Nemeth Bela - Szigetvár dismissal questions.

Szigetvár felmentésének kérdése.

Az okiratok s levelek többször említik Szulejmán ama esküjét, hogy Szigetvárt addig el nem hagyja, mig azt hatalmába nem ejti. Tényleg óriási sereggel jött Szigetvar ala s megtett mindent az ostrom érdekében. Altalanos volt a  vélemény, hogy úgy mint 1556-ban, felmentő sereget kell a királynak Szigetvár alá küldeni, vagyis inkább magának a királynak kell a felmentő sereget odavezetni; mert ez ősi szokás, miután a király az ország első katonaja s számtalanszor volt rá eset a magyar történelemben, hogy a király a legveszedelmesebb hadivallalatból sem vonta ki magat.

Miksa király tényleg mindent elkövetett, hogy összeteremtse ama haderőt,

mely Szulejmán 100 ezernyi hadával megmérkőzni kepes leend. I066. augusztus

havában már csak arról volt szó, hogy a király a hasonló óriási hadat, mely

eddig elszórva volt, egybegyűjtse és saját fővezerlete helyett öcscsere, rerdi-

nándra bízza Miksa 1566. augusztus 15-én indult el Bécsből kisebb hadával Rajka

felé. Vele volt testvére Ferdinánd, ki akkor a hadsereg élén ahott, úgy a

haditanács, az udvari tisztség, a morva, cseh és sziléziai lovas seregek és 6000

gyalog népség. Már Rajkán találkozott Oláh Miklós esztergomi ersek csapataival,

ki 300 lovast s ugyanannyi gyalogost hozott, minthogy katonainak többi

részét saját javainak őrizetére kellett fentartania. Rajkáról Ovárra ment Miksa,

itt találkozott Bátnori Andrással, ki előző évben még Svendi hadaban volt,

A nádori

de ezúttal a király saját serege magyar hadának élere helyezte

lovasság élén Harrach Leonard állott. Óváron volt azonkívül tizenhárom ezernyi

német lovasság, ennek vezére volt Schwarzenburg Günther herczeg, ki a fővezért

szerepet vivő Ferdinánd után a második helyet foglalta el a vezérletben. A

hadban voltak Barbini Burghard őrgróf, Ungnad Lajos, Badeni Fülöp őrgróf,

Hardek Bernát, Krumperg Zakariás, mindmegannyi jónevii külföldi hadvezérek

segély-csapataikkal.

A király főzászlótartóul Pomeraniai Kristóf vezért rendelte ki, ugyanez időben főtüzérmesterré tette Jadriai Pált, ki ama Jadriai Hieronimusnak volt fia, ki Szulejmán második hadjárata után, mint békeközvetítő, szerepet vitt Konstantinápolyban. Reá bízta a király egyúttal hajóhadát is, mely a király kezén 33 hajóból, Ferdinánd főherczeg rendelkezése alatt tizenkét hajóból, a német Flaccus Fülöp kezén 30 hajóból és Pető János kezén 30 hajóból állott, melyeket a Dunán le egész Komáromig helyeztek el, megrakva ágyúkkal, puskaporral s más lőszerekkel. — Ugyanakkor, midőn a király Óvárra jött, érkezett oda Cosimus florenczi és etruriai herczeg három ezernyi jól és díszesen felszerelt olasz hada, melynek élén Fregosi Aurél állott. Az Allobrogokból 600 puskás lovas és Castaldó Alfonz vezérlete alatt ugyanannyi más gyalog franczia katonaság.

Salm Echius gróf vezetése alatt pedig 80 ezer ember táborozott Komárom mellett, mi már magában is tekintélyes hadsereg.

A királyhoz csatlakoztak Óváron Verancsics Antal egri érsek és Absthe- mius Pál nyítrai püspök bandériumaikkal, úgy Dobó István és Tahy Ferencz, mint tapasztalt hadvezetők, Mérei Mihály nádor-helyettes, Qyulassy László vezérlete alatt mindama nemesség, kiket a haza törvényei hadviselésre köteleztek s kik nem voltak esetleg valamely más táborban. Ezek számát kétezer gyalogosra s ugyanannyi lovasra lehet tenni.

A király hadaihoz csatlakoztak még olasz önkéntesek, kik saját költségükön éltek, úgy a császári hadakból is igen sokan, kik a német császári államtól húzták zsoldjukat; e két csoport a magyar hadakkal tartott, így hadgyakorlatok alkalmával az előesapatokhoz sorakoztak s Baleoni Hadrian volt hadvezérük, a kit maguk közül ők szabad jogon választottak. Ott volt továbbá Károly Guise herczeg, ki a franczia hadakból lépett volt ki s csak akkor érte el nagykorúságát; ez 100 legválogatottabb fegyveres lovassal rendelkezett. Vele volt Strozza Fülöp, Brisatius és sok mások, mindannyian önkéntesek. Utánuk érkeztek meg Columna Prosper, Caesius Angelus római előkelőségek, Gambarus Miklós Brixiából, bár inkább azért, hogy a császárt lássák és megmutassák, hogy az elődöknél jobban ragaszkodnak hozzá. Mégis, midőn észrevették, hogy a tábor tesped és semmire sem mernek vállalkozni, e hosz- szas várakozást megunva és a császártól búcsút véve, visszatértek hazájukba.

A király nagy táborán kívül az országban egyebütt még a következő nagyobb hadseregek táboroztak: A király testvérének: Károly főherczegnek vezetése alatt Muraközben Perlak városa mellett táborozott 12 ezer ember, kik Szigetvár közelsége miatt veszély idején könnyen oda rendelhetők lettek volna. Erdődi Pétert a horvátok bánját, Frangepán Ferencz zluini grófot az alattuk álló nemesekkel a király a határok védelmére hagyta. Dersfy István, a dunántúli kerület akkori kapitánya, a felügyelete alatt álló területekről Nyitra alatt mintegy 10 ezer embert szedett össze. — Svendi Lázár németekből s magyarokból mintegy 12 ezer embert gyűjtött össze magának; e jól fegyelmezett s jól fegyverzett had Kassán állott, hogy az erdélyiek s tatárok ellen e vidéket s különösen Tokajt védelmezze. — Richárd, Brandenburg őrgrófja és Rheni Farhas 200—200 lovast toborzott össze a török elleni küzdelemre saját költségén s önként jöttek Miksához „őseik dicsőségének felvirágoztatására.“

A nagy táborban Miksa király Tahy Ferencz főlovászmestert bízta meg, mint a kit e jog régi szokásnál fogva megilletett, azzal, hogy az egyes hadak részére a táborozás helyét kijelölje és ('lrendezze. — A német katonaságnál Oppersdorf Ádám végezte ugyanezt a tisztet.

Ama hadat, mely ekkor a király táborában volt, a történetírók általánosan 80 ezer gyalogosra és 25 ezer lovasra teszik. Nem számítván ehhez a királyi táboron kívül levő csapatokat. Hogy tiszta képet alkothassunk magunknak a helyzetről, meg kell jegyezni, hogy ugyanekkor Miksa királynak saját nyilatkozata szerint Szigetvárnál 100 ezer, Gyulánál 30 ezer török ostromolta a két várat. Székesfehérvárnál pedig 25 ezer török állott, szemmel tartva Miksa seregét.

Helyesen jegyzi meg tehát Istvánfy, hogy a keresztény had az akkori összes vélemények szerint sokkal jelesebb volt, mint Szulejmánnak nagy részben szedett-vedett hada és ha a király tanácsosai és Svendi ösztönzésére is nem inkább a harcz elodázását, mint annak megkezdését akarta volna, úgy ez alkalommal, midőn Európa jelesebb katonái mind köréje gyűltek, Szulej- mánon könnyen győzedelmeskedhetett volna.

Az uralkodóknak és még inkább a népeknek mindig nagy szerencsétlenségük az, ha az uralkodó tanácsosai nem azzal állnak elő, ami fejedelmükre és a közügyre nézve tényleg hasznos volna, hanem oly tanácsokat iparkodnak adni, melyekről hiszik, hogy az az uralkodó véleményével egyezik. Miksa királyt és ezzel hazánkat is ily szerencsétlenség érte tanácsosaival.

Ha e nagy hadsereg Óvárról egyenesen Székesfehérvár ellen megy, ott a negyedrésznyi török hadat felemészti s utána Szigetvár felé indul, úgy a már eltörődött és épen ekkor beteg Szulejmán felett fényes győzelmet arathatott volna. Salamon „Az első Zrínyiekéről írt művében megjegyzi, hogy „Miksa még Óváron hajlandónak mutatkozott Szulejmán derékhada ellen támadólag fellépni és azonnal a Dráva felé indulni. “ Az Oesterreichische Milit. Zeitschrift III. 17. 1. szerint a bécsi hadi levéltár eredeti kézirataiból Miksának Schell által közölt szavait idézi, melyen — úgymond — nem lehet kétséges- kedni. Mindamellett Miksa király egész győri táborozásából nem lehet mást következtetni, mint azt, hogy a király a háborútól irtózott. Óváron kimondott szavai, hogy ő Szulejmán ellen akar menni, távolról sem bizonyítják ily akaratát, sőt — épen a győri tábor tunyaságából vonva következtetést — még az sem bizonyítja, hogy ezt a nagy sereget összegyűjtötte.

Szigetvár felmentésére nem történt semmi.

Óváron három napig pihent a sereg, mely idő alatt még a tanácskozást is erős munkának tartották a királylyal együtt az intéző körök, annyira, hogy csak a negyedik napon hívta össze a király a magyar urakat tanácskozásra. Hihető, hogy a három nap alatt már előzetesen — a legbizalmasabb körben — elintézték az ügyet.

Zrínyi Miklós levelei majd csak nem naponta érkeztek Szigetvárról, mint ezt a követek jelentéseiből tudjuk. Nem lett volna tehát szükség a hosszú tanácskozásokra, mert a király nagyon jól értesült arról, hogy az Újváros elesett, hogy az Óvárost Zrínyi katonáinak csekély volta miatt meg nem

tarthatja s hogy a törökök hegyeket építenek a vár elé. Előre volt tehát látható, hogy a veszély kikerülhetetlen.

A király az egybegyűlt magyar előkelőktől azt kérdezte, vájjon elinduljanak-e Szigetvár felmentésére? Egy sem volt, a ki azt ellenezte volna, vagy nem tartotta volna tanácsosnak; csak némelyeknek volt ama véleményük, hogy előbb Győr felé kellene kerekedniök s a király ott maradván, a hadsereg az ellenség ellen volna küldendő. Ha e kiküldött csapatok kudarezot vallanának, úgy lehetne föltüntetni a dolgot, mintha nem is az ő megbízásából cselekednének ; ha azután úgy fordulna, hogy tanácsosabbnak látszanék visszavonulni, ez esetben úgy lehetne feltüntetni a dolgot, hogy a háborút meg sem kezdették.

A tanácsosok e furcsa okoskodása, midőn a veszély a legközelebb állt, egyenesen a király akaratának legyőzésére vezethető vissza, a ki ez alkalommal nemcsak a harcztól irtózott, de egyúttal hírnevét is féltette, gyávának pedig épenséggel nem akart látszani.

Az öreg s beteges Batthyány Ferencz nem lehetett jelen a tanácskozásokon, de eiktildötte unokaöcscsét, Batthyányi Boldizsárt, ki 160 lovassal érkezett a táborba s levelet hozott nagybátyjától, mely Német-Újváron augusztus 26-án kelt; mégis úgy látszik: nagyon ismerte a király s tanácsosai hangulatát. A levelet felolvasván, az volt az általános nézet, hogy az öreg Batthyányi osztja véleményüket. Pedig az nem állt. A levél csak annyit mond, hogy helyesnek tartaná, ha sem a király, de még Ferdinánd se mennének személyesen Szigetvár felmentésére. Ennék ellenében kiforgatja mindama véleményeket, melyeket a tanácsosok a királynak adtak vagy adandók voltak s melyekről úgy látszik, jó értesítést nyert. A levél egyébként tartózkodik minden tanácsadástól. Noha a tanácsosok e levelet mint valami pithiai jóslatot saját javukra magyarázták, világos annak tartalmából, mi volt az öreg úr nézete. Egyáltalán helytelenítette a tanácsosok mindennemű véleményét s annyit mondott ki, hogy a sereg menjen ugyan Sziget felmentésére, de ne menjenek oda sem a király, sem a főherczeg; nem mintha nem volna helyes odamenniök, de mert tart attól, hogy az odamenetelt tanácsolva talán megakadályozná a fölmentő seregnek Szigetvárra vonulását. Ennyit lehet Batthyányi levelében a sorok közül kiolvasni s valóban csak az elfogult szándékosság olvashatta ki Batthyányi leveléből azt, hogy az a királynak minden harczi zajtól való titkos félelmét és az e körülményt jól ismerő udvaroncz-tanácsosok erre alapított véleményeit támogatja.

A király azonban a tanácsosok ez ajánlatát, mely pedig kislelküségének annyira kedvezett, nem fogadta el, mert még ezt a koczkázatot is sokalta.

Egy másik tanácscsal lépett fel Forgách Ferencz váradi püspök, ki Esztergom megostromlását tanácsolta, mely esetben a törökség vagy Szigetet, vagy Gyulát s esetleg mindkettőt felmenti az ostrom alól, hogy Esztergomnak segélyére jöhessen, mely esetben nem is kellene csatába ereszkedni, mert mig az ellenség a hosszú útról fáradtan ide érne, addig az egész hadnak az osztrák tartományokba lehetne visszavonulni. Ha Szulejmán Sziget ostromával felhagyni nem akarna, akkor Esztergomot be kellene venni s így, ha Szulejmán diadalt arat is Szigetvár felett, hasonló diadal koszoruzza meg Miksát is. Forgáchról már az előbbiekből tudjuk, hogy Zrínyinek személyes ellensége volt. A tanács, melyet adott, nagy furfanggal akart egy csapással kétfelé ütni, mert e szerint a királynak nem is kellett volna sem hadseregével, annál kevésbé saját személyében a törökkel harczba elegyedni; Zrínyi pedig és Szigetvár mégis elesett volna.

De a király sokkal félénkebb volt, semhogy még e tanácsot is elfogadta volna, mert ha Szulejmán tényleg Esztergom felmentésére indul, akkor az ellenség egész közelében lesz a magyar hadnak. E gondolattól pedig a király irtózott. Hogy a különben vitéz Tahy Ferencz is, ki Zrínyinek sógora volt, e tanácskozásban Forgách Ferencz véleményét habozás nélkül fogadta el, csak ama befolyásnak tnlajdonitható, mely alól ő, mint a király főlovászmestere — szintén nem vonhatta ki magát. E tanács ép úgy nem volt Tahy véleménye, valamint a többieké sem.

Mások ismét azt tanácsolták, hogy Győrbe kell elmenni s ott a körülmények fogják megmutatni-, mit kell tovább tenni. Miksa e tanácsot elfogadta; ép úgy tett, mint II. Lajos, ki Mohácsnál nyugodtan várta be, mig Szulejmán a Dráván átkel, holott pár ezer emberrel ez átkelést s a mohácsi vészt is megakadályozhatta volna. Miksa tehát felkerekedett és az egész hadsereg Győr felé indult. A király egy Abda nevű igénytelen faluba tette át főhadiszállását, a magyarság pedig a Rába jobb partján a Rápcza torkolata mellett ütötte fel sátorát. Nemsokára a győri táborba érkezte után Alfons, Ferrára herczege, ki Miksa nővérét bírta feleségül, 1000 legkitűnőbben betanított olasz lovassal érkezett a táborba s ugyanakkor Bajor Vilmos testvére, Ferdinánd 400 lovast hozott oda.

A győri táborba való átvándorlás két napig tartott. Utána bevárta Miksa, mig a fennebb jelzett katonaság megérkezik s azután ismét haditanácsot tartottak, melyben elhatározták, hogy meg fogják Esztergomot ostromolni. Hihetőleg azzal sikerült Miksát erre bírni, mert elmondták neki, hogy e város nem nagyon erős s ily roppant hadnak nem leend képes ellentállni. A tanácsosok egy része ezt is felette veszedelmesnek tartotta azért, mert Szigetvár csak 25 mérföldnyire van Esztergomtól s így könnyen megtörténhetik, hogy Szulejmán abbahagyva Szigetvár megostromlását, Esztergom fölmentésére fogna sietni, miután belátja, hogy Szigetvárt úgy sem bírja bevenni; így a helyzet mindenkép rosszabbra fordul, mert megütközni vele igen veszélyes s kétes kimenetelű volna, visszavonulni pedig a király részére kevéssé volna tisztességes.

A félelem egyébiránt oly nagy volt Miksában, hogy a Győrtől egy niért- földnyire fekvő táborban nem találta magát egész biztonságban, hanem ama ürügy alatt, hogy a főhadtestnek gróf Salm hadaival okvetlen egyesülnie kell, augusztus 27-én kiküldötte Schwarzenberg grófot, hogy a tábornak a Duna mellett keressen alkalmasabb helyet. Ennek visszatérte után a hadsereg két napi átvonulással Komáromtól két mérföldre Győr felé tette át a tábort, hogy innen a király szükség esetén könnyebben visszavonulhasson.

Mindenről tehát inkább gondoskodtak, mint Szigetvár felmentéséről. A hírek is, melyeket a király a körülötte levőkkel Szigetvár állapota felől közölt, semmi veszélyeset nem foglaltak magukban, hanem Zrínyi hősiségét s harczi babérait említik csupán; pedig Zrínyi, kinek gondolkodási modorát leveleiből nagyon jól ismerjük, bizonyára leplezetlenül mondta meg az igazságot és a közeledő veszélyt s bizonyára kérte a felmentő had mielőbbi elküldését. Nem is az utolsó órákban, hanem még elég jókor tette ezt Zrínyi. Nádasdi Kristóf már augusztus 16-án, tahát midőn a király még ott sem volt, azt írja a győri táborból, hogy Zrínyi Györgyöt kérték meg, forduljon a királyhoz segítségért, mert habár Esztergomot, Váczot s Visegrádot is ostromolnák, ezzel még nem lehetne Szulejmánt Szigetvár alól elcsalni, minthogy annak elestére megesküdött. Zrínyi, mint látszik, csak 30 ezer embert kért felmentő seregként küldeni, a mely aránylag kis számot ott fenn nagy optimizmusnak tartották.

Egyébként, hogy mennyire ismerték Miksát alattvalói, mutatja az, hogy Nádasdi Kristóf még a tanácskozások előtt így nyilatkozott: „Csak az Isten az, ki Szigetet megsegélli, kit bizony hiszek, hogy meg is segélli.“

A király ez idő alatt nem tett egyebet, mint naponta reggel lóra ült s első sorban rendezte, és újra rendezte a tábort, mely Salm seregeinek egyesülése által megnövekedett s minthogy a táborban levő különféle nemzetiségek között bizonyos ellenszenves súrlódás kikerülhető nem volt, ezt iparkodott mindenkép kiegyenlíteni, a kedélyeket megnyugtatni, egyúttal úgy tüntetni fel a dolgot, hogy aggodalmainak okát a nemzetiségek disharmoniájában találja.

A tanácskozások egyébként naponta folytak, de még szeptember 1.0-én sem volt semmi határozat, hogy a felmentésre összegyűjtött had mit fog tenni. A haditanács és vele együtt a magyar előkelőségek ez alkalommal három különböző véleményen voltak. Az egyik rész tanácsolta, hogy Károly főherczeg és Svendi hadai egyesüljenek a főhadtesttel és közösen induljanak el Szigetnek segélyt vinni. E tanács azonban nagy nehézségekbe ütközött, mert ez esetben el kellett volna hagyni a Győr és Komárom közötti tábort, mely kényelmes és biztos s ahol a nagy hadnak élelmezéséről is könnyen lehet gondoskodni s ki volna téve a had annak, hogy biztos hadállása elvész s élelmezni s a hadiszereket szállítani nem lehet. Szulejmán ugyanis — mondották — táborhelye körül az egész vidéket elpusztította, ott tehát élelmet kapni nem lehet; de főkép azért nem tartották e tervet elfogadhatónak, mert ha Szigetnek így segedelmet nyújtanak, kiteszik magukat a veszélynek, hogy Szulejmánnal kell megküzdeniök. A második vélemény volt: Esztergom megostromlása, a minek nehézségeit már fennebb előadtuk; itt attól féltek, hogy Szulejmán jönne oda felmentésre. A harmadik vélemény talált legtöbb elismerésre, a mely szerint az ellenség felé olykép kellene nyomulni, hogy azt kétfelé oszsza s így Budát és Esztergomot együttesen kellene megostromolni, — de ennek is megvolt a nehézsége, mert mindkét itt említett várat elégséges és jól fegyverzett török őrség védelmezte.

Mennyire meg voltak győződve még a török táborban is, hogy Zrínyi Miksa királytól a győri táborból hiába vár segélyt, mutatja Selaniki török íróadata, aki szerint azt beszélték a török kémek, hogy a király megígérte, hogy Zirindskinek segítő sereget fog küldeni; a magyar és horvát főurak pedig egyetértőig szidják és átkozzák a német bégeket, hogy ilyen páratlan hőst elveszni hagynak s ilyenformán emiatt a szakadás immár bizonyos.

Szulejmán tehát épen nem félt attól, hogy felmentő sereg fog érkezni Zrínyi segélyére.

Miként tudjuk, Szigetvár az alatt, mig a táborban tanácskoztak, de megállapodásra jutni nem tudtak, már elesett s a török hatalmába került; s midőn ezt a táborban is megtudták, nem volt többé ok erről tanácskozni.

Nekünk sem kell tehát a felmentő, de semmit sem tevő had további dolgaival foglalkoznunk; csupán azt jegyezzük meg, hogy már októberben hire futott Szulejmán jövetelének s arról, hogy ez Szigetvár bevétele után a főhadat akarja megtámadni. Nagy volt a rémület a király tanácsosai közt. Miksa az összes künn álló hadakat a győri táborba parancsolta, még a távol Muraközből is ide kellett volna a hadnak jönnie, a haditanács pedig a királylyal közösen megállapította, hogy a király a Duna szigetére vagy esetleg Óvárra fog visz- szavonulni. A király, ki szóval és írásban felmentést hirdetett s az ellenséggel még csak találkozni sem akar, ámbár a katonai tanácskozások alatt a tanácsosok és vezérek előtt úgy nyilatkozott, hogy velők akar élni és halni; még csak egy puskalövést, de még egy oldalmozdulatot sem mert megkocz- káztatni Zrínyi és Szigetvár megtartására. Október végén az élő, de győzni nem tudó császár-király Bécsbe, a holtan is győzedelmeskedő szultán pedig Kon- stantinápolyba tért megpihenni.

Még a bécsiek is igen megütköztek azon s a lakosság igen keserűen fakadt ki Miksa ellen, mint azt a velenczei követ jelentéséből tudjuk.

Wolf Geromas latin költő „In Germaniae stuporem“ czimü költeményében e hangulatnak ád kifejezést, midőn azt mondja:

„Sigethum poriit, non Julia castra supersunt,

Extremum metuit moesta Wienna diem Pannonias non esse vides tua moenia ? Thureus His ruptis in te marté furente ruet.*

(Büszke Sziget most romhalom és Gyula porba leomlott. Már az utolsó bús napjától félt maga Bécs is, Pannóniának fegyvere többé védeni nem bir,

És a török hatalom akadálytalan ellened indul.)

A megbotránkozás oly általános volt s a szemrehányások annyi felől s oly zajosan tódultak, hogy Miksa a következő évben emlékiratban volt kénytelen védekezni. A szavak védik is Miksát, sőt tévútra is vezetik a történetírást, de tettei s az akkori közvélemény rámutatnak ama igazságra, hogy a félénk király, hogy önvédelmét elfogadhatóvá tegye, az idegen katonák köpenye alá bujt.