Nemeth Bela - Siget Population

Siget Population

Szigetvár lakossága.

Nincs talán e világon helység, melynek lakossága tarkább változatokon ment volna keresztül, mint Szigetváré.

Tudjuk, hogy középkori városaink az iparos népség gyülekező helyei voltak; Szigetváron is a monostor köré telepedett le először a lakosság és tették e helyet várossá, melyben a kézműipar ki is fejlődött, sőt felvirágzott és virágzását Zrínyi idejéig megtartotta; mutatja ezt ama körülmény, hogy Horváth Márk halálával az ő hagyatékából püspökök, sőt még főherczegek is igyekeznek egyes ipari tárgyakat megszerezni. Zrínyi leveleiben olvassuk, hogy ő ipartárgyait Szigetvárott szerezteti be; Horváth Márk életéből tudjuk, hogy a pécsi törökök diszöltönyeiket és sisakjaikat az ő szívességéből szerezték be; mindez igazolja azt, hogy a kézműipar Szigetvár virágzása korában magas fokra fejlődött.

De mily sajátságos utakon vezeti a sors e szorgalmas lakosságot. Alig telepszik meg, egy század lefolyása alatt a Szigeti, vagy Anthimi család adófizetőivé válnak és sorsuk csak akkor enyhül, midőn János király szabadalmakkal ruházza fel őket. Kilátásuk nyílt ezzel arra, hogy a szabad-városok sorába emelkednek; de csakhamar elfonnyasztja reményeiket a török hatalom terjeszkedése, melynek ellensúlyozására Szigetvár katonai központtá válik.

Súrlódások merülnek fel a katonaság s népség között; hadi munkák végzésére kényszerítik a lakosságot, elvonják az ipartól; a zavar egyre nő, az államhatalom is kénytelen dolgaikba avatkozni s ekkor nyernek Tahy idejében ismét bizonyos erősen korlátolt szabadalmakat, a melyek azonban az ipar további felvirágzását és vele a jólét fejlődését még sem biztosították, sőt a haditeendők, a vár átalakítása, újraépítése s folytonos javítása közben az ujonan nyert szabadalmak is füstté válnak, az ipar csak úgy suttyomban virágzik, a lakosság, azt lehet mondani, vár-jobbágygyá törpül le, a hajdani várjobbágyok jövedelmei nélkül; mert ha a lakosságot is nem ugyanama eszmék lelkesítenék, mint a vár parancsnokát s őrségét, úgy e lakosságot életrendük s tevékenységük után az őrség rabszolgáinak kellene minősítenünk.

A lakosságot tehát a viszonyok teljesen eltérítik eredeti rendeltetésétől;

2 8 8 szioetvAr lakossáqa.

ámde még így sem maradhatnak nyugodtan, mint egyéb város lakosai; a várerődítési fentartás és védelem legterhesebb munkálatai és a hadi élet követelte áldozatok lettek keserves osztályrészükké.

Ama különféle intézkedések között, melyek a vár védelmére szolgáltak, találjuk a város lakosságának csökkentését is. Szigetváron, mint védett helyen, az utóbbi időben, különösen 1543 óta, sokan kerestek menedéket, a gazdagabb nemesség ott házakat szerzett, mint például az Istvánfiak; Pécsről is igen sokan költözködtek át, mint azt Koller kimutatja, úgy, hogy a szűk határok közé szorított város nemcsak túlnépesült, de egyúttal akadályul szolgált a hadműveletek foganatosítására, a nagyobb számban szükségelt katonaság elhelyezésére.

Ennélfogva Ferdinánd király elrendelte a városnak részbeni kiürítését, mégis úgy, hogy miután a város lakosai némi előnyben részesültek, a távozni kényszerült lakosság ne fosztassék meg az addig élvezett előnyöktől, hanem tovább is minden jogaiban s szabadalmaiban részesüljön.

Az így kiköltöztetett lakosság a szigetvári uradalom legközelebbi birtokára telepíttetett le, hogy őket számon lehessen tartani.

E királyi rendeletről ugyan nem maradt fenn okirat, mégis tudjuk azt Paizsgyártó Benedek, Szigetvár bírójának 1564. február 26-ik előtt a kamarához intézett leveléből és kérelméből, melyben kinyilvánítja, hogy miután Ő felsége nem óhajtja azt, hogy ő is elköltözködjék, hanem hogy ott maradva teljesítse bírói kötelességét, ő pedig a város ügyeivel folyton el lévén foglalva, családja fentartásáról nem gondoskodhatik — így segélyért könyörög a királyhoz. Ferdinánd e kérelemre a kamara által bizonyára utalványozott is pénzt, mert már előzetesen is olvassuk, hogy Paizsgyártó Benedek 1552. márczius 12-én folyamodott a pozsonyi kamarához, hogy a királytól segélyképen nyert 60 frtot neki fizessék ki, mi ez időben tetemes pénzösszeget képezett.

A kiköltöztetési eljárás szükségessé tette a Szigetvárott lakó családok összeírását. Ez összeírás az 1556. évi ostromot illetőleg ma is kezeinkben van, egy 1564-ből kelt levél mellékleteképen.

E szerint az ostrom idejében ott laktak a következők:

Paizsgyártó (Paijishathó) Benedek biró,

Szabó János,

Petrus literátus.

Biró János,

Ez Tinódy Péter volt.

Borsos György,

Szőke Mátyás,

Marton György,

Nagy Ferencz,

Damokos Lőrincz,

Csányi Tamás,

Kalamár Urbán,

Fodor István,

Nagy Bernád,

Nagy Gergely,

Nagy Imre,

Bede Imre,

Kecskés Ferencz,

Kovács Barabás,

Csere Mátyás,

Bakó István,

Fiynta András,

Végh Dénes,

Borsodij Gál,

Forró Gergely,

Barbé István,

Bóbis Mihály,

Barbé Péter,

Regsze István,

Szőke Gergely,

Barbély Pál,

Simon István,

Csijete Pál,

Vak Benedek,

Thomas literátus,

■ Bereta Balázs,

Domokos János,

Bere Barabás,

Szabó János,

Nagy Dömötör,

Vámos Imre,

Böjthe Mihály,

Borsos Gergely,

Mészáros Pál,

Kovács Pál,

Szolga Jakab,

Matzkos Dénes,

Kis Lőrincz,

Paijizsjártó Péter,

Szabó Simon,

Szabó Simon,

Csiszár János,

Szabó Máté,

Kasza Gergely,

Szabó István,

Lakatjártó Péter,

Benke György,

Bakk Máté,

Tóth Sebestyén,

Domokos György,

Baranyai Ágoston,

Szabó Bálint,

Dely Mátyás,

Szabó Péter,

Medhuszi András,

Megyes Mihály,

Szabó Mihály,

Szentegyedy Benedek,

Varga Tamás,

Fizy Mihály,

Tóth Balázs,

Geresgaly Péter,

Erdődy Mátyás,

Monoszlay Benedek,

Selley Kelemen,

Mózes (Mosses) Urbán,

All Mihály,

Csebeji László.

Varga Kelemen,

Csebe a mai Csebény közsí

Deres Benedek,

nyában, nem messze Ibafától.

Csire János,

Kőhidi Ferencz.

Kovács Ferencz,

Kőhíd falu Baranyában a m

Pajizsjártó Mihály,

Lőrincz helyén, amely utóbbi

Csere István,

régi temető mellett feküdt.

Kis Péter,

Lőrincz Mihály.

Szigetvártot tehát 80 család maradt, ellenben 48-at kiköltöztettek. E családfők nevei:

Szekeres András, Vajda Pál, Szőllősy Tamás, Tóth Miklós, Rács István, Dáró Balázs,

Hamvas Tamás, Mónusz Bálint, Kádas Lukács, Tóti Ferencz, Szokoly Benedek, Oláh Miklós,

19

Szabó Imre,

Szakái György,

Nemes Mihály,

Bogyek Illés,

Bogdásai eredetű.

Borbély László,

Kalamár Benedek,

Gaál Péter,

Hernát János,

Bakos Benedek,

Varga Fülöp,

Soldy Máté,

Boros Balázs,

Csiszár György,

Fáczány Péter,

Édesfalvay Miklós,

Szabó Balázs,

Veres Lőrincz,

Nagy Pál,

Bibó János,

Lőrincz Kristóf,

Fekete István,

Búza János,

Bikesdi Péter,

Horváth Péter,

Böyte Péter,

Szaláthai (Zalátai) Péter,

Böyte Tamás,

Mészely Ágoston,

Csikó Ferencz,

Gelyén Tamás,

Dorongos Tamás.

Medgyes Gergely,

Van a Nemzeti Muze

Payisjártó Mártó,

gyűjteményében n lai<

Payisjártó Mihály,

összeírása 1550-ből, nur

Vincze Mihály,

adózás alá eső ingóságaik i

Szabó János,

Minthogy a vár körüli munkálatok évről-évre terhesebbé váltak s a népséget a kenyérkeresettől mindig jobban elvonták, a király, mint láttuk, később nemcsak a város birájának, hanem az egész lakosságnak évről-évre nyújtott segélyt; csakhogy e fizetést nem rendszeresítette, nehogy a viszonyok esetleges változtával magát valami fölösleges fizetésre kötelezze. A segély czimén nyert összeg mikénti felosztásába a kormány nem avatkozott bele, rendszerint az egész összeg a város birájának kezébe került, ki azután, mint az iratokból kivehető, a pénzt nem házanként, hanem családonként osztotta fel, vagyis akkori kifejezéssel úgy, ahogy „külön füstön voltak“. Ez a kifejezés egyúttal magyarázza a „füstpénz“ nevű adó természetét.

Azért is kellett ily eljárást alkalmazni, mert a lakosság nagyobb volt a házak számánál s mint az összeírásból látható, a lakosság nagy része zsellérkép lakott; egy házban két-három zsellér is volt. Mint mindig és mindenütt, úgy Szigetvárott is a lakosság egy része folytonosan változott; akiknek a vármunka nehéz volt, elhagyták a várost; kiknek az tetszett, oda telepedtek. Érdekes jellemvonásként megemlíteni, hogy 1 ofi-t-ben, midőn az évi segélyezés végett a király a lakosok jegyzékét bekivánta, a régebben ottlakók kinyilváníták, hogy „valamit ad Ő Felsége nekik, egyaránt akarnak osztozni azokkal, kik azután jöttek be ide.“

Minél inkább közeledett az 1566-iki ostrom ideje, annál súlyosabb lett a lakosság helyzete; Zrínyi előkészületei az ostromra nagy részt hajléktalanná tették a lakosságot; az újvárosi lakhelyeket már előre el kellett hagyniok, a tetőzetet leszedve, a házakba vitték, hogy azokat könnyebb legyen felgyújtani, gyümölcsfáikat kivágták, nehogy az ellenségnek támasztékul szolgáljanak; de leszedték az Óváros házainak tetőit is. Nemcsak gyarapodni nem lehetett a lakosságnak, de a tulajdonjog is szünetelt, a vagyonhoz való jog megszűnt s kik egykor azzal kecsegtették magukat, hogy szabad polgárokká válnak, azoknak, megfosztva a tűzhelytől, nomád módra kelle tengődniök, a nomád élet szabadsága nélkül. És e lakosság bámulatosan kitartó volt és teljesen összeforrt a várőrséggel; együtt dolgoztak velük a falak helyreállításán s minden vármunkában, leszámítva talán a kirohanásokat; szóval: ép úgy védte a várat, mint maga a várőrség, noha már a vár megvétele előtt mindenét elvesztette.

Szigetvár eleste után a török nem bánt oly kegyetlenül a lakossággal, mint a várőrséggel és nem fosztotta meg őket se életüktől, se szabadságuktól ; de azért sorsuk mégis sanyarú maradt. Amint ugyanis a török a várost rendezni kezdte, az összes lakosoknak a városból el kelle távozniok.

Más városoknál az volt a török eljárása, hogy a lakókat kiűzte ugyan a városból, de megengedte nekik valahol a város falain kívül való letelepedést, míg a városba török iparosok, kézművesek s kereskedők telepedtek ama helyekre, melyet a katonaság elhagyott. Szigetvárnál nem ment ily messze engedékenységük. A lakosok, kik Zrínyi idejében sok hasznos szolgálatot tettek a vár kijavítása körül s más egyebekkel, nagyon gyanúsakká lettek a török előtt. Azért az összes lakosságnak véglegesen el kellett menni Szigetvárról, sőt még a török által elfoglalt részekben sem maradhattak. Szigetvár lakosaival az ostrom után először 1568 szeptember 7-én találkozunk, midőn a király elrendeli, hogy azon 400 ökörbőr értékét, melyet az ostrom idejében a vár védelmére használtak s melyet a szigetvári lakosság magával vitt, Szilveszter özvegyének a kamarai pénztárból térítsék meg. A lakosság Szigetvárról elüzetvén, egyenest Miksa királyhoz ment, jelölne ki nekik helyet a letelepedésre. A király a Magyar-Óvárhoz, illetőleg a weispriach-fraknói uradalomhoz tartozó Szent-András, Szent-Qábor és Boldogasszony nevű falvakban levő birtokain jelölt ki részükre helyet, hova — úgylátszik — le is telepedtek, mert nemsokára reá folyamodtak hozzá, adna ki ezekre nézve ado- mánylevefet és erősítené meg őket nemesi szabadalmaikban. Miksa a folyamodványt, mint szokás volt, leküldte a pozsonyi kamarához vélemény végett, vájjon adományozhatja-e a kérdéses birtokokat. A kamara azt felelte, hogy Szent-András s Boldogasszonyfa az óvári urodalomhoz tartoznak s a király tulajdonai; Szent-Gábornak azonban egy része Münchhofhoz tartozik, ahol a király lovashada szokta gyakorlatait tartani, tehát a királyi kegytől függ, vajon ezt oda akarná-e nekik adni. Emellett Újlaki János, a váczi püspök, ki a hibát ott is megtalálta, hol nem volt, felfedezte az egybevetett regestrumokból azt, hogy a folyamodók közé két oly ember is becsempészte magát, kik Szigetvárát soha nem látták; ezek egyike volt Renander Nathaniel. Mivel azonban Szent-Andrásra és Boldogasszonfalvára nézve a szigetiek már bírtak adományleveleket, csak arra figyelmeztetik a királyt, ha Szent-Gáborra nézve adományt ad nekik, hogy az előbbi adományban a czensusra s más

adózásra nézve nyolcz évi, a kilenczedre nézve négy évi adómentességet nyertek. Ez 1567 deczember 27-én történt. Később az ausztriai kamara az elmenekült szigetváriak részére Mosonmegyében Pallen-pusztát jelölte ki, de miután ezt Lipcsei Orbán s László birtokolták, Miksa 1568 május 19-én újra utasította a pozsonyi kamarát, hogy ezeket utasítsa ki Pallenból vagy birtokuknak okiratos igazolására hívja fel. A szigetiek e helyet sem nyerhették el és figyelmeztették a királyt, hogy a soproniak a barátoktól egy Szent-Farkas nevű földet bírnak, mely mindig a szerencsétlen országlakosok letelepítésére szolgált; erre a király utasítá a pozsonyi kamarát: vizsgálná meg, jogos-e a soproniak tulajdona s ha e föld a szigetváriaknak kevés lenne, gondoskodjék, hogy azok máshol letelepülhessenek. Sürgeti egyúttal a király ez ügy mielőbbi elintézését. Az okiratoknak itt nyomuk vész, nem tudjuk, hol keressük s Moson- megyének melyik elnémetesedett zugában fognánk Szigetvár egykori lakóinak késő unokáit megtalálni. Csak az bizonyos, hogy Zrínyi idejéből egy lakosa sincs Szigetvárnak.