Zrínyi Miklós, a szigetvári hós.

by Pauler Gyula , 1860

Part 1

Source


Zrinyi jelleme, családja. Katzianerrel szövetkezik. Katzianert megöleti. A törökök szorongatják. A királytól segitséget nem kap. Végromlását elkerüli. Viszály a zágrábi püspökkel.



Gróf Zrinyi Miklós életét és Szigetvár ostromát akarom elmondani. E két névre hazánk történetében minden magyar sziv büszkén földoboghat, a külföld pedig tisztelettel meghajol e nemzet előtt, melynek fiai ugy tudják szeretni hazájukat. Voltak sokan, kik Zrinyit és társait azon háromszáz spártai mellé helyezék, a kik Leonidással és Thermopylaeknél magukat a hazáért feláldozták; és csakugyan az Almás partja annyi hősiségnek, annyi önfeláldozásnak volt tanuja, hogy a spártaiak halálát csak sükerdusabbnak, nem nagyszerübbnek mondhatni. Czélomnál fogva különösen törekedni fogok kiemelni, mily nyugalommal várta be Zrinyi a törökök roppant seregét, mint hiusitá meg azok minden rohamát, miként ment végre nemes büszkeséggel bajtársaival a halálnak eléje.

Szigetvár ostroma megérdemli, hogy részletekbe bocsátkozzam: mig Zrinyi korábbi éveit csak vázolni leszek kénytelen. Az irók, kik végperczeit könnyen megfogható érdekkel részletezik, előbbi életéről keveset vagy semmit sem mondanak. Korábbi harczairól csak elszórt adatokat találok; magán életéről, jelleméről néhány vonás maradott fenn. A mennyire szemem e csekély fénynél a mult homályain keresztül hathat, ugy látom, hogy a költő Zrinyi a szigetvári hőst mint hadvezért utolérte, mint embert véghetetlenül meghaladta. Nincs kedvem, sem tehetségem a kortársak egyikének itéletét megczáfolni, hogy dicső halála „szennyes életnek” szerzett hirnevet.

Zrinyi Miklósban korának bünei nagyra nőttek. Nyers, erőszakos oligarcha volt, kire nagyravágyás és kincsvágy gyakoroltak fő befolyást. Elvek nem vezérlék tetteiben, s a hazáért, melyért meghalt, mindenkor élni nem tudott. A fény, mely nevét körülsugározza, fátyolt vont büneire, de az igazság kényszerit engem a szigetvári hőst a maga valóságában föltüntetni. Törekedni fogok tehát nem enyhiteni, nem tulozni a sötét rajzot, melyet a történet jelleméről készitett, s megérinteni a körülményeket, melyek büneit nem mentik, de megfejthetik.

Zrinyi Miklós Vásonkeőn született, Veszprémmegyében 1518. Atyja Miklós, e néven a Zrinyiek közt a harmadik, anyja Janka volt, az utolsó Corbáviai grófnak, Karlovics Jánosnak egyetlen örököse. A Zrinyiek birtokai északkeleti Horvátországban, Kosztajnicza körül feküdtek; a vár, melytől nevüket vevék, most falu a második bánsági ezred területén.

Miklós hat testvérnek legifjabbika volt. Nénjeit Csáky, Tahy, Alapy birták nőül. Fivérei a mohácsi csatában harczoltak. Mihály, az ifjabbik elesett, János a kevesek közé tartozott, kik megmenekedtek.

Atyjuk, idősb gróf Zrinyi Miklós, Frangepán Kristóf halála után, ki a kapcsolt részeken Zápolyáért buzgott, Ferdinándnak állhatatos hive lett, kivált midőn az elpártolástól mi hasznot sem várhatott. János gróf vitézsége nyers természettel volt párosulva, melyet nem az ész, hanem az indulatok kormányoztak. Példája és az elvetemedett kor megmagyarázhatják a téves irányt, melyet Zrinyi Miklós nagy szelleme vőn. Hamar kinálkozott neki a nagyravágyó lelkeknek oly veszélyes tapasztalás, hogy a siker ki szokta menteni a tetteket. Éles esze előtt nem maradhatott titok, hogy a hirre, hatalomra, melyre lelke vágyik, a pénz nélkülözhetetlen eszköz. A hazaszeretet volt lelkének egyetlen érzeménye, melyet ez érdekeknek alá nem rendelt. Testi erő, merész bátorság, hadvezéri tehetség azonban a tömegnek kegyét megnyerék, és képesiték őt, használni hazájának élethalálharczában a törökök ellen. A Zrinyiek szokása szerint már 11 éves korában vitézül verekedett Bécs körül a törökökkel és V. Károly császártól jutalmul paripát és aranylánczot nyert; honn pedig folytonos csatározások edzék erejét, midőn jószágait a martalócz ozmánok ellen védelmezé.

Atyjának halála után, mely Bécs ostromát kevéssel követte, Miklós Jánosnak vezetése alá került, s azért neveiket egy darabig mindig kapcsolatban kell emlitenem. Mindketten atyjukat követték, és Ferdinándnak hivei voltak, Katzianer János megjelenése Slavoniában azonban megingatá hűségüket. Ferdinand ez ügyes hadvezére Eszék mellett nem rég történt (1537) csatavesztése miatt börtönbe került, de megszökvén, e félre eső vidékeken, hol tetemes javai voltak, barátok között biztosságban érzé magát a király elől, ki személyére élve vagy halva egész tizezer forintig való jutlmakat tüzött vala. Nyugtalan lelke azonban bosszu után epekedett; maga köré gyüjté a horvát urakat, megnyerni iparkodott a Zrinyieket. A két testvér ellent nem állhatott a csábitónak, ki egyiknek közölök a bánságot igérte. A szövetkezés, melybe Katzianer majdnem minden horvát urat belevont, érintkezésbe tevé magát Török Bálinttal, ki a Dunán tul János királynak leghatalmasabb hive volt; alkudozni kezdett a törökökkel. A horvát urak örömmel hallák, hogy a szultán nemcsak őket zavarni nem fogja, hanem Pozsegát és a Szerémséget is Magyarországhoz visszacsatolja.

A szövetkezésnek legtevékenyebb tagjai a Zrinyiek voltak; ők adták a lázadásnak első gyönge jelét, midőn az adószedőket jószágaikról elkergették.

Azonban Nádasdy Tamás és Keglevich Péter bánok félelme, hogy menekülni lesznek kénytelenek, nem ment teljesedésbe. A szövetkedés, melynek laza kötelékeit szétágazó érdekek füzték össze, lassanként fölbomlott, midőn a hozzácsatolt remények azonnal teljesedésbe nem mentek, vagy félelem által ellensulyoztattak. Egy év leforgása után Katzianer magányosan állott, és csak a Zrinyieknél Kosztajniczában, lelt menedéket kincseivel. Katzianer itt is alkudozott a törökökkel, de a dolog természeténél fogva, már nem nagyravágyó tervekről, melyek szövetségesei hasznára is czéloztak, hanem szabadulásról volt szó; és ha a Zrinyieknek hitelt adhatunk, magát a várat is oda igérte nekik. A Zrinyiek előtt mindez egészen titokan nem maradhatott. Elhatározták, hogy engedelmeskednek a királynak, és megölik e férfiut, kinek élete rájuk nézve haszontalan, sőt káros, kinek halála kincseket, fejedelmi kegyelmet szerezhetett. Keglevics bán közbenjárása folytán, ez utóbbira bizton számoltak, és Zrinyi Miklós Ferdinandtól levelet vőn, hogy hibáját Katzianer megöletésével tegye jóvá. Zrinyi fegyveres kisérettel Kontajmicza kapuját este megszállá, és Katzianer cseh kisérőit beszélgetéssel foglalkodtatá. Grabossza György és Hoisics János, csatlósai, Katzianert követék, ki vig lakoma után hálószobájába vonult. Midőn beléptek, Grabossza tőrt rántott és hasába döfte; a sebesült falon függő fegyverei után kapott, de Hoisics szekerczéje fejét ketté hasitá. Holttestét a gyilkosok az utczára veték; fejét Zrinyi a királyhoz Bécsbe küldte.

Az ocsmány tettel főképen Zrinyit vádolták; hire járt, hogy önkezüleg döfte le vendégét azon tőrrel, melyet az neki megtekintés végett nyujtott. Ferdinánd csakhamar vette a levelet, melyben a két Zrinyi a pártütő haláláról ir. Válaszában illedelem kivánta dorgálások közt bocsánatáról biztositá a grófokat, ha a törökökkel többé czimborálni nem fognak; megerősiti őket a Corbáviai grófok, a Vránai perjelség birtokában.

Azonban Miklós és János hasztalan keresték a megerősitő oklevelet; hasztalan vártak pénzt és katonákat (500 lovast), kiket a király javaiknak védelmére ugyanazon levélben igért vala. A törökök folytonos dühös támadásokat tőnek javaikra, hogy Katzianer halála miatt boszut álljanak. A Zrinyieknek a styriai kapitány hosszas halogatás után tudtul adá, hogy ők a király és a szultán közt fennálló fegyverszünetből ki levén zárva, gyámolitásra számot nem tarthatnak.

A kormányférfiak jól tudták, hogy a Zrinyi család javai a kapcsolt részeknek kulcsát képezik, s azért biztosabb kezekben szerették volna látni azokat. A szorongatott testvérek, Ungnad János, styriai kapitány utasitásának nyomán, csakugyan készeknek nyilatkoztak, javaikat, a király egyik hű emberének, Nádasdy Tamásnak kéz alatt átadni, ha Magyarországban csekélyebb értékü jószágokat is kapnak cserében. Az alku eredménytelen maradott, mert, ugylátszik, senkinek sem volt kedve, őket veszélyes állásukban fölváltani. Segitség helyett pedig ellenségekre találtak, és Keglevics Péter tőlük Kapronczát elragadta (1540). A nagyobb tervek, melyek a törökök figyelmét Magyarországra irányzák, vitézségük- és küzdelmüknek is szerencsésebb fordulatot adtak. Körös körül elpusztultak jószágaik, de Zrinyről büszkén és diadalmasan lobogott zászlójuk.

A zászlókkal, melyek a becsület mezején lobogtak, gyakorta rablásokra vezették alattvalóikat. A fejetlenség e korában minden magánellenség egymással sikra szállott, s a jog legkisebb szikrája jogtalanságok egész sorát vonta maga után. Az erős büntetlen bántalmazhatá a gyöngébbet. A horvát urak sokszor ismertek török föveg, török zászló alatt jószáguk pusztitóiban a Zrinyiek embereire. Turmező 22. községét Lukavecz várából folytonosan sanyargatták, mert IV. Bélától nyert szabadságaiktól elállani, a Zrinyiek alattvalóivá lenni nem akartak: de Erdődy Simon, a zágrábi püspök és 1538. óta a Zrinyiek ellensége, elég erővel birt Zrinyi Jánost sógorával Alapy Jánossal és Vidossics Györgygyel birtokából fegyveres kézzel kikergetni, felperzselt falvait, leölt, megvert jobbágyait, elhajtott marháit a rabló urakon megboszulni (1539.)

Határvillongások, Erdődynek büszke és erőszakos magaviselete, két év mulva ujra föllobbanták a szunyadó viszályt (1541). János kardot rántott, és a zágrábi püspökség javaira vetette magát; Vinodol vára előtt egy golyó rablójáratának és életének véget vetett. Miklós fényesen eltemette testvérét és boszut esküdött. Csapatait uszkókokkal szaporitá a tengermellékról és minden oldalról a zágrábi püspökség jószágaira bocsátá. Maga Zágrábig nyomult a szomszédság lakait lángba boritá, néhány kanonokot magával hurczolt. A tisztelet, melynek hajdan az egyházirend tárgya volt, önhibája és a megváltozott körülmények miatt egészen elenyészett. Az uj hit Horvátországban is elterjedett, s bár Zrinyi nem tartozott a protestánsok közé, mégis követé a gyakorlati és hasznos irányt, melyet az uj hiten levő urak az egyházi javak ellenében követtek. Erdődy püspöknek nem volt ereje, szembeszállani Zrinyi Miklóssal. Ferdinánd közbenjárása kiragadá a veszedelemből. Rendeletére a zengi püspök Józefics, Frangepán György, Bánffy Boldizsár és mások a feleket kibékiteni, méltányos békepontokat megállapitani törekedtek. Hosszasabb alkudozás után Zrinyi, Pál fordulása napján 1542. megbékült, mit elrabolt, azt visszaadta, mig Simon püspök kárpótlásról lemondott.

Magyarországon ujra lángra kapott a háboru. Magyar és Németország fegyvert ragadott, visszafoglalni a töröktől Pestet, Budát, melyet taval álnoksággal kezére keritett. Zrinyi Miklós honn hagyá nejét, Frangepán Katalint, ki után a tengerparton nagy birtokokat szerzett, és vitézeivel a harcztérre sietett, hogy megkezdje diadalainak sorát, melyeknek legszebbikét halálával vivta ki, hogy szerezzen nevének oly fényt, melyet csak ő maga volt képes elhomályositani.

Part 2

Source



Zrinyi Pest alatt. Bánná lesz. A tatárokat megveri. Ulaman által megveretik. Keglevics Pétert elfogja. Zsarolásai, házassági tervei. Az erdélyi vajdaságot meg nem nyeri.

Zrinyi 400 lovassal Pest alá sietett, melyet Joakhim a brandenburgi fekete herczeg, 80,000 német, magyar, olasz katonával ostromolt. A kis négyszögü Pestnek egész vidékét a budavári és szentgellérthegyi török ágyuk messze bejárták. A keresztyén sereg az egri (mai hatvani) kapu táján, lőtávolon kivül tanyázott, a honnan egyes csapatokat változó szerencsével a falak alá küldött, megverekedni a kirohanó törökökkel. A tüzes magyarok és olaszok mindig első sorban harczoltak. Vezéreik, Vitelli és Perényi elhatározák, hogy egy minapi kudarczot véresen fognak megtorolni. Vitelli egy osztálylyal Pest alatt a Dunaparton megjelent, hol most a Ferenczvárosnak házai állanak. Perényi hátrább lesbe vonult. Pesten megpillanták az olaszokat, s a dunai és keleti (kecskeméti?) kapukon harczvágyó csapatok iramodtak ki. Vitelli elfogadta a csatát, rövid küzdelem után, egyre harczolva, jó rendben a les felé hátrált, melyből Perényi rögtön kitörvén, üldözőit oldalba fogta.

A kivánság, a győzelmet megtartani, kivivni, elszánt csatára tüzelte a harczolókat. Pestről uj meg uj csapatok vágtattak, rohantak ki. Budáról sajkák usztak át harczvágyó törökökkel, s a szentgellérthegyi erődből pusztitó golyók csaptak le Perényi és Vitelli sorai közé. A szász herczeg, az ifju Móricz veszélyben forgott, s a csatázás perczre a törökök diadalkiáltásává látszott változni.

Ekkor érkezett Zrinyi Miklós csapatjával a táborba és önszántából habos lovon, porlepetten a küzdtér felé vágtatott. Porfelleg, kiáltozás, hirül adák jövetelét. „Zrinyi Miklós horvát csapatja!” hallatszék a csatazajban, s a 400 lovas neki szegzett lándsákkal a törökökre veté magát és soraikat szétbontá. Egyik rész a városba menekült, a másik fogolylyá lett, vagy hajóira, a Dunába rohant: a jancsárokat dühös harcz után mind levágták.

Perényi és Vitelli után Zrinyit nevezte minden ajak a nap hősének. A második hely, melyen nevét emliték, babérait megőrizé; mig Vitellinek és Perényinek dicsőségét a szerencsétlen kimenetelü ostrom a tömeg szemében elhomályositá. Ferdinándnak rendelete tehát közhelyeslésre talált, mely kevéssel utóbb a 24 éves Zrinyi Miklóst Nádasdy Tamás és Keglevics Péter helyébe Horvát-, Tót- és Dalmátország bánjává kinevezte.

Zrinyi uj vitéz tettek által törekedett méltónak mutatni magát méltóságára. Horvátországból ismét Magyarországba sietett (1543), melyet Szolimán most negyedszer támadott már meg. A szultán Fehérvár alatt táborozott, mig kiküldött tatár csapatai a Rábaközben pusztitottak. Zrinyi Győr körül magyar és német csapatokat talált. A hazának szomoru sorsa, megpendité az urak szivében a húrt, mely minden magyar kebelben megrezzen, ha a haza veszedelemben van. Zrinyi Miklós, Báthory András, Bakics Péter, Horváth Bertalan, Katics Milós és Verbőczy Imre, Istvánnak fia, megesküvének a háboruban, hogy a hazáért minden veszedelemre elszánják magukat. Zrinyi Miklós unszolására csapataikkal Győrt elhagyák, Rattkay Pál pápai várnagyot, rosz embert, de vitéz katonát, magukhoz rendelték és a határokat fölkeresni mentek. A ronda had, apró lovain, nem tartva támadásról, Somlyó vidékén tanyázott. Zrinyi előcsapatát Rattkay és a Horváthok alatt nyilzáporral fogadák; a magyarok neki rugaszkodva kéztusára forditák a viadalt. Zrinyi nem késett. Rövid, de heves csata után, melyben sebet vőn, megtörte a tatárok ellentállását, kik mindenfelé szétfutottak. Sokan lovaikról leugrálva a mocsárokba menekültek, megfeneklettek és védelem nélkül levágattak; mások a nádasokban a legyek, szunyogok és pióczák áldozatai lettek. Sok menekvőt a földnépe vert agyon, ugy hogy a halottak száma háromezerre ment. A többiek gyors lovaikon megszabadulván, elszórva egyenként, kisebb csapatokban vergődtek vissza Szolimán táborába, hirmondóul a csúfos vereségnek (september).

Horvátországban a naponkint szükülő határokon szintén szükség volt kardjára. Kelet felé a bánok hatalma nem terjedett tul Kosztajniczán, mig nyugaton az adriai tengerpart már II. Lajos óta német vezérek, német katonák alatt állott s a hegyek közt a partokon a rabló uszkókok tanyáztak. A Kulpán innen Slavoniában, melyet most oly helytelenül Horvátországnak neveznek, Zágráb majdnem a határokon feküdt. Számos városnak kellett volna védelmezni a földrészt; de a csekély számu őrségek elszigetelvén magukat egymástól, csak saját állomásaik védelmére szoritkoztak, és tétlenül nézték, ha szomszédjaik kisebb török csapatokkal verekedtek; nagyobb csapatok akadálytalanul törtek át a határokon. A bánnak s horvát uraknak hamar összeszedett csapatai boszut állhattak a rablókon, de falvaik pusztulását meggátolni képesek nem valának.

1545. Ulaman boszniai basa, persa menekült és uj hazájának fáradhatatlan harczosa, Malkocs herczegovinai béggel Zágoriában kalandozott. Zrinyi Miklós és Wildenstein György a stiriai végek parancsnoka gyorsan felkészültek. Midőn a törökök előcsapata a körösi erdőkön át a konsinai sikra ért, Zrinyi Miklós, Wildenstein, Tahy Ferencz, Dersffi Miklós, Rattkay Pál számos lovas és gyalogcsapattal szemközt állottak csatarendben. A törökök gyöngeségük érzetében cselhez folyamodtak; csata helyett párbajt ajánlottak a két sereg legderekabb vitézei közt. Zrinyi és a magyarok habozás nélkül elfogadták az ajánlatot, melyben csak a tapasztalt Rattkay gyanitott cselt.

Két csapat kivált és összetűzött; a magyarok sebeket osztogattak és vettek. A nézők fölbonták soraikat, és nagy érdekeltséggel, élénk mozdulatokkal kisérék a küzdelem mozzanatait. E perczben Ulaman, előcsapatát seregének zömével utolérte és a csatára jelt adott. Zrinyi rendetlen gyalogsága kevés kárt okozó tüzeléssel fogadá a támadókat. Malkocsnak megjelenése rögtön megdönté soraikat. A futók elhajiták puskáikat és magukkal ragadák a vitézül ellentálló németeket. A lovasok leugráltak lovaikról és a bozótban leltek menedéket a törökök elől. Zrinyi, Rattkay buzditó szava nyomtalan elhangzott a zajban; a vezéreket katonáik magukkal ragadák. Zrinyit Markos nevü paripája kiragadta a törökök közöl és Korsina felé vitte. A vár előtt a nemes állat két sebében kimerülve összerogyott, és Zrinyi gyalog ért a várba, melynek lobogója előtt az üldözők visszapattantak. Wildenstein, ki gyalog menekült, a vár árkába esett, és csak hegyes szakálának köszöné, hogy egy horvát, fuldoklása közben kiragadhatta.

Ulaman háboritlanul vitte haza zsákmányát, de győzelmének más káros következménye nem volt Horvátországra nézve; ellenkezőleg, nagyobb betörésről sokáig nem olvasunk, Horvátországot csak saját főurai rabolták meg, kik a magyarországiakkal vetekedve, a büntetést, mely ezeket ritkán érni szokta, távol tartományukban mindig elkerülték. Zrinyi Miklós nem büntette, nem büntethette azokat, kikkel vetekedve pusztitá a kisebb nemesek jószágait. Hosszu küzdelme a turmezeiekkel egyre folyt, és még fönmaradt egy oklevél, melyben a 22 község a zágrábi polgároknak köszönetet mond, szabadalmat ad,* mert nem hagyák Zrinyi Miklóst szomszédságukban megfészkelni.

Keglevics Péter, a hajdani bán, volt e vidéken az egyetlen, ki törvénytelen tetteiért meglakolt. Az agg jajczai hős, vejének, az utolsó Hampónak jószágait a koronának átadni vonakodott. Az országgyülés már három év előtt (1543) megnótázta és Zrinyi parancsot vett, fegyverrel érvényesiteni a korona jogait. A készség, melylyel engedelmeskedett, tanusitá, hogy inkább emlékezik bántalmakra, mint jótéteményekre. Zrinyi és Székely Lukács ostrom alá fogták Csáktornyát, a Hampók várát, melynek széles árkai, erős falai mögé vonult Keglevics Péter. A tapasztalt hadvezér jól tudta, hogy ha fegyverrel le nem győzhetik, az éhség fogja megadásra kényszeriteni. Elhatározá tehát, hogy éjjel kiszökik és segitségül hivja a törököket. A várnagynak, Posgai Péternek kellett volna őt rejtek utakon az ellenséges csapatokon át vezetni, de e férfiu a tervet Zrinyinek elárulta. Az ut erdőn vitt keresztül, melynek sürüjében a bán emberei lesben álltak. Keglevicset Máté fiával elfogták, és Zrinyi mindkettejüket sánczkosarakra kötteté, melyek mögül ágyuit a várra irányzá. Az őrség, nehogy első lövésével saját urát zuzza össze, rémülve adá meg magát. Foglyait Zrinyi a királyhoz küldé, Csáktornyát és a Hampók javait magának tartá, melyekkel a király, bár Keglevics kegyelmet nyert, 1550. megajándékozta. Ezóta Csáktornya a Zrinyiek állandó lakhelye lett. Uj birtokának gyarapitására Zrinyi majdnem hihetetlen eszközökhöz nyult. A Drávát más mederbe akarta szoritani, hogy a Murkaöz határait kiebb terjeszsze. A kis birtokos nemesek a szomszédságban meggátolni igyekeztek a munkát, mely jószágaikat megnyirbálta, elönté. Zrinyi erre minden jobbágyát kirendelte és ujult erővel fogott a munkához, melyet végre, hajlandó vagyok hinni, inkább természeti akadályok, mint Ferdinánd tilalma szüntettek meg (1551).

Zrinyi vaskeble, erőszakoskodásaiban nem ismert félelmet, valamint nem ismerte a lelkiismeret és becsület korlátozó szavait. Hatalmas főurakat lábbal taposott, ha érdekeivel összeütközésbe jöttek. Kiskoru fia, Erdődy Péter leányával jegyben járt, Zrinyi e köteléket fölbontá, s a már kezénél levő nászajándékot, Monyorókerék várát, megtartotta. Menyéül, a gazdag Szécsi Margitnak leányát szemelte ki, mig ő maga Katalinjának halála után, már 6 gyermek atyja, az épen nem szeretetreméltó és már másodszor özvegy anyjának keze után esengett. Miután azonban fiának a leányt biztositotta, megvetéssel fordult el az anyától és gazdagabb hölgyet keresett. Második nejévé Rosenberg Éva lett, gazdag cseh családnak ivadéka, kit szerelem és érdek egyaránt választottak, vele hét gyermeket nemzett, de a három legkisebb nagykoruságra nem jutott.

Ez idő körül (1553.) Ulaman ujra megjelent a horvát határokon, fölkeresni régi ismerőseit, régi ellenségeit. Az előbbeni években Magyarországban küzdött, Utissenicsnek (Martinuzzi) foglya lett, és csak a barát nagylelküségének, politikájának köszöné szabadságát, életét. Becsapása az egész sikságra kiterjedett, mely Varasd körül a hegyekig elterül. Fölperzselt falvak jelölték utját: hazamenet több ezer fogoly követé seregét. Zrinyi Székely Lukácscsal Varasd alatt lesben várta és két oldalról rárohant. Seregét szétverték, legnagyobb fiát, Gyafert, Margitics lováról leszurta, és a rabszijra füzött nép szabadságát visszanyerte.

Ulaman veszteségét megtorolni visszatért, s a kis ideig amig élt, nem szünt meg Horvátországot nyugtalanitni. Zrinyi Székely Lukácscsal, a Zluni gróffal tett, mit tehetett, de a horvátországi verekedések, csak a háboru nyomorait, nem babérját nevelheték. – Zrinyi Erdélybe kivánkozott, melyet Utissenics a koronához visszacsatolt, Ferdinánd kormánya elveszett. A föltámadt Zápolya-párt már Felső-Magyarországot fenyegette, Váradot és Husztot szorongatta. Zrinyi megigérte a királynak, hogy e két fontos várat saját erejével megmenti, csak adja neki Husztot, mig költségeit megtéritik. Ferdinánd azonban ez ajánlatot nem fogadta el. A felső megyék kapitányává Tahy Ferenczet, Zrinyi sógorát szemelte ki, de ennek tulcsigázott követelései Báthory Andrásnak szerzék meg e hivatalt. Husz fölmentésére Brandeis német ur lőn kiküldve. Kevéssel utóbb Huszt és Várad Izabella birtokában volt.

Part 3

Source



Csata Babocsánál. Korotna bevétele. A bánságról leköszön, Ali basával pártbajt akar vivni. Szigetvári várnagy lesz, a nádorságra vágyik. Harczai a törökökkel. Beszéde a háboru mellett. Miksával összevesz. A segesdi, siklósi ütközetek.

Aközben lejárt az öt évi fegyverszünet Ferdinánd és Szoliman közt, s a törökök a dunántuli résznek védbástyája ellen indultak. Ápril 1-én 1556 Ali budai basa ostrom alá fogta Szigetvárt, melyet 200 huszár és 800 gyalog a horvát Stancsics Márk alatt védelmezett. A vár felmentésére Nádasdy Tamás, most már nádor, Kanizsánál magyar és német seregeket gyüjtött. A király parancsára Zrinyi 1000 huszárral hozzá csatlakozott. Az egész sereg, 15000 ember, jun 19-én Babocsa alá indult, hogy Alit Szigetvár ostromától elvonja. Mig Amhát bég a városban a magyarok és németek ágyutüzét vitézül kiállotta, Ali jul. 20-án reggel a Rinnya partján megjelent, mely folyó mocsárokat képezve, Babocsától keletre a Drávába szakad. Váratlan megjelenése készületlenül találta a keresztyén sereget. Zrinyi Miklós csapatjával az első sietett a folyamhoz; mert a bánoknak dicsőséges kiváltsága volt, vezetni a magyar sereg előcsapatát. A távolság a két part között alig volt 15 lépés és két gázló oly széles, hogy 4–5 lovas egymás mellett elférhetett. Itt és a mocsáron a törökök már megkezdték az átmenetelt, midőn Zrinyi 11 órakor megjelenésével visszaszoritá őket. Uj meg uj csapatok nyomultak előre, megkisérteni az átmenetelt, de a magyaroknak jól irányzott puskatüze legyőzhetetlen akadályuk volt. – Zrinyi szóval, példával lelkesité vitézeit. Lovát kilőtték alóla, bő mentéjét golyók furták keresztül, s vitézsége magára vonta a törökök bámulatát. „Ki vagy?” kiáltá rá tulról horvátul a verőczei bég. „Zrinyi Miklós! vidd Alinak üdvözletemet!” volt a gróf büszke válasza.

Este felé Nádasdy egész hadával levonult a Rinnya partra; tul az egész török sereg mutatkozott, de az éj átalános összecsapást meggátolta. Egyes lövések zavarák csak meg a csöndet, midőn Zrinyinek egy lovas Ali viszonüdvözletét meghozá. A haditanácsban, melyet Nádasdy, Zrinyi, Tahy Ferencz, Pethő János és a német vezérekkel tartott, határozattá lőn, hogy reggel a szomszéd lejtős hegyoldalon, szekér-várral biztositván hátukat várják be az ellenség támadását. A törökök korán reggel átnyomultak. Zrinyi hevesen rájuk rohant, de soraikat segélycsapatok nem engedék megbomlani. Majd nagy erővel támadásra mentek át, és Zrinyit kis csapatjával elülről hátulra dühösen szorongatták. Veszélye nőttön nőtt, mire kibontá a királyi zászlót, és Telekessy Imre a törököket a győri lovassággal megrohanta. Magyarok, németek vetekedve harczolttak, verték a törököket. Zrinyi kivágta magát a tömegből, s az egész ozmán sereg, mely harmincz ágyu tüze mellett a folyamon átkelt és a mieinket hátban fogta, nem volt képes a győzelmet tőlük elragadni.

A válságos ütközetnek e kimenetele nagyrészt Zrinyi Miklós érdeme volt. Mint értelmes hadvezér azonban belátta, hogy ágyuk nélkül aligha fog sikerülni másodszor is kiállani az ellenség rohamát. Nádasdy, e nézetét pártolá és a haditanácsban visszavonulásra szavazott. – Kanizsán vette Ferdinándnak dicsérő levelét, az értékes ékességeket, melyeket a király a hősnek küldött „kinek katonai hüségével és vitézségével nemcsak korunk, de még a dicső hajdannak példányait sem lehet összehasonlitani.”

A sereg egy hónapot töltött Kanizsánál, tevékenyen csak a viszálkodásban, mig Ferdinánd főherczeg, a király második fia a fővezérséget névleg átvevé és személyesen ismerni, tisztelni tanulá a férfiut, kiről atyja két év előtt az idéztem szavakban nyilatkozott.

Az ifju herczeg föllelkesité a magyarokat, mert ismerék nyilatkozatát: „hogy csak elfajult ember lehet az, ki e szép hazáért mindenkor halni nem kész.” A haditanácsban elhatározák, hogy a szomszéd Korotna várát veszik meg; s midőn Sforza Pallavicini, Utissenics egyik gyilkosa, vonakodott a veszélyes vállalattól, Zrinyi késznek nyilatkozott az előcsapat vezetésére, s részvételét mindnyájan mint a siker zálogát üdvözlék.

Korotnát kettős bástya környezé. Ferdinánd serege nehány golyót vetett a várra és rohamra ment. A külső fal egy percz alatt meg volt véve, lovasok, gyalogok, magyarok, németek, parancs nélkül vetekedve rohantak a bástyára. Zrinyi lobogója, Tompa István kezében, volt az első a falon; mellette Patacsics Péter vitéz hadnagy tört föl. A törökök kemény ellentállása fokozta a győzők dühét. A németek ádáz kegyetlenséggel öldököltek s a törökök csak a magyaroknál és Zrinyinél mertek menedéket keresni. Sokat a magyarok karjaiban furtak át a golyók, és volt eset, hogy a védenczet a védővel legyilkolák. Magyar föveg sem mentheté meg a szerencsétleneket, kik ötszázan, kettő kivételével, mind áldozatul estek, s akkor a németeknél a kincsvágy kerekedett fölül. A magyarok undorral és föllázadt kedélylyel látták, mint keresnek a német katonák a törökök beleiben elnyelt aranyokat. Ez ocsmány szokás, mely Korotnánál kezdődött, a török háboruknak százados folyama alatt a németeknek állandó hibája és szennyfoltja maradott. (September 1556).

Korotna megvétele annyira elrémité az ellenséget, hogy Szigetvár ostromával ütközet nélkül fölhagyott. September végén a keresztyén sereg föloszlott és Zrinyi visszatért Horvátországba. A következő év elején (1557.) lemondott a báni hivatalról és Magyarország tárnoka lett, mely hivatallal a király, érdemeit akarta megjutalmazni. Uj hivatala inkább ösztönözte mint kielégitette lelkének nagyravágyását s a szabad királyi városok ügyei mellett, melyekben biráskodott, a kardot le nem tevé!

Birtokai a határon folytonos érintkezésben tarták a törökökkel. Álnokságuk haragra lobbantá őt; összevissza gazemberezte a boszniai barát, mert foglyok kiváltása miatt összekoczczant vele. A vén Ali vérrel kivánta lemosni gyalázatát és Zrinyi a párbajt a királyi tilalom daczára elfogadta. A kitüzött napon számos fegyveressel Kaproncza mellett a küzdtéren megjelent, de Alira hiában várakozott.

A török megfontolá az erők aránytalanságát; a veszélyt és életét hivatalán megváltván, Konstantinápolyba menekült.

Zrinyi nem sokáig türhette a nyugodalmas életet. 1561. a király, kivánatára, dunántuli főkapitánynyá és szigetvári várnagygyá tette, Nádasdy halála után pedig (1562.) az országnak első méltósága, a nádorság, lett törekvéseinek tárgya. A nemzet bizalmát birta: a fejedelem kegyét megnyerni iparkodott. A pozsonyi gyülésen 1563. a Habsburgháznak örökösödésébe beleegyezett, és népszerüségét is koczkára tette. Azonban az alkotmányos királyság lényegéből folyó nádori intézmény kellemetlen akadály volt ott, hol korlátlan uraságra törekedtek. Zrinyi csak mint tárnok-mester vitte september 8-án a megválasztott uj király, I. Miksa előtt az arany almát s a nádori hivatal Bocskay idejéig betöltetlen maradott.

Mint szigetvári várkapitány, elődének Stansics Márknak vasingét és kardját magához váltotta és tetteiben az elhunytnak szelleme lelkesité. Zrinyi az egész környéktől távol tudta tartani a törököket, s mely napon velük összecsapott, diadalnak napja volt.

Kalandozásainak gátat emelni pozsegai Mohamed bég, (melléknevén az oroszlán, hires vitéz, gyöngéd költő) a Dráván tul Monoszlónál várat kezdett épiteni. E hirre Zrinyi 1000 lovassal, 2000 gyaloggal, Tahy Ferenczczel, a babocsai várnagy, Perneszivel a Dráván titokban átkelt és a munkát félbenszakitá. A törökök csatarendben fogadák Tahyt, ki az előcsapat élén czászár nevü lován ellenük robogott; de midőn a rettegett Zrinyi a jobb szárnyon, nyomban utána megjelent, az egész sereg megfeledkezvén régi dicsőségéről, hátat forditott, s a minden kényelemmel pazarul ellátott tábort kardcsapás nélkül a magyaroknak hagyta. (1562.) A törökök ezután csellel törekedtek Zrinyit megejteni, de tapasztaltsága és szerencséje terveiket meghiusitá. A Szigetvári őrség egyre folytatta kalandozásait, azonban nemcsak ellenséges, de hazai földön is. A harczosok, kik diadalról diadalra mentek, ritkán kaptak zsoldot, és akkor sem annyit, a mennyi őket megilleté. Bécsben nem törődtek, mivel tartják a végek őreit. Zrinyi sokszor saját erszényéből fedezte a hiányt, máskor megengedte, hogy rablásokban keressenek kárpótlást.

Az elvadult hajduk és huszárok ilyenkor keresztyént, törököt egyaránt sanyargattak. Zrinyi, tündöklő előkép a csatában, nem volt alkalmas, katonáit a törvény tiszteletére tanitani. Maga vezette őket Tahy Ferencz házára, és parancsára történt, hogy a főlovászmesternek háza lángok martalékává lett, és árnyékot, gyümölcsöt adó ültetvényei, fái kivágattak. Tahy egykor lakománál a Zrinyi által nyujtott serleget ellökte volt.

„Nem akarok mérget inni!” mondá keserüen sógorának, s e szavakkal indokolá Zrinyi rablójáratát.

Hasonlókat tettek a törökök az ország más részeiben, bár Ferdinánd a békeért évenkint 30,000 aranyat fizetett. Utódja Miksa (1564.) szerette a békét, melynek tarthatlanságáról a hazafiak és köztük Zrinyi rég meggyőződtek. Mindjárt trónra lépte után Zrinyi a királyi tanácsban hevesen kifakadott. „A török, mondá, a békét naponkint megszegi; pusztit, rabol és az ország határait csonkitja. A szerződésekről csak akkor emlékezik meg, ha igazságos önvédelmünket hitszegésnek akarja bélyegezni. – Mivel az eddigi kötések szerint Szolimánnak tartozunk, adjuk meg, de készüljünk harczra. – Szolimán mindenesetre kardot ránt, mert gyülöli a magyart. A török hatalom, folytatá, korántsem győzhetetlen. Ezt tapasztalásból mondhatom, nem is oly nagy, mint a köznép hiszi. 12,000 jancsáron, 30,000 lovason kiül a többi mind csak csöcselék. Mi hetvenezer embert gyüjthetünk össze, és Isten még nem fordult el annyira tőlünk, hogy ily erővel sem győzedelmeskedhetnénk. A hatalmas spanyol király és a pápa nem fogják segitségüket megtagadni, felségedben pedig oly vezért birunk, kiben ugy hiszem, minden kellék megvagyon. S igy sikerülni fog, Magyarországnak régi szabadságát, régi határait visszaküzdeni, mi nemcsak a mi, de a németek is érdekében áll.”

Zrinyi erélyes szavai nem oszlaták a király kétségét; inkább német tanácsosaira hallgatott, kik a töröknek erejét rettentő szinekkel rajzolák. Zrinyi elégületlenül távozott Bécsből. Elégületlensége nőtt a hazafiak hason érzelmivel. Haragját magán indokok nevelék. A király nem akarta Szigetváron épült lakát nemesi kuriává emelni, sem a katonák zsoldjára forditott pénzét megtériteni. 1566. év elején letelt szigetvári kapitányságának ötödik éve, és Zrinyi a királynak megüzente, hogy minden hivataláról lemond. A király nehezteléssel, haraggal fogadta e hirt, mert tán a veszélyes pontra német urat nem talált. Kijelenté, hogy mig a német országgyülésről vissza nem tér, Zrinyinek Szigetváron kell maradni; idő közben oly események fejlődtek ki, hogy Zrinyinek a hazaszeretet tiltá a távozást.

A törökök, mig Miksa Konstantinápolyban alkudozott, mindig merészebbekké lettek, s kalandozásaikat Győrig kiterjeszték. Zrinyi áprilisben egy nagyobb csapatot Segesdnél megtámadott. A csata, melyet mindkét fél irtóztató zajjal és elkeseredéssel kezdett, négy óráig tartott, és a törököknek vereségével végződött. Nagyobb részük a csatatéren maradt; a menekvők Pécsig vivék a rémületet. Azonban a törökök hamar visszanyerék bátorságukat, melyek a bécsi udvarnak tulságos, sükeretlen engedékenysége növelni segitett. Alig szálliták le a végekben a katonaság létszámát, midőn Szolimán hadat üzent, és hatodszor indult Magyarország ellen (april végén 1566.)

Junius közepe táján kémek tudósiták Zrinyit, hogy Szolimán Magyarországhoz közeledik kétszáz ezer főnyi seregével, mely egy kis mérföldet foglal el sátraival. A szultánnak szándéka, tevék hozzá, Eger vagy Szigetvárát megvenni; előcsapatjával asztalnoka, a tirhalai szandsák, már kompokon átkelt a Dráván, s most utjában Pécs felé az éjet Siklós mellett szabad ég alatt fogja tölteni. Zrinyi nem akarta a kedvező alkalmat elszalasztani. – Verebélyi Mihályt, a babocsai várnagyot a szigetvári őrséghez csatolta, és 1000 gyalogot, 500 lovast meginditott. Vezér unokaöcscse Alapi Gáspár volt, kinek idomtalan testében nagy hadvezéri lélek lakott; mellette a szigetvári vajdák* közől Kovács Miklós, Patacsics Péter és Paprutovics Farkas vettek részt a vállalatban. A kis seregnek előcsapatja azon hittel tért vissza, hogy a törökök a siklósi völgyben mély álomban fekszenek. Jun. 17. hajnalban Alapi a tábort megrohanta. A zavarban nem csata, hanem mészárlás fejlődött ki. Skander, a siklósi bég a sötét éjben nem mert kaput tárni honfitársainak, kik majdnem mindnyájan elhullottak. Mehmet a vezér, álmából fölriadva fegyvert ragadott; a viadalban jobb kezét levágták, a földre lenyomták és fejét vették. Sok ló és öszvér, aranyos, ezüstös szövetek, más drágaságok, 1700 darab arany készpénzben és két bibor zászló, nyelén a szandsák neveivel, a győzők kezébe esett. Szigetváron nagy volt az öröm; hasonlő győzelet, hasonló zsákmányt már rég nem nyertek a törökökön.


Part 4

Source pdf

Szigetvár ostroma megkezdődik. Zrinyi beszéde az őrsereghez. Az uj várost elhagyja; az ó város ostroma. Dandó és Radován kirohanása. Az ó várost a törökök rohammal beveszik.

Zrinyi Miklós merész, kihivó támadásával magára vonta a szultán haragját. Szolimán többé nem habozott; elhatározta, hogy Szigetváron és büszke várnagyán megboszulja Mehmetet és csapatait. Miután a Dunán Vukovárnál hidat vernie nem sikerült, Eszéknél a Dráván ment át a sereg hidon, mely 108 hajón nyugodott, 400 rőfnyi hosszu volt, és a költő Zrinyi koráig fönnállott. Szolimán julius 20. követte hadát és lassu menetekben Szigetvár felé indult. E hirre Zrinyi Miklós harczra készült. Segitségért irt a királyhoz és kijelenté, hogy a várat utolsó csepp vérig akarja védelmezni. Szigetvár, melyet 1450. Osvald nevü görög épitett, Bodrogmegyéhez tartozott és nevét fekvésétől kölcsönözte. A kis Almás, mely a szomszéd halmokon fakad, az alant fekvő téreken messze terjedő mocsárrá folyt szét, melyből a viznek egy részét töltések által az erősség árkaiba vezeték. Szigetvár három részből állott. * Délnyugatról jövén, először az uj város tünt szembe. Mögötte, vele töltés által kapcsolatban az óváros feküdt, kettős fallal és mély árokkal. Épületei mind vályogból voltak; csak középen emelkedett téglákból rakva az őrtorony, a puskapornak és élelemnek egyik raktára. Északkelet felé feküdt a tulajdonképi vár, Török Bálint ideje óta tekintélyes erősség, öt védművel, három árokkal, melyeknek legutolsója az északi csucson álló belső várat kerité. Itt állott Zrinyi lakása, és még néhány épület, fegyverek és lőpor raktára. A bástyákat vesszőből font, földdel tömött kosarak képezék, melyek kampókkal és vasszögekkel erősen összekapcsolva, 22 lábnyi szélesen a legerősebb kőfal szilárdságával birtak.

A falakon 60 ágyu állott tömérdek lőporral. Az élelem, melyet Zrinyi saját pénzén szaporitott, elegendő volt a városban levő 2000 nőnek és gyermeknek, a csekély számu őrségnek. Csak 1800 gyalog és 200 lovas védelmezte a várat; számuk a fegyverképes polgárokkal nem ment egészen harmadfélezerre. Két zászlóalj német, kiket Miksa erősitésül küldött, talán szerencsére, elkésett.

Julius utolsó napján az őrtornyon kitüzték a zászlót, megkongatták a harangot, mit tenni szoktak, ha ellenség közeledett. A török seregek Szent-Lőrincz felől közeledének. Zrinyi parancsára Istvánffy Pál eléjük nyargalt. A magyar puskások sokat eltaláltak az ozmánok közül: mig a szigetváriak közül Dombay Jankó esett el első, és e napon egymaga.

Következő napobkan a rumiliai hadsereg Sal Mahmud alatt, 90,000 ember, északfelől tábort ütött. Utána az anatóliai hadak jöttek és Ali Portug, a vén rhodosi bég, 300 ágyujával, melyeket tevék és bivalyok vonszoltak a sereg után; köztük a nagy ágyu, mely hajdan Katzianeré volt, s most a szultán különös parancsára vett részt a hadjáratban, hogy urának gyilkosán boszut álljon.

Aug. 5. Szolimán, aggkorának és köszvényének daczára lóháton jelent meg Szent Lőrincznél, vele az ozmán seregnek virága, a jancsárok. Minden ágyu, minden puska megdördült a padisah tekintetére. Az egész vidéket füst és puskaporszag lepé el, és kétszázezer torok háromszor Allah-ot kiáltott. Szigetvár falain vörös szőnyegek terültek el; az őrtornyon bádog lemezek csillogtak, s a falakról egy ágyulövés dördült le: gróf Zrinyi Miklós II. Szolimánt üdvözölte.

Szolimán tágas zöld sátora a szőlőhegyeknél emelkedett, mintegy negyed mérföldnyire a vártól. Innen adott parancsot az ostrom megkezdésére. Az egész sereg közelebb nyomult a várhoz. A balszárnyat a rumiliai, a jobbat az anatoliai sereg képezé. Középen állottak a jancsárok, és Ali Portug ágyui. – Ugylátszott, mintha Szigetvár messze terjedő tengerben feküdnék a török seregnek sürüen egymásmellett álló, számtalan sátra közt. Midőn Zrinyi az ellenséget közeledni látta, a kapukat bezáratá, a vezéreket, katonákat, polgárokat magához a belső várba hivatta. Midőn a várnak egyetlen szük utczájában fölállottak, Zrinyi közéjük lépett és nyugodt ünnepélyes elszántsággal igy szólt*: „Testvéreim a király szolgálatában! bátor férfiak, vitéz katonák! Kiki látja közületek, hogy a török császár nyakunkra jött, és hogy szükséges, őt, a keresztyénségnek büszke és hatalmas ellenét, rettenhetlen lélekkel bevárnunk. Ő hitetlen seregében bizik, mi bizodalmunkat Istenbe helyezzük, ki könnyü szerrel segithet rajtunk, megronthatja az ellenséget. Várjuk be tehát bátran eljövetelüket, és ne rettenjünk meg roppant erejöktől. Nincs kétség, hogy Isten megsegit, ha segitségért imádkozunk. Mindenek előtt azonban rajta kell lennünk, hogy köztünk egy sziv, egy lélek legyen. Se szineskedés, se harag, se gyülölet, se visszavonás ne találtassék közöttünk. Rajta kell lennünk, hogy mindenkit a becsület vezessen, és jó akarattal egymás iránt itt addig maradjunk, mig az isteni gondviselésnek tetszeni fog. Ez oknál fogva testvérek, szükségesnek tartom, hogy esküt tegyünk Istennek; a királynak és a szegény hazának kitartást és engedelmességet igérjünk. Először én esküszöm, utána pedig ti, hogy a bizalmatlanságnak árnya se létezzék már ezután közöttünk. Halljátok eskümet: Én, gróf Zrinyi Miklós, esküszöm a mindenható Istennek, uram királyomnak és fejedelmemnek, e szegény hazának, és végre nektek itt összegyült katonák és egyéb vitézek, hogy az Atya, Fiu és Szentlélek Szentháromság egy Isten engem ugy segéljen, a mint én titeket soha el nem hagylak és véletek élni, halni, bármi viszontagságot eltürni akarok! A dolognak rendje kivánja, hogy ti felemelt két ujjal ugyanazt fogadjátok, és aztán külön-külön vajdáitok kezébe az esküt letegyétek. Pontosan utána fogok nézni, hogy kiki az iródeák hangos szava után az eskü szavait fölemelt két ujjal elmondja, és a vonakodót keményen megbüntetem, mert az olyannak nincs szándéka, velünk mind halálig megmaradni, az nem érdemli meg a becsületes ember nevét, az áruló. – Eskütök pedig igy fog hangzani: „Mi polgárok, mi lovasok és gyalogok a király szolgálatában, esküszünk a mindenható Istennek, keresztyén fejedelmünknek, a hazának és gróf Zrinyi Miklós urunknak, hogy mint hü és engedelmes emberekhez illik, mindennek alávetjük magunkat, és vele élni, halni készek vagyunk!” Halljátok most akaratomat azon esetre, ha a halál időközben körötökből kiragadna: utódommá Alapi Gáspár rokonomat nevezem és parancsolom, hogy irányában ugyanazon tiszteletet és engedelmességet tanusitsátok, melyet irányomban tanusitottatok. Szemelőtt tartsátok még a következőket. Ha valamely lovas vagy gyalog, vezérének nem engedelmeskedik, parancsát akármi módon elutasitandja, vagy épen ellene kardot ránt: halállal bünhödik. Ha valaki török levelet kap vagy olvas, rögtön levágatik; mert akarom, hogy az ily nyilakon belőtt, vagy más helyen talált leveleket kiki azonnal vajdájának adja, megégetés végett. Az állomásokat, ki álljon őrt, ki ne? a vajdák és kapitányok határozzák meg; ha tehát valaki akár nemes, akár nemtelen, engedelem nélkül helyéről eltávozik, kihallgatás, itélet nélkül bitófára kerül. Ha van neje, vagy anyja, ételét állomására hozathatja, de neki eltávozni nem szabad. Kinek családja nincs, annak saját konyhámban főznek, és gond leszen, hogy adagját bizonyos órákban vezére által megkapja. Minden legény, ha nincs magának bora, kap napjában egy meszelyt, azonfelül kenyeret, sót, eczetet. Azok, kik bár házasak, de élelemmel nem birnak, tőlem disznóhust és lisztet kapnak, hadd süssenek belőle maguk kenyeret. Ha ketten rajt kapatnak, hogy összebujtak, suttogtak, titkon értekeztek, fölakasztatnak; ki pedig őket látta és rokonság kedveért föl nem adta, hasonló büntetést veszen. Végtére, ki mástól csak egy batkát is lop, azt fölakasztatom!”

Zrinyi azonnal tettekkel erősité meg rendeleteit. Egy katonára, ki vezére ellen kardot rántott, halálitéletet mondott. – Utána Mehmet aga, martalócz vezérnek feje hullott porba, mert irtózatosan pusztitott volt. Azután parancsot adott az ó város lakosainak, rontsák le házaikat, az uj városban pedig a házakba szalmát hordatott, hogy könnyebben elégjen, mert azt sokáig megvédeni nem volt szándéka. A katonák letevék esküjöket. A belső várban a kapu mellett Zrinyi parancsára kereszt emelkedett, intő jelül a harczosoknak, hogy Zrinyi Miklóssal a legszentebbért, Istenért, hazáért kell harczolniok.

Aug. 7-én a törökök megkezdék támadásukat az uj városra. Ezer meg ezer ember hordott kosarakban földet és nemsokára magas töltés emelkedett szemközt, honnan folyvást golyók és nyilak hullottak a mieinkre. Szecsődy Máté, a gyalogság parancsnoka kirohanást tőn. A küzdelemben a törökök hátráltak. Veszteségük tetemes volt, a győzelem olcsó, mert – állitólag – csak egy magyarnak került életébe. Ugyanaz nap Zrinyi a kapukat földdel berakatta, és az egész szomszédságban minden kertet, fát, bokrot semmivé tett, hogy az ellenségnek támadási pontul ne szolgálhasson.

A következő napon a törökök hevesen lövék az ujvárost, és a vár ellen is megkezdék a támadást. Az éj csak rövid szünetet hozott. Az ujvárosból élénken visszafeleltek, és sok ember veszett el mindkét félen. Aug. 9-én este Zrinyi az őrséget kirendelé. Az utolsó magyar után föllobbant a tűz az ujvárosban, és kevés idő alatt mindent porrá égetett.

Zrinyi hasonlót tervezett az ó-városra nézve, hogy minden erejével a várat védelmezhesse, mig a Győr és Óvár körül gyülöngő keresztyén sereg fölmentésére megérkezik. Szecsődy és a vajdák majdnem mind ellenkeztek vele. Kérték, bizzék bennük, és a török csufosan fog az ó-város alól visszavonulni. Szerették a helyet, melyet 20 év előtt Stansics Márk alatt, vitézül megvédettek. Zrinyi nem akarta őket meghallgatni, végre kedvetlenül engedett. Bizván a tapasztalt vezérek szavában, perczre feledé, hogy oly aránytalan erők küzdelmében csak dicső halálról, nem győzelemről lehet szó.

Zrinyi a várban maradott; az óvárosban Szecsődy állott hatszáz gyalog katonával. Ali Portug ágyuinak egy részét, az ujváros romjaira állitá, és három oldalról szórt golyókat a várra és a városra. Mig éjjel nappali tüzelése a falakban nagy kárt okozott, pécsi törökök, hajdan szigetvári foglyok és a környék pontos ismerői, a töltéseknek megrongálását tanácslák, hogy a viz az árkokból lecsapoltassék. E munkát ásóval, kapával mondhatatlan hévvel megkisérlik mig 600 jancsár éjjel nappal védelemre készen állott.

A legnagyobb töltés az óváros és a szárazföld közt oly széles volt, hogy két szekér egymás mellett elfért rajta. A szilárd művek több napig daczoltak a törökök erőködésével. A városban Dandó Ferencz és Radován, már az első ostrom alatt szigetvári lakos, fogcsikorgatva nézték a háboritlan munkálatokat. Három napig kérték Zrinyit, engedjen meg nekik kirohanást. Hasztalan mondá nekik Zrinyi, hogy az ellenségnek nagy ereje mellett győzelemről szó sem lehet; tartsák meg magukat gyámolitására; lesznek még válságos perczek, melyekben nagyobb szükség lesz vitézségükre. – Midőn végre mégis engedelmet adott és 200 embert, – még napnyugat előtt kivonultak és nagy zajjal a jancsárokra vetették magukat. A meglepett ellenség megfutott. A munkások a jancsárok példáját követték. A magyarok az ágyukig hatottak, nehányat beszögeztek, s a kerekeket fejszékkel szétvagdalták. Azonban a török táborból tekintélyes csapatok siettek a hely szinére és dühös csata fejlődött. A mieink nyomrul nyomra harczolva a vár felé hátráltak. – Dandót, midőn csatárait buzditá, egy puskagolyó agyontalálta. Radován ágyéka körül vőn halálos sebet és csapataik a városba menekültek. A két vajda fejét a törökök lándsákon sánczkosaraik hegyébe tüzték, honnan Szigetvárra letekintének. Zrinyiben pedig szilárd határozat keletkezett, nem fecsérelni el többé csekély erejét kirohanásokban.

A munkát, melynek meghiusitásra, Dandó és Radován életüket áldozák, nemsokára süker koronázta. A békóitól megszabadult Almás patak egy percz alatt természetszabta medrébe csapott át, s az árokban csak iszapot hagyott. A fő akadály, mely a rohamot gátolta, megszünt. A török ágyuk földdel tömtöt gyapju-zsákokból rakott töltésekről, egyenlő magasságban a mellvédekkel, erősen folytaták tüzelésüket, melynek védelme alatt ezer meg ezer ember s állat fát, rőzsét, földet hordott az ingadozó lápra. E szilárd alapra a jancsárok föld és kövekkel tömött zsákokat hengeritettek, s e bástyák mögül lelőttek minden magyart, ki a bástyákon mutatkozott, hogy munkálataiknak közeledését a várhoz meggátolja.

Aug. 19-én az ó-városnak már nem voltak falai, s a törökök az árok széléig hatottak. Csapataik rohamra indultak. Az árkokat egy percz alatt lehányták. A magyarok a romokon állottak. Golyóik biztosan találtak a sürü tömegben; kard, lándsa, szekercze irtózatosan dühöngött. A harczolókat hasonló bátorság lelkesité. Minden elesett török helyett uj csapat rohant föl, mig a magyarokat a győzelem is kifárasztá. Alkonyatkor hátrálni, a várba menekülni kezdének. A törökök azonban, kik minden oldalról már a városba tódultak, körülvevék a kétségbeesés erejével tusakodókat. Ekkor esett el Batos Péter, Bosnyák Márton, Gerdey János más lovas és gyalog hadnagyokkal. Bathai Péter, Győri Mátyás és Deák Balázs a várig keresztülvágták magukat és a hidon haltak meg. Szecsődy lábát térde alatt ágyugolyó összezuzta, és alig sikerült őt a várba vinni, hová a városból csak kevesen menekülhettek. Zrinyi szorongó kebellel látta a veszedelmet, melyet elháritani nem volt hatalma. A katonaság, mely körötte a várban összegyült, 800-ra olvadott le. A többi vitézek künn feküdtek a városban háromezer török holttetemén.

Part 5

Source

Az ostrom foly. Szolimán Zrinyit elcsábitani törekszik. Sükeretlen rohamok. A török aknák a várat lángba boritják. Zrinyi utolsó védmüvére vonul. Halálra készül. Beszéde bajtársaihoz, kirohanása, halála. A szigetváriak mind elhullanak, a vár légbe röpül. Zrinyi fejét Komáromba küldik és Csáktornyán eltemetik.

A siker csak uj erőködésekre buzditá a törököket. Az ó-városban uj ütegeket állitának, és folytonosan törték a várnak Henning és Hegy nevü erődeit. A jancsárok rőzse-tekercseiken, lépésről lépésre nyomultak a mocsáron. Ali Portug irányzá golyóikat és első sorban buzditott. Midőn a szigetvári ágyuknak egyike Margit fejét alkapta, Szeiffedin basa hivatalával buzgalmát és ügyességét is örökölte, és már majdnem a falak aljáig jutott.

Végre minden kész volt rohamra. Azonban Szolimán kevesebb veszteséggel szerette volna megvenni Szigetvárat. Titkon beüzent Zrinyinek, hogy Szigetvárért Horvátországnak független birtokát adja. Szolimán előtt kétségkivül Zrinyinek ifjukori botlása lebegett, melyet most a férfi megvető válaszszal tett jóvá. Hasztalan maradott a törekvés, a szülői szeretet által hatni kebelére. Zrinyi rendületlenül vevé a hirt, hogy fia az ellenség táborában fogoly. Nem volt oka kétkedni az álhirben. A falakról látta fiának elfoglalt zászlóját az ellenséges táborban lobogni, hallotta kürtjén az ismert riadókat, és nem tudta, hogy azokat György grófnak fogoly trombitása hangoztatja. Hü maradott esküjéhez, valamint a magyar, német és horvát nyelven irt, nyilakon belőtt levelek sem csábithattak senkit az őrség közől engedetlenségre, árulásra.

Szolimán rohamot parancsolt; aug. 26-án a kürtök és tárogatók megharsantak, a dobok peregtek, a jancsárok rettentő orditással a falakra törtek. Golyózápor fogadta őket. A dühös támadással elkeseredett védelem találkozott. A csata ingadozott: a törökök leverettek. Hátulról uj csapatok tódultak támadásra és rakásra hullottak. Szafi Ali, az egyiptomi basa elesett. A leálodzó nap a magyarok diadalát látta, és Szigetvár falán két elfoglalt török zászló lobogott.

A veszteség az egész török sereget dühre lobbantá. Az ágyuk kettőzött hévvel szórtak golyókat a Hárs erdő felől, a Dél- és Nádasdy-erődökre. A falak omlottak, a rohamra nagy rés kinálkozott. Augusztus 29-én a mohácsi csatának 40-ik, Buda elvesztésének 25-ik fordulati napján, az egész török sereg Szigetvárra indult. Szolimán lóra vánszorgott, hogy e szerencsés napjának uj győzedelmét láthassa. A jancsárok lelkesült támadása meghiusult: agájuk fogolylyá lett. Estig uj meg uj csapatok rohantak és visszaverettek. Az árok megtelt török halottakkal, de a mieink nem vesztének egy talpalatnyi földet sem. A magyarok közöl Bika András, Zrinyi kedves embere, volt a halottak közt: a törököknél több ezer esett e napon engesztelő áldozatul a mohácsi hősöknek. Szolimán általános zavar és futás közt tért vissza sátorába, hogy soha többé el ne hagyja.

A következő napokon kisebb rohamok folytonosan fáraszták a szigetváriakat. September 2. a magyarok egész nap készen állottak, várván a támadást, melyet a török tárogatói folytonosan jelenteni látszának. Azonban az ellenség ágyuinál, a vár közelében megvonta magát és csak éjjel rohant a Henning erősségre. A meglepett őrség dühös tusa után átengedé a helyet, melyet török és magyar holttetemek boritának. E pontról most a törökök aknákat kezdtek ásni a vár felé. Három napi ernyedetlen munka megtölté az aknákat puskaporral, rőzsével és más gyulékony anyaggal. A magyarok törekvése, meggátolni a földalatti munkát, sikeretlen volt. A küzdelemben a törökök Póky Gergelyt és Medvei Benedeket vaskampókkal magukhoz leránták és megölték. Zrinyi átlátta a veszedelem nagyságát. Puskaporral, golyókkal megtöltött hordókat hengerittettek le, melyek szétpattanva a halottak számát nevelék, de a vészes munkát meg nem semmisiték. September 5-én az akna föllobbant és a keleti szél a nagy tüzet a várra hajtotta. A tüz belekapott a roppant fahalmazokba, melyeket még az ostrom elején torlaszok emelésére összehordották. Az egész őrség, a nők és gyermekek, a belső vár árkából vizet hordottak, facsöbrökkel, bikaszarvból készült ivóedényekkel oltani törekedtek. A törökök a szomszédságból gyilkos tüzeléssel akadályozták az oltást. A szél egyre bujtá a lángot: minden erőködés hasztalan volt. A zavarban a jancsárok a Nádasdy-bástyát megtámadták. Zrinyi a tűz mellől a fenyegetett helyre sietett. Az elsők, kik a falra léptek, vele találkoztak és meghaltak. Novákovics János mellette esett el, sok magyar elveszett, de a fönnmaradottak az ellenséget csüggedetlen erélylyel az omladékokról leszoriták. Az első rohamot azonnal egy második, harmadik sükeretlen követte. A törökök a lángokon át futottak vissza táborukba és 7000 halottjok a Nádasdy erőd falain és árkában maradott.

A tüz ezalatt akadálytalanul tova-harapózott és már a lőportornyot fenyegette a belsővár kapuja mellett. A lángok, a füst sept. 6. reggel kényszeriték Zrinyit leolvadt csapatával a belső várba vonulni. Ellensége már nem örvendhetett diadalán. Az éjjel meghalt Szolimán, kit a szerencse 45. évi szolgálat után haldoklásakor elhagyott. Kevéssel halála előtt irta a nagyvezérnek: „Még nem égett ki a kémény? még nem hangzik a győzelemnek harsonája?” Szokolovics Mehmet kötelességének tartotta, urának terveit végrehajtani. A szultán nevében, kinek halála sátorának szük körén tul, titok maradott, rohamra inditá a sereget. A törökök oly gyorsan nyomultak az égő várba, hogy a szigetváriak közől sokan már Zrinyit nem követheték. Számos nő és gyermek fogságba esett. Szecsődy Mátét beteg ágyán vagdalták össze; neje, kilencz gyermekével, minden kincsével az ellenség birtokába jutott. Minden ágyu és hadikészlet, 52 akó bor, 30 akó eczet, a mi takarmány, liszt, füstölt hus a várban volt, a lángok martalékává lett. A törököknek zsákmánya kisebb volt, mint reménylették.

Zrinyinél a belsővárban nőkön, gyermekeken kivül 600 ember volt; két nagy és tizennégy kisebb ágyuval, elegendő lőporral. Az élelem 1000 véka buzalisztre szoritkozott, s a néhány kemencze elégtelen volt annyi ember számára kenyeret sütni. Több nő és gyermek az éhségnek, szomjuságnak áldozata lett. Köröskörül tőszomszédságban az ellenség hullámzott. Merre a szem látott, minden fát, minden bokrot törökök leptek el: zászlóik a várnak minden zugáról lobogtak. Az őrség állomásain reménytelenül, de elszánt lélekkel látta az ágyukat a falakra irányulni, csak négyen törekedtek menekülni a zavarban, mely a törökök közt a zsákmány miatt keletkezett. – Espetei Balázs, Pribék János, Dezső András és Szilko Menyhért, a lőréseken kiugrottak, de a jancsárok, az ifju Szilkót kivéve, kardra hányták a szökevényeket, és vérszomjas dühvel lőttek minden főre, mely a falakon kiemelkedett.

September hatodik és hetedik napja készületekkel folyt le a törökök részéről. Kisasszony napján (sept. 8.) a sereg minden harsonája riadóra szólt. Szétpattanó, tüzet okádó golyók röpültek a belsővárra és Zrinyi lakását lángba boriták. A tüz tova harapózott és oltani vizhiány miatt lehetetlen volt. Zrinyi Miklós érezte, hogy e földön már nincs segitség számára, és ment, esküjét mint magyar, mint nemes beváltani. E pillanatban lelke fölmagasztosult s valóban nagynak mutatkozott. Diszruhába öltözködött, aranylánczot akasztott nyakába, de pánczél helyett csak könnyű mentét vett magára, hogy annál könnyebben harczolhasson. Fekete selyem kalapján kócsagtoll volt gyémántcsattal. Zsebébe 100 magyar aranyat tett, és Csernko kamarásához, a körülállókhoz igy szólott: „Nem akarom, hogy az ellenség, a lator, ki megrabol, mondja, hogy Zrinyinél zsákmányra nem talált. Meghihetitek, folytatta büszkén, midőn a várkulcsokat az aranyokhoz dugta, mig karomat birom, s kezemben kard vagyon, tőlem e kulcsokat ez aranyokat senki el nem veszi. Ha meghaltam, legyenek annak birtoka, a ki kifoszt! Megesküdtem, megfogadtam Istenemnek, hogy engem nem vezetnek a törökök élve táborukba, rám gyermekeik ujjal mutogatni nem fognak!” Azután megparancsolá Csernkonak, hozza négy diszkardját és azt választá, melyet atyjától örökölt. „Ez régi kard, mondá, vele nyertem első dicsőségemet, neki köszönöm minden birtokomat: vele megyek eléje végzetemnek. Pánczél, sisak, más fegyverek nem kellenek. Istenre bizom magamat, végzé be nyugodtan, nincs szándékom Szigetvárról megmenekülni. Itt várom be végig a Mindenható akaratját!”

Parancsot adott, vigyék utána gömbölyü paizsát és kivont karddal az utczára lépett. Az őrség állig fölfegyverkezve, kivont kardokkal, csatarendben várta parancsait a helyen, hol 32 nap előtt vele élni halni megesküvének és Zrinyi utoljára szólott bajtársaihoz.

„Barátim, vitéz harczosaim, mondá tiszta érthető hangon, látjátok mindnyájan, mint büntet minket Isten e napon, mint győzedelmeskednek ellenségeink tüz által. Hatalmuk, seregeik nem árthatnának: a lángok rontanak meg bennünket. – Istennek e csapását is nyugodt lélekkel kell viselnünk: ezzel akarja büntetni vétkeinket, ezzel akarja büntetni hazánk büneit! Jusson eszetekbe eskünk, hogy mi itt élni, halni akarunk. – Hála Istennek, e perczig nem volt áruló köztetek: most pedig épenséggel ne legyen. Látjátok, hogy itt a várban, ha akarnánk is, nem maradhatunk, következő három oknál fogva. – Mindenekelőtt a tűz, a láng itt megemésztene; azután már kevesen vagyunk; végre élelmünk elfogyott, nejeink, gyermekeink már éhen vesznek el. Meg akartok itt égni? Menjünk ki a külső várba, rohanjuk meg az ellenséget, és nyerjünk halálunk által örök hirt és dicsőséget. Ki elesik, az mennybe megy és üdvözül; az élőt honfitársainkak magasztalása fogja kisérni. Én leszek az első, én megyek ki legelől: ti kövessetek. Bennem bizhattok, utolsó perczig nem hagylak el titeket!”

„Veled élünk, veled halunk!” zugák a magyarok, nehéz fegyvereiket elhányák, és csak a kardot tarták meg az utolsó csatára. A királyi zászló Zrinyi oldalánál Juranics Lőrincz kezében lobogott, midőn a kapu felé indultak*. Jézus! Jézus! hangzott a sorokból és Zrinyi Isten nevében a kaput kitáratta. A kapu alatt golyókkal, apróra vagdalt vasdarabokkal megtöltött ágyu állott. Szerecseny Márk, az utolsó tüzér, agyontalálva összerogyott, mellette Zrinyi intésére Horváth György az ő helyére ugrott, és az ágyut a kapu felé tóduló ellenségre sütötte. Iszonyu orditás felelt a durranásra: a golyók hatszáz embert sodortak halva, sebesülve a földre. A füstgomolyból Zrinyi Miklós büszke alakja bontakozott ki, baljában paizszsal, jobbjában villogó karddal, utána Juranics a szigetváriakkal. Dühös csata fejlődött. Mindenfelől számtalan puska, nyil irányult Zrinyire. Két golyó furódott mellébe, vérrel elboritva buzditá vitézeit, midőn egy harmadik golyó jobb halántékán találta és földre terité. A törökök sürü tömege iszonyu diadalkiáltásra fakadt. A jancsárok odarohantak, a magyarokat a holttest mellől elszoriták, fölkapák és fejeik felett kézről kézre adván, agájuk elé hurczolák, kinek parancsára arczczal lefelé Katzianer ágyujára fektették, és fejét lemetszették, adományul II. Szolimánnak.

A vár előtt dühös, rövid küzdelem folyt. A magyarok a tulnyomó erő által a várba visszanyomattak, üldöztettek. Benn minden talpalatnyi téren kis csata fejlődött. A magyarok nem kérve, nem nyerve kegyelmet egyenként elhullottak. Paprutovics Farkas, Imprics Tamás, Patacsics Péter, Kovács Miklós, Istvánffy Pál, Bajoni János, Csáky György, Juranics Lőrincz már a halottak közt hevertek. Kecskécs György és Novák János, egy toronyban több órai harcz után az utolsók haltak meg, s holttesteiket lábaiknál fogva hurczolták ki a törökök. Orsics Istvánról Hasszan, siklósi török, saját testével háritá el a halálos csapást, mert fogságában egykor kegyesen bánt vele. A törökök alig járhattak a vérben, halottakban, midőn zsákmányt, foglyokat keresni az épületekbe rohantak. A gyermekek, nők felett a kapzsi győzők összevesztek, és sokat, hogy más ne birhassa, karddal, lándsával és általvertek. Csernko Ferenczet a konyhában találták és fiatalsága miatt megkegyelmeztek neki* – Geréczi Bertát, Gál Ferenczet, Tiski Menyhértet, Markáff Istvánt szintén megkimélték. Végre Alapi Gáspár rejtekére bukkantak és kihuzták, de a nagyfejü, barna, törpe cselédet, mert annak tarták, nem méltatták a halálra. – A táborba tuszkolák megkötözve a többi foglyok hosszu sorával, kik közt azonban csak öt-hat volt fegyverfogható férfi. A foglyok Zrinyi holttestét a földön látták, midőn a jancsárok fosztogatták. Csak karperczeit nem tudták leoldani, és már karját készültek levágni, de Alapi odalépett, s fölnyitván az ismert zárt, nagybátyjának hulláját e csonkitástól megóvta.

Zrinyi kamarását, kincstartóját és pohárnokát, Szokolovics Mehmet magához szólitá. Szakálukat gúnyból lenyirták és szemök láttára a tüzbe dobták. A tolmács, Ibrahim kérdezősködött, hol vannak Ztinyi Miklós kincsei? „Nincsenek már, felelt magyar büszkeséggel a pohárnok*, Zrinyinek 100,000 darab magyar aranya, 100,000 tallérja, 1000 kisebb nagyobb arany, ezüst edénye volt, de minden megsemmisittetett. Csak 5000 darab arany maradott egy ládában a várban, de annál több lőport hagyott hátra. Mig mi itt beszélünk, légbe röpül a vár, s a tűz, mely nélkül minket le nem győztetek volna, saját hadatokat is tönkre teszi.”

A nagyvezér megdöbbent a veszély gondolatára, melylyel a fogolynak komoly szavai fenyegetőztek. Rögtön csauszok siettek a vár felé, mely körül több ezer török volt. A hirnökök még messze voltak a vártól, szavuk odáig nem hathatott, midőn irtózatos ropogás megrendité a földet, az ég besötétült, roncsolt embertagok, kövek röpültek szerteszét, és messzeálló nézőket agyonütöttek. Este Szigetvár romhalom volt, mely alá háromezer török volt temetve, kik 22000 társuk után utolsók lelték halálukat ostromában. Ezalatt Zrinyinek lándsára tüzött feje egy kőhajitásnyira a szultán sátorától közszemlére volt kitéve. Körülötte a szigetvári zászlók voltak a földbe tűzve; mellette esküjökhöz hiven bajtársainak fejei hevertek rakásban. Holttestét Vilics Mahmud, banyalukai török, kegyelettel eltemette.

Következő napon, korán reggel a nagyvezér Zrinyi fejét selyembe burkolva, aranylánczával öcscsének, Musztafa budai basának küldte, hogy Salm grófnak Komáromba átszolgáltassa. Salm az ereklyét vértől, izzadságtól megtisztittatván, Győrbe vitte, hol 100,000 vitéz tétlenül nézte halálát.

Miksa elfeledé gyülöletét. Szavát adta, hogy sohasem felejti el a Zrinyieknek, mit tett Miklós érte és a Habsburgházért. Zrinyi fejét veje Batthyány Boldizsár és Tahy Ferencz, ki sérelmeit feledé, vevék át és szálliták Csáktornyára. Az egész sereg Abdáig kisérte a gyászmenetet. Csáktornyában Zrinyi földi maradványa, a szentilonai pálos kolostorban, Frangepán Katalin neje és három gyermeke mellett lelt nyugalmat. Sirját latin felirat jelölte, mely életének rövid, de igaz panegyrise volt.

Szigetvár ostromában tapasztalá a török, hogy a szellem, mely Zondit lelkesité, a magyarokban még ki nem halt. Az uralkodók és kormányférfiak azonban annyira nem fogák fel Zrinyi érzelmeit, hogy Magyarország szenvedései növekedtek, de nem szüntek meg. Mindemellett a történet Szigetvár ostromától számithatja az ozmán birodalom hanyatlását.

Zrinyinek sok ellensége tán örömmel nézte a büszke férfiu veszedelmét, halálát: de a nemzet elfeledte büneit, mert a hazát szerette, mert a hazáért meghalni tudott; és ő a magyar történetnek legnépszerübb hőse lett.

Magyar, horvát népdalok vetekedve dicsőiték a hőst, kinek Szolimán halálát tulajdoniták. Szigetváron, miután 1689. Magyarországhoz visszakerült, évenkint megülik emlékezetét és a helyet, hol elesett, kisded kápolna jelöli. 85 évvel halála után nagy unokája, a költő Zrinyi, uj dicsfénynyel vevé körül nevét, és egy században sem hiányzottak férfiak, kik nagy tettéből több kevésbé sikerült müvekre meritettek lelkesedést. Körner és de Thonars, holland költő, Vörösmartyval és Garayval s legközelebb Jókaival vetélkedtek. Minden nemzedék elhozta adóját és Zrinyi Miklósnak neve növekedő fénynyel sugárzik át századok homályán, – ösztönül és dicsőségül a magyar nemzetnek.