Pannóniai Istvánfi Miklós magyari dolgokról való históriáinak huszonharmadik könyve.
[...]
Sziget szállása
Kisasszony havának első napján kezdetett 1566. esztendőben
[2.] Kisasszony havának első napján nem messze a vártól, úgy, hogy az bennvalóktól könnyen megláthatának, megszállának: s az mieink gyalog eleikben menvén kemény vérben kevert harcot tőnek, nagy sokan az sűrő puskagolyóbisok szélvészétől az ellenségben megölettetvén, s annál inkább mivel csak kopjákon s kardokon kívől egyéb fegyverek nem vala, mely harcon Istvánffy Pál, ki lovon ment vala ki (mivel ő az maga lovait megtartotta vala, holott az többi, úgy mint az megszálláskor nem szükségeseket bátorságos helyekre kiküldötték volna) egy lovas sereg törökök előttök járóját általöklele s meg öle: s egyedül az mieinkben Dombay Jankus ifjú legény, új vitéz, s ki az sereg közé nem igen régen vetettetett vala be, elesvén alatta az ló, vesze el, az többi mind épen megmaradván.
Az Szulimán népének sokasága
[3.] Kisasszony havának másodnapján Szulimán a portai és akandzsi prédáló lovasokkal, s mind az egész dandársereggel, mely az jancsárok és asap gyalogosokon kívől százezerig lenni mondatik vala, Szigethez közelíte, s az ő bőséges s nagy helyet befogó zöld sátorit Sibótnál (: mely puszta telekké lött falu neve) az szőlő és nagy hosszú Semlek nevű domb között, az hova lövéssel nem érnének, megvonák: úgy, hogy az dombtól az várból meg nem látszatnék: az több sokaság az dombokon és tetőkön hosszú renddel megszálla.
Elérkezésekor mind az egész hadi lövőszerszámok kilőttetének.
[4.] Az ő elérkezésekor mind az egész lövőszerszámok, melyek felette sokak és igen öregek valának, s az jancsároknak s asapoknak puskájok is egyűtt kilőttetének, oly nagy rettenetes iszonyú zörgés csattogással, hogy az föld reszketni s az ég s az élő ég az puskapornak fekete homályától és szagától nagy hosszan és szélesen elburíttatni látszatnék, és mint egy mennydörgések messze földre Kanisáig s Lindváig elhallatnának.
Farkasits Péter, Zrínyi képebeli meghala.
[5.] Ugyanaznap melyen az várat meg kezdék szállani Farkasits Péter Zrínyinek képebeli, kiről az előtt szólánk, sokáig való betegség miatt elnyomor(ttatván mindeneknek nagy bánatjára meghala, ki mivel Temesvár megszállását Losonczyval együtt erős vitézi módon megállotta vala, nagy okos és sokat próbált embernek tartatik s mind kezével s mind tanácsával egyaránt az dologra igen tud vala.
[6.] Azonközben Zrínyi, ki immár annakelőtte felette nagy sok élést, és az megszállásnak elszenvedésére valami dolgok szükségesek volnának, bőségesen szerzett, s az lövőszerszámokat az kerítésen illendő helyekre állatta, földdel megtöltött kosárokat minden seregállásokra renddel helyheztetett, az bástyákat s az fokokat kinek kinek az tisztviselők közül őrizésére elosztotta vala, s látván az ellenség had[á]nak érkezését, minden tisztviselőket s vitézeket az belső vár piacára egybegyűjteté, s mikoron hozzájok aláment volna, az gyülekezet előtt ilyenképpen szép módjával beszélle:
Zrínyinek ékes beszéde az tisztviselőkhöz és vitézekhez.
[7.] „Nem valami váratlan, sem véletlen szerencse történetit, hanem melyet régen azelőtt erős szívvel vártatok, oly hadat immár szemetekkel láttok, jó vitéz társaim, tudniillik, hogy az törökök fejedelme nagy hadát mindenünnét Ázsiából s Európából öszvegyűjtvén, minden erejét mi ellenünk és ez várnak megholdaltatására kihozta légyen, s oly szükség volna mielőttünk, hogy hazánkért, szabadságunkért és életünkért viaskodnunk kellessék, és ez az hazánknak megoltalmazására nézendő felette nagy alkolmatos hely az mi jobb karjainkban és vitézségünkben s hatható fegyverinkben helyheztetett lévén mindeneknek előtte az mi serénységünköt és hívséges szolgálatunkat kévánni tőlünk láttatik. Mert ha ezt az halhatatlan Istennek segítsége után az veszedelemtől, mellyel az ellenség fenyegetőzik, megtartandjuk, mindenünk nékünk bátorságos lészenek, gazdagságunk, tisztességünk, ékességünk s dicséretünk elég lészen; annak felette szabadságunk, megmaradásunk, békességünk, hazánknak megtartatása, mind szent helyeinkkel s házunkkal, feleségeinkkel s gyermekinkkel, nem csak az mieinkkel de mindenekével, valamennyin magyar névvel, sőt keresztyéneknek neveztetnek, az mi nevünknek halhatatlan dicséretivel együtt megtartatnak. Ha félelem vagy tunyaság miatt engedni fogunk nekiek, melyet az jeles, fő, erős s próbákon forgott vitézek felől, mineműeknek lenni tikteket gyakran megpróbálván tudok, semmiképpen nem illik jövendölni, mindenek szerencsétlenek lésznek, s az kit az fegyver s az vitézség be nem fedezend, sem semmi egyéb be nem fedez, sem meg nem oltalmaz.
[8.] Mostan szükség vitéz társaim, hogy ki-ki az hadakozásnak dicséretéhez s maga vitézségéhez bízván az viadalra menjen, és nem csak tettetes intő és szóval való kegyetlen s azonban az vitézi forgolódásban részetlen legyen, hanem maga is mind fegyveres kézzel az zászlók előtt járni s az harcnak középi súlyán forgódni tudjon, s az ellenségre menő s Isten segítségében bízó után vitézi módon és serényen menjen. Nemcsak hogy beszédimet véghez vigyétek, hanem hogy még cselekedetimet is kövessétek, s nem csak fenyítéket, hanem példát is tőlem kévánjatok, azt akarom. Bizony dolog, hogy az megszállás kemény dolog lészen az megállásra, de tinéktek, mint jeles erős vitéz és minden emberi eseteknél megpróbált férfiaknak attól félni vagy iszankodni semmiképpen nem illik, sem tunyaság vagy elméjek gyengesége miatt megtántorodni. Jelen lészen az felséges nagy jó Isten az hazájokért való erőssen harcolóknak segítségül, és az ki gyakorta minket nagy sok veszedelemben meg tartott, mostan is, hogyha az restségnek s tunyaságnak semmi helyet nem adandunk, az ellenség torkából s fegyvere élitől igen kicsiny munkával megment, csakhogy az ő védelmezését vigyázással s forgódással, jó tanácskozással, és semmit az ellenségnek nem engedéssel, könyörgéstételinkkel kérjük.
[9.] Az mi veszedelem azért reánk szánatott, jó vitéz társaim, azt vitézi módon fegyverrel el kell rólunk hárítanunk, és az jószágos cselekedetet s tisztességet szemeink eleiben vennénk; úgyhogy vagy szabadsága s megmaradása mindeneknek helyén megtartassék, vagy hogyha az szerencse sorsa úgy hozandja, az hazáért tisztességes halált szenvedni kellessék; melyet örökkévaló dicséretnek soha meg nem halható emlékezete ez földön, az egekben penig bizonyos és vég nélkül való lelkek boldogsága fog követni és nyerni. Kévánom annak okáért tőletek, hogy amiképpen én az ti, s ennek az helynek megoltalmazására, mingyárást hittel kötelesnek lenni kévánok, azonképpen ti is, megemlékezvén a császárnak tartozó hívségtekről s az én méltóságomról, s magatok tisztetekről, viszontagsággal az császárnak s osztán énnekem, s ennek az helynek mind életetek fogytáig való megoltalmazására egymással megesküdjetek; oly okkal és móddal, hogyha engemet az várasnak az ellenség kezébe való adása felől, mely távol légyen, valami hitvány cselekedethez fogni eszetekben vennétek, semmiképpen ne engedjétek, sőt azon szempillantásban titeket az esküvéstől mentekké teszlek: viszont hogyha én is valakit közületek, valaminemű renden az leendene, az olyan kigondolt gyalázatos gonosz cselekedetben bűnösnek lenni tapasztalhatok, az én és az hadi törvényeknek méltóságával élvén, azontól halállal megbüntessem.
[10.] Az vártálás és strázsálásban mindenik közületek szorgalmatosan eljárjon, az vitézek az századosoknak, az századosok az hadnagyoknak engedelmesek legyenek, és senki az előttök járók h(re vagy parancsolatja nélkül helyéről másuvá ne menjen. Senki az ellenséggel ne beszéljen, sem az ellenség levelét be ne vegye, vagy ha azt, az mint szokott lenni, az várban nyilakkal vagy hagyigáló szerszámokkal belőnék vagy hagyítanák, felvenné, az hadnagyhoz, az penig énhozzám hozza, hogy az tűzbe vetessék. Végezetre, hogy ha énrajtam valami emberi mód szerint történnék, minthogy az emberi dolgoknak sok különbféle esete és hihetetlen állhatatlansága vagyon, azt akarom s ugyan mostan rendelem, hogy Alapy Gáspártól, az néném fiától, kit jelen itt láttok, függjetek."
Az hadnagyok s az vitézlő nép minekutána elsőben meg esküdt volna, megesküdtetnék.
[11.] Minekutána ezeket mondotta volna maga elsőben jobb kezét feltartván, s az szokás szerént három ujját kinyújtván, az belső kapu között meg esküvék, s annakutána renddel mind az hadnagyokat s az vitézlő népet az íródeák előttök menvén ugyanott megesküté. Azután az élésmestereket együvé híva, és mindenik vitéznek nappali élésre mennyi étel italt kellene kiosztani s azokból és az maga sajátjából mit kellene kiadni, eleikben ada. Osztán az nagyobb vagy külsőbb várnak az piacán rettentésért egy akasztófát csináltata fel, hogy az kik az vitézlő rendi törvényeket általhágnák arra felakasztatnának: s ugyanaznap egy közlegénynek, ki századosához kardot rántott volt, fejét vétete.
Az várbeli vitézlő nép száma.
[12.] Mely dolgoknak véghezvitele után az vitézlő népet megszámlála, kiknek száma közel harmadfélezer vala, az erőtlen gyermekek serege s asszonyállatok száma kívől, s mingyárást őköt mindeniket helyére külde s vigyázásban foglalatosoknak lenni hagya.
Az újváros Zrínyitől felgyújtatik.
[13.] Továbbá midőn a törökök az újváras vívására mindenfelől nagy számosan s erővel öszvefutni megláttatnának volna, mivelhogy az csak hitvány hamarjában csinált palánkkal keríttetett volna be, s azoknak rá rohanását meg nem állhatónak láttatnék, Zrínyi elsőben vélek nagy kemény harcot tevén, mely déltől fogvást écakáig tartott, végtére egynéhány helyen tüzet vetvén reája, felgyújtá; úgyhogy mivel faeszközből csinált házak volnának és fákkal, szalmákkal befedettek, egy szempillantásban szélesen világoskodván az lángok megégettetnének, melyeket Szulimán az semleki domb tetejéről mondják, hogy nézte légyen. Ugyanazon időben az kerteknek s réteknek s az gabonaőrlő malomnak bekertelési az ő hagyásából felgyújtatván megégének, s az várashoz és várhoz közel levő fák levágatának s haszontalanokká tétetének.
Az óváras az mieinktől oltalmaztatik.
[14.] Az újvárasnak megégetése utan Aliportug, minekutána az tűz megszállott s megaludt volna, az felette nagy öreg álgyúkat annak piacára vonatván s ugyanott sáncokat vetvén, kasokat állatván, melyeket nagy sereg jancsár őriz vala, az óvárast, mely az újtól nem igen széles, de mély vízzel tele lévő árkokkal megválasztatik vala, lőttete. De az mieink megmondhatatlan igen serényen s erősen oltalmazván magokat, semmit nem használa véle. Sőt az mieink Szecsődy Máté gyalogok kapitányával kiütvén sokáig vívának az jancsárokkal, kikben sokan megölettetvén s megsebesedvén, csak egy híjak esvén az alatta valóknak, békével bemenének.
[15.] Ilyenképpen felgyújtatván és elégettetvén az újváras, majd mintegy hatszázan az mieinkben az óvárasban legelsőben akkor zárván be az kapuit, magokat berekeszték. Mindazáltal azok, kik fők valának közöttök, arról disputálának, ha több ideig kellene-e azt oltalmazni vagy nem? És azt bizonyára Zrínyi, tudván az övéinek kevés voltát, kiket mind a várasnak s mind a várnak oltalmazására való munkákra semmiképen elégségeseknek lenni nem ítél vala, az új erősségnek módja szerént elégettetni s egyedül az várnak oltalmazására, melynek megtartásában állana az győzedelemnek sommája, minden erejét ford(tani kellene, azt javallja vala. De Szecsődy s az gyalogok közül nagy sokan, sok könyörgésekkel azon felette igen kérni kezdék, hogy hozzájok bíznék, s még egynéhány napig az óvárast megépítvén, az várnak is oly gondját viselnék, hogy az ellenség annak ostromlásától elszűnni kényszeríttetnék. Noha penig Zrínyi, eleikben adván az rajtok lévő veszedelemnek nehéz voltát, s az ellenségféle nép sokaságát, mely mind az kettőnek vívására elég nagy erőt előállathatni láttatnák, őköt az várast elhagyván az várban bemenni hagyja; mindazáltal kérésektől meggyőzettetvén, s hogy azoknak valami helyet kellene adni, azt ítélvén, mivel az első megszálláskor is Stansits Márk kapitánnyal vitézül szolgáltanak, és felette sokat próbálván, okos vitézek volnának, jól tudná, kezeit ada, és az mit oly igen kevánnak vala tőle, annak engedvén s arra hajolván még akaratja ellen is megengedé.
Aliportug az várast s az várat is álgyúkkal szüntelen lőtteti.
[16.] Azonközben az ellenség lövőszerszámai éjjel-nappal semmit meg nem szűnvén az hantból és faeszközből csinált hat-hat lábnyi temérdekségű kerítés szüntelen való lövésekkel rontatik vala. Tisztiben penig Aliportug is eljár vala, ki azon kívől is, hogy az óvárast felette igen erősen rontatni kezdette vala, még az várnak töretéséhez is, az délre lévő királyi kertek felől az parasztságnak s kiváltképpen asapoknak munkájokkal, mind az árok széléig sáncot hányatni igyekezik vala, melyet véghezvivén, öt öreg álgyúkat s három közép forgó tarackokat elő vonata s abban helyheztete, melyekkel az vár közepin levő kerekded és téglából rakott tornyot (:mely egyedül csak téglából, mészből, az többi penig mind nagy temérdek vassal egybefoglatatott, és földdel megtöltött, tölgyfákból erős mesterséggel állónak vala) felül letörete, hogy az harangnak reze, és az óra vasa s az ormozati lelőttetvén s lerontatván egyberomlanának.
Az töltést elbontván s az vizet másuva vevén, az vár árkát az ellenség kiszárasztja.
[17.] És hogy valamit próbálatlan ne hagyna, Hamza és az pécsi törökök intéséből, kik mivelhogy sokan közülök ott rabságot vasban járván szenvedtenek vala, az helyeket jól tudták, azt az nagy földtöltés alkotmányt, mellyel az Almás patakot megfogják s tó formájára kiterjedvén, az várat körül veszi vala, azon asápoknak s parasztoknak munkájával, kik az falukból s az várasokból tartományonként oda vitettenek vala, vaslapátokkal s kapákkal alól megásni kezde, s az vizet másuva vevén, s az árkot kiszárasztván, az várhoz való jutáshoz nagyobb s jobb alkolmatosság szereztethetnék. Az munkások oltalmazására penig DC. jancsárok adattanak vala segítségül, kik azokat az várból kiütő mieinknek akárminemű erejektől és bosszontásoktól megőriznék. Nem messze valának az katonák temetési is, ugyanazon töltés végében, melyekért Aliportug vermeket ásatván, más lövőszerszámokat abban helyheztetni, s afelől is az öregibe négyet az várnak szegeztete, hogy az megszállottaknak, kiket egyszersmind ugyanazon időben mindenfelől lövöldöznének, semmi nyugovást és pihenést ne engednének.
[18.] Nem szenvedheték el az felfuvalkodott barbarus embernek merészségét Radován s Dandó Ferenc, Zrínyinek régi századosai, kik Zrínyihez menvén sok könyörgésekkel azon kérék, hogy az munkálkodókra és lövőszerszámokra való kiütésre nekiek szabadságot adna; ki holott tudná, hogy afféle kiütések igen nagy veszedelemmel szoktanak volna megpróbáltatni, s az ellenség hallván az zenebonát semmit sem késne, hanem mindenfelől felette igen s gyorsan rajtok lennének, sem helyet az tökéletes dicséretnek megnyerésére, sem reménységet vagy egyéb próbált vitézségnek jutalmit, afféle történet szerént való esetekkel nem találhatni volna, arra képest anélkül el kellene lenni, azt felele: elég veszedelmes munka volna még hátra, melyekkel nékiek vitézségeknek megmutatására s jól forgolódásokra alkomatosság adattatnék, míglen azonban vele együtt fenyítékért az várnak oltalmazására mind testtel-lélekkel erejeket nekiszánnák; s hogy igyekezetüket az szerencse meg ne tréfálván, azon helyen azt mind megbánni, s mind együtt elveszni ne történjék. Továbbá akkor az dolog másszorra halasztódván, holott végre az felettébb való kévánsággal meggyőzvén; tőle meg nyerék.
Radován és Dandó kiütvén az várból vitéz módra harcolva meghalnak.
[19.] Másodnap annak okáért napenyészet előtt kétszáz régi vitézekkel kimenvén, elsőben az munkások és lövőszerszámok oltalmazására figyelmező jancsárokra nagy kiáltással rohannak, kiket véletlen rémüléssel helyekről elkergetnek. Melyet látván az ásók el szaladoznak: annakutánna mindjárt az ott levő szerszámokra mennek, 's immár egynek avagy kettőnek az gyújtólyukait vasszegekkel beverték s kereküket s tengelyüket szekercékkel elvagdalják vala, holott az hirtelen való kiáltásra, és az munkálódó társoknak agyarkodásokra az törökök felindíttatván, az tábornak minden részeiből összefutosván segítségre mennek, nagy harcolás lészen, sokan az ellenségben meghalnak: de mivel az mieink kevesebbek volnának, hogy sem mint annyi számos ellenség sokaságát megállhatnák, harcolva s hátrafarolva az várban bémenni kezdének. Mely bemenésben Dandónak, ki az alatta valókat az harcra gerjeszti vala, szerencsétlenséggel feje általlőtteték, és midőn hirtelen leesett volna, az többi nagy nehezen az várasnak patai kapujához érhetvén hasonló gonosz szerencse nemével Radványi is az vékonyának által lőtteték s megöletteték, az többi, minekutána mind a két hadnagyok elvesztenek volna, nem sok híjokkal az várban bemenének. Az ellenség Dandó s Radványinak fejeket csáklyákba az álgyúk között lévő kosárokra rakák, hogy az várból megláttatnának. De ők is nem tagadhaták el, hogy egyenlö kár bennek ne esett volna, holott közülök sok egyebeken kivől Buluk basát, kétszáz jancsárok agáját az harcon el nem vesztették volna, és az vén Juszap, más százados, két golyóbissal ágyékba találtatván, az táborban kevés idő múlva megholt volna.
Zrínyi az várból való kiütéseket azután megtiltja.
[20.] Ilyenképpen az kirohanóknak vakmerőségek megsanyaríttatván, Zrínyi az gonosz szerencse kimenetelén s az jeles vitéz embereknek halálán felháborodván, senkinek annak utánna az kimenésre szabadságot nem engede: hanem hogy mindnyájan együtt az szerencsének s az Marsnak minden verfelyeit s Istennek elvégezett akaratát várnák, megparancsola.
Aliportug az tós helyeket sövényfonadékokkal berakja. Az töltés is általásattatott, s az víz másuva vettetett.
[21.] Azonközben Ali, az jancsároknak fővezére, Aliportugtól megintetvén, az közel levő erdőkben jó temérdek és hat-hat lábnyi széles fonnivaló kötővesszőköt szövény módjára sok parasztok munkájával, kik az táborban számtalan sokan valának, csináltata, melyeken, lábok alá tétetvén, az nádak és tós helyek között az várhoz közelebb jutni akaró jancsároknak alkolmatosb általmenések lehetne. Az igen nagy temérdek és széles töltés is, melyen két vagy három szekérrel megtérhetnének, mely az Almás patakat megtolván és tartóztatván folyását kiszélesíti, s melyen az városban ország utan járnak vala, nappali és éjjeli dolgosok munkájával alól megásatott vala, és az tavat csináló vizek oly nagy erővel másuva vettetének, hogy az vár körűl iszapon és sáron kívől semmi nem maradna. S azok kifolyván belőle, az jancsárok és asapok az vesszőfonadékokat jobb módjával oda helyheztetnie, s az vár kerítéséhez utat szerezhetnie láttatnának. Azoknak penig két renddel való helyheztetésére faeszköz jelen vala, holott az közel való erdőkről tevéknek, szekereknek és holvaló hordozó lovaknak munkájával szüntelen egybehordattatnék, s abban senkinek, még akármi főrenden lévő vitézlő nép vagy rendek közül való hadnagyoknak sem kedveznének. Kövekkel és hanttal megtöltött és gyapjúval, szösszel s nyiredékkel teli zsákokkal hordókat is az jancsárok az szövényfonadékokkal megrakott úton az vár fele höngörgetni, mennél közelebb lehete, meg nem szűnnek vala, melyekkel oltalmaztatván, az kerítés fokain forgolódó mi feleinket puskákkal s nyilakkal szüntelen lövöldözik vala. Ugyanazont az óváras ellen is minden erejekkel cselekedni igyekeznek vala, mely munkán Aliportug igen szorgalmatosan forgolódik s az főpattantyúsokat az lövések arányozására oktatta, és az jancsárokat puskákkal távolról való forgolódásra inti és nógatta vala.
Az óváras az törököktől felette igen ostromoltatik. Az mieink néhányan elveszvén bennek az várban beszaladnak.
[22.] Immár XVII. napja vala annak, miolta az várast ostromliák vala, s az törökök magok is nem hihették vólna, hogy az annyi nagy sok erős nemzetségeknek igyekezeteket oly sokáig elszenvedhették volna, holott Aliportug az lövőszerszámokat lelőttetvén s az palánk is leesvén, az várasban nagy hézagot csinált. Melyre midőn az jancsárok és törökök minden erejekkel rámentenek volna, és az árokon, melyet faeszközzel megtöltvén és sövényfonadékokkal felül megrakván, rajta járhatóvá csináltanak vala, általmenvén az törésre felmentenek volna, jóllehet az bennvalók felette nagy vitézül oltalmazták és lövőszerszámokkal s puskákkal nagy veszedelmet szerzettenek volna: mindazáltal végtére meggyőzvén az sokaság őköt, s az sebessek és elvesztek helyett ottan-ottan újabbak s épebbek futattatának volna rájok, az mieink hátat adni kényszeríttetvén, s az várban beszaladni kezdének. Mindazáltal az jancsárok hátokon lévén, s az ellenség közül vitézebbek, elöl penig ezek előfutkosván, kik az sáncokban az katonák temetésénél, az sáncnak végső szegeletiben strázsát állónak vala az törökök, az mieink, kik az utolsó seregben valának, az várban bemeneteltől kirekesztetvén, és környűlvetettetvén, midőn kerekdeden lévén nagy sokáig víttanak volna, végtére megtolatának, veretének és meg ölettetének. Nem sokan veszének abban az nagy kemény viadalban, Bathay Péter, Balás Deák és Győry Mátyás, felette gyors vitéz századosok. Szecsődy Máténak penig, az gyalogok legfő hadnagyának, mindkét térde öreg golyóbissal általlőtteték, úgy, hogy apróra romladozván az csontjai, hirtelen le esnék, s az vitézektől alig felvétettetvén, nagy nehezen és veszedelemmel vitettetnék az várban; holott az nyoszolyában tetettetvén az jeles erős hadakozó vitéz ember azután semmit nem használhata. Az lovasok számának, az kik igen erősen viaskodtanak, híja lőn Bosnyák Márton, Gerdey János, Batósy Péter s egyebek többire. Azokat penig, kik az hatszázban csak mintegy felényien marattanak vala, Zrínyi az várban bevive. De az ellenségnek is nem lőn vérontása nélkül az győzedelem, mivelhogy abban az óvárasnak megvételében az vitézlő népben és jancsárokban többet háromezernél az javában el vesztének.
Aliportugnak az várasnak meg vételéért Szulimán ajándékon 200 aranyat ad. Aliportug nem sok idővel azután taracktól találtatván, meghal.
[23.] Még él vala Szulimán; és midőn az váras Aliportug forgolódásával s munkálkodásával leginkább kézben akadottnak s az oltalmazókat levágattaknak s megöletteknek, s az várhoz való juthatást nyittatottnak lennie hallott volna, kétszáz aranyat ajándékon külde neki, és hogy az dologban igen nagy szorgalmatossággal és serénységgel elébb menne, arra inté. Kit azt néki nagy tisztességére, azt mint teljességesen az is vala, ítélvén lenni, az álgyúkat az immár megvétetett óvárasból kivonyattatá, és az várhoz közel vitetteté, s két nap múlva az sánchányás elvégeződvén, az külső várat két helyen, egyiken az Hegy bástyánál, másikon az igen nagy kapu ellenében rontatni kezdé. Mely dologban midőn hol imide, hol amoda őrizkedetlen futkosván s parancsolván forgolódik, egy öreg Margarita nevű tarackból vasgolyóbissal az várból meglőttetik, úgy, hogy az többi tagjai épen maradván, az álla hosszú szakállostul halálos találással elvitettetnék, és elszaggattatván az torka s gégéje hirtelen leesnék, és sok vér omolván ki belőle azon órában meghalna. Mondják, hogy halálát Szulimán igen bánta volna, mivel lusitániai hazájából az tengeren járó tüzes tolvajoktól elragadtatván és Barbarossa Hairadinusnak ajándékoztatván az ő tanítása alól, honnét sok fő hadakozó férfiak s hadnagyok származtanak, mind földőn tengeren egyaránt jó vitéz hadnagy és mind kezével, tanácsával jó hadakozó emberré vált légyen: s az pajtársa Dragut után, ki Málta sziget vívásán azelőtt való esztendőben hasonlóképpen elveszett vala, nem későn ment volna.
Szeifedin helyette az vár lőttetése tisztihez kezde. Az törökök nagy sebességgel az bástya törésére menvén nagy veszedelmekkel hátra veretnek.
[24.] Elveszvén Aliportug s az övéitől az táborban vitettetvén, Szeifedin, ki éltében amannak vicéje lévén az pattantyússághoz szokott vala látni, az ő tanítása szerént az várlőttetéshez kezde, és holott két nap szűntelen rontotta volna, annak az bástyának egyik része, mely az kapun bejáróknak bal kezek felől vagyon, leromla: úgyhogy az törökök az sövényfonadékokon, melyekkel az sáros és iszapos árkot behánták vala, az ostromot megpróbálhatónak lenni nem kétlenék. Minekokáért Ali hadnagy jelt adván s az trombiták s dobok zengvén szörnyű ordítással, elsőben az várnak rohannak, s nagy vakmerőképpen elővitetnek. De az mieink igen nagy erőszakkal és vitézséggel viaskodván, nagy kárt tévén bennek, messze hátraverék, úgyannyira, hogy az mennyit az ellenség az ő magok félékben az ostromnakmenésben elvesztet volna, még annyi avagy többen az hátramenésben, midőn visszaszaladnának és az sárfertőben fetrengenének, az lövőszerszámoknak s golyóbisoknak gyakorsága miatt elvesznének. Mely viadalban sok végbeli tisztviselők, kiket az törökök bégeknek hínak, elveszének, s az többi között az memphisbéli vezér, ki Alexandriát és Aegyptust bírja vala, öreg álgyú vasgolyóbisától el szaggattatot vala. Annak felette két nagy öreg szederjes hadbéli zászlók az várban vitetenék, megölettetvén az zászlótartók, melyeket az megszállottak onnét felül széllel fúttatásra s az ellenségnek nézésére kirakának.
[25.] Efféle hiában való igyekezetek után, az törökök semmiképpen magokat el nem hagyván, sőt inkább annyi nagy sok erős vitéz társok el veszéséért s jó hadakozó jancsárokért nagyobb haragra és dühösségre ind(ttatván, három más új sáncokat csinálának, melyekből igen öreg négy-négy álgyúkkal az várat újonnan három helyről lőtték: egyikről annak az erdőnek ellenébe, mely minthogy egészen mind hársfákból áll, Hárserdőnek hívattatik, másikról az délre álló bástya felől, harmadikról az erősség ellenében, mely az immár régen megholt nádorispánról Nádasdynak hívattatik vala.
Ismég nagy dühösséggel ostromnak menvén
Bika András Orosztonyi Péter
[26.] S midőn az kerítés falaiban, soha meg nem szűnvén az lövések, nagy darabot lerontottak volna, az jancsár agák jelt adván ismég ostromnak rohanni kezdének. De akkoron is az oltalmazóknak ugyanazon vitézségével s állhatatosságával visszaszaladni kényszeríttetvén hátat adának. Úgyannyira, hogy nagy sokaság bennek elveszvén, az árkok holttestekkel megtelnének. Az viadal közben az mieinkben is jó serény erős vitéz férfiak esének el nem kevesen, s Bika András is, nemes nemből való, ki Zrínyinél igen kedves vala; kit az vitézek Orosztonyi Péterrel, ki szintén ugyanakkori időben vérhasban megholt vala, együtt eltemetének.
Ismég az mieink vitézségével az Törökök megfutamtatnak.
[27.] Másodnap, mely Kisasszony havának XXXI. napja volt, midőn az törökök hajnaltól fogvást nappali nyolc óráig nagy dob trombita szóval az fokra való felmenésre s új ostrom kezdésére jelt adtanak, s az mieink készen és merészen várnák őköt, bizonytalan, mi okokból, szándékoktól megszűnének, és sátorukban visszatérvén megnyugovának, mindazáltal azonközben az erősségeknek töretésében, melyeket az berekesztettek nagy munkával megcsináltanak vala, semmit el nem hagyván. De aznap után való éjszakán az jancsárok az előttök járóknak hagyásából, az többi penig az egész tábort eljáró csausoknak intéséből az külömb-külömb helyeken csinált sáncokban nagy számosan gyülekezének.
Az Henyei bástya az törököktől megvetetik, noha az mieink egy ideig ellenek viaskodtanak.
[28.] Immár penig az árkok is, az vizek elvetetvén belőlök, s az idő alatt semmi eső sem lévén, oly megjárhatókká löttenek vala, hogy az vár alá menőknek kevés munkával helyt adni láttatnának. Az setétségtől azért befedeztetvén az Henyei bástya, melyet az Tizedlő kapun bemenőknek bal kézre lenni mondánk, alá menének, az mieink viszontag az mennyire lehet vala, tőlök nagy erőszakkal távolról ellenek tusakodván. De hogy az külömbféle harcokon elesvén, csak kevés számúkká tetettenek s azok is akik az fokakon láttatnak vala, az jancsároktól és pattantyús mesterektől igen el találtatnak vala lőttetni, semmiképpen az ellenségnek ellene nem állhatának, hogy az bástya alá ne mennének, jóllehet az alájamenés közben sokan az mieinktül le nyomattatván megölettetének.
[29.] Midőn ilyenképpen az fokokon való állás és oltalmazásra való hatalom kezekből ki ragadtatott volna, az jancsárok elsőben az bástya fondamentomait alól kapákkal, lapátokkal és vasszerszámokkal megásni, s azután az tölgyfákat és eszközököt kivágni kezdék, s azzal az munkával, melyen harmadnapig rajta valának, azt annyira általlyuggaták, hogy az nagy földalkotmánynak alján általjárást csinálván, az mieinket az allyukakból megláthatnák, s ők is az mieinktől viszontagsággal megláttathatnának. Melyet meglátván Poky Gergely és Medve Benedek, az ellenség elűzésére dárdákkal hamarsággal odafutamának, kiket az jancsárok segédvasakkal és hosszú póznakarók végire csinált horgokkal megragadván és hozzájok vonván hamarsággal s kegyetlenül megnyakazának.
Keserves gyulladás támada az mieinknek nagy kárával.
[30.] Jóllehet penig Zrínyi az veszedelemnek nagy voltát eszében vévén egynéhány kisded puskaporos tonnákot és cserép csatornákot, melyek halálos tűzzel rakva voltak, előhozatott és az munkásokra kihányatott volna, melyekkel sokan az ellenség közül rész szerént elhányatának, s rész szerént az torkok füsttel tele lévén megfulladának, mindazáltal gyakran-gyakran mások menvén be egymás helyett, semmi nappali s éjjeli idő szempillantási az földnek kihányásában el nem múlnak vala. Azután felette nagy sok száraz eszközök, tölgyfák és deszkák is, jelesen éjszakának idején, abban az széles veremben hordaték, és másodnap, úgymint Szent Mihály havának ötödik napján, mind az az rakás fa, puskapor vettetvén alája, felgyúla; s az bástyának egy része is nagy gyulladással égni kezde. Jóllehet penig az magában az mit talál vala mindent eléget és pusztít vala: mindazáltal az déli szelek segítségéből, melyek akkor virradva felette igen fúni kezdtenek vala, annyira kegyetlenkedék, hogy futvást nevekedvén az gyulladás, még az tölgyfák s gerendák is és vesszők, melyek az megszállás előtt az erősségek megcsinálására egybehordattanak vala, annak erőszakától elégettetnének. Akkoron az mieink az veszedelemnek félelmétül s nagyságától felháboríttatván, az tűzlángnak megoltására mind nem csak az vitézeket, kik immár kevesen maradtanak vala, fordítani, de még az parasztokat s asszonyállatokat és felsördült gyermekeket vízmerítésre, mely az belső vár árkában kezek alatt vala, az tűz megoltásra kényszeríteni kezdék. De midőn az elhatalmazott s mértékletlen lángok hamarébb az kimondásnál elterjednének, s azok az kik fakupákkal, vagy bialbőrből csinált vedrekkel azt az munkán valának, irányozva az jancsároktól ellőttetnének, minden elkezdett dolog hiában múlik vala: szánatos kietlenséggel dühösködvén az égések, az törökök is, hogy az félelmet s rettentést öregb(tenék, szüntelen álgyúlövések dörgésével az várat lőni meg nem szűnnek vala.
Az törökök az Nádasdy bástyának vívásától kétszer visszaűzetvén hátramennek.
[31.] Azonközben az jancsárok felemelt zászlókkal és szörnyű nagy ordítással az Nádasdy bástyára vakmerőképpen kirohanának, de az mieinktől vitézképpen visszaveretvén és hihetetlen nagy veszedelemmel hátraűzettetvén, megtérének. S késedelem nélkül, megáltalkodott merészséggel s erővel kétszer kezdett viadalban, az mieinknek hasonló vitézségekkel s állhatosságokkal, nagy vérontással s veszedelemmel meggyőzettetvén visszamenének: úgyhogy sokan bennek az lángok közepin félig megperzseltetvén elszaladnának, némely része az veszedelmet el akarván kerülni keservesb halállal megégetnének. Annak az bástyának oltalmazásában s az kétséges viadalnak szörnyűségében maga Zrínyi elrettenthetetlen hadnagynak tisztiben járván jelen volt, s az övéinek előtte nem csak szóval kérvén őköt, ment, hanem karddal vitézül viaskodván példát is adott, holott az ellenség közül azokat, akik elsőben fel mertenek menni, maga kezével levágta légyen. De az szörnyű kegyetlen viadalban az erős vitéz oltalmazókban, s azok között egy ismert katona, Novákovits János elvesze. Az ellenség száma közül penig ez három viadalban, minthogy felette nagy sűrő seregekkel mentenek vala elő, hétezernél több veszett el, azt hitték felőle.
Szulimán hasfolyásban meghal. Mehemet basa és az zsidó doktor halálát eltitkolván.
[32.] Ennek az viadalnak kimenetele alatt, Szulimán betegségtől s vénségtől is megnehezedvén, s megveszett első szárcsontjának fájdalmához hasa folyása is rája érkezvén meghala, mindazáltal Mehemet fővezér, míg az ipát, Szelimet az dologról bizonyossá tenné, úgyannyira eltitkolá halalát, s az zsidó doktor is, s az komornyik inasoknak, hogy senkinek meg ne jelentenék feje vesztések alatt megtiltván (: hogyha penig azokat nagyobb titkolásnak okáért, mint az híre vala, megölette légyen, bizonytalan dolog) hogy senki az táborban, még az várnak megvétele után is megholtnak lenni őtet nem tudhatta: mindeneket neki mint éltében s egészségében szokott tobzódása s nagy akaratja szerént beszolgáltatnak vala.
Zrínyi az széllel mindent elkóborló égésnek szörnyűségétől kényszeríttetvén az belső várban szalad be.
[33.] Az külső várban az égések elhatalmazván, attól az erősségtől is nem messze, mely az belső várhoz ragasztatott, amelyben nagy sok puskapor vala eltétetve iszonyú veszedelemmel, az mit talál vala elől-utol megemésztvén, Zrínyi az övéi maradékával, nem az ellenségtől való félelem, hanem az égésnek szörnyűsége miatt, mely semmi erővel meg nem oltathatik vala, utolsó nyomorúságokra jutván, az belső várban mene be: az ellenség oly igen nagy gyorsasággal erőlködven utána bemenni, hogy alig volt az kapu bezárásra is az utána rohanók ellen ideje: az nagyobbikat penig, mely az külső vala, az jancsárok és más törökök azontól el foglalák.
Szecsődy Máté az külső várban nehezen megsebesíttetett lévén, megölettetik. Az törökök harca az préda miatt.
[34.] Melyben midőn Szecsődy Mátét, ki mindkét térdében az városból való bemenésekkor az mint mondánk szörnyen megsebesíttetett vala, ott találták volna, ugyanazon ágyban amelyben fekszik vala, mingyárást fejét vevén megölék, az feleségét s kilenc gyermekit rabbá tevén, és marháját s pénzét, mely nem megvetendő vala, hamarsággal elprédálván. Ugyanazon külső várban, sokan az asszonyállatok s gyermekek, s az közönséges nép közül az ellenségnek gyorsaságától megelőztetvén, kezekben esének. Holott az jancsárok más rendbéli török vitézekkel az prédáért és rabokért egymás között nem kicsinyt harcolának, holott ki-ki azt magának elragadozni és tulajdonítani igyekezék, úgyannyira, hogy az mieinktől, kik ablakokból és felső helyekből szemlélik vala, midőn egymással vagdalkoznának, álgyúkkal lőttetnének, s nem kevés kártétellel elvesznének.
[35.] Azalatt az törökök zenebonája alatt Pribék János, ki azelőtt egynéhány esztendővel az törököktől az mieinkhez szökött vala, és Espetey Balázzsal, Dezső Andrással és Silkó Menyhárttal kétségben esvén dolgokban, az lövőlyukakon kiszaladni kisérték az dolgot. De az jancsároktól, kikkel immár minden helyek rakva valának, azontól megölettetének, csak az egy Silkót, mivelhogy bajusztalan s csak akkor kezdett vala felserdülni, megfogván és megtartván.
Eledelnek szüksége az belső várban.
[36.] Megcsendesedvén osztán az hadnagyoknak közikbe menésével az visszavonás, az ellenség az lövőszerszámokat, melyeket az nagyobbik várban találtanak vala, az belső vár erősséginek elrontására forgatták. És immár az külső várban semmi kimenés sem bemenés nem engedtetik vala, mind az tűznek hosszan szélesen való terjedése s mindeneket puszt(tása miatt, s mind az ellenségnek erősképpen rajtok létele miatt, és ha kit az oltalmazókban megláttanak volna, az számtalan sok puska golyóbisoknak s nyilaknak mint egy jégeső módjára rájok szórása miatt. Ezek az utolsó nyomorúságoknak szorongatási felett, az bennvalók szükséges élések nélkül is nem kevéssé bántatnak vala, mivel felette nagy sok élés, melyet az külső várban igen nagy bőségesen raktanak vala, az ellenség kezében juta, minthogy ötvenkét hordó boron s még annyi számú különbféle gyümölcs vetemény és harminc ecetes hordókon kivől sóknak, lisztnek, árpának, zabnak, tehén és disznóhúsnak és füstön száraztott és sós halaknak, s mindeneknek, melyek még az igen sokáig való megszállásnak is eltűrésére szükségeseknek mondathattanak, nagy bősége ott tartatik vala, melyek mindazáltal az ellenségnek is semmi hasznára nem lehetének, holott mindenek tűz miatt megégének és megemésztetének.
Az lövőszerszámoknak kevés volta.
[37.] Viszontag az belső várban, melyben az mieink az utolsó szükségtől kénszeríttetvén szaladtanak vala, csak két öreg lövő szerszámok és tizennégy kisded forgó tarackok marattanak vala, és ezer véka búzaliszt, melyet gróf Zrínyi az maga majorságiból oda vitettetett vala: melyből mindazáltal annyi sok számú kenyerek, hogy mindeneknek bőven adatnának, az sütőkemencéknek kevés volta miatt, semmiképpen nem süttethetni látszottak vala.
[38.] Megvévén az nagyobbik avagy külső várnak erősségét, az jancsárok sok hadizászlókat az palánkban feltévén két nap estig, úgymint Sz[ent] Mihály havának hatodik s hetedik napjáig ott maradának, az mieink az belső várban berekesztetvén, veszedelmet hozó szükségnek utolsó óráját gyötrődő de erős elmével várván, s az égések semmi orvosságokkal meg nem késleltetetvén.
Nyolcadik napján Kisasszony havának az kisebb vár is felgyújtaték. Melyet látván Mehemet az várnak menésre jelt adat.
[39.] Nyolcadik napján osztán, mely Boldogasszony születése napja vala, az jancsárok cserépből csinált, csövekben lévő mesterséges tüzeket hányván az belső várban, jóllehet az lángok magoktól is dühösködvén, könnyen szerten-szerrel lobognának, azokat az házakat, melyekben Zrínyi lakni szokott vala, felgyújták. S Mehemet, kinek akaratától s parancsolatától az hadban mindnyájan függenek vala, látván az kisebb várnak gyulladását, azon nap igen jó reggel, késedelem nélkül trombitát fútatta, és dobokkal trombitákkal az reámenésre jelt adata. S késedelem nélkül az táborból sokaságú török odagyűle, úgyhogy mind az egész mező, mind lovas gyalog sűrő ellenséggel rakva volna.
Gróf Zrínyi viszontag az halálhoz nagy úri s erős vitézi elmével magát készíti.
[41.] Melyet midőn látott volna Zrínyi, Cserenkó Ferenc komornyikjával selyem rövid ruhákat hozat elő s azokban öltözik, aranyban foglalt gyöngyös kolcsagtollas süveget, az mineművel az csudáló helyeken és menyegzői lakodalmokban szokott vala élni, tészen fejében, és száz-száz aranyat az megölő ellenségnek jutalmáért, tészen két felől az zsebeiben (: melyekben egy sem volt török arany), végtére az vár kulcsait is oda tészi. Annakutána elővévén az sok közül az atyja demecski kardját, midőn előbeszélné, hogy ő azzal az kard hordozással sok veszedelmek közt forgott s általment, sok dicséretet s hírt-nevet talált volna, mostan immár az isteni végezéstől késztetvén ugyanazzal, az minemű véget hozand az Isten akarata, azt cselekedné, és míg lelke tagjait igazgatná, nem engedné, hogy nyaka-keze láncra vettetvén az ellenség táborán széjjelhurcoltatnék, az kamorából közönséges helyre kijöve: és midőn az várat oly gyulladással, melyet immár semmiképpen meg nem olthatnának, elégni s tovább benne az nagy láng és füst miatt meg nem maradhatnának, látna, az vitézeket, kik felkészülve az ő parancsolatát várják vala, mondják, hogy megszólította:
Az égésnek veszedelmes állapatától kényszeríttetvén az vitézeket végtére így szólítja meg.
[42.] Minemű helyben legyen az mi állapatunk, vitéz társaim, s az szerencse mely keményen és szerencsétlenül szolgált légyen nékünk, nyilván láthatjátok. Ihon arra jutottunk, hogy nem vitézséggel vagy az ellenségnek igaz ereje miatt, hanem alkalmatlan tüzekkel buríttassunk el. Minekokáért én tinéktek inkább az utolsó szükség megmutatására, hogysem mint tanácsadásra jöttem előtökben. Mert nem az az szándékom, hogy elveszettül lévén az mi állapatunk, itt maradván vakmerőképpen az megharagudt szerencsével, tűzzel perzseltetvén tusakodjunk, de sem hogy nagy szűbeli lágysággal, mely az keresztyén vitéz férfiakhoz nem illik, hirtelen megrémülvén az magunk megadásának gyalázatos állapatát hozzánk kapcsoljuk, s arról végezzünk vagy tanácskozzunk. Hanem amiképpen én minap tinéktek, s osztán ti is énnékem megesküdtetek, hogy egy szívvel, szándékkal, vitéz módra erősen együtt éljünk s együtt haljunk, azt végezzük, úgy most is kérlek, és amennyire tőlem lehet, felette igen azt adom tanácsul, hogy az rút értelmet megvetvén, eddig való vitézségünknek s dicséretünknek életünknek állhatatos elfogyatásával is eleget tegyünk. Mivel az szerencse az mi vitézségünket annyira irégyli, hogy immár semmit nékünk fegyveren és fegyvert emlékeztető elméken kivől, nem hagyott egyebet, és holtig való gyalázatos rabságra kell mennünk, ha többet félünk, hogysem férfiakhoz illenék, az fegyvertől. Tisztességes és illendő tanácsokat azért inkább kövessünk, minden elfajult életnek kévánságát megutálvan: és az fegyver közepire rohanjunk: úgy, hogy megbizonyítsuk azt, hogy mi mind tisztességesen is éltünk, s az tisztességet s igaz dicséretet s állhatatosságot megtartván múltunk ki ez világból, s úgyannyira az mi maradékinknak is s mind az egész föld kerekségében kedves örök emlekezetünköt hagyjuk. Nosza vitézek, hozzá, csak engem kövessetek, úgy az mint ekkedig követtetek, s mint egy kútfőtől, éntőlem idvességes példákat merítsetek, melyekkel sem felfuvalkodott csalárd ellenség azzal nem dicsekedhetik, hogy minket elfogdosott, tömlöcözött, s az mi mindennél nyomorultabb volna, láncra vetett volna, s az mi cselekedetünköt, s vitézségünköt soha semmi örök idők igaz dicséretekkel magasztalni el nem hallgatják.
Az kapitányokat vitézi módon követő vitézeknek zúgolódása.
[43.] Mingyárást az vitézeknek agyarkodása következék, kik azt kiáltják vala, hogy nékiek is azon szándékok s azon értelmek volna, s egyszersmind az kapu szegletiben lehányván paizsokat, fegyverderekokat, sisakokat, páncélokat, s még hogy annál könnyebbek, s az sebek felvételére alkolmatosbak (: mivel azt, hogy szép halállal meghaljanak inkább, hogysem mint gyalázatosan éljenek, elvégezték vala) szablyájok hüvelyit is, csak dolmányokkal s mezítelen kardjokkal mindenik megelégedvén, munkájoknak legutolsó végéhez magokat készítik.
Zrínyi az kaput felnyittatván s az öreg álgyút hatszáz számú ellenség veszedelmével kilőttetvén, erős vitézi módon az törököknek mégyen.
[44.] Akkoron osztán Zrínyi Istennek nevét, segítségét híván, az kaput felnyittatná, és Szerecsen Márk pattantyús mesterrel, ki csak egyedül maradt vala a sok közül, az kapu közé helyheztetett öregbik álgyút, mely sok vas s láncdarabokkal, és óngolyóbisokkal megtöltetett vala, az ellenségre, kik az hídra nagy sűrőséggel állottanak vala, kilövetni hagya. De az, minek előtte kilőne, homlokban lőttetik s elesik. Osztán az ott mellette álló Horvát Györgynek parancsolja, hogy az égő kanótot kezébe vegye, s azzal az álgyút kilője, melynek csak az egy találásával mondják, hogy az ellenségben hatszáznál többen voltak, kik elvesztenek rész szerént, vagy meg sebesültenek. Egyszersmind harcoltanak, az mint az utolsó viadalnak rendelt célján lehetett, mennél vitézebben s állhatatosabban, mind Zrínyi, ki kerek pajzzsal és karddal oltalmazván magát, elsőben is harcolni kezdett, s mind penig az vitézek, előttök vivén az császár zászlóját Juranics Lőrinc serény ifjú legény, de az mieinknek gonoszabb állapatja következvén, kik midőn csak hatszázra jutottanak vala, az számtalan barbarus pogányságtól, kik nyilakat, puskagolyóbisokat és mindenféle lövöldöző szerszámokat kőeső módjára rájok szórának, könnyen meggyőzetnek vala.
Két puskalövésekkel találtatván, állhatatosan meghal. Az többi is az pogányok sokaságától környülvetetvén azonnal meg ölettetnék. Bajony János, Istvánffy Pál, Csáky György nemesifjak, Kecskés György lovashadnagy levágattatnak.
[45.] Ő maga Zrínyi jobb kéz felől derékban általlőttetik, és sok vér folyván ki belőle, midőn mégis az övéit azon bíztatni, hogy hitekről, jószágos cselekedetekről s állhatatosságokról megemlékeznének, meg nem szűnnek, más puskalövéssel az jobb szeme és file között találtatván földre ejtetik, kinek elesése után az többi is keveseken kiválva, az jancsároktól mingyárt levágatának. Ugyanottan Papratovics Farkas, Kobak Miklós, Patacsics Péter lovashadnagyok megöletének. Nagy nemzetből való nemesifjak is: Bajony János, Istvánffy Pál és Csáky György, ugyanazon helyen sokakkal másokkal levágattatván elveszének. Kecskés György, ki nem oly igen régen Ali aga törökkel bajt víván győzedelmes lött vala, és Novák János, még jó erejében lévő vénember, puskás lovasok hadnagya, midőn az kőből rakott toronyban harcolva szaladtanak s egynéhány óráig magokat ott oltalmazták volna, végtére az sűrő golyóbisok szélvészétől, az jancsároktól elburíttatván s megölettetvén, láboknál fogva onnét kivonattanak vala.
Alapian Gáspár, Cserenkó komornyik, Gerecs Bartolus, Orsits István megmaradának
[46.] Végezetre, megszállván az jancsárok dühössége s kegyetlensége, Alapian Gáspár az mely rejtekhelybe Zrínyi elesése után vonta vala meg magát, kivonattatván onnét, s mivel mód nélkül fekete színű ábrázatú s kisded termetű lévén, hitvány szablyahordozó szolgának itéltetnék, megtartaték, kire szinte akkor találának, mikor az jancsárok az prédának esvén, az megölettetett Zrínyinek holttestét fosztanák, és az drága két kezén ékességért való két aranypereceket felnyitni nem tudnák, s arra képest megcsonkítani akarnák, kést dugván az lyukaiban, felnyitá. Azonképpen Cserenkó komornyik, az konyhán elrejtezvén, kit, hogy az aranyakat és az vár kulcsait Zrínyinek elővitte s megmondotta légyen, mondottunk, és Gerecs Bartolus rabbá esvén, mivel szép ifjú legények volnának, az haláltól megmenekedének. Orsits Istvánt egy siklósi Hasszán nevű török, ki nála annak előtte engedelmes és tűrhető rabságban volt, hogy meg ne ölettetnék, maga testével oltalmazta s tarta meg: és azok hárman avagy négyen annyi ezer emberek közül megmaradván, azután a gróf Zrínyi fiától, Györgytől kiváltatván hazamenének. Az többi mindegyik az gyermekeken s asszonyállatokon kívől, az megharagudt ellenségtől megölettetvén.
Zrínyinek az feje karóban tétetvén az elleségnek csudájára lött. Vilics Musztafa az teste derekát el temetteté.
[47.] Zrínyinek az fejét az harc után egy kevéssel Ali fő jancsár aga el vágata, (: akinek az róla lefosztatott marhái is jutának együtt egy Perván nevű igen fő lovával) s az táborban Mehemethez küldetvén, s ott karóban tétetvén az törököknek s egyebeknek csudájára lőn. Az derekát penig banjalukai Vilics Musztafa lovashadnagy, ki annakelőtte rabja vala, hamarjában eltemetteté.
Az toronyban lévő puskapornak felgyulladása miatt sok törökök veszének. Majd háromezren.
[48.] Immár az törökök mind az két várat megvötték, és az nyereséget s minden prédát s az hosszú kötelekre s láncokra fűzött rabokat az táborban vitték, és még az meg nem aludt tüzek az palánkot és bástyákat keserületes égéssel pusztítják vala, midőn az kőtoronyhoz, melyben az lövőszerszámhoz való pornak bősége tartatik vala, szörnyülködvén jutának. S késedelem nélkül az por hirtelen felgyullad, s nem csak az allobátokat, melyekben el tétetett vala, hanem még mind az egész épület alkotmányát, és az régi házakat is, mellyek az belső várban valának, egy szempillantásban felveté s elhánya. Melynek rettenetes dörgésével és romlásával számtalan törökök, s kiváltképpen jancsároknak sokasága, kik minden házakat s rejtekhelyeket felette nagy szorgalmatosan vizsgálják s egyebeket az prédának társaságára nem könnyen bocsátnak vala, rész szerént nagy öreg kövek töredéki miatt, s mind az pornak nagy erejétől magossan felvettetvén diribról-diribra szakadozván elveszének, úgy, hogy csak azzal az esettel is három vagy több ezer mindenféle vitéznek az ellenségben híja esék, még magoknak az ellenségnek megvallásával is, megtudatott légyen. Mivel azért az veszedelemért az egész táborban nagy bánat, siralom és jajgatás széjjel szereztetik vala, holott ki atyjafiát s rokonát, s ki megholt atyját vagy fiát, és sokan vér szerént való öccsökön, báttyokon vagy társokon keseregvén siralmas panaszolkodásokkal és fohászkodásokkal siratják vala.
Az egész megszállás tartásáig az ellenségben húszezerig vesztenek.
[49.] Mind abban penig az megszállás-tartás idejében és külömbféle ostromokban mondják, hogy az ellenségben XX. ezren vesztenek légyen, s kiváltképpen azokban, kik vagy jancsárok és spahoglánok, az portai udvari lovasok közé számítatának, vagy az magyarországi végekben és beglerbégek alatt bizonyos fizetésen szolgáltanak légyen.
Szulimán halála felől való gyanakodás.
[50.] Megvetetvén ilyenmódon az alája vettetett tüzek miatt Sziget, Mehemet az jancsárok fő agájának megparancsolá, hogy az lángokat megoltatná, s az várat és az utakat az holttestektől megtisztíttatná, mivelhogy Szulimán hetedik napján az megvételnek, úgymint pénteken, melyet az pogányok innepnek tartanak, az várat meglátni, s ott az felséges nagy jó Istennek szokás szerént imádkozni végezte volna. Az talizmánoknak s hodzsáknak is, kik az ő babonás tiszteleteknek papjai, hogy azon az napon jelen lennének, megparancsolá. De mikoron az vár megtisztíttatván az az nap s más is, Mehemettől amely rendeltetett, előjött, s mindazonáltal Szulimán közönséges szemek elében elő nem ment volna, nem kicsiny gyanakodás támada halála felől az táborban, s alattomban beszélgetni kezdték, hogy az ő fejedelmek megholt volna.
z
No comments:
Post a Comment
Note: Only a member of this blog may post a comment.