Zrínyinek ragyogó csillagi

„Zrínyinek ragyogó csillagi“


TÓTH ISTVÁN
Source - Dunántúli Napló, 1966. július

Előszó

Emléközzünk mi nagy veszödelmünkről, Országunkban nem régön löt dologrúl. Sziget romlásárúi és veszésérűl, Szultán Szulimán császár halálárúi...
Ezekkel a sorokkal indítja históriás énekét az az ismeretlen szerző, aki a szigetvári csata után pár héttel kihegyezett fehér lúdtollal írni kezdte a fekete krónikát. A Sziget veszeserül való História az első írás, amely Sziget vára népének hősies küzdelméről tudósította a három részre szakadt országot. Ennek a ma még kiadatlan munkának szerzője valószínűleg Cserenkó (horvátul: Cmko) Ferenc,
aki Zrínyi szolgálatába szegődve előbb annak apródja, majd kamarása volt.
A szigeti hatalmas harcról írt első históriás ének alapul szolgált a későbbi művekhez, bizonyos fokig a költő Zrínyi eposzához is. A harmadízbeli utód tollán n dedaoa nemcsak kiváló hadvezérként, hanem az ‘'"ész magyarság bűneit magára vállaló és az isteni haragot kiengesztelő hősként jelenik meg a kor klasszikus barokk eposzában, a Szigeti veszedelemben.


A vár eleste után száz évvel a nemzeti egység, a közös ellenség elleni összefogás példaképeiként tűnnek elénk — a költő Zrínyi szavait idézve — „Zrínyinek ragyogó csillagi”.
Kétszáz évvel később a nép egyszerű fia. a szigetvári sfcrázsamester, Kónyi János ír „magyar hadi román”-1 abból a célból, hogy „Zrínyi Miklós érdemének örökösen fénylő világossági szemeink előtt ragyogjanak”.

A szigeti hősök halálának háromszázadik évfordulóját Jókai Mór A szigetvári vértanúk című drámájával ünnepelte a nemzet. Az abszolútizmus idején a romantika
minden eszközét felhasználva szól az író azokhoz, akik a Bach-rendszerben eltántorodták a hazától: az áldozatos hazaszeretet tiszta példaképeivel figyelmeztet a hazához való hűségre.
Négyszáz év múltával nem támaszkodhatunk a szigeti hősök érdemeit koronként más és más eszmeiségben tükröző művekre. Éppen ezért Zrínyit és vitézeit e történeti elbeszélésünkben meg kellett fosztanunk a barokk eposzban őket jellemző mitikus, a valóságtól eltérő vonásaiktól, de a romantikus Jókai-dráma szertelenségedtől is. A történeti eseményeket a valóság mérlegén értékelve sem fog csökkenni a hősök iránti tiszteletünk, hisz önfeláldozó hazaszeretetük, tettekben megnyitlatkozó helytállásuk ma is mindannyiunk példaképéül állítja elénk „Zrínyinek ragyogó csillagit”.

Csak a törpe nép felejthet ös nagyságot. Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyűjt régi fénynél új szövétneket.
S ha a jelennek halványul sugara:
A régi fény ragyogjon fel honára!



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
Nyakunkon a fórok! 

Fegyvert, t vitézt éneklek, török hatalmát.
Ki meg merte várni Szulimán haragját.
(Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, 16514.


Szulimán 1566. július 30- án Harsányba érkezve Aliportugot előre küldte Sziget közelébe. Aliportug, a szárazföldi és tengeri hadsereg legfőbb parancsnoka, tevékre és megszámlálhatatlanul sok szekérre málházta fel lőporos zsákjait, vasgolyóit. Amíg a szultán két napi pihenőt tartott Pécsett, Aliportug ideiglenesen az üresen levő szentlőrinci várkastély mellett ütött tábort szekereivel, ágyúival.
A szigeti várban csakhamar észrevették a török érkezését. Istvánffy Pál hadnagy Zrínyi elé lovagolt és röviden jelentette:
— Főkapitány úr! Megérkezett a török!
— Ez még csak az előcsapat.
— Engedélyt kérek főkapitány úrtól a török kifürkészésére. Addig kellene meglepnünk, amíg ilyen rendezetlenül táboroz Szentlőrincen.
— Jól van. Pál! Egy feltétellel: többen tértek viszsza. mint ahányan elhagyjátok a várat!
— Megértettem. főkapitáuv úr!
Még össze sem terelték a tevéket a törökök, máris
golyózápor tizedelte meg
őket. A töröknek csak lándzsája és kardja volt kéznél, ezért csupán védekezni tudott. Már aki. Istvánffy a lovascsapat parancsnokát lándzsájával szúrta le. Amikor pár óra múltával a kiruccanók visszatértek a várba, Zrínyi fogadta őket. Istvánffy ék 18 török kontyost, köztük egy agát is hoztak magukkal. Zrínyi éles szemével azonnal észrevett valamit.
— Valaki hiányzik közületek.
— Igen. Dombai Jankó, az újonc — felelte Istvánffy hadnagy. — Mindenáron ő akarta leszúrni a török lovascsapat parancsnokát. Nem sikerült szegénynek. Az egyik török lovas észrevette szándékát, s hátulról őt döfte le. Szegény Jankó, csak felnyögött, s két kezét széttárva lefordult lováról. De azért a töröknek is megadtuk érte a magáét!
— Szegény Jankó, szegény Jankó! Nagyon sajnálom őt. Nemrég vettük fel a katonai névsorba. Cserenkó fiam. jegyezd fel a várkönyvbe: Dombai János diák 1566. július 30-án hősként áldozta fel életét Sziget várának védelmében.

Zrínyi az Istvánffy ék által a várba terelt foglyoktól megtudta, hogy Szulimán testőrlovasságával, az akindasi lovassággal, továbbá a janicsárokkal és az aszáp gyalogsággal Pécsre érkezett. Számuk állítólag túlhaladja a százezret. Ugyanekkor Sziget körül is készült azonban már a török tábor. A szultánnak hatalmas, zöldszínű hármas sátrát a zsibóti szőlőhegy és a hosszúkás Szemlek domb között verték fel. A sátor belseje fülkékre és termekre oszlott. Mindegyik fülke pazarul volt berendezve, szőnyegekkel, térítőkkel és értékes fegyverekkel. A várból azonban nem lehetett látni a szultán sátrát. A Szemlek dombot körülfogta az európai és az ázsiai hűbéres lovasság két bóglerbég vezette csapata. Ide vonult Aliportug is megtizedelt katonaságával, kétszáz ágyújával és húsz faltörőjével.

Két nappal a pécsi pihenő után Szulimán szultán is elindult a Sziget alatt elkészült táborba. Megérkezésének örömére minden ágyú és puska egyszerre szólalt meg. Eget-földet reszkettető dörej köszöntötte az oszmán birodalom fejét. Réztányérok, sípok, trombiták és dobok pokoli hangzavara csapott az ég felé. A szultán nyugodtvérű pejlovon ült. Piros atlaszdolmányt és bugyogót viselt, A zöld turbán alól kileselkedő sovány, ráncos are a kimo szemek a hosszam lecsüngő ősz bajusz és a rövldre nyírt göndör szakáll öreg, megtört ember benyomását keltették. A mögötte lovagló két szerecsen pávatoll-árnyékvetővel védte Kelet felséges császárát a szúró nap füzétől, a portól és a folyton kellemetlenkedő legyektől.

A szultán után lovagolt a Sziget ostromét irányító nagyvezér: Szók öli Mohamed, majd a jobb szárny vezére, Ferhád basa, utána Szemsz Ahmed, ázsiai Béglerbég következett. Bár a töröknél a bal szárny hagyományosan mind'" előkelőbb elhelyezésű volt, most együtt haladt a két szárny. A jobb szárnyat Musztafa vezér és Szál-Mahmud béglerbég vezették. Az ostromsereg élén ezután Ali janicsáraga és Aliportug, a szárazföldi és tengeri tüzérség főparancsnoka következett. Mintegy 10—12 ezer főből állt a janicsárok serege, ök különösen a várostromoknál tűntek ki. Hozzájuk hasonló feladatokat láttak el az aszápok. Mögöttük jött a zsoldos szpáhik szfnpompás lovassága és az európai, ázsiai hűbéres szpáhik csapatai. Minden katonának kezében dárda volt amelyen apró selyemzászlócska lengedezett.

A vezérek fején ércsisak díszlett, a többiek beérték melezturbánnal is. Pajzsok, öldöklő pengék, szablyák, csákányok és buzogányok csillantak elő a tűző napfényben. A lovak tarkabarka seregében szinte minden fajta feltalálható volt: hópej. holló, fakóderes, almásszürke, sötétbogár, fecskehasú, keselylábú. A gyalogság után
Átkelés a Dráván.
(Dublinben Őrzött egykorú török kódex miniatűr ája.)
a nyájcsordákat irányító juhászok haladtak. Pár janicsár több száz magyar és horvát parasztot hajtott előre.
Ha lemaradoztak, pattant a csípős ostor a hátukon.



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
Esküszünk.

Zrínyi a hírekre parancsot
bátran megvéd

adott:
— Feri fiam, öt órára jöjjenek össze a belső vár udvarára harci öltözetben az összes parancsnokok, hadnagyok, vajdák, tizedesek, az önkéntes nemes katonák, a zsoldosok és a városi polgárok! A nők közül is azok, akiknek nem kell vacsorát főzniük! Készíttesd elő páncélingemet, fegyvereimet!
Zrínyi teljes harci fegyverzetben a páncélház előtt fogadta katonáit, a vár odasereglett népét. Közvetlen szavakkal fordult hozzájuk:
— Katonáim, várbeliek!
Elérkezett számunkra az a
háború, amelyre bátor szívvel már előkészültünk. A törökök szultánja Ázsiából és Európából összevonta nagy csapatait és Sziget vára ellen tört. Minden áron be akarja venni várunkat. A török is, mi is jól tudjuk, hogy Sziget sorsa dönti el a keresztény közösségnek és édes hazánknak sorsát. Sziget jövője a mi jobbunkban, vitézségünkbe és harcos fegyvereinkbe tevődött le. Ha mi hűséggel és állhatatossággal kitartunk, a haza szabadsága, üdve, békéje nemcsak a mi oltárainkkal, tűzhelyeinkkel, feleségeinkkel és gyermekeinkkel, hanem mindenkiével együtt fennmarad. Ha
dicsőségünkkel együtt megőrzi majd a maradék. Ha fjedig netán félelemből és gyávaságból meghátrálna valaki, amit nem gondolok, mindezeknek éppen az ellenkezője fog bekövetkezni.
Itt meet már nem szavakra, hanem tettekre van szükség! Ezért azt kívánom, hogy ne csak szavaimat kövessétek, hanem tetteimet is utánozzátok. Ne csak fegyelmezést, hanem példát is követeljetek tőlem! Ezt az ostromot nehéz lesz elviselni. De ti olyan férfiak vagytok, akik nem félnek az ellenségtől, nincs bennetek tunyaság, lelki elpuhultság.
Amiképpen én esküvel kötelezem magam, hogy titeket és ezt a várat megvédem, éppúgy ti is esküdjetek meg, hogy e várat utolsó lehelletetekig megoltalmazzátok! Ha valaki gálád gyalázaton törné a fejét, amit én el sem tudok képzelni, azt én vezéri tisztemből kifolyóan a katonai törvények alapján azonnal kivégeztetem. Ezért feladatotok, hogy mindenki buzgón lássa el őrhelyén kötelességét, a közkatonák a hadnagyoknak, a hadnagyok a parancsnokoknak engedelmeskedjenek. Senki se távozzék el őrbeJyérői felettesé-
nek tudta nélkül vagy parancsa ellenére! Senki se beszélgessen az ellenséggel, senki se fogadjon el az ellenségtől levelet, és ha ilyet, mint történni szokott, nyíllal a várba lőve talál, adja át a parancsnoknak, ez pedig hozza hozzám, hogy elégettessék! Végül, ha valami emberi történnék v'-'em, azt kívánom, hogy Alá py Gáspárnak, nővérem fiának engedelmeskedjetek! öt mostantól fogva helyettesemmé állítom.
Ezután elsőnek emelte jobbját a magasba, és három ujját kinyújtva esküt tett:
— Esküszöm, hogy soha el nem hagylak benneteket, veletek élek és halok! A jó és rossz szerencsét együtt tűröm veletek.
Mélységes csendben hangzott el Zrínyi esküje.
— Most pedig ti esküdjetek! Cserenkó Ferenc, kamarásom, mondd előre az eskü szövegét!
— Mi, magyar és horvát polgárok, lovagok és gyalogok esküszünk, hogy a hazához és a mi urunkhoz, gróf Zrínyi Miklóshoz mindenkor és mindenben hívek leszünk, neki mindenben engedelmeskedünk. Állhatatosan ígérjük, hogy vele élünk és ha kell, vele szenvedünk halált. Esküszünk I
Szulimán hadseregével megérkezik Sziget alá (Dublinban őrzött egykorú török kódex miniatúrája).
Lenyűgöző volt, ahogy sokféle hangon és nyelven zúgott az eskü szövege. A harcosokat körülálló asszonyok, serdülő korú legény kék, lányok
ajkán is felhangzott az Esküszünk!



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
Hadiállapot a várban

Sziget vára török elbeszélés szerint. (Dublinban őrzött egykorú török kódex miniatúrája).
Zrínyi elrettentésül a külső vár piacán akasztófát állíttatott, hogy arra a katonai törvények megsértőit hurokkal felhúzzák. Alighogy a szógyenfát felállították, egy részeg katonát vezettek Zrínyi elé. Keze gúzsba kötve, szeme lesütve. Alig tudott megállni a lábán.
— Mit csinált? — kérdezte keményen Zrínyi.
— Elhagyta az állomáshelyét. a Hennyei-bástya őrzését, s amikor ezért Botos Péter hadnagy felelősségre vonta, kardot rántott rá.
— Lefejezni! — rendelkezett Zrínyi.
— Nem volt ott az esküvésen — próbálta mentegetni katonáját Perényi hadnagy. — Nem rossz ember, de kelleténél mélyebben nézett a boros kupába.
— Háború van! Nyakunkon a török! Nem nézhettek el semmiféle szabálysértést. Mindnyájunk érdekéről van szó! Perényi intézkedjék. hogy a fegyelemsértő fejét még ma este lándzsára tűzzék a vár piacán. És mi van azzal a török agával, Istvánffy hadnagy. akit magaddal hoztál a portyáról?
— Jelentem, hogy az agát megmotoztuk. Iszékja tele
volt arany keresztekkel,
gyűrűkkel, fülbevalókkal, amelyeket a mi falvaink népétől rabolt össze. A várbeli nők közül többen is ráismertek.
— Bitóra vele! Hadd
csüngjön a lator reggelig a bitófán! — parancsolta Sziget ura.
A két parancs nem keltett különös megrökönyödést. Mindenki igazságosnak találta az ítéleteket. Hulljon a konkoly! A katonák közül többen emlékeztek még arra, hogy Málta szigetén a keresztény sereg parancsnoka a török foglyok levágott fejét lövöldözgette a török táborba. Az ott kegyetlenség volt, ez itt a fegyelem megszilárdítását, a bűnért járó büntető igazságszolgáltatást jelentette.
Zrínyi ezután Cserenkóval számba vette katonáit. Kiderült. hogy legtöbbjük feleséges, többgyermekes családapa. A tisztségviselők közül többen részt vettek Sziget várának 1556-os védelmében. Nem egyről közülük históriák, énekek keringtek már országszerte. Székcsői Máténak és Radványi Jakabnak számos faluja volt a meghódolt szomszédterületen. Mindketten a várba hozták féleségüket,
Székcsői Máté még 9 gyermekét is. A baranyai birtokosok között több csatában kitűnt vitézségével Bosnyák Márton és Eszpetei Balázs. Tizenkét falu birtokosa volt Istvánffy Pál, aki már a szigeti tűzkeresztségen is átesett. A híres harcos, Bika András csak Zrínyi Miklós kapitánysága idején jött Szigetvárra, hogy eddigi vitézi hírnevét újjal öregbítse. A Geréczi-, a Dezsőés a Szerecsen-családon kívül a legvitézebb horvát nemesek is részt vállaltak a vár védelmében. így: Farkasics Péter, akire Zrínyi Miklós azelőtt összes horvátországi várainak gondját bízta, Patasics Péter és Lukics Péter, aki Zrínyivel együtt részt vett Korokna elfoglalásában.
A már több fegyvertényen átesett, családos nemeseken kívül sok olyan fiatal hadnagy akadt, aki önként jött a várba, hogy Zrínyitől eltanulja a hadimesterséget.
— Ha a fegyverforgatőkhoz még hozzászámítom a várbeli szolgálatra behívott 10 mészárost. 9 molnárt, 15 borbélyt, 5 lakatost, 8 kovácsot, meg azt a 44 városbeli jobbágyot, aki majd az ágyúknál segít nekünk, akkor 2500 emberünk van.
*— És a nők? — kérdezte Alapy Gáspár.
—Azok csak süssenek,
főzzenek, gondoskodjanak a borés vízellátásunkról! Mennyi élelmünk van, Gáspár?
— A tizedbárányokból 3000 van felfüstölve, a vágott marhából is több mint 500 lóg a kéményekben. Csaknem 1000 véka gabonánk megőrölve. Sónk is elegendő. Van 52 hordó borunk, ugyanannyi bab és 30 hordó ecet.
— Ágyúinkat rendbe raktátok-e?
— Mind az 55 harcra készen! A nagyés a skorpióágyúkat a parancs szerint szétosztottuk a búr ák védelmére. 2400 ágy ugolyónk van, 800 mázsa a lőporkészletünk.
— És mindaz a mienk, amit a töröktől elszedünk!
A serdülő legények a lőpormalmokban az ágyúgolyók és a lőszer széthordásában segítsenek!
A parancsra váró Cserenkóhoz is volt néhány szava Zrínyinek..
— Feri fiam, intézkedj, hogy valamiféle fehércseléd nekünk is hozzon harapnivalót! Én családomat Csáktornyán hagytam, neked sincs senkid, majd csak megleszünk azért valahogy.
— Engedelmet kérek, főkapitány úr, hogy a konyháról én hozzam az ebédet és az italt;
Egy 18 év körüli, pirosképű, pufók eladólányka
állt Zrínyi elé. Zrínyi alig I ismert rá, úgy megnyúlotl, szépült, mióta nem látta.
— De hisz ez Székcsői Máté hadnagyunk leánya,
I Piroska! Köszönöm, leányom.
jelentkezésedet. Parancsaimat majd kamarásom továbbítja számodra.
Piroska ránézett Ferire. Zrínyi úgy látta, hogy a két fiatal szemében —ahogy
egymásra néztek —, titokzatostűz égett.



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
Tőrök támadás az Újváros ellen

Vérrel ir&d magad a hon örök, könyvébe Szigetnél,
S e szentírásban hisz a pogány török is.
(Vachot Sándor: Epigramma. 1S43.)

Augusztus 7-én kezdődött
meg a török támadása az Újváros délkeleti része, a Siklósi kapu ellen. A török hadvezetés sikerrel kutatta ki a város legsebezhetőbb oldalát. A janicsárok nem is tartották szükségesnek, hogy előzetesen ostrommunkálatokat végezzenek a hevenyészve készült, keskeny sánccal körülvett erődítés ellen. Törökös elbizakodottsággal rontottak a Siklósi kapura. A magyarok azonban a kerítések, fák mögé rejtezve alaposan megritkították a puskacső elé rohanó törököket. Ugyanakkor megszólaltak a várbeliek ágyúi is, s tönkretették azokat a török ágyúkat, amelyeket az Újváros e'leni támadás erősítésére a töltésekre vontattak.

Zrínyi, bár az első nap támadásait vérveszteség nélkül verték vissza vitézei, mégis ismerve ennék a résznek gyenge pontjait, estefelé kivágatta és felégettette az Újváros összes fáját, felperzseltette a házakat és a kerítéseket is. Mivel a házak fából voltak, tetejük szalmával vagy zsindellyel volt fedve, percek alatt pokoli fény tört fel az égre. Az Újváros felégetésére azért volt szükség, nehogy az ellenség tűzlabdákkal és gyújtónyilakkal idő előtt kivonulásra kényszeríthesse az őrséget. Zrínyi ugyanakkor földdel töltette fel az fővárosnak keleti, más néven Pécsi kapuját. A várvédők közül többen tudták az 1556-i ostromból, hogy az Újváros után a török csak ezen a részen támadhat. A várparancsnok ezért 600 katonát rendelt az Öváros védelmére Székcsői Máté parancsnokságával.

Zrínyi nem tévedett. A janicsárok egy része kitűnően értett az árokásáshoz is. Az éjszaka csendjében rövidnyelű kapával a kezükben hosszú sorban az árokvonalra vonultak. Ülve kezdték el az ásást. Hamarosan anynyi földet hánytak id, hogy ülőhelyzetben teljesen fedve voltak. Ezután kígyókanyarulatokkal és egymást követő szárnyvonalaikkal
mindjobban megközelítették az Újváros falait.

Másnap reggel a janicsárok puskákkal és nyilakkal kezdtek a falakon mutatkozó védőkre lőni. Zrínyinek csak néhány kisebbfajta ágyúja volt az Újvárosban, ezekkel válaszolt a toözelkerülőknek. Három napig tartott, az Újváros elleni támadások visszaverése. Az ágyúés puskatűznek kitett törökség csak nagy emberáldozat érán tudta birtokba venni az Újváros egyes részeit. A súlyos emberáldozatok ellenére is megvetette a lábát a török ezen a helyen. Aliportug mérhetetlen nagyságú ágyúkat állíttatott az Újváros piacára, s az Övárost, melyet az újtól mély, vízzel telt árok választott el. elkezdte lövetni.
Zrínyi, látva az ellenfél egyre növekvő önbizalmát, Cserénké Ferivel magáihoz hívatta Székcsői Máté gyalogos parancsnokot.
— Máté, nehogy a gaz török eddigi maga tartásunka * félre értse és félénknek tartson bennünket, megkérdezem, vállalnál-e egy rövid portyát.
— Büszkén!
— M'óresre kell tanítani a törököt! Ismered a rejtett utat, ronts rá harmincad magaddal és utána térj viszsza szerencsével!
— Főkapitány úr! Szeretnék én is részt venni a portyán!
— kérte feszes vigyázzban Cserénké Ferenc.
— És ha fej nélkül térsz vissza, akkor ki gondoskoiik majd rólam, ki lesz a kamarásom? — ütötte el a kérést Zrínyi, de azért engedélyezte Ferinek Székcsőiékhez való csatlakozását."
Feri boldog volt, hogy áteshet a tűzkeresztségen. Magában mégis azon Izgult, hátha balul üt ki a vállalkozás.



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
A portya után

— És tudod, amikor a török táborban a müezzinek hosszú, vontatott óbégatással éppen az Alláhu ákbár-t énekelték, az Öváros északkeleti kapuján, a Pécsi út irányában titokban kilopakodtunk. Alig ügettünk vagy 200 métert, a sötétben török sátrakra oukkantunk. Parancsnokunk, édesapád, elsütötte a pisztolyát. Ez volt a jel arra, hogy rárontsunk a törökre.
__ És kamarás úr nem félt tőlük? — kérdezte riadtan Firoska.
— Először is ne kamarás urazz engemet! Mondd csak egyszerűen így: Ferenc! Aztán jegyezd meg, mi mindent egy lapra tettünk fel: vagy győzünk, vagy meghalunk! No, de folytatom. Őriási kavarodás támadt a sátrak között. A földön alvók mintha eszüket vesztették volna. Bábeli nyelvzavar keletkezett. Mindenki üvöltött, mindenki harsogott.
— Üsd, vágd, nem apád!
— Pusztítsd a kutya pogányt!
— Allah! Allah! Ja fellah!
Kardok suhogtak, puskák ropogtak, sátrak recsegtek, árnyékok szokelltek, . Istók
nccse, mi Is alig tudtuk
megkülönböztetni egymást! Szerencsére mi lovon voltunk.
Igen ám, de a zajra
a törökök is elmetélték jatagánnal a lovak békóit, s lóra pattantak. Ekkor kezdődött csak az igazi hadd-
Csatajelenet (egykorú metszet)
elhadd! NeM a lovasoknak! Vagy százat levágtunk és azután..,
*— És azután.
i— A török lóháton nem nekünk támadt, mint ahogy mi gondoltuk, hanem futásnak eredt. Mindenki mentette az irháját. Közben feljött a hold. Urunk megparancsolta, hogy nem szabad üldözni a törököt. Egyrészt, mert tőrbe csalhatnak bennünket, másrészt, mert addigra felriadt már az egész tábor. Gyorsan összekapkodtuk, amit a sátrakban találtunk és aztán vissza.
— És maga, Ferenc, mit hozott magával?
— Lószerszámokat, két sisakot, egy lófarkas zászlót és még valamit. Olyan dolgot, amit most jnég nem mutathatok meg.
— Maguk közül senki sem esett el?
— Amikor már bezárult a kapu mögöttünk, akkor vettük észre, hogy Garai András közvitéz hiányzik közülünk. Vagy eltévedt, vagy elfogták a törökök.
— És maga, Ferenc, hány törököt vágott le?
— Csak négyet. A többi elfutott tőlem. De jön még a kutyára dér!
— Hát feketeszemű búiéval nem találkozott kegyelmed a török táborban?
— Ott nem, de itt igen. Te vagy az, Piroskám!



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
Két új áldozat

— Kevesen vagyunk, legalábbis nem annyian, hogy a városnak is, meg a várnak is harcolhassunk védelméért. A vár megtartásán múlik a győzelem. Erre kell fordítanunk minden erőnket — mondotta Zrínyi parancsnokainak.
— Főkapitány úr! — szólt Székcsői Máté — újból engedelmet kérek, hogy rárontsunk a törökre. Mi már belekóstoltunk a törökverésbe, van már gyakorlatunk. Megígérjük, hogy a várról az Óváros megerősítésével fogunk gondoskodni, s így az ellenség kénytelen lesz elállni az ostromtól.
— Nem úgy, Máté fiam! Neked nagy családod van. Fiaid lassan fegyverforgatókká válnak, Piroska lányod pedig...
Zrínyi itt elhallgatott egy pillanatra. Cserenkó Ferire sandított aki azonban keményen állta a főkapitány tekintetét.
— Mindenki tudja, hogy az előző ostromkor Stancsics Horváth Márk parancsnokkal együtt mily vitézi
tettet vittetek véghez. Egyébként még ki sem pihenhetted a tegnapelőtti portyázást!
Ezután Alapy Gáspár tett jelentést.
Aliportug nemcsak az ó-
várost töreti, hanem a vár ostromához is hozzáfogott. A királyi kertek felőli déli részen az aszapokkal egészen az árokig sáncot emelt, s éjjel öt nagyágyút és három skorpiót húzatott oda.
— Ennek köszönhetjük hát, hogy a torony tetejét sikerült szétlőniük. Egyelőre nem tudunk már harangozni sem.
Zrínyi Alapy jelentésére legbátrabb és leggyakorlottabb emberei közül kiválasztott 200 vitézt, hogy meghiúsítsák a törökök munkálatait és Aliportug ágyúit hasznavehetetlenné tegyék, önfeláldozó és gyakorlott emberekre volt szükség, olyanokra, akik kockáztatni merik az életüket. Székcsői Mátét már visszautasította, de nem zárkózhatott el Rádványi Jakab és Dandó Ferenc ajánlkozása előL Mindketten kipróbált, vitézi tettekről mindenütt hírneves hadnagyok voltak. Zrínyinek jól esett, hogy a magyar és a horvát hadnagyok, mint egy nagy család népe, valósággal versengnek egymás között az újabb portyázás! lehetőségért.
Augusztus 16-án Radványi Jakab és Dandó Ferenc 200 hős vitézzel kevéssel naplemente után kirontott a Patai kapun. Elsőnek arra a 600 janicsárra rohantak rá, akik fedezték az aszapok és a parasztok munkáját, s akiknek az ágyúk védelme is feladatuk volt. A mieink úgy lepték meg őket, hogy már puskával sem védhették magukat. Ki merre tudott, futni kezdett, ha előbb Allah ölébe nem dőlt. Dandó pár emberével rárontott az ágyúkra, ezeknek nyílását, amelyen át a lőport meggyújtják, vasszegekkel elzárták, a kerekeket fejszékkel összetörték, s amit lehetett, fölgyújtottak. Közben a küszködő török katonák kiáltozásaira felriadt a tábor, és nagy csata keletkezett. Az ellenség közül a várbeliek sokat levágtak. A kis magyar csapat a rátörő nagy hadat feltartóztatni nem tudta. Ügyes hátrálással már a Patai kapuhoz közeledtek, amikor egy golyó szétvágta az övéit lelkesítő Dandó fejét. Radványit pedig, amíg katonái viszavonulását fedezte, a kapuban érte halálos golyó.
— Hößök voltatok, hősökhöz méltóan becsüljük meg emléketeket! — búcsúztatta őket Zrínyi. — Tudom, bogy  súlyos veszteséget mértetek a törökre, hisz a többiek elmondották, hogy Buluk pasát és az öreg Juszufot is megöltétek. A jövőben kímélni kell embereinket. Kevesen vagyunk, a török had pedig óriási.
Másnap reggel a két hadnagy fejét a törökök ágyúkosaraikra tűzték, hogy megfélemlítsék velük a várvédőket.



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
A vár ostroma

Itt késve mérgét nyelte az agg török;
Itt táboroztak népei dölyfösen,
Ott fenn erős, de számra kisded,
S győzve fogyó hadaink tanyáztak.
(Vörösmarty: Szigetvár, 1822.).

A Hegybástya ostrománál pár ezer török áldozta fel hiábavalóan életét. A bástya külső falát sikerült a töröknek erősen megrongálnia, az árkot is annyira feltöltötték, hogy az egész vár ellen könnyedén intézhettek támadást. Zrínyi a bástya első torkolata elé új védőművet készíttetett, mely a feltörő ágyúknak, a zarbuzánoknak is ellenállt Az új bástya-erődítményt erős fatörzsekből készítették a várvédök. Elöl árok, hátul kettős boronafal, amelynek közét döngölt földdel töltötték ki.
Ezalatt az ostromlók sem nyugodtak. Három új sáncot építettek, amelyről 4—4 hatalmas ágyúval három helyen is lőni kezdték a várat. Közben a lagundzsik akneásásba fogtak. A nagy aszály miatt az árok kiszáradt. és így megkezdhették a Hegybástya aláfúrását.

Augusztus 26-án a törökök hajnalban dobok és trombiták füsiketítő zaja közben megindították a tár
madást. A mieink felkészülten várták már őket. A támadás hamar elakadt. A mieink nem tudták ezt mire vélni. Hamarosan kiderült aztán a török taktikája. Az éj leple alatt az aknaásó lagundzsik tágas barlangot vájtak a bástya belsejébe. Ezt a munkát három napon át folytatták. Végül is annyira átfúrták az erődítmény falát, hogy az ostromlók és a védők az aknából kölcsönösen jól láthatták egymást. Ekkor a védők közül Póki Gergely és Medvei Benedek a nyíláshoz rohantak és lándzsáikkal igyekeztek meggátolni a törökök felfelé nyomulását. Közben nem vették észre, hogy két janicsár hegyes rudakra erősített horgokkal készül őket magához rántani.

— Segítség, segítség! — kiáltották kétségbeesve.
De már nem lehetett rajtuk segíteni. Alighogy lezuhantak az aknába, mindkettejüknek fejét vették a janicsárok.

Zrínyi csakhamar felismerte a veszély nagyságát Óvatosan lőporos hordókat és tűzokádó cserépcsöveket hozatott a nyílás elé, majd bedobatta azokat a nyílásba és tüzet vettetett közéjük. A robbanás rengeteg törököt szétszaggatott, sokan pedig a füstben fulladtak meg. A nyílás azonban még nagyobb lett. Az ostromlók fahasábokkal, száraz vesszővel, doronggal és léccel rakták tele a széles üreget, majd az egész rakást lőporral lángra lobbantották. Hatalmas lángnyelvek csaptak ki a bástyaürégből. A viharos déli szél a tüzet a nemrég épített új bástya és a vár belseje felé terelte.

Zrínyi a váratlan helyzetben kiadta a parancsot: — Mindenkit mozgósítani. Minden kézbe vödröt! A tüzet el kell oltani, különben mindnyájan a várban égünk vagy megfulladunk a füsttől.
Nem volt idő a tétovázásra. Az asszonyok abbahagyták a sütést-főzést. A katonák leállították az éjjel-nappal dohogó lőpormalmot. Pár órára magukra maradtak a sebesültek is. Minden épkézláb ember tüzet oltott. A nagy igyekezet mégis hiábavalónak  bizonyult A tűz egyre lékezheteflenebbül. őrjöngve, tobzódva terjedt tova. Az oltókat a janicsárok jól kiszámított puskalövésekkel igyekeztek leteríteni. Közben a belső várban is ágyúgolyók robbantak, hullt a tüzes nyíl, a tüzes labda. A jan-icsárcxk elérkezettnek látták az időt a támadásra.

— Allah akbár! Allah! — kiáltozták.
Most nem a Hegybástya felől támadtak, hanem a Nádasdy-bástyára vetették magukat. Érthető volt ez, hisz a Hegybástya egyre jobban égett. A tűz már az istállókra is átterjedt. Á török parancsnokok azt hitték, a Hegybástya égése elvonja majd a várvédők figyelmét a többi bástyáról, s igy készületlenül meglephetik a tűzvésztől legtávolabb fekvő Nádasdy-bástyát. Ali legbátrabb janicsárjait rendelte erre a harcra. Az ágyúgolyók szaggatta résen egyre több és több török tört elő. Fejüket pajzsuk alá húzva, egymás hegyén-hátán fölfelé tódultak. Mindegyik a másik előtt igyekezett a bástyafokra hágni. Az aránylag csekély számú várvédőket már az utcákon befelé szorították, amikor megjelent Zrínyi egy szakasz vitézével. Rettentő vérengzést vittek végbe a törökök között. Zrínyi hősi példamutatása átragadt a többiekre is. Hulltak a törökök zászlóstól, lovastól. Az összerobbanó fegyverek erejétől rakásokban feküdt ló, fegyver és vitéz. Szerteszéjjel ' bevertek a széttörött száblyák és kopjék. Sok fej vesztette el gazdáját.

— Jetisin! Jetisin! — Segítség! — hallatszott egy-egy összegomolygott halomból. Haldoklók hörgése, sebesültek sírása hallatszott jobbról, balról. A várbástyára tört janicsárok közül alig páran tudtak csak a szűk résen visszamenekülni. Voltak, akik a mellékutcákba szorulva a felgyűlt házakba szaladtak és bennégtek.
A török vezéreket azonban nem rettentette meg a Nádasdy-bástyán ért kudarc. Az első támadást követte a második, majd a harmadik. Most már a Névtelen-bástyára is rátört a török. Mindhiába. Zrínyi kivont karddal mindig a legveszélyesebb helyeken jelent meg, és gyors halált osztogatva, oroszlánként küzdött.

A három támadás mindkét felet alaposan kimerítette. Mindenütt nagy volt a veszteség. Az ellenség soraiból több mint hétezren estek el. Az ádáz összecsapásban a legbátrabb várvédők közül is sokan kidőltek. Zrínyi és népe mégsem lankadt. A főkapitány állandóan lelkesítette őket:
— Ügy élhet a haza, ha fiai áldozatot is tudnak érte hozni. Nem leng török zászló Sziget várának tornyán, amíg zrínyiben egy csepp vér csörgedez!



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
Szulimán táborában

Szulimán szultán az ostrom alatt ritkán jelent meg katonái előtt. Haditanácsot is csak elvétve tartott. Augusztus 29-én azonban a mohácsi csatában aratott győzelem emléknapján. Belgrád és Buda elfoglalásának évfordulóján legkedvesebb lovára ült az agg szultán, hogy Alival, a janicsár agával együtt harcra bátorítsa a rohamra indulókat.
Délután 3 óra tájban a szultán sátora előtt Ali ugrott le lováról. Háromszor meghajolt, majd kezet csókolt a szultánnak, boldogan jelentve:
— Császári felségednek hódolattal jelentjük, hogy a janicsárhad és főleg Aliportug buzgalmából és haditervei alapján sikerült elfoglalnunk Sziget Óvárosát. Most már nyitva az út a vár felé!
— Szükür! — mondotta röviden a szultán, ami magyarul azt jelenti: kö-
szőnöm. Aztán elrendelte, hogy Alinak is, Aliportugnak is 200 arany dinárt fizessenek ki kincstárából. Díszes, leomló köntösébe öltözve vitte Ali a szultán dicséretét és 200 aranyát Aliportugnak, aki a holttetemek eltakarítása után az Óváros északi kapujához húzatta ki ágyúit, s iziben töretni kezdte a belső vár Hegybástyáját. — Amint Ali egy horugvászászlót vivő lovassal eléje ért, Aliportug abbahagyatta az ágyúzást. Már éppen az ajándékot készült Ali átadni, amikor a várbeliek egyik nagy sólyomágyúja — Zrínyi fiataljai Margitnak nevezték el — hatalmás vasgolyóval Aliportug 1 torkát és gégéjét szétszaggatta, állát hosszú szakállával együtt letépte.

Ez volt Zrínyi első boszszúja,
— Ej váh! Ej váh! — jajveszékelt Ali, amikor Szulimán szultánnak visz-
szahozta a 200 arany dinárt.
— Szeszi ni kész! (Hallgass el!) Insallah! (Ahogy Isten akarja!) — felelte Szulimán. De azért látszott az agg szultánon, hogy nagyon sajnálja egyik legleleményesebb hadvezérét. Aliportugot még gyermekkorában tengeri kalózok rabolták el hazájából, Portugáliából. A tengeri rablók parancsnoka, a vörösszakállú Hajreddin sok mindenre megtanította a fogékony fiút. Amikor felserdült, nagy testi és szellemi rátermettséget árult el. Sok, keresztények elleni harcban kitüntette magát. Ezért nevezte ki őt Szulimán szultán Dragut halála után a szárazföldi és tengeri-tüzérség legfőbb parancsnokává.
— Szeiffedin bég, Aliportug eddigi helyettese vegye át a parancsnokságot és folytassa a vár lövetését! — rendelkezett a j szultán. Ha a gyengébb két j külváros két hetemet tette i
tönkre, a vár ostroma is
eltarthat szeptember közepéig. Mire Sziget alól
Bécsbe érkezem, megjönnek az őszi esők. majd a hideg, amely miatt Konstantinápolyba kell visszatérnem. Az is lehet, hogy a gyaur császár felmentő sereget küld Zrínyinek. Rajta. Ali, meg kell kezdeni végre a vár ostromát! Tőletek függ. hogy győztesen vagy a gyaur kutyáktól megalázva kell innen elmennünk.

Alit feltüzelték a Szultán
szavai. Amikor látta, hogy Szeiffedin bég órákon át ágyúztatta a vár főkapuját és annak bal része leomlott, parancsot adott az első rohamra.
— Iléri, iléri! — ordították mindenfelé és támadtak hevesen.
— Vaj basina ibn el kelb! — üvöltötte Ali. Ez a mieinknek szólt és azt jelenti: Jaj neked, ebfajzat!



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
Esküvő a szigeti várban

Trombiták harsogása, dobok pergése közepette, pokoli zűrzavarban megindult a vár elleni első vakmerő támadás. A várvédők felkészültek az ostromra. Az ágyúgolyó-fogó rőzsefonadék csakhamar vériszaptól feketedett. A szörnyű harcban a várbeliek szívós kitartásukkal, hősies bátorságukkal elérték, hogy nemcsak messzire visszavetették a támadókat, de a folyton hátráló törökök soraiban még több kárt tettek. mint a támadás visszaverésekor. A menekülő kon tyosok az iszapba ragadtak, amiből nem tudtak többé kikecmeregni. A várvédők ágyú és puskagolyói ott is rendre lekaszálták őket. Elesett a véres küzdelemben a memphiszi pasa, Alexandria és Egyiptom kormányzója. A legnagyobb szégyen mégis az volt, hogy Ferhádot. a janicsáragát foglyul hagyták Zrínyiék kezében. Az akkori világ legkitűnőbbnek tartott gyalogsága felbomlott sorokban, szégyenteljesen futott vissza a sátrakig. Zrínyi hős vitézei újból bosszút álltak a törökön.
A török támadók gyáva megfutamodása után Zrínyi összehivatta embereit, s rövid beszédet intézett hozzájuk:
— Parancsnokaim, katonáim, várbeliek!
Augusztus 29-e eddig a töröknek a magyaron aratott hármas győzelemünnepe volt. Mi, maroknyi szigetiek megtörtük a vad török hatalmát. Győzelem ünnepet ülünk ma. Igaz, örömünkbe gyász is szüremkedik. Egyik alvezérem, kedves emberem, az általatok is sokra becsült, kitűnő harcos, Bika András hősi halált halt Szagét ostromában. Hírneve azonban nemzedékről nemzedékre száll majd, és írás nélkül is megőrzi nevét a hálás utókor. De elő ma síp, dob, trombita, mindenféle hangszer! Jókedvvel ünnepeljük meg a törökön aratott nagy győzelmünket! Ha van valakinek bárminemű kérése, adja elő, ha lehet, teljesítem! Hol is van a kamarásom? Az utóbbi időben ez a Cserenkó Feri nagyon elhanyagol engem.

Feri mindjárt Zrínyi mellé ugrott.
— Várom főkapitány úr parancsait!
— Vidd minden várbástyára parancsomat: Ma este minden bástyafokon gyújtsanak örömtüzeket!
Amíg a török szomorkodik, mi vigadjunk! Csapoljátok meg a hordókat! No, Feri siess, teljesítsd parancsomat!
— Főkapitány úr! Nagy
kérésünk volna: Piroska és én, úgy gondoltuk, hogy összeházasodunk. Igaz,
nincs a várban pap. de főkapitány úr áldása is elég lenne számunkra.
— Azt hittem, gyerekek, kibírjátok a várostrom végéig. Nem sokáig tarthat már. De mivel megígértem, hogy minden teljesíthető kéréshez hozzájárulok, legyen úgy, ahogy ti akarjátok. Ezért Cserenko fiam még egy parancsot kapsz: Ma délután 5 órára vezesd elém menyasszonyodat, te is vedd fel ünnepi öltözékedet!
Ha volt boldog ember a harcosok között, ezekben az órákban Cserenkó Feri biztosan az volt! Hogyne, hisz az övé lesz pár óra múlva a környék legszebb lánya. Szíve legrejtettebb kívánsága teljesül ezzel.
Az ünnepi alkalomra Zrínyi Miklós felvette toll bokrétás süvegét, ezüstsujtásos sötétkék nadrágját, zubbonyát és a narancsnoki lakásként használt páncélházban fogadta délután az ifjú párt. Piroska arcát enyhe pír tette még szebbé. Feri fekete ruhában,
új kordován csizmában feszített. Honnan vette, kitől kapta, senki sem kutatta. Egy nagy család volt ekkorra már a várnak több nyelven beszélő, de egy közös célért harcoló népe. Az esküvői szertartásra, aki csak tehette, a belső várba sietett. Sötét ruhába öltözött Székcsőiné is, örömkönnyekre fakadt, amikor látta, hogy súlyosan sérült férje is mennyire örül Piroska leánya boldogságának.
A fehér ruhás menyaszszony és Feri Zrínyi elé térdeltek, Zrínyi megáldotta őket, majd rövid beszédet intézett hozzájuk:
— Az én kedvelt kamarásom, a horvát Cserenkó Ferenc és a magyar Székcsői Piroska ma házasságot kötöttek. A várbeliekkel együtt mi is örülünk boldogságuknak. Fogadjátok gyermekeim, tőlem ezt a két gyémánt gyűrűt, legyetek boldogok! Ne feledjétek: ahogy ebben a várban mindannyiunk szíve egyért dobog, az új párnak is szent kötelessége — ha lehet — még nagyobb odaadással szolgálni édes hazánkat Tartsatok ki egymás melett életre-halálra! Áldjon meg benneteket és bennünket az Űristen!
A fiatal pár megcsókolta egymást. Ferenc egy láncon függő szívalakú gyönyörű arany medaliont vett elő, és Piroska nyakába akasztotta.
— Ez az a medalion, amelyet az első portyán a töröktől zsákmányoltam. A két oldalán levő nevet azonban én ötvöztem bele.
Hatalmas dörrenés reszkettette meg a levegőt. Az ágyút azonban nem a törökök, a mieink sütötték el a nagy örömünnep tiszteletére. Ez volt a jel arra, hogy a magyar lantokon megszólaljanak a szebbnél szebb népdalok. A guszlékom pedig a horvát guszlár énekek szerelmest kereső, kívánó hangja csendült | messzire az egyre sötétebbé váló szigeti éjszakában.



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
A magyar király tanácskozik

— Es mit javasol levelében Német-Üjvárról az öreg Batthyány?
— Felséges uram, ő sem javasolja, hogy seregeink Sziget várának felmentésére siessenek. Milyen hatással lenne népeinkre, ha Szulimán szultán netán megzavarná seregeinket? Ügy hírlik, hogy 100 000 főnyi sereggel érkezett Sziget alá. Maradjon csak felséged Óváron — javasolja Salm Egino, a császári seregek főparancsnoka.
— Mi a véleménye a javaslatról Forgách váradi püspök úrnak?
— Szerintem Szulimán szultánt csak akkor kényszerí the tjük Sziget ostromának felhagyására, ha hadaink Esztergomot fogják ostrom alá.
— Ez nem rossz terv. Vajon mit szól hozzá gróf Salm fővezér úr Öméltósága?
— Azt, felség, hogy Szulimán Esztergom kedvéért nem fog felhagyni Sziget ostromával. A komáromi táborunkban levő török foglyok szerint a szultán eltökélte: vagy beveszi a várat, vagy Sziget alatt hal meg.
— De hát akkor mit csináljunk? — kérdezte a császár.
— Először is meg kell tudnunk, hogy a Székesfehérvár mellett egy hónap óta táborozó török sereg milyen erős. Másodszor: ha tudjuk a török hadak létszámát, katonai erejét, meg kell fontolnunk, hogy Esztergom vagy Székesfehérvár ellen induljunk-e.
Ferdinánd főherceg azt javasolta a koronatanácson, hogy egyik város török seregét se támadják meg.
— Ha Esztergom ellen vonulunk, Szulimán szultán Sziget elfoglalása után feltétlenül Esztergomot fogja felszabadítani. Ezzel csak magunkra ingereljük az oszmán seregeket, s meg kell velük birkóznunk. Ugyanezt mondhatom a Székesfehérvár melletti, botytyáni vigyázósereg megtámadásáról. Jelenleg a mi hadseregünk még nem teljes. Alig 40 000 főre tehető. De hol van még Dersffy István főkapitány 10 000 embere? A Mura-közben Károly főherceg jól felszerelt horvátjai 13 000 katonát jelentenek. Laskj 3000 főből álló magyarruhás lengyeljei is kitűnő lovaskatonák. Ha a pápai, az olasz, az angol és a francia kisegítő csapatokat is hozzászámítjuk, 90 000 jól felszerelt katonából álló hadserege van felségednek.
— Hisz ezzel akár keresztes hadjáratot is indíthatunk az oszmán birodalom ellen! Mi tehát a javaslat?
— Vonuljon az egész sereg Győr alá, várjuk be a déliek és az északiak csatlakozását! Utána még mindig tanácskozhatunk, hogy mit is csináljunk.
Mindenkinek tetszett az új javaslat. Még a császár kedélye is megnyugodott. Sziget fölmentésére többé már senki sem gondolt.
Augusztus 24-én Óvárról megindult a hatalmas sereg, és két nap múlva a Győr melletti Abdánál, a Rábca két partján újból tábort vertek. A táborozás harmadik napján Miksa római császár szemlét tartott hatalmas serege felett. Meg kiállított ruházattal, a szebbnél-szebb fegyverekkel ellátott katonasággal.
— Jöhet már Szulimán! Nem veszi be Bécset, mint ahogy 25 évvel ezelőtt éppen ezen a napon, augusztus 29-én elfoglalta Budát
Augusztus 29-ének a török táborra nézve tragikus eseményei nagyon megviselték az egyébként is köszvényes. öreg szultánt. Legkiválóbb hadvezérei dőltek ki mellőle. A kibírhatatlan füstszag is ingerelte tüdejét. Nem sokáig. A vérhas szeptember 4-én végzett vele. Halála előtt magához hívatta Szokoli Mohamed nagyvezért, orvosát, a körötte szolgáló apródokat és elhaló hangon kérte őket, ha meghal, ne hagyják abba Sziget ostromát.
— Halálom után azonnal értesítsétek a trónörökös Szellmet, hogy tüstént siessen Sziget ostromára!
Minden így is történt. Halálát azonban Szokoli Mohamed a hadsereg előtt titokban tartotta. A nagyvezér megeskette a szultán orvosát és közvetlen környezetét, hogy hallgatni fognak Szulimán haláláról. A hadsereg fővezére attól félt, hogy a török táborban egyre jobban terjedő elégedetlenség zavargássá fajul, és így szégyenszemre kénytelenek lesznek Sziget alól iß
Miksa római császár.
elvonulni, mint tették 1552- ben Eger ostromakor.
A nagyvezér parancsára minden a megszokott rendben folyt tovább. Mivel a szultán a táborban máskor is csak igen ritkán mutatkozott, nem volt feltűnő, hogy a parancsnokok nem látták. Szokoli Mohamed a szultán nevében, aláírásának utánzásával Feridun titkárral minden napra elkészítette a parancsokat. Ezekben a szultán további lankadatlan harcra serkentette Sziget ostromlóit. Ez az alakosi kodás azonban nem tartott sokáig.


„Zrínyinek ragyogó csillagi
lám proximus ardet...

Legyen olyan minden ember, mintha Zrínyi Miklós unokája volna,
Harcoljon úgy minden ember, mintha Egyedül rá támaszkodnék honja!
(Petöfi: A nemzethez. 1848.).


A külső várban tovább tombolt a tűzvész. Zrínyi látta, hogy megmaradt embereivel a tüzet semmiképpen sem tudja elfojtani. Ami a tűz útjába esett, a lángok martaléka lett.
— Nincs más megoldás, a belső várba kell húzódnunk, — mondotta Zrínyi Alapy Gáspárnak. —. Már élelmiszerkészleteinket is megemésztette a zsarátnok.
— Mi legyen ágyúinkkal?
— A belső várban van két nagy faltörő, két mozsár, és 14 kis skorpió. Csörgői uradalmamból pedig 1000 mérő búzát tároltattam ide. A sütőkemence kevés ugyan, de mi is kevesen vagyunk már.
— És a sebesültek?
— Azonnal hozzák be őket a páncélterembe!
A belső" vár tulajdonképpen az egész várnak északnyugati csücske volt csak. Erős kettős bástya és mélyebb árok védte. Középütt egy kerek téglatorony állt benne, amelyet a törökök az ágyúzás során tönkretettek.
A külső vár felőli kapu viszont igen gyenge volt,

I A belső vár legjavát Zrínyi lakóházai képezték. A belső vár falát a külső vártól egy nagyobb vízzel teli árok választotta el, az ezen való átjárást egy leereszthető híd biztosította. Sajnos, a belső várnak kevés volt a vize. mert a nagy szárazság következtében a kút kiapadt. Zrínyi sok-sok hadjárat vezére, jól tudta, hogy a belső várba való visszavonulás már végső menedék. Közeleg Sziget elestének ideje. Zrínyi kiadta a bizalmas parancsot.
— Lassan visszavonulni a belső vár felé!
A külső várba tódult a török tömeg, most is ugyanazt a módszert alkalmazta, amit az Óváros elfoglalásánál: körbe akarta fogni a visszavonulókat. így történt azután, hogy a török csapat egy része a felvonó hídra akart tömi. Ezért Zrínyi egyik vitéze hirtelen felrántotta előlük a hidat, nehogy azt szétvágják vagy felgyújtsák. Akinek sikerült a belső várba visszajutnia — megmenekült. A külső várban rekedtek elkeseredett harcba kezdtek. Csattogtak a kardok és a tőrök tyordák. A fülsiketítő küzdelembe beleszóltak a török nagyágyúk, a lubárdák is. Füst, jajgatás, kiabálás, szitkozódás mindenfelé.

— Segítség! Segítség!
— Fomoty! Pomotyi — hangzott horvátul.
— Medet! Medet! — harsogott törökül.

Zrínyi harcosai drágán adták életüket, de végülis győzött a túlerő. Csak néhány sebesült maradt a hősi küzdelem helyén. A megsebesült Pribék Jánost, Espetei Balázst, Dezső Andrást a törökök elfogták és nyomban megölték. Szilkó Mátyásnak, mivel még szakálltalan volt, megkegyelmeztek. Belőle még jó janicsárt nevelhetnek — gondolták. A súlyosan megsebesült, magával tehehetlen Székcsői Mátét már nem sikerült a belső várba vinni. Fejét levágták, pénzét, holmiját szétrabolták. Mivel a várvitézek drágaságai, értékes ruhái, fegyverei már elégtek, a felbőszült törökök egymással vívtak harcot egy-egy értékesebb zsákmánydarabért vagy fogolyért. Vad harácsolás kezdődött. Volt. aki a külső várban rekedt fiatalokra vetette magát, hogy minél több foglyot szerezhessen Szegény Székcsői Máté már nem láthatta, miként hurcolták rabságba feleségét és hét gyérmékét. Csak a I« éves várszolgálatra rendelt Matyinak és Piroskának sikerült életét a belső várba mentenie. Akinek a harácsolásból már nem jutott semmi, az a pirosló parázsból I próbált még el nem égett arany-ezüst holmikat kikotorászni.

Zrínyiéknek Margitot, a nagyágyút nem sikerült a belső várba vontatni, de azért a várkapitány két mozsárágyúval is irtani tudta az egymással civakodó tömeget. Végre az agák észretérítették a verekedőket, s a belső vár falának irányították saját ágyúik és a külső várban talált magyar ágyúk csövét. A török is tudta, Zrínyiék is érezték, hogy a külső vár feladásával Sziget sorsa megpecsételődött.

Zrínyi gyorsan rendezte a belső várba szorult katonák sorait, s lelkesíteni próbálta őket.
— Mindent megtettetek, ami emberi észtől, kardtól és szívtől kitelhetett! Akik meghaltak, dicsőséggel haltak meg, de nem estek át annyj emberfeletti fáradalmon. küzdelmen, mint ti. Győzelmet győzelemre halmoztatok a világ legnagyobb hadseregével szemben.
Alig 400 vitéz hallgatta Zrínyi szavait. De most nem volt idő a merengésre.
— Iám proximus ardet! A veszély már közvetlen közelünkben van — idézte Zrínyi Vergiliust.


„Zrínyinek ragyogó csillagi“ |
Zrínyi búcsúja

Szeptember 7-re virradó éjjel a várkapitány nem aludt egy szemhunyást sem. Józanul végiggondolta a lehetőségeket. A tűz előbbutóbb eléri a belső vár házainak tetőzetét is. De ha még nem így történnék is, a törökök fel fogják gyújtani a várat. Vizük nincs az oltásra. Ivóvíz is csak néhány marhabőr csobolyóban van már. Élelmük fogytán. 400 emberrel bármennyire is hősiesen . küzdenek. a még mindig óriási erőt képviselő török sereggel nem szállhatnak szembe. Azt nem is sejtette, hogy Szulimán szultán Sziget falainál meghalt. De ha tudta volna is ezt, semmit sem változtathatott volna a belső várba szorultak helyzetén. Most már látta, hogy a királytól hiába kórt volna segítséget. Ha jönne is. késő lenne. A királynak nem Sziget és a magyarság sorsa fontos, hanem Becs megmentése. Zrínyi világosan érezte, hogy Bécset és a keresztény Nyugatot nem Miksa király, hanem Sziget hősei mentették meg. Ezek a csodálatos hősiességű emberek legalább 25 000 törököt pusztítottak el eddig.
A török sereg többé már nem átütő erejű. Ezt most Miksáék kipihent, rendezett csapatai könnyen szétszórhatnák, ök a végsőkig kitartottak a török által többször megalázott keresztény fegyverek becsületéért Zrínyi reggelre tudta, mit kell tennie.

Szeptember 7-ének reggelén Mehmed beglerbég elrendelte az újabb harcot: a belső várra kell szórni a tüzes labdák és a gyújtónyilak tömegét. Csakhamar kigyulladt Zrínyi lakóházainak zsindely teteje. Az egyik várba lőtt cserépcsőből levél hullott ki: „Vaj hasinak ibu el kelb! Jaj neked mindjárt, ebfajzat, ha nem adod meg magadat!”

Mehmed parancsot adott, hogy fújják meg a kürtöket, trombitákat. zúgjanak a dobok az utolsó támadásra. A nagytorkú zarbuzánok rettenetes erővel szaggatták a falat. A táborból tömérdek török tűnt elő: pirossapkás akindzsik. szulfatárok, topidzsik, páncélos szpáhik, apró lovú günüllük, szilidárok. gurebák. A tarkabarka hatalmas sereg megindult hullámozva a csöppnyi belső vár ellen.
Zrínyi magához hivs.tta Cserénkét.

— Ferenc fiam, keresd elő a legbelső szobámból rövid selyem zubbonyomat, sötétkék bársony mentémet, kócsagtollas, gyémántbogláros süvegemet! Piroskával varrass a mente két zsebébe 100—100 aranyat, hogyha valaki rám talál, érdemesnek tartson a tisztességes eltemetésre!
Zrínyi átöltözés után bement a kincstárszobába, kikereste atyjától örökölt szablyáját, amellyel első vitézi hírnevét szerezte. — Drága aranyláncot függesztett nyakába, s magához vette a vár kulcsait. Szobájából a térre kimenve megállt sorakozó katonái előtt azon a helyen, ahol 5 héttel előbb fölesküdtek egymásnak. A négyheti öldöklő küzdelemben nagyon megfogyatkoztak soraik. És akik megmaradtak? Alig akadt néhány a várvédők között, akinek ne lett volna valamiféle harci flastroma.

A sok harctól, megpróbáltatástól elnyűttek a ruhák, csüggedtek az arcok. De a szemek most is elevenek, most is csillogók. Nem a kiáltott szenvedésektől ragyognák, hanem a halállal is bátran szembe-szállni készülők dicsőségfényét tükrözik már. Az eddig kemény, kérlelhetetlen parancsnok hangja ellágyul, amikor utoljára néz szét halálba induló vitézein, utoljára szól hozzájuk.

— Én édes fiaim. testvéreim! Ügyeink nagyon lehanyatlottak, ezért azt ajánlom, hogy ne küzdjünk a haragos szerencsével, mert « végén tűz martalékává leszünk. Letett eskünkhöz híven viszont nem adjuk meg magunkat, mert csak a lelkekben elpuhultakhoz illik a megadás gyalázata. Mi mindannyian vitézül harcoltunk. Örök és gyalázatos szolgaság várna ránk, ha jobban félnénk a haláltól, mint az a hősökhöz illik. Ezért azt tanácsolom, rohanjunk a török fegyverei közé, bizonyítsuk be az egész világ előtt: becsülettel éltünk, becsülettel is halunk meg! Bízzunk abban, hogy a századok sohasem fognak megfeledkezni tetteinkről. vitézségünkről! Édes vitézeim, \ kövessetek engem utolsó utamon, miként eddig is mindenben követtetek!


„Zrínyinek ragyogó csillagi“
Az utolsó küzdelem

A beszéd elhangzása után a katonák a kapu sarkába dobálták mellvértjüket, sisakjukat, és egy szál ruhában, kivont karddal készülődtek a végső küzdelemre. A harcostársak elbúcsúztak egymástól. Keményen kezet fogtak, megölelték, megcsókolták szeretteiket, és várták a főkapitány utolsó parancsát. Az egyik hátul lévő szobából kissé megkésve ismeretlen katona tűnt elő. Férfiruhában, karddal a kezében Piroska állt Zrínyi elé és határozott hangon adta elő kérését:
— Főkapitány úr! Augusztus 29-én arra tettem esküt, hogy férjemet semminemű viszontagságában el nem hagyom. Engedelmet kérek, hogy őt utolsó útjára is elkísérhessem. Vele akartam élni, vele akarok meghalni is.
— Legyen akaratod szerint, Piroskám! — válaszolta Zrínyi és lágyan magához ölelte új katonáját.
Amikor a többi fiatalasszony látta, hogy Piroska engedélyt kapott a végső összecsapásban való részvételre,
ők is fegyvert ragadtak, hogy megvédjék a hazát Végül is készen állott az egész csapat az utolsó küzdelemre. Zrínyi kiadta a parancsot Szerecsen Márk ágyúmestemek:
— A kapu előcsarnokában levő nagyágyút töltsd meg sok vassal, láncdarabbal és ólomgolyóval! Ha leengedjük a hidat, dördüljön el az ágyú! Mielőtt elindulnánk, szánts végig a török sorokon!
— Minden készen áll! — mondta az áií/úmester. Leengedték a íeív onóhidat, kinyitották a kaput. Mielőtt azonban az ágyúmester elsüthette volna a nagyágyút, a homlokán golyótól találva a földre esett. Abban a pillanatban ott termett mellette Horváth György gyalogos, aki a gyújtózsinórt megragadva elsütötte az ágyút. A lövedék egyenes utat vágott a hídra törtető sűrű török tömegben.
— Istenért és a hazáért, előre! — dörögte Zrínyi, és előrerontott. A zászlótartó Juranics Lőrinc alig tudta követni az országcímeres zászlóval. Amikor leértek a rövid hídról, a pár pillanatra visszahőkölt törökök minden oldalról rájuk törtek. Jégeső módjára verték őket a nyilak, golyók, dárdák. Az egyenlőtlen küzdelem nem sokáig tartott. Zrínyi a hídon átjutva pisztolyával a földre terített egy
tőrök tisztet, majd eldobva pisztolyát, kardjával kaszabolta le a támadó tarfejűeket Horvát nyelven még ekkor is feléje kiabálták:
— Add meg magad. Zrínyi!
A kijárat bal és jobb oldalára állított lövészek hátbakapták Zrínyi csapatát. Az öldöklő golyóés nyílzáporban egymás után hullottak el legjobbjai. Zrínyit jobb mellén találta el egy golyó, ö azonban tovább folytatta útját előre mindaddig,
amíg egy második golyó le nem terítette, övéi körülzárták urukat és úgy látszik — meggondolatlanul —, a belső várba akarták visszavinni. A hidat azonban közben már megszállták a janicsárok. Zrínyi körül hulltak el hős vitézei, elsőnek Juranics Lőrinc zászlótartó. majd fiatal és idős hadnagyai. ..



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
Sziget elesett

A janicsárok alig várt ták, hogy a belső várba ronthassanak. Sokat a kíváncsiság, sokat a harácsolási láz csábított ide. A várkapu eleinte ugyan még be volt zárva, de szekercékkel, csakhamar akkora rést váglak rajta, hogv azon ki-be lehetett sétálni. A dühös tömeg a belső várban maradt betegekkel, sebesültekkel gyorsan végzett. Néhány asszonyt és apró gyereket rabszíjra fűztek. Mindent feldúltak, felforgattak. Zrínyi kincstárát keresték. Az elrejtett kincsek hiedelmében még a kéménynyílásokban is betekintettek. Az egyikből kormos. sötétarcú, gnóm emberkét húztak ki. A tőrökök szolgának gondolták, pedig Zrínyi helyettese volt: Alapy Gáspár, ö haladt a kirohanók végén.. Amikor észrevette, hogy a török be akar tömi a belső várba, hirtelen bezárta a kaput, hogy legalább a belső várban maradtak életét mentse. Majd rongyos öltözetbe bújt, és elrejtőzött az egvik sonkafüstölő kéményben.

Az el nem oltott tűz borzalmas erővel pusztította a házak, épületek gerendázatát. Amikor a nyaldosó lángok a téglából épült tornyot is elérték, óriási robbanás reszkettette meg a levegőt. Felrobbant a belső vár lőporraktára, amely nemcsak a belső boltozatos termeket, hanem a régi házakat is pillanatok alatt szétvágta. Faltörmelék, kövek, cserepek gerendák, hatalmas erővel csapódtak szét és cafatokra szaggattak 3000-nél is több török katonát. Támadt is óriási sirás-rivás a táborban. Sokan testvérüket, rokonukat gyászolták az elhulltakban.

Alapynak és a rabságba hurcoltaknak szerencséjük volt a szerencsétlenségben, hogy kellő időben fedezték fel őket, és hurcolták a külső várba valamennyiüket. A pánik megszűntével az elesettek és a sebesültek felé fordult a figyelem. A holttetemek átvizsgálását Hasszán siklósi bég végezte kisebb csapatával. Amikor a legnagyobb halomban ráakadtak Zrínyi holttestére, zsebeiből csakhamar kiszedték aranyait, megfosztották őt minden kincsétől.

Nagyértékű arany karkötőit, amelyek mindkét kezét díszítették. mégsem tudták leszedni.
— Hozz egy szekercét, levágjuk a kezét! — kiáltotta az egyik janicsár.
— Zrínyi holttestét nem szabad megcsonkítani! — adta ki a parancsot Haszszán. — Hátha valamelyik gyaur ki tudja nyitni a karkötők zárát?!
A sorból Alapy lépett ki. Letérdelt Zrínyi holtteste elé. A zárba dugott késsel kinyitotta a karkötő lakatját, majd megcsókolta a főkapitány már megmerevedett kezét.
A külső vár piacán három sebesült fiatal várvédő kivégzésére készülődtek. Az egyiknek, Cserenkó Ferenc kamarásnak a balkeze, Gerecs Bertalannak a bal lábfeje levágva. Orsics István hadnagynak a jobb szemét vitte ki a golyó. Mindhárom fiatal ruhája csupa vér. Látszik, hogy csak akkor adták meg magukat, amikor harcképtelenné váltak. Mielőtt kivégezték volna őket. Hasszán bég Szokoli Mohamed nagyvezér elé vezette a foglyokat.

— Kötözzétek be a sebeiket! — adta ki* a parancsot i
a nagyvezér — Hogy lássátok, a török is megbecsüli a bátor katonákat, meghagyom életeteket! De megparancsolom: akinek a jobb szeme hiányzik, menjen Babócsa várába; akinek a lábafejét vágták le, menjen Károly főherceghez a Mura-közbe. A harmadikat pedig a császári hadak főparancsnokához küldöm Győrbe. Mondjátok el. hogy Szigetjvára elesett, benne minden elpusztult! A hatalmas szultán minden egyes várat így fog felperzselni, tönkre tenni, ha nem adják meg magukat.
Amikor a külső várban elesettek holttestét a janicsárok szekerekre rakták, észrevették, hogy a várvédő harcosok között nők is voltak. Elszégyellték magukat, és a táborban senkinek sem merték elmondani, hogy Mohamed próféta katonái gyenge nők ellen is harcoltak. Ahogy az egyik férfiruhás nőtetemet szekérre dobták, nyakáról hosszú, aranyláncra csatolt medalion bomlott elő. Az érme egyik oldalán goromba betűkkel PIROSKA, a másikon FERENC volt olvasható.
— Jó talizmán lesz ez a leányomnak! — szólt az egyik janicsár, s gyorsan bugyogója zsebébe rejtette az érmet.



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
Zrínyi feje

Eme fejnek fényes dicsősége Ragyog, amíg élje e világnak vége.
(Kamarutics Barna: Sziget várának elfoglalása. Velence, 1584. Ford.: Kiss Károly.)

Szokoli Musztafa budai pasának pompás palotájából egy felkötött karú fiatalember ugrott lóra. A ló hátára valaki kötelekkel egy kis ládát erősített. Maga a pasa indította útnak a lovast:
— Szabad vagy, Cserénké! A törökök is megbecsülik a hősöket. Indulj, vidd terhedet Janik Kalába, és add át gróf Salm Egino fővezérnek! Mondd el, amiket bátyám, Szokoli Mohamed nagyvezér üzent a császári hadak vezérének, vezéreteknek!
— Vezérünk ám a kutya! — gondolta Cserenkó, de nem szólt semmit. Megkapta ép jobb kezével a gyeplőt és szó nélkül elvágtatott. Amikor már messze járt a budai hegyektől, le szállt megpihenni. Megtapogatta bal karját, vérzik-e
még. Bizony, átverte a sötét vér a vastag kötést Iszonyú fájdalom nyilallott végig a bal karján. Mindegy! Menni kell. Teljesíteni kell a szomorú parancsot. életének legkeserűbb megbízatását. Lovaglás közben többször is végiggondolta életét. Akiket szeretett, meghaltak. Amiért harcolt, nincs többé. Fiatalon árván maradt.
Janik Kala. ahová Cserenkó tartott, Győr volt. Nevét akkor kapta, amikor Győr várának védője, Lamberg Kristóf, nem mert szembeszállni a török haderővel, inkább felégette a várost. A török ezért nevezte el Janik Kalának, azaz Égett Városnak.
Cserenkónak nem volt nehéz rátalálni a császári seregre. Már messziről hallotta a tivornyát, a zeneszót: mindenütt ettek, ittak, mulatoztak a táborban Hosszú keresgélés után végre olyan katonása talált, aki magyarul is, horvátul is tudott. Egy magyar tiszt elé vezették.
— Ki fia-borja vagy? — kérdezte tőle a zákányos tiszt. — Honnan jÖ6sz, testvér, mit akarsz? Mielőtt felelnél, hajts fel e^v kupa bort! Látom, nagyon elfáradtál a hosszú útban.
— Cserenkó Ferenc vagyok, néhai gróf Zrínyi Miklós Öméltóságának, Dunántúl főkapitányának kamarása. Gróf Salm Egino Öméltóságához küldött Sziget várának jelenlegi parancsnoka, Szokoli Mohamed nagyvezér.
— Tyű, a kutyafáját! Hát már Sziget is elesett! Tegnap hallottuk a hírt, hogy a gyáva Kerecsényi László kapitány szeptember 2-án föladta Gyula várát. Hát már Sziget vára is behódolt?
— Sziget vára nem hódolt meg senki előtt, legkevésbé a török előtt! De mivel a császári seregek magára hagyták Sziget várát, mivel Zrínyi Miklós főkapitány úr sehonnan sem kapott segítséget, hármunk kivételével valamennyien hősi halált haltak a magyar hazáért.
— Hja, nekünk Bécset kell védenünk, öcsémuram!
Lehet, hogy Sziget után a szultán Bécset veszi ostrom alá. Ha te Sziget alól jössz, mondd, hol tanyázik most a szultán serege!
— Egyelőre még Sziget várában.
— Mi úgy tudjuk, hogy Buda felé tart Szulimán, hogy a budai pasa seregével egyesülve Bécset megtámadja. Bécs előtt viszont Győr a kapu.
— Én erről nem tudok semmit. Egyetlen kérésem: vezessetek a gróf elé.
A császári seregek fővezére, gróf Salm Egino leereszkedően bánt Cserenkóval.
— Á, máh hatottuk, hogy milyen hősiesen küzdöttek a szigetiek. Nem is gondoltuk volna, hogy mégis sikehül bevenni a váhat — sóhajtozta előkelőén.
— Gróf úr! Mj megtettünk becsülettel, amit megkövetelt a haza. Egy hónapon át védtük a várat a százezres török sereg állandóan fokozódó támadásai ellen. Mi, szigetiek — alig 2500-an! Nem rajtunk múlott, hogy a töröknek sikerült a vár bevétele.
— És ghóf Zhinyi most talán egy újabb váhat kéh káhpótlásul a felséges császáhtól?
— Nem, Zrínyi Miklós főkapitány úr már nem kér semmit, sem a császártól, sem mástól. Egyébként Szokoli
Mohamed, Sziget várának török főparancsnoka a császár úr őfelségének egy ládában ajándékot küldött.
Pár perc múlva kibontották a ládát. Benne vörös selyem kendőbe és vászonba takarva Zrínyi Miklós feje volt. Egy pillanatra mindenkiben meghűlt a vér. döbbenetes csend támadt. Legelőször a gróf tért magához.
— Mikoh töhtént a thagikus esemény?
— Szeptember 7-én esett el Sziget vára. Amikor már csak a belső vár maradt végső menedékünk, és a főkapitány úr látta, hogy a tovaterjedő tüzet nem tudja eloltani, legszebb ruhájába öltözve, megmaradt katonáival kirontott az égő belső várból. Nem sokáig tartott az öldöklő küzdelem. A várkapitány, úr fejét török szokás szerint egy napig karóra húzva közszemlére tették ki a török tábor közepén. A fej nélküli holttestet Vilics Musztafa, bányalukai bég. aki régebben urunknak foglya volt, elkérte a szultántól, és engedelmet kapott a tetem eltemetésére.
— Elég nekünk ennyi, amit mondottál. Menj, pihend ki magad! Mindjáht hefehálok őfelségének.
Következik



„Zrínyinek ragyogó csillagi“
Temetés Győrött

A hős halála után éppen egy hétre, szeptember 14-én rendelte el a császár Zrínyi Miklós fejének temetését. A fejet díszes, fekete bársonnyal bevont halotti kocsiba zárták. A kocsi után Báthory Endre vezetésével 1200 magyar huszár lovagolt. Mintha csak az élő Zrínyit várták volna, hogy rohamra vezérelje őket! A koporsót díszes omátusban a győri püspök, dalmatikás kanonokok és fekete reverendás bencés szerzetesek kísérték. Utánuk teljes díszben, kitüntetésekkel a zubbonyán a császár lovagolt koromfekete ménen. Egy lóhosszal mögötte nyargalt a két főherceg paszmányokkal túldíszített ruhában. A két szárnyon a német lovasság ezredéinek lovai lépegettek. Közöttük kétszáz ágyút vontattak a hatos fogatok. Leghátul Castall parancsnokságával az olasz lovasság menetelt.
A színpompás felvonulást az utcára kitódult győri nép csodálta végig. Köztük volt Cserenkó is. Vele már senki sem törődött Amikor meglátta a hosszú menetet, a megszámlálhatatlanul sok gyalogés lovas katonát, felsóhajtott magában:
— Mi lett volna, ha ez a jól felszerelt, áttekinthetetlen sokaságú hadsereg kellő időben megjelenik Sziget felmentésére!?

A tömeggel együtt Cserénké is a győri püspöki templomba sodródott, ahol csakhamar felhangzott a bánatos gyászének: Circumdederunt me, gemitus mortis. dolores inferni..; Az emberek megilletődötten álltak, hallgatták a gyászéneket. Mindenki úgy érezte, hogy az ünnepélyes búcsúztatással eleget tett a hős szellemének és a halotti kegyeletnek.
Csak egyetlen egy emberből tört fel az elcsukló zokogás. Az tudta, hogy a kriptába zárt fej mit jelentett a magyarságnak; érezte, hogy Zrínyiben milyen nagy embert veszített el néj pe és a halálra sebzett haza.


Vége