár-birtokhoz.110 Ő meglehetősen sok nyomon követhető,
egészen 1594. július 10-18-áig.111 A legutolsó időpontban azonban már
nem lehetett Szigetvár bégje, pár héttel előtte ugyanis döntő fordulat köszöntött
be e szandzsák életében.
Nem kevesebb történt, mint hogy Szigetvárt beglerbégség székhelyévé tették.
Erről a változásról a turkológiai szakirodalom a legutóbbi időkig nem tudott, s
egy 1988-ban megjelent munka is csak 1595 néhány hónapjára nézvést beszél e
112
tartomány kétségen kívüli meglétéről. A legkorábbi vonatkozó levéltári adat
ezzel szemben 1594. június 30 - július 9. közti dátumot visel; ekkor látták el
hitelesítési záradékkal azt a parancsot, amely egy átlagos fizetésemelésre jogosí-
113
tott, de melynek előterjesztőjeként Haszán szigetvári beglerbéget jelölték meg.
Ezzel az időponttal nagyjából egybecseng a Tirjáki Haszán pasa sorsát tárgyaló
megbízhatóbbnak látszó Krónika ama állítása, miszerint a nevezett Székesfehérvár,
majd Esztergom védelmében tanúsított hősiességéért részesült ebben a formában
uralkodói kegyben.114 Esztergom ostromával június 29-én hagytak fel a
Habsburg erők, ehhez képest az imént citált rendelkezés keltezése első látásra
picit korainak tűnik. Magyarázatul vagy az kínálkozik (s ez a valószínűbb), hogy
a tímáros jutalmazására a hadszíntéren, azaz valahol Magyarországon került sor,
tehát csak pár nap kellett hozzá, vagy az, hogy Haszánt a várvívás befejezténél
korábban tették meg beglerbégnek. Bármelyik variáció mellett voksolunk is, az
új vilajet megalakulását 1594. június végétől számíthatjuk.
Vajon a névadó liván kívül milyen területeket függesztettek a frissen kreált pasasághoz?
Véletlenszerűen erre nézvést is akadt kezünkbe némi adalék. 1595. július
6-án rögzítették a boszniai beglerbégnek és defterdárnak szóló azon parancsot,
mely a következőképpen fordítható magyarra: „Minthogy, korábban a Pozsegai
szandzsák a Szigetvári beglerbégséghez lett csatolva, megparancsoltatott
összesített és részletes defteréinek eljuttatása beglerbégjének, Haszánnak - tartson
soká szerencséje. Több alkalommal is elküldettek magas műhelyem csausai,
de mivel az említett defterek nem lettek elküldve, a korábbi beglerbégek és defterdárok
felelősségre lettek vonva és meg lettek dorgálva. A mondott deftereket
lis
gyorsan küldjétek és juttassátok el! Ebből annyi mindenképpen leszűrhető,
hogy Pozsegát már hónapokkal korábban kivonták a Boszniai beglerbégség felségterülete
alól, ennek vezetői azonban igyekeztek elszabotálni a számukra kedvezőtlen
döntést.
A másik Szigetvárnak adott liváról, a Pécsiről egy igen bonyolult birtokügyletből
értesülünk. Eszerint egy 1595. június 15-én a keresztények fogságába eső ziámet-
birtokosnak a pécsi náhijéban lévő megüresedett javait az akkori székesfehérvári
bég, Mehmed - akit átmenetileg a végek ilyetén kérdéseinek intézésére
jelöltek ki (!) - valaki másra ruházta, mivelhogy Pécs akkor a Budai vilajethez
sorolt. Három hónappal később azonban Szigetvár alá került a Pécsi liva, s ekkor
annak beglerbégje, Haszán egy harmadik személynek utalta ki a kérdéses települések
bevételeit. A vitára az szolgáltatott okot, hogy az utóbbi a dátum meghamisításával
próbálta saját helyzetét javítani, de a végén kiderült a dolog, s a
birtoktest visszaszállt jogos haszonélvezőjére.11 Pécs tehát csak néhány hónappal
Pozsega után vált az új beglerbégség részévé.
Azt e pillanatban nem tudom megmondani, hogy meddig állt fenn a Szigetvári
vilajet. 1596. május közepéig számos olyan szultáni parancs született, amelyikben
Haszánt mint beglerbéget szerepeltették.117 Ezzel szemben a róla szóló krónika
úgy nyilatkozik, mintha már 1595-1596 telének beállta előtt áttették volna Te-
1 1 Q
mesvárra kormányzónak. Ebben a műben azonban akadnak kisebb-nagyobb
119 120
kronológiai tévedések, s valószínű, hogy ezúttal is erről van szó. Mindent
egybevetve az tűnik legelfogadhatóbbnak, hogy csak 1596. második felében távo-
121
zott Szigetvárról Tirjaki Haszán.
A már jó néhányszor idézett krónika hitelessége szempontjából térek ki egyetlen
olyan mozzanatra, melyet e munka lapjain olvashatunk. A szerző azt állítja,
hogy Szigetvár urát bízták meg III. Mehmed trónralépési ajándékának Budára kíseresével.
Ennek kapcsán egy szultáni parancsra hivatkozik, melynek szövegét is
122 '
közli. Alá tudjuk-e támasztani ezt a kijelentést? Ugy vélem, igen. Egy rúznámcse
passzus siet segítségünkre, mely szerint a szigetvári beglerbég pecsétes deftert
küldött Isztambulba, s benne a segesdi lovasok közül ajánlott valakit kezdő birtokra,
minthogy az „a boldogság küszöbétől Budára érkező pénz (eljuttatásában)
123
segédkezett". Itt csak ugyanarról az összegről emlékezhettek meg, a kormányzó
pedig nyilván olyan emberét terjesztette fel, aki vele együtt tette meg az utat.
Amilyen váratlanul hívták életre, oly hirtelen, s éppúgy magyarázat nélkül szüntették
meg a Szigetvári beglerbégséget. Haszán utódjának, Mehmed bégnek újra
meg kellett elégednie a szerényebb szandzsákbégi ranggal. Róla eddig egyetlen
adat került csak kezembe, de a rá vonatkozó dátum legalább tényleges működést
tükröz; eszerint 1597. május 8-17. között ő irányította a livát.1 2 4 Nyomába (Deli)
Naszúh bég lépett, akivel 1597. augusztus vége felé a Győr felmentésére igyek-
125
vökhöz Válnál csatlakozók közt találkozunk először. A most idézett krónika
1 Oft
ugyan alkalmanként pasa címmel is megajándékozza Naszúhot, a levéltári do-
127
kumentumok azonban mindig bégként aposztrofálják őt, azaz a terület szan-
128
dzsák-sorba való visszasüllyedése végleges érvényű volt. Naszúh bégnek nem
sikerült megérnie a század utolsó esztendejét, 1599 áprilisában a kanizsai őrség
tagjai Csúzi András hadnagy vezetésével Babócsa és Szigetvár között portyázva
levágták ő t . 1 2 9 Az esetről török forrás is megemlékezik, miszerint 1600. augusztus
elején katonáik „abban a (Szigetvár környéki) völgyben táboroztak le, amely-
130
ben az elhunyt Deli Naszúh pasa vértanúvá lett". Megüresedett székét
131
hamarosan Juszuf bég foglalta el, akinek elég komoly szerepe lehetett a nagy-
132
vezír, Ibrahim pasa figyelmének Kanizsára fordításában. Zárult-e vele a 16.
századi Szigetvári bégek sora vagy sem, egyelőre kérdéses - az én anyagom ezen
a ponton kimerül.
Néhány általánosításra azonban van még módunk. Többek között leszögezhetjük,
hogy mint a nyugati határok közvetlen közelében fekvő székhely vezetőire,
a szigetvári bégekre nehezebb feladatok hárultak, mint a katonai szempontból
konszolidáltabb poszton lévő társaikra. Aki ide került, fokozottan számíthatott
arra, hogy igen hamar össze fog akadni a bajsza a magyar végbeliekével, hogy
előbb-utóbb leváltását fogják követelni Habsburg részről, s hogy a hódoltatás
tisztázatlanabb formáival fog találkozni, következésképpen azon adókat, amelyekre
jogosult, alkalmanként még maga is csak nehézségek árán fogja tudni begyűjteni.
Ugyanakkor kihívást jelentett a frontszakaszon kulcspozíciót betölteni. Mi
más vonzotta volna Tirjáki Haszánt nem kevesebb, mint hat alkalommal (ha jól
értelmezzük néhol meglehetősen lakonikus forrásainkat) ide, ha nem a feladat
izgalmassága s ennek nyomán az előrelépés lehetősége. Mert afelől nem kételkedhetünk,
hogy az udvari sors-szövögetők mellett ő maga is mindent elkövetett
annak érdekében, hogy újra és újra visszakerüljön Szulejmán szultán utolsó hadjáratának
célállomására, a nagy uralkodó türbéje közelébe. A rendkívüli téttel
többnyire arányban álló tisztes javadalmazás, no meg a zavarosban halászás lehetősége
szintén olyan tényezők voltak, amelyek az áhított közigazgatási egységek
sorába emelték Szigetvárt a potenciális jelöltek körében. Az itt kapott szokásos
évi összeg az első öt között volt a magyarországi hódoltságon belül Szendrő,
Pécs, Szolnok és Gyula (máskor Szeged) társaságában. Sőt, a 17. század elején
alkotó, de részben korábbi vagy legalábbis hosszabb ideje nem vagy alig változó
summákat egy listába összefogó Aini Alinál a legmagasabb értékkel éppen Szigetvár
áll, méghozzá 616.233 akcséval.134 Adataink között ugyan „csak" 590.138
akcse a kimutatható csúcs,1 3 5 de valószínű, hogy Tirjáki Haszán még beglerbéggé
való kinevezése előtt átlépte a 600.000 akcsés álomhatárt. Nem kizárt, hogy Aini
Ali kezébe pont egy olyan akta került, amelyik az ő 1592-1593-as regnálása idején
készült. Jó lenne tudni, hogy mennyivel ugrasztották meg bérét, amikor tartományi
kormányzóvá avanzsált, de erre mindeddig nem találtam utalást.
1570 és 1590 között hat személynél van módunk egész precízen meghatározni,
hogy mely települések adói és milyen egyéb jövedelmek gazdagították Szigetvár
akkori bégjének pénztárcáját.136 Ha áttekintjük ezeket a felsorolásokat, a legmarkánsabban
kirajzolódó tendencia az, hogy volt egy 30 tételnyi mag, amely
szinte végig a szandzsákbégek haszonélvezetében maradt, jóformán változatlan
összegekkel. Ezek élén a magyar lakosaitól elhagyott Szigetvár állt, szerény
9.000 akcse szokásos adóval, amihez még 6.000 akcse társult a város monopőli-
1 39
um-adójából, szesszel (!) és hordóvar együtt. Igen komoly bevételt jelentett a
vásárpénzekből és átkelési illetékekből származó, hosszabb ideig 76.505, majd
1590 tájától 85.585 akcsét hozó csoport, amelyet egyedül csak az első Haszán bég
nem kapott meg. A summa azonos volta dacára eleinte kisebb, majd nagyobb
számú egységet soroltak fel alkotóelemeként; a kiterjesztett formában „Szigetvár
vásárpénze (bádzs) és átkelési adója, a patai és babócsai (Bobofcsa) és segesdi és
berzencei és zákányi és csurgói (Csurgóvá) átkelések" tartoztak hozzá. Mintegy
100.000 akcsét várhattak a bégek 5 további városként aposztrofált település után.
Közülük a legfontosabb Kálmáncsa, a távolsági marhakereskedelemben Sziget
eleste előtt kimagasló, utána csökkenő, de nem lebecsülendő szerepet játszó mezőváros
volt1 4 0 a maga 31.000 akcséjával, aztán a két náhije-központ, Segesd141
(20.000 akcse) és Vaskaszentmárton (11.000 akcse) következett, majd Zákány és
Csurgó, szintén a kereskedelmi útvonalak állomásai. Szemben a többivel, ez
utóbbi két település adói idővel enyhén lejjebb szálltak, 25, illetve 15 ezer akcséról
20, illetve 12 ezer akcséra. A kettéválasztáskor Zákányt és Segesdet elvették
a szigetvári bégtől, de csak átmenetileg. Nem tekinthető stabil szandzsákbégi tulajdonban
lévőnek egy további város, Siklós, minthogy elsőként 1573-ban jelenik
meg ilyenként, majd egy újabb kimaradás után válik csak ez a helyzete véglegessé.
Innen először 30.000, később 43.000 akcsét remélhettek birtoklóik. Jól tejelő
forrás volt még a nem szabad tímár-birtokokon szedett büntetéspénz fele: ebből
a hetvenes években 30, a nyolcvanas években - meglepő módon - csak 20 ezer
akcse volt begyűjthető. Sajátos, hogy a bégeknek szinte alanyi jogon járó eme
tételt az 1580-ban kijelölt Haszánnak nem adták oda. A falvakra térve: a rendszeresen
a kormányzóknak juttatott 17 falun és egy pusztán, illetve egy kérdéses
eseten kívül még 4 olyan falu akadt, amelyik csak hosszabb-rövidebb szakaszra
mondhatott magáénak főrangú gazdát. Közülük kettő 1580 után végleg kivész a
listákról, a másik kettő újból megjelenik. E meglepően egységes összetételű, hol
jó 300.000, hol annál valamivel kevesebb akcsét hozó település-komplexum helységei
közül 10 már hosszabb ideje török fennhatóság alatt volt,1 4 2 egy falunál a
hasonló azonosítás nem kétséget kizáró,1 4 3 a többi 17 helység pedig új szerzemény
kellett legyen, s némelyikük nem is feleltethető meg eddig ismert magyar
földrajzi nevekkel. Az bontakozik ki tehát, hogy még a folyamatosan a szigetvári
bégek kezén lévő falvak vagy városok egy hányada is igencsak a hódoltság peremvidékén
feküdt, korántsem egy tömbben, hanem meglehetősen szétszórtan, következésképpen
egy részük megadóztatása feltehetően nehézségekkel járt.
Fokozottan áll ez az ún. kanizsai náhijébe eső településekre, amelyek közül mindig
annyit válogattak ki, amennyi a soros bég végösszegéből hiányzott (már
amennyiben törekedtek a teljes summa összekalapálására). 1580-ig viszonylag szerény
volt ennek a régiónak a hozzájárulása, csupán 12.725 akcse,144 ami aztán az
első Mehmed bégnél 210 ezer akcse fölé ugrott. Névrokonának csak 57.470 akcse
folyt be innen 1585-1586-ban, Tirjáki Haszánnak pedig jó 200.000 akcse a 90-es
évek elején. Az érintett falvak mintegy fele még ekkor is csak jelképes bevétellel,
100-250 akcséval szerepelt, magyarán hódoltatásukat a fő elöljárók sem tudták
ténylegessé tenni. Más kérdés, hogy a valóságtól elrugaszkodott kötelem-megszabás
(s ez a bégek valamennyi birtokára vonatkozott, hisz a stagnáló vagy fogyó
összegek éppúgy illuzórikusak voltak), szabad teret hagyott a visszaéléseknek, önkényeskedéseknek...
Az átlagos szolgálati idő a fentebb mondottak következtében még a többi magyar
szandzsákban megismertnél1 4 5 is kurtább volt, a húsz hónapot sem érte el
(az 1566 szeptembere és 1600 vége közt eltelt 412 hónap során 21 - talán eggyel
több, talán eggyel kevesebb - bég váltotta egymást). Ugyanakkor az ide irányított
tisztségviselőket meglehetős gonddal választották ki, amit az jelez, hogy az ismert
helyről érkezők közül senki nem jött nagy távolságokból, hanem vagy kifejezetten
a Budai beglerbégség területéről, vagy a Temesváriéból, legfeljebb a Boszniaiéból.
Ebben az összefüggésben fontosabb kritérium volt a lokális tapasztalatok
mennyisége és milyensége, mint a korábbi állás: így emelkedhetett fel két ziámetbirtokos
is a vezetők közé.
Olvasóimban fel-felmerülhetett: túl sok aprólékos részletbe bonyolódtam bele,
a kelleténél hosszasabban taglaltam mellékes mozzanatokat. Az adott esetben ez
tudatosan történt: azt kívántam érzékeltetni, főleg helytörténész és nem turkológus
kollegáimmal, hogy mi érhető el az oszmán archontológia és közigazgatástörténet
területén. Remélem, kiviláglott, hogy a török források sokszor napra
pontos információkkal szolgálnak a kinevezéseket illetően, a kérdés csak az,
mennyire maradtak fenn a vonatkozó listák. Láthattuk: a 16. századot tekintve
jól állunk. Igaz ez a főemberek javadalmaira nézvést is, nemcsak fizetésük nagysága
határozható meg gyakran, hanem a kiutalt települések köre is szépen rekonstruálható.
Csaknem korlátlan mennyiségű adat szedegethető össze a bégeknek
a javadalmazásokkal kapcsolatos tevékenységéről - mi csak egy-egy érdekesebbet
emeltünk ki ezek közül. Más konkrétum hiányában nem ritkán éppen
ezen felterjesztések segítenek eligazodni a sok azonos nevű személy között. A
bégek katonai aktivitásáról már kevesebbet tudunk meg, ennek feltérképezéséhez
a magyar kútfők legalább annyira lényegesek. Ezekből most csak a kinevezésekkel
közvetlenül összefüggőket választoltam ki, számuk könnyen lenne gyarapítható.
Igazi életrajzot viszont csak kivételes esetekben lehet összeállítani, azokból is
szinte mindig hiányzik a személyes elem. Még szerencse, hogy akadt egy-két mesélő
kedvű történetíró, mint Pecsevi. Mindent összevéve nyugodtan kijelenthetjük,
hogy a török bürokratikus gépezet 1600-ig olajozottan működött, ránk
hagyományozott iratanyaga révén a vártnál jelentősen gazdagabb kép rajzolódik
ki a közigazgatás megannyi részletéről.
Jegyzetek
1Az 1566-os hadjárat előkészületeiről, az utánpótlás megszervezéséről számos figyelemreméltó
adatot gyűjtött össze a szultáni tanács jegyzőkönyveinek vonatkozó kötetéből Káldy-Nagy
Gyula: The First Centuries of the Ottoman Military Organization. Acta Orientalia Hungarica XXXI
(1977), 147-183, főleg: 174-183. Sajnos a szóban forgó defter 1566 júniusában véget ér, s foly
tatása hiányzik. - A várnak a magyar adóztatásban betöltött kulcsszerepéről írt Szakály Ferenc:
Magyar adóztatás a tőrök hódoltságban. Budapest 1981, 59-74. - A vonatkozó levéltári forrásokat
közreadta Timár György: Királyi Sziget. Szigetvár várgazdaságának iratai, 1546-1565. Pécs,
1989.
2Vö. Káldy-Nagy Gyula: Baranya megye XVI. századi török adóösszeírásai. (A Magyar Nyelvtudományi
Társaság Kiadványai, 103. szám), Budapest, 1960. Uő.: Török adólajstrom Baranyából
a XVI. századból. Szigetvári emlékkönyv. Szigetvár 1566. évi ostromának 400. évfordulójára.
Szerk. Ruzsás Lajos (A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete - Értekezések
1966.) Budapest 1966, 115-155. - A Szigetvári szandzsák egyetlen fennmaradt részletes
összeírását, tahrír-defterét ma Münchenben őrzik: Bayerische Staatsbibliothek, Cod. Turc.
138. A szóban forgó defter kötése ugyan török, s rajta korabeli cím szerepel, lapjainak sorrendje
mégis összezavarodott az idők során. Ennek következtében a szultáni tugra a f. 42 r-re került, a
szigetvári náhije pedig a 42v-61 r közti fóliókra. Nagyobb baj, hogy a kézirat néhány oldala elveszett,
így részben vagy egészben hiányzik a harsányi, a siklósi és a sellyei náhije.
3Tarih-i Peçevi. (Istanbul), év nélkül, I. 420. - A Török történetírók II. kötetében (Budapest, 1896,
338) oldalszám megadása nélkül Thúry József is említi ezt az adatot. L. még Karácson Imre: Török
történetírók III. 1566-1659. Budapest, 1916. 79
Istanbul, Basbakanlik Osmanli Arsivi, Kepeci 74, p. 102.
5Basbakanlik Osmanli Arsivi, Maliye defteri 563, p. 54. Az alaj szót ugyan utólag szúrták be a
sor fölé, de ez nemhogy levonna az adat értékéből, inkább megerősíti azt.
6Uo. Nógrádra Pécsről került a szóban forgó személy 1567. november 24-én. uo. p. 55.
7Basbakanlik Osmanli Arsivi, Mühimme defteri 15, p. 23, No. 192.
8Mühimme defteri 7, p. 556, No. 1581. (A bejegyzés dátuma: 1568. június 19.)
9Takáts Sándor: A nagy Thúry György (Bajvívó magyarok: Képek a törökvilágból.) Budapest
1963, 259. - Az esetről nem emlékezik meg Müller Veronika: Thúry György kanizsai kapitánysága
(Zalaegerszeg 1973.) című munkájában, ami felveti annak lehetőségét, hogy Takáts eltévesztett
vagy félreértelmezett valamit.
1 0Ezekről alább szólunk.
1 1 Bayerische Staatsbibliothek, Cod. Turc. 138, f. 44v-46r. E bejegyzések egy részét, helyenként
megkérdőjelezhető olvasatokkal, kiadta Münir Aktepe, Szigetvar livási kanun-namesi. Kanunî
armagani. Ankara 1970, 201-202.
1 2Bayerische Staatsbibliothek, Cod. Turc. 138, f. 46r. A minket érdeklő bejegyzésekből egy
szót nem sikerült elolvasni, a többi így fordítható: „Az elhunyt Iszkender bég evkáfja. Karavánszeráj
Szigetvár várának belsejében, a vallási törvény szerinti hüddzset (végzés) alapján. Ház...
(?) az e(ml'rtett) vár belsejében, a vallási törvény szerinti hüddzset alapján. Elhagyott föld a fürdő
közelében, 53 zirá (rőf). Céhépület helye az e(mlített) vár belsejében, a vilajet Írnokának temesszükje
szerint. Elhagyott föld, 100 zirá és romos ház, 8 kapu, az e(mlitett) vár belsejében, a
vallási törvény szerinti hüddzset alapján. Elhagyott föld, 53 zirá, a vallási törvény szerinti
hüddzset alapján. Elhagyott föld, az e(mlített) váron kívül, az iskola vakufja (alapítványa) számára,
a föld tulajdonosának temesszükje szerint."
Uo. f. 34r. A szóban forgó rész pontos szövege a következő; „Az elhunyt Iszkender bég mecsetjének
és muallimhánéjának evkáfja. Üzletek, elhagyott földön lettek létesítve, a vallási törvény
szerinti hüddzset alapján, 12 kapu. Üzlet... (?) tímárműhellyel, a gyógyfürdő közelében, 1
kapu. Bosztán-föld, az e(mlített) üzelet közelében, 1 dönüm. Karavánszeráj, 1 kapu. Halastó, 2
darab, a gyógyfürdő vize közelében, az elhunyt Iszkender bég tulajdonában, a korábbi összeíró
temesszükjei szerint." Aktepe fent említett dolgozatában szintén idézte ezeket a tételeket (i.m.
190, 8. jegyzet), de „elfelejtette" megemlíteni, hogy Siklós után szerepelnek. Az üzletek utáni
szót elnézte, der (jelentése itt:-ban, -ben,- on,-en,-ön) helyett dár-nak (háznak) vélte, az arz
(=föld) szó a-ját idevonva, aminek eredményeként két további elem is olvashatatlanná vált számára.
Ugyanitt 12 kapu helyett 7-et adott meg, nem véve észre, hogy szijákat számokkal van
dolga! A számomra is fejtörést okozó, s fentebb kipontozott jelkombinációt minden további nélkül
kihagyta. Ezeken kívül „tâlibân"-nak (=diákok) oldotta fel a „daljan" (=halastó) szót, emiatt
az utána következő részt jobbnak látta nem közölni, minthogy nem tudta volna értelmezni a
„vízparti diákok" kifejezést. Végül a foliót is tévesen adta meg 31 /b és 46/a-ként.
1 4Uo.f. 78v. A dzsámi szó előtt egy számomra egyelőre olvashatatlan szó áll, ami a kifejezés
értelmét jelentősen nem módosíthatja, hisz az így hangzik: „a nevezett elhunyt kegyes dzsámija,
Bobofcsa párkányában".
1 5Uo. f. 44r.
1 6Uo. f. 36r.
1 7Uo. f. 47r.
1 8Uo. f. 49v.
1 9Uo. f. 63v.
2 0Maliye defteri 563, p. 49. - Szinán bég különböző állomáshelyeire I. még: /. Metin Kunt: The
Sultan's Servants. The Transformation of Ottoman Provincial Government, 1550-1650. New York
1983. 152-153.
2 1Basbakanlik Osmanli Arsivi, Tapu defteri 503, pp. 3-4.
2 2Kissé meglepő, hogy kezdő javadalomként itt is csak 275.000 akcsét tüntettek fel nála, míg
egy éven belül már 60.000 akcséval több járt neki: Maliye defteri 563, p. 63.
2 3Uo. pp. 54 és 63. Ali bég gyulai szolgálati idejéről I. Aradi és gyulai szandzsákbégek című
írásom vonatkozó részét, mely az alábbi, sajtó alatt lévő kötetben fog megjelenni: Tanulmányok
a gyulai vár és uradalom történetéhez.
2AForgách Ferenc: Emlékirat Magyarország állapotáról Ferdinánd, János, Miksa királysága és
II. János erdélyi fejedelemsége alatt. (Ford. Borzsák István) Humanista történetírók. Magyar remekírók.
Budapest 1977, 1038-1039. - A testvére hibáit korrigáló Forgách Simon jól tájékozottságát
mutatja az, hogy a ragadványnevet is helyesen adja meg Ali bégnek. Ő Pirsuc-t ír (uo.
1038), ami - Pecsevi nyomán - Pírszizre javítandó: Tarih-i Peçevi. I. 453.
25TakátsS. i.m. 268-271.
Karácson Imre: Török-magyar oklevéltár 1533-1789. Szerk. Thallóczy Lajos, Krcsmárik János,
Szekfű Gyula. Budapest 1914, 98. No. 114. (Karácson fordításán - a dokumentum eredetijének
hiányában - nem változtattam.) Az irat datálása ellentmondásos. A közrebocsátott szöveg
végén „A 980. évben..." formula áll, feloldásaként pedig 1571 vagy 1572 első fele. 980-nak
azonban 1572-1573 felel meg, azaz valamelyik adat téves. Hajlok arra, hogy a levélnek a nevezetes
esemény bekövetkezte után nem sokkal, azaz 1571-ben kellett fogalmazódnia, akkor pedig
a mohamedán évszám 979 lehetett.
2 7Maliye defteri 563, pp. 54-55.
2 8Mühimme defteri 15, p. 48, No. 412.
^Uo. p. 23, No. 192. - Szokollu Mehmed nagyvezír szintén foglalkozott ezzel a kérdéssel egy
levelében, melyet Szokollu Musztafa budai beglerbégnek küldött, s amely nyilvánvalóan válasz
volt egy felterjesztésre, amit a tartományi kormányzó „Ali béggel kapcsolatban irt". Eszerint
„kezdetben, a meghódításkor a kálmáncsai és a siklósi náhijék (NB. Kálmáncsa nevű náhije soha
nem fordul elő forrásainkban) a szigetvári szandzsákhoz lettek kijelölve, s fontos, hogy most
is ily módon legyenek. Semmi ok arra, hogy Siklóst leválasszák Szigetvárról, (ez) nem elfogadható."
(Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Ehemalige Konsularakademie, Krafft 99, f. 138v.) -
Meg kell jegyeznünk azonban, hogy e kettős megerősítés ellenére esetenként, így például 1576
elején Pécshez sorolóként szerepeltették a siklósi náhijét a második Ali bég javadalmainak felsorolásakor:
Basbakanlik Osmanli Arsivi, Ruznamce 42, szigetvári rész, p. 14.
3 0Mühimme defteri 15, p. 1, No. 4. Dátum: 1571. június 9. - Itt térek ki arra, hogy Pecsevi rövid
életrajzot adott erről az Ali bégről az alábbiak szerint (Tarih-i Peçevi. I. 453.) „Pírsziz Ali bég. A
nevezett a korabeli emírek egyik legkiválóbbja volt. Mindenkor hét-nyolcszáz embert tartott magánál
és kapujánál nagyon híres, igyekvő emberei voltak. Olyan vojvodái voltak, akik negyvenötven,
sőt hetven-nyolvcan lovat és embert tápláltak. Többnyire Fülek, Szolnok és Gyula
szandzsákja mutaszarrifja (kormányzója) volt. Szári Ali bég után Szigetvárra került (ez nem felel
meg a valóságnak, mint rögtön látni fogjuk, éppen fordított volt a sorrend). De nagyon szerette
a vidámságot és az italozást, s folyamatosan vendégeskedett. Az előkelő embereket összegyűjtötte,
s a lakmározás heteken át meg nem szűnt. Vojvodái ezalatt szakadatlan portyázáson jártak,
s a zsákmányolásnak szünete nem volt. Megtörtént, hogy összejövetelein alkalmanként
öt-tíz ezer gurus (értékű) ajándékot adott lovakból, lószerszámokból, rabokból, viselt ruháiból és
berendezési tárgyaiból. Jelen voltam, amikor Budán meghalt. Nővérének fia lett hagyatékának
örököse. Azt mondták róla, hogy bár a szandzsákok iránti vágyakozása miatt sok pénzt tett félre
(ti. hogy szükség esetén megvásárolhassa a posztot), s hogy bár annyit költött s nagylelkűsködött,
(ennek ellenére annyi vagyona volt) hogy csak a kikiáltók által eladott értéktárgyai, illetve
ezüst és arany tálai meghaladták a 40-50.000 gurust." (Ezt a passzust kissé lerövidítve kiadta:
Karácson: Török történetírók III. 84.)
3 1Maliye defteri 563, p. 54, illetve p. 55, ahonnan azt is megtudjuk, hogy a második Ali Szolnok
előtt Füleken szolgált.
3 2Wien, Österreichische Nationalbibliothek, Türkische Handschriften, Mxt. 571 (Flügel 1384), f.
97r-v.
3 3Ruznamçe 42, szigetvári rész, pp. 14-15. - Az indoklásból nem sikerült értelmezni azt a szakaszt,
amely a segesdi náhijéhez tartozó Szent-Demeter falura vonatkozik s amely a szöveg szerint
az ő hász-birtokai közé számított, ám 40.000 akcsés bevételéből valaki más 28.083 akcsét
megkapott. A gond „csak" az, hogy ilyen vagy hasonló nevű települést sem Ali bég javadalmainak
listáin, sem az 1579-es defterben nem soroltak fel.
3 4Mühimme defteri 25, p. 33,No. 339. - Ennek az összegnek nincs nyoma az 1576-os ruznámcséban!
3 5Uo. p. 115, No. 1271. (A turkológiai szakirodalomban többen is utaltak arra, hogy - jópár társával
egyetemben - a most citált deftert tévesen sorolták be a mühimme defterek közé, az valójában
ún. ruúsz-defter.)
3 6Általánosan elfogadott elv, hogy az új muszlimokat apjuk neve alapján lehet kiszűrni. Eszerint
a friss áttérők többnyire az Abdullah (=Isten szolgája) patronímet használták. (Vö. V. L. Ménage:
Seven Ottoman Documents from the Reign of Mehemmed II. Documents from Islamic
Chanceries. First Series /ed. by S. M. Stern/ Oxford 1965,112-118.) Bár kis számban lehet ellenpéldát
is találni, esetünkben minden bizonnyal nem kell erre gondolnunk, azaz nyugodtan állíthatjuk,
hogy ugyanarról a személyről van szó.
3 7Tapu defteri 503, f. 16r.
3 8Pecsevi három olyan Ali nevű szandzsákbéget említ, akik huzamosabb ideig szolgáltak a
magyar végeken. Kanizsa ezen ostrománál szerinte a Szári vagy Tur (a nyomtatott szövegben
„és Patur" áll, amit egyesek az általam is átvett formával véltek javítandónak) előnevű Ali vett
részt: Tarih-i Peçevi. I. 451. A róla szóló rövid életrajz a maga módján figyelemre méltó: „szári Ali
bég vagy Tur Ali bégnek is mondják. Szigetváron hosszú ideig működött mint mírliva. 7-800
(fős) kísérete és 1000-nél több embere volt. És olyan elhívatott kiválóság volt, aki folyamatosan
portyázott a gyaurok országában. A nevezett volt az, aki ezen végeknek a háború földjén (darül-
harb) lévő falvait engedelmességre és alávetésre kényszerítette. S néhány várat és palánkot
a tömeggel meghódított, de békeidő lévén nem tartotta meg, hanem a tűz martalékává tette
őket. Kanizsa várának - mely mind ez ideig az iszlám végek fő erőssége, akkoron pedig a gyaurok
országának kulcsa volt - külvárosát felgyújtotta, bőséges zsákmányt s számtalan foglyot
ejtett. Sőt - máig emlékszem - abban az időben megboldogult atyámnál vendégeskedett, s
minthogy e szegény szolga még gyermek voltam, karjába vett és megcirógatott, s azokból a rabokból
egyet nekünk ajándékozott. Aztán kinevezték a perzsiai hadjáratra, merthogy a kapuja
kiváló s ereje és képessége teljében van. Mint csildiri beglerbég távozott ebből a mulandó világból."
/Vö. Karácson: Török történetírók. III. 82-83. Az utóbbi lap második jegyzetében a következőkre
hívja fel Karácson figyelmünket: „Mint Thury (sic) József kimutatta (Századok, 1892.
400. I.), a bégnek Pecsevi atyjánál való látogatása nem Kanizsa feldúlásakor történt (ekkor még
Pecsevi a világon sem volt), de mindenesetre 1578 előtt, mert ebben az évben a bég elhagyta
magyarországi állását."/
3 9Mühimme defteri 25, p. 144, No. 1505. 3 esetben kissé nehezen olvasható a szandzsák neve,
de az kétségtelen, hogy egyik alak sem Szigetvárt takarja; 8 embernél pedig nem írták oda,
hogy hol birtokos. Ha ennek közvetkeztében némi bizonytalanság be is lép, amikor a felsorolás
tanúságtételét próbáljuk értelmezni, jelentősen talán mégsem módosulna a kép, ha valamennyi
bejegyzés pontos lenne.
^Erre a tendenciára már korábban is utaltam, s benne egyfajta központi védekezést véltem
fölfedezni az egy személy körül kialakuló túl nagy lekötelezett réteg ellen. Vö. A Simontornyai
szandzsák a 16. században. Budapest 1982, 24-25. Alkalmanként akadnak azonban olyan esetek
is, amikor a bég a saját szandzsákjában szolgáló szpáhikat is nagyobb számban támogatta.
A szerémi bég például 1594-ben 116 főt ajánlott, akiknek pont a fele állt az ő irányítása alatt: Kepeci
342, ff. 22v-23v (ismételt lapszámok).
4 1Mühimme defteri 25, p. 127, No. 1389. (Az indoklás azonos).
^Kepeci 262, p. 25.
^ L . A Simontornyai szandzsák. 30, illetve Aradi ós gyulai szandzsákbégek.
^Erre az ad okot, hogy a szigetvári bejegyzés valamivel későbbi, mint amit számos másik
szandzsáknál találunk. Végiglapozva a listát, egyetlen olyan, 1577-nél korábbi megbízatású Alira
sem bukkanunk, aki a keresett személlyel azonos lehetne. Figyelembe kell azonban venni,
hogy ez a nyilvántartás itt-ott hiányos. - Feltételezésünket Pecsevi is megerősíteni létszik, amikor
- mint láttuk - Szári Ali bégről azt állítja, hogy „Szigetváron hosszú ideig (csok zaman) működött
mírlivakónt".: Tarih-i Peçevi. I. 451. Minthogy a nevezett a krónikaíró apjának jó barátja
volt, valószínű, hogy amit róla ír, az tényanyagában nem közöl tévesét.
^ P l . Mühimme defteri 37, p. 72, No. 803. Először Szolnokot írtak, s aztán módosították Szigetvárra.
^Kepeci 262, p. 23.
A7Velics Antal - Kammerer Ernő: Magyarországi török kincstári defterek. II. 1540-1639. Budapest
1890. 732. (Egy Szerémi szandzsákbéli ziámet-birtokost ajánl.)
^Mühimme defteri 45,p. 92. No. 1084. Ekkor, azaz 1581 augusztusában Vidin élén képviselte
a szultánt.
^Bayerische Staatsbibliothek, Cod. Turc. 138. f. 69r, illetve f. 86r.
^Kiléte kérdéses. Gondolhatnánk Kalajlikoz Ali budai beglerbégre, de ő csak 1580. május végétől
került ebbe a hivatalba (Gévay Antal: A budai pasák. Bécs 1841, 12, No. 17), nem tudni,
milyen posztról. Nem kizárt, sót valószínű, hogy ugyanez a valaki alapította az Ali pasa dzsámit
is, amely ma Szigetvár plébániatemploma. Az egykoron rajta található, s Evlija Cselebi által ránk
hagyományozott kronogram évszáma 1588-1589-nek felel meg, nyilván ekkor ért véget az építkezés.
- Gerő Győző nem kommentálja mindezt, meg sem kísérli az azonosítást: Az oszmán-török
építészet emlékei Magyarországon (dzsámik, türbék, fürdók). (Művészettörténeti Füzetek 12)
Budapest 1980, 59-63.
5 1 Bayerische Staatsbibliothek, Cod. Turc. 138, f. 46r.
5 2Uo. f. 78v. Az alábbi módon sorolták fel őket: „Emeletes ház, 2 kapu. Másik ház, földszintes,
1 kapu. Pince, 1 darab. Másik ház istállóval, 3 kapu. Nagy istállóépület, melynek két oldalán
szobák vannak, 1 darab."
^Kepeci 262, p. 3.
^Musztafa béget nem említi a központi nyilvántartás - Ali után rögtön Haszán következik: Kepeci
262, p. 25.
A birodalom más régióit tekintve Klaus Röhrborn remekül kiválogatott példákkal tárta fel, hogyan
fonódtak egyre inkább össze a századforduló közeledtével a köz- és pénzügyigazgatási
funkciók: Untersuchungen zur osmanischen Verwaltungsgeschichte. Studien zur Sprache, Geschichte
und Kultur des islamischen Orients. Beihefte zur Zeitschrift „Der Islam" (herausgegeben
von Bertolt Spuler). Berlin-New York 1973, 125-149.
5 6Haszán kethüda ekkor már legalább 10 éve szolgált Pécsett, hiszen birtokai az 1570-es pécsi
tímár-defterben is ott vannak: 9 faluból álltak és 29.350 akcsét értek : Tapu defteri 480. f. 5r.
"Österreichische Nationalbibliothek, Türkische Handschriften, Mxt. 597 (Flügel 1387), f. 162v.
- Ha Röhrborn kategóriáival vetjük egybe, esetünk leginkább a „különleges pénzforrások feltárása"
alcsoportba tartozik (i.m. 135-138). Szövegünk annyiban nem tipikus, hogy az általa emlegetett
rendszeresen visszatérő hivatkozások közül több hiányzik belőle, így az egyik
legjellemzőbbnek tartott a készpénzelőlegre való utalás is.
5 B A Simontornyai szandzsák egyik tímár-birtokosa például kizárólag ennek az adónak a behajtásával
lett megbízva 1573-ban „Esztergomtól Szigetvárig a Tuna folyó budai oldalán levő szandzsákokban",
s egy év alatt sikerrel össze is gyűjtött 118.925 akcsét. Vö. Dávid Géza: A
Simontornyai szandzsák a 16 században. Budapest 1982, 78, 292. jegyzet.
5 9Österreichische Nationalbibliothek, Türkische Handschriften, Mxt 597 (Flügel 1387), f. 163r. -
A valamikor 1592 táján elkészült pécsi tímár-defterben még mindig fellelhető a két fiú, hajszálra
azonos értékű ziámettel, mint 1580-ban, azaz Mehmednek, akinek egyébként már atyja felemelkedése
előtt is volt 6.000 akcsényi tímárja (I. Mxt. 597/Flügel 1387/, f. 153r), 20.350, Ahmednek
pedig 20.000 akcse jutott. Tapu defteri 652, ff. 5v-6r.
6 0 A budai basák magyar nyelvű levelezése. I. 1553-1589. Szerk.: Takáts Sándor-Eckhart Ferencz-
Szekfű Gyula. Budapest 1915, 219, No. 189. Szó szerint ez szerepel a minket érdeklő helyen:
„...az szigetj begh veötte volt megh az szanczaksagott 80 ezer forinton három
esztendeigh..." Ezt az adatot idézi Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén (Magyar História,
Szerk.: Heckenast Gusztáv. Budapest 1976. 91.)
6 1 Pecsevi időnként ugyan mesés summákról regél, azok élvezőinek szóbeli információira hivatkozva,
ám ezeknek elég nehéz hitelt adni. Tirjáki Haszán szájába adja például, hogy ő évente
50-60.000 gurust (ezüst tallért) szedett be, sót egyik évben, amikor sok fogoly esett, a 70.000
gurust is sikerült túllépnie - pont szigetvári bégként (vö. Tarih-i Peçevi. I. 12). Az ötvenes évek
végének árfolyamán ez 2,5 - 3, illetve 3,5 millió akcsénak felelt volna meg, közel felének-harmadának
annak, mint ami a Budai vilajet összes kincstári bevétele volt ekkor (vö. Fekete Lajos -
Káldy-Nagy Gyula: Budai török számadáskönyvek 1550-1580. Budapest 1962, 609). Az 1580-as
években ez az arány nyilván alacsonyabb értéket tett volna ki, de még mindig túl magasat ahhoz,
hogy realisztikusnak tekinthessük.
6 2Österreichische Nationalbibliothek, Türkische Handschriften, Mxt 597 (Flügel 1387), f. 263v.
6 3Uo. Mxt. 559 (Flügel 1388), f. 115r. - A másikat sem kaphatta sokkal később, de aztán - talán
éppen melléfogása miatt - az arra szóló parancsot visszavonták, s csak 1585. március elején
tudta újra érvényesíteni. - Szécsény élére egyébként 1584. május 24-én állították, s közben valószínűleg
várakozási állományban reménykedett abban, hogy eljön a pillanat, amikor az ural