Nemeth Bela - Retrospective on Siget

Visszapillantás Szigetvár elestére.

Az erős vár a nagy tó közepén, melyről mindenki azt hitte, hogy bevehetetlen, végre mégis elesett; védői majdnem kivétel nélkül a hazafiság vértanúhalálát szenvedték.

Meg kell állnunk e szomorú jelenet előtt s kutatnunk, váljon mi lehetett ennek tulajdonképeni oka ? Hisz más példák is vannak előttünk, midőn a megostromolt vár fenn tudta magát tartani, így 1552-ben Eger, hol a viszonyok tán még kedvezőtlenebbek voltak.

Meggyőződésünk szerint Szigetvár elestét első sorban a várhoz vezetett töltések, illetve azok végén a várfalak közvetlen közelében emelt hegyek okozták. A várvívás e módja egészen uj volt, csak akkor találták ki; előzőleg csak épen ez időben Málta ostrománál tett a török vele kísérletet, Szigetvárnál pedig a legnagyobb sikerrel alkalmazta. Az ekép szerkesztett töltésnek előnye abban állott, hogy az ostromló had nemcsak magasabb helyzetben volt, mint a védő had a várban, de a töltés mögött saját védelmére biztos menedéket talált, mig a védőhadat a várban semmi sem oltalmazta. Az egykorú levélíró azt mondja, hogy mig a török erősen lövi a várat, addig belülről nem lőnek, csak koronkint egyet-egyet, s ha lőnek is, éjjel lőhetnek. A védő népség oly helyzetbe jutott a várban, hogy sátrából ki nem mozdulhatott, mert ha abból kijött, a töltések kúpja mögött ólálkodó ellenség azonnal lelőtte. A védelem tehát lehetetlenné vált, az ostrom azonban folyton előre haladt, a vár eleste természetszerű következmény volt. Rendszerint a hadászat terén való uj találmány, valami újabb módszer dönti el a harcz sorsát. A törököt bizonynyal még sokáig nem verik ki az országból, ha a mély gondolkodású Montecuccoli fel nem találja a puska-falanksz rendszert, melyet mások még tökéletesítvén, a török rövid kardjával nem bírta magát ez ellen védeni s egyik csatát a másik után vesztette el, mindig ugyanegy módon. Az 1867-ki königgrätzi csata sorsa az uj rendszerű hátul töltő fegyveren dőlt el. Az ellenfél az uj találmány s a hozzá alkalmazott uj hadakozási módszer ellen nem volt képes magát védeni. A harcz folyamata nem enged időt az ellenvédelemről való gondoskodásra. Ép igy volt Zrínyi a töltések kúpjaival szemben. Az ügyes, a

Zrínyi Miklós hősi halála Szigetvárnál 1566. szeptember 8-án.

() királyi apostoli felségének V. Ferilinándnak ajánlotta Tomala Ferdinand.

bátor hadvezér az uj eszmével szemben csak tétlenül állhatott, az ellenség pedig munkájában folyton előre haladt, mig végre czélt is ért.

De ha lett is volna Zrínyinek valami eszméje — s nem kételkedhetünk, hogy volt is, melylyel magát a török uj ostrommódszere ellen védelmezhette volna, ez esetben is hiányzott ahhoz neki a szükséges erő. — A védő had, mint tudjuk, csak 2200 emberből állott, az ostromló had százezer katonával és ugyanannyi más néppel rendelkezett, kik a harczonkivüli munkát teljesítették. E szám-arány felette egyenlőtlen. A védőhadnak igen nagy volt megvédendő területe; maga a város 18 holdnyi területen feküdt; magának a várnak kerülete pedig 500 öl volt; ehez jön még az újváros nem megvédendő területe. Zrínyi mindezekhez 3000 embert elegendőnek vélt, de csak amaz erkölcsi nyomás súlya alatt, melyet a mindenkép takarékoskodó újabb rendszer reá gyakorolt, melyet az időben bizonyos Belezev Geberhard hadi tanácsos gondolt ki; e kevés hadismerettel biró egyén ajánlatára már előző évben behozták a takarékoskodó rendszert, Szigetvár hadi létszámát is 200 lovassal megkevesbítették és az ostromra is Zrínyi nem kapta meg egészen az általa bekivánt hadi létszámot, hanem 800 emberrel kevesebbet, tehát a védelmet sem birta aként rendezni, mint azt hadi tapasztalataihoz képest óhajtotta volna.

Természetes, hogy a védőknek létszáma csak akkor állhatta meg a sarat, ha a katona hetekig tartó harczokban nappal és éjjel minden pihenés nélkül lett volna képes a harczot kitartani s a harczok folyamata alatt senki nem halt volna meg, vagy, ha az elesetteket mindig uj erővel lehetett volna pótolni.

Szigetvár ostromában a töröknek főelőnyét annak óriási tömege képezte. Mindig újabb s pihent katonákat tudott állítani a kifárasztott és kimerített védő csoport ellen, mely már kicsinységénél fogva sem tudott nagyobb akcziót kifejteni. Az akkori várostromok legnagyobbika mindenesetre Bécs ostroma volt 1529-ben. Bécset azonban egy nem sokkal nagyobb területen maga Salm 16 ezer emberrel védelmezte, de ezeken kívül is egy nagyobb had állott még rendelkezésre. Egy vár ostrománál és védelménél a hadi ténykedés a tulajdonképi vár vívása mellett mindig a rohamokból áll, melyet az ostromló intéz és a kirohanásokból, melyeket a védő had szervez. Mindkettőnél csak akkor lehet sikeres a működés, ha az ostromló had legnagyobb része a csata tűzében áll. Ámde Szigetvárnál az ostromló had túlsúlyban volt s a csatatűzben nem álló török sereg csaknem több kárt tett a védőkben fegyver és ágyú-tűzzel, mint maguk az ostromlók. A rohanó ostromlókat az ágyútűz védi; a kirohanók visszavonulásakor, mely nem történhetik váratlanul, mint a kitörés, az ellenség tüzelése ellen nincs semmi oltalom.

Ebből magyarázható meg, hogy Zrínyi, habár tudta, hogy a kirohanások mily hasznot nyújtanak az ostromlók részére s hogy előde Horváth Márk azt mennyire kizsákmányolta, mégis többre, mint két nagyobb s pár kisebb kirohanásra az ostrom egyhavi tartama alatt nem mert s nem birt vállalkozni, mert hadainak kis létszáma miatt nagyon takarékoskodnia kellett az emberélettel s az ostromlók nagy tömege mellett a kirohanások igen koczkázatosak voltak.

Ennek ellenében a nagytömegű ostromló hadnak a rohamok még visszaverés esetén is sikert, vagyis az ostrom előhaladását biztosítván, ez magyarázza, hogy egy vár vívásánál sem alkalmazott a török annyi rohamot, mint épen Szigetvárnál. Eger ostrománál 1552-ben csak négy rohamot telt a török; pedig Egerben százezer török ellen csak 1935 ember védte a várat, mely azonban a Szigetvárnál védelemre szorult térnél tetemesen kisebb volt. Szigetvárnál azonban a török rohamok száma a tizenkettőt felülhaladja, sőt mint magának a várnak ostrománál láttuk, a rohamok nem naponkint, hanem óránként ismétlődtek, mindig uj s kipihent népséggel. Nem is lehetett tényleg mást várni, mint a mi csakugyan bekövetkezett.

Mindezekhez hozzá kell adnunk még más körülményeket, melyek a törököt a sikerhez közelebb vezették. Ilyen, hogy a tó vízét le bírták csapolni, a töltéseket el bírták készíteni, mely munkálat alatt tömérdek ember veszett el, de a török katonaság ezzel nem fogyott, mert ez ostromműveket a munkás nép teljesítette. Kedvezett az időjárás is a töröknek, mert a nagy szárazság kiszárította a tó fenekét, a déli szél elősegítette a bástyák és sátorok égését, a lőpor fellobbanása az összeütközés folyamán megzavarta a helyzetet, a korábban elesett hadnagyokat Zrínyi nem bírta pótolni.

El lehet mondani, hogy Szigetvár megvétele a XVI. század egyik legnagyobb fegyvertényéhez tartozik. De el lehet mondani azt is, hogy a harcz a két ellenfél között a legelkeseredettebben folyt; a hősiesség, a bátorság eszményi magaslatra emelkedett. Némely író állítása szerint török részről mintegy harminczezer ember esett el; de egybevevén a meglevő összes adatokat, az ellenfél mintegy huszanhatezer embert veszített el, ezek között hétezer vitéz janicsár, nyolczezer szpáhi. A védő nép pedig majdnem egytől-egyig elesett. Ezt csak némileg közelíti meg a magyarhoni egyik legnagyobb ostrom, az egri, hol 300 védő és 12 ezer támadó esett el.

A mi pedig a vitézséget illeti, ismeretes az, hogy Szulejmán janicsárjai kitűnő katonák voltak s Szigetvár ostromában nagy bátorságot s hősiességet tanúsítottak; de ezeket sokkal felül multa a várat védelmező csapat hősi elszántsága. A világtörténet alig tud felmutatni példát, mely Szigetvár hőseihez hasonló lenne. Jellemző erre nézve az, mit Musztafa Ali nevű török iró Zrínyiről mond : „Rudakba csomagolt aranyakat, piasztereket, több erszény akcsét és fillért s a hitetlen harczosok közül azt, ki a rumili sereg egy-egy emberét megsebesítette vagy megölte, határtalan dicséretekkel s bőséges kedvezésekkel halmozta el s az aranypénzes zacskót kinyitván, ama gonosznak bőven szórta az aranyat; aki a kapukhalkból vagy janicsárokból sebesített vagy ölt meg valakit, azt megdicsérte s egy-egy piaszter és akcse kedvezményre tartotta érdemesnek; ha az anatóliai seregből vagy ama vidékről való volt az elejtett, akkor vonakodott kedvezményt adni.“ A török iró tehát az anatóliai sereget becsülte legkevesebbre a török hadban; de úgy látszik, a magyar harczosok vitézségét ő maga is a török fölé állítja.

A török katonák vitézségén kívül a harcz egész dicsőssége a vezérlő Szokolit illeti, ki a várostrom szokásos eszközeit: a réslövést, a rohamot, a Szulejmán szultán.

(Az országos képtár me tszetgyűjt emeltjéből.)

tó lecsapolását, töltések vonását nemcsak nagy észszerűséggel tudta megcsinálni, de egyúttal előnyeit is kizsákmányolta. Láttuk, hogy Ali pasa 1556-ban ugyanez eszközöket használta és czélt még sem érhetett. Ali durva, erőszakos ember volt, de nem volt erélyes; hadi tevékenységében inkább a gépiesség, mint az erély nyilatkozik.

Míg Szokoli a török tábort úgy helyezte el, hogy az a várhoz egész közel, de mégis a lőtávolon kívül legyen, addig Ali nagyobb kényelmet óhajtott a táborozóknak biztosítani és a tábort az erdőkbe helyezte el, mint Csányi előadásából tudjuk. Erdő pedig az Almás balpartján csakis Medvésznél és messzebb délre volt. Ali tábora tehát nemcsak tetemesen távolabb állt, mint Szokolié, de az erdő árnya akadályozta egyúttal az erősebb megfigyelést. Maga e körülmény nagy befolyással volt az ostrom menetére. A vár lövetése alatt, minthogy akkor úgy sem lehetett volna rohamot csinálni, a katonákat a messzebb fekvő sátorokban pihenni hagyta. így történt, hogy Horváth Márk kirohanásai sikerültek, mert az erdőben sátorozók csak később vették észre a veszélyt, nehezebben bírtak csoportosulni s kibontakozni és távolabbról is kellett jönniök, igy a kívánt segély sokkal később érkezett. Ali még az első kirohanás sikerén sem okult, hogy legalább vigyázó csapatokat állított volna fel, mert oly nézetben volt, hogy a főkapun való kijövetelt a templom elé épített sánczról való ágyúzás megakadályozza, mig Horváth Márk emberei más úton jöttek ki a várból, kijátszva ezzel Ali eszejárását. Ennek ellenében Szokoli a tüzérek működése alatt oly nagy sereget tartott készenlétben, hogy a kirohanás csak merész vállalatnak volt tekinthető, mit Zrínyi maga nem is kívánt foganatosítani.

A kirohanás utáni visszavonulás Horváth Márknak mindig sikerült. Nem olvassuk sehol, hogy az neki veszteséggel járt volna, mert a kirohanások harczaiban megcsufított török elfelejtkezett a visszavonulók üldözéséről. Ellenben a Szokoli vezérlete alatt a harczba elegyedett népen kívül a török egy másik hada teljesen elkülönítve a viadal helyétől távolabb várta be a visszatérőket, mikor is a kirohanó had két tűz közé került. Innen van, hogy Zrínyinek egy visszavonulása sem sikerült; nem mintha Horváth Márk különb katona lett volna, mint Zrínyi, hanem mert Szokoli vezette ügyesebben az ostromot, mint Ali basa. Ali a rohamokat a teljes rés kitörése után gépileg szervezte; ellenben Szokoli, midőn a rés kicsiny volt, az ágyúzás hirtelen megszűntetésével, váratlan meglepetéssel és egymásután is alkalmazta azokat, mi a védőknek kettős munkát adott s a támadás gyors helyváltoztatása is nehézséget okozott. Ali futóárkokat csináltatott a hadaknak nemcsak védelmére, de tulajdonkép kényelmére; Szokoli pedig nem is gondolt ilyesmire, de annyira foglalkoztatta a város és vár védőit, hogy azok nem értek rá a felvonuló hadra lövöldözni. Ali a várhoz való töltést a legveszedelmesebb helyen alkalmazta, hol az a vár tüzének leginkább kitett helyen állt, legkevésbé lehetett védeni s legkönnyebben lehetett meggyujtani az ostromlottaknak; ellenben Szokoli töltéseihez legnehezebben fért Zrínyi s azok oldalvédelme Szokolinak nem okozott nagyobb nehézséget, mihez hozzájárul az is, hogy a Szokoli csinálta töltések földből

is voltak s így nem lehetett azokat meggyujtani, mint Alinak fából készült töltéseit.

Az általános helyzet is Ali részére kedvezőbb volt, mint Szokoli részére. Csányi előadásából tudjuk, hogy a Szigetvár körüli lakosság Ali hadait étellel, lovakkal, valamint munkásokkal a legbővebben ellátta, úgy hogy a török tábor az ostrom alatt semmi szükséget nem szenvedett; mig az 1566-ki ostrom idejében a török katonaság csak takarékos élelmezést nyert és a népséget a töltési munkálatokra erőszakkal kellett kényszeríteni. Ehhez járult még az is, hogy míg Zrínyi emberei s a vár népsége egyáltalán a legnagyobb egyetértésben voltak s csak a törökök elleni elkeseredésnek találjuk nyomait, addig Horváth Márk idejében az ostrom alatt a kevésszámú fegyverfogható ember mellett igen sok volt a várban az asszony népség „kinek urok — úgy mond Csányi — fiók, leányok, sok özvegyasszonyok, sok szüzek, leányok, kiknek keserves sirások, könyörgések engeszteljenek az atya ur istent az ő szent fiáért, hogy vegye el ti tülök az pogánynak kegyetlen fegyverét, a rabságnak szidalmát, kik azt is kiáltják, hogy király ü fölsége miatt adattatának ily rettenetes veszedelemre, ki elütt eljöhettek volna, de ü fölsége nem bocsátotta ki, ha úgy vagyon az úristen Ítéleti rajta és király is ü fölsége ismerheti, becsülheti, mivel tartozik azok megszabadulásokért, mint az ü felsége és fiai fejek szerencsére vetésével.“ Miből látható a várnépség békételen hangulata a Horváth Márk féle ostrom ideje alatt.

Tekintve, hogy Ali basa hadai a várőrséggel ép oly arányban álltak, mint Szokli hadai Zrínyi őrségével s hogy Alinak aránylag bőségesebb hadi szerei voltak és Csányi megjegyzése szerint a kémek több mint 200 tevét láttak Ali ostroma idejében az ostromban közreműködni, Alinak is mindenesetre el kellett volna érni czélját ép úgy, mint Szokolinak.

Szóval: Szigetvár 1566-ki ostrománál Szokoliban a legkitűnőbb hadvezérre ismerünk, ki feladatát minden tekintetben a legnagyobb észszerüséggel oldotta meg.

Nem volna érdektelen tudnunk azt, kik képezték Szigetvár őrségét az ostrom idejében s kik azok, kik hősi halált szenvedtek. A várőrség magyarokból és horvátokból állott, kik a legnagyobb egyetértésben éltek. A magyaroknak legnagyobb része baranyamegyei kisebb földbirtokosokból és úgynevezett egytelkes nemesekből állott, kik javaikat a török hódoltság idejében nagyrészt elvesztették. Számosán voltak ezenkívül somogymegyeiek és a később az ország minden részéből toborzott katonaság. A horvátok Zrínyi alattvalóiból kerültek ki.

A királyi könyvek igazolják azt, hogy Szigetvár őrségének jelesebbjei már az 1556-ki ostrom ideje körül a királytól különféle adományokat kaptak, miből egyúttal kitűnik, hogy az őrség Szigetváron állandó volt, mert a 10 évvel korábban szereplő harczosok a Szulejmán-féle ostrom küzdelmeiben is részt- vettek. Ugyan ez évben Pesthiney Péter és Kelkedy János deák hűtlensége folytán ezeknek Somogy megyében levő Némti és Horpács nevű birtokaikat Ormányi György és János kapják.

1550-ben Teremhegyi Bika András kapja Verestót, részleteket Ócsárd, Ipacsfalva, Poporfalva, Kizdér, Kossyán falvakból, mely utóbbiban egy várhely van, Peterd felét, Újfalut, Kápolnát, Fenéket, Keresztúri, Zalántát, Kis- Harsót, részleteket Nagyfaluból, Kandisfalvát, Aranyást, mely utóbbiak Hosszu- tóti (ma Husztót) György birtokai voltak.

1557- ben Szekcsőy Máté és Medvey Benedek kapják Thorday István és Máté deák magvaszakadtával Markfalvát és részleteket Viszlóból. Radován Jakab és Fekete Benedek kapják Henyei Miklós és István birtokaiból Kopácsot és Daróczot ezek hűtlensége folytán, mi azonban ismét visszament, úgy a magvaszakadt Diatlan Antal birtokát Bezedeket és a magvaszakadt Toniczai János birtokait, Pécsi-Szent-Mártont és Monyoróst. Ugyanabban az évben Horváth Vitus kapja Szerecseny János birtokaiból Kis-Bodát és Bélegyházát. Ugyanez évben Szőlősi Lőrincz és Zolath Máté kapnak Lóránt Péter hűtlensége folytán részleteket Nagyfaluban, Kis-Harsányban, Kisdéren, Kis-Babócsán, Körcsönyén, úgy egészben Görcsönyt, Egerszeget. Zádori János kapja a Szerecseny Jánosnak zálogba adott Endesfalvát.

1558- ban Radován Jakab szigeti vajda kapja Perecskét s az ott levő elhagyott monostort, úgy Szajkót, mely a pécsváradi apátságé volt.

1559- ben Eszpethei Balázs és Radován Jakab szigetvári harczosok Hederfy György magvaszakadtával kapják Baranyában Alsó-Majsát és Balacz községeket. — Horváth Mihály de Herukovcz, mint szigeti vitéz kapja Mezei Mihály és Péter, úgy Osteczi Horváth magvaszakadtával Mezes (Meszes), Zekedi (Szőkéd), Pereche, Wydotch, Neukes nevű helyeket Baranya és Kőrös megyében. Ugyanez évben Fekete Mihály és Szabó Ágoston szigetvári vitézek Pethue János magvaszakadtával kapják Vertegét (ma Vertike), Bala és Kassát községeket. — Ugyanekkor Szekcsői Máté és Izsák Mihály kapják Eozi (Őszi) László hűtlenségbe esettnek baranya- és tolnamegyei birtokait. Szekcsőy Máté és Medvei Benedek a hűtlenségbe esett Keserű István birtokait kapják: Markfalvát, Fel- szekcsőt Baranyában és Kis-Lőrinczet; úgy Máté deák magvaszakadtával Ujtót Baranyában. Móricz András megerősíttetik Marócsa és Gyuricza nevű birtokokban. Dechkovich Gáspár kapja Porkoláb Márton és Bodagy Antal magvaszakadtával ennek birtokait Zalátán és Kápolnán. — Zermeg János, Perneszi András, István és Pál kapják Radakovecz, Ebses birtokokat Kőrös megyében, Petne, Vertege (ma Sósvertike), Szigetke, Sári, Csokma, Kássád, úgy Sibolt, Raszthok, Báda (Rád ?), Odmega, Zeönyogotz, Becse, Kis-Bala falukat Baranya megyében, melyek Pethne Jánoséi voltak, kiről Szabó Ágostonra és Jánosra szálltak át. Az okiratból kitűnik, hogy Perneszi Pál ekkor Somogy megyében az alis- páni tisztet viselte, mig testvérei hihetőleg szintén a szigetvári őrséghez tartoztak.

1560- ban Permeszi Farkas kapja Pelsem, Mikló, Kovánfalva nevű községeket Somogybán és Baranyában.

Van egy okiratunk 1564-ből, mely Zrínyi hadának egy részét feljegyezte. E szerint a lovasság főnökei Terzácsky István comes, Alapy István, Scháf- tenberger Fridrik, Prág Kristóf, Patasits Péter, Zeöld István, Peszély László (Pöszér puszta Baranyában), Kürtösy János, Budacsics János, Vokicsevics Márton, Szalay Péter, Drágácz Farkas, Dely Vidák, (a költő által megénekelt Dely Vid. A Dely család még 1618-ban is a Zrínyiek szolgálatában van, egyik ekkor élő tagja: Dely János.) Kalausz Márton, Horváth György, Hu- szárcsy Mátyás, Lóránt Gábor, Dobraveczky Miklós, Biletits Gáspár.

A fegyveres lovasság főnökei: Novák János kapitány, Margetics Mátyás, Garay András, Garay Pál, Strugovics Gáspár, Pavancsics Mátyás, Garay Péter, Horváth Gáspár, Orosztonyi Berta, Olasz Ferencz, Lantos István, Lantos Lőrincz, Vladics Mihály, Pólyák András, Beloszthinay Máté, Hettzery Tamás, Jelisics Bernát, Pribék Benedek, Novák János, Bradacsics György, Vihovcsics Péter, Pécsy György, Odmora Márk, Verbovszky Péter, Horváth Mátyás, Horváth András, Valkay Dömötör, Monoszlay György, Horváth Márton, Zrimács Mátyás, Bulyák Mihály, Szentiványi Mátyás, Horváth Miklós, Detkovics Mátyás, Szturovápolya Lukács, Szerhovszky Gergely, Bornemisza Ferencz, Surnicza István, Nevorics Miklós, Varasdy Mihály, Horváth István, Szekula Miklós, Szabó György, Zwicsics Mátyás, Somody Péter, Bribék Gergely, Gerdá- kovics Lukicza.

Bornemisza Antal vajda keze alatt voltak: Kalaznay Péter, Szabó Józsa, Kovács Dömötör, Horváth Imre, Barbély Gergely, Szabó Tamás, Nassa György, Barbély Pál, Balog János, Kis Lukács tizedes, Szabó János, Garagóczy János, Bökes András, Pribék Balázs, Odary Máté, Faddy János, Nánay Gergely, Király Dömötör, Gyálos Imre, Kis Jakab tizedes, Kozma Ambrus, Masay Benedek, Bosoli Márton, Mikes Miklós, Hagymásy János, Hetesy János, Pap András, Fecskovics István, Széles Jakab kürtös, Rahócsay Balázs tizedes, Zlathany Imre, Garay Miklós, Kancsalik Balázs, Keresztény Benedek, Posgay János, Militics Márton, Horváth Miklós, Verezey Márton, Polyanacz Pál, Kalaznay János tizedes, Kecskeméty Imre, Attyady Mihály, Somogyi Mihály, Zentay Balázs, Daru Ambrus, Otarczy Miklós, Szabó Imre kürtös, Fistes Lukács, Vágó Benedek.

Könczöl Mihály vajdasága alatt: Teleta Lőrincz zászlótartó, Szecsődy György, Pribék Pál, Balog Jancsi, Zkrapics Lőrincz, Pozsgay Márk, Pribék Vinkó, Veloperecz Ferencz, Porecsnay Miklós, Katona Máté tizedes, Galy György, Szabó György, Verőczey Antal, Tóth Gergely, Szabó Ambrus, Kra- nicsanacs György, Zvarlics György, Pogorácsy György, Szabó Barabás, Balog Barabás tizedes, Katona Gergely, Tóth Imre zászlótartó, Rózsa Péter, Garay Miklós, Sarap Miklós, Tóth István, Balog Jancsi, Tóth Gáspár, Balogh Máté, Siró György tizedes, ifjú Benedek, Berzenczey Barabás, Nyereggyártó János, Attyazy Imre, Góry Mátyás, Szabó János és Miklós, Saranpo Sarampos Gergely, Sóry Mihály, Kaszap Péter tizedes, Vékény Bálint, Pribék Máté, Szőllős György, Szentkirályi Péter, Fekete Mátyás, Guzics Ambrus, Sapócs Mátyás, Jófendó Ferencz, Temesváry Antal.

Ama, mintegy 40 személyen kívül, kiket a történet folyamán, mint szereplő egyéneket megemlítettünk s kik részben a fenti lajstromban is bent vannak, elszórva még mások neveit is megtalálhatni. így ifjú Dóczi Ferencz fogságba kerülvén, Oláh érsek kértére Veráncsics Antal váltotta ki 1567-ben, midőn mint követ Konstantinápolyba ment. 1582-ben márczius 7-én a magyar kamara a Szigetvárott elesett Berky Máté özvegye részére 60 irtot utalványozott.

Nem áll egyébként az, hogy a vár bevétele alkalmával a török az összes népséget leölette volna ama három kivételével, kiket Berzenczére, Csáktornyára és a győri táborba küldött. A magyar kamara költségvetésében több szigeti hősnek neve fordul elő, kik a kamarától segélyt kértek és kaptak. A kegyes parancsok (benigna mandata) között olvassuk, hogy a király 1567. márczius 13-án utasítást ád, hogy a Zrínyi szolgálatában levő élő, elfogott és megölt katonák helyett ezek örökösei részére hátralékos zsoldjukat kifizessék. — Ugyanez évben Zrínyi Miklós katonái folyamodtak a királyhoz, hogy miután ez az ő birtokaikból 571 frt értéket kölcsönvett, e követelésük a Zrínyi-féle birtokokból nyerjen kielégítést, mit a király el is rendelt. Így példakép felhozzuk, hogy 1572. márczius 3-án a kamara azon 300 írtból, melyet a szegények segélyezésére jegyeztek elő, 25—25 dénár segélyt nyújtott három szigetvári katonának, Verancsics püspök és báró Fele á Vherling utalványozására. E három katona Forró Balázs, Ormándi János és Zimányi Pál voltak. Érdekesnek találjuk feljegyezni, hogy e három hős a kamarához adott kérvényében elmondja, hogy midőn a jól megerősített Szigetvárat a török ellenség bevette, a keresztény hadak egy részét megölték, a másik részét fogságba ejtették. így történt, hogy őket is ezen harczban elfogták és néhány éven át mindennemű kínzásoknak és kegyetlenségnek vetették alá a keresztény vallás nevéért; végre 1571-ben keresztény katonák által az ellenség körmeiből megmenekedvén, visszanyerték szabadságukat; s most semmi élelmük nem lévén, folyamodnak segélyért. Bizonyosra vehető, hogy a kamarai iratok között még több ily segélykérés található.

Pethő Gergely krónikájában a Szigetvár védelmében elesettek között említi: Imprics Tamást, Papratovics Farkast, Pathacsics Pétert, Kobák Miklóst, Istvánfi Pált, Csáki Györgyöt, Bajoni Imrét, Bika Andrást, Kecskés Györgyöt mint „nevezetes és válogatott vitézek“-et. Ugyancsak mint ilyeneket élve fogta el a török ez alkalommal: Alapi Gáspárt, Orsics Istvánt, Gerécsi Bertát, Tiski Menyhártot, Csernkos Ferenczet, Markaff Jánost. .

Látható tehát, hogy a török a belsővár elfoglalása alkalmával lehetőleg azon iparkodott, hogy a várőrséget elevenen kerítse kézre, mi nagy részben sikerült is.

1578. Wittenbergben Nivemontius Albinus Péter ily czimű munkája jelent meg: „De Sigetho Hungáriáé propugnaculo a turca a. c. 1566. obsesso et expugnato opusculum.“ A mű czélja Zrínyi Miklóst a halhatatlanok közé emelni. E mű Siklósi Miklóstól Zrínyit dicsőítő verset foglal magában latinul, melyet szerzője így írt alá: Sicklossy Miklós a dunamelletti marosi egyház lelkésze, mely helyen a hajdani magyar királyok gyönyörűségei és csodálatos kertjei láthatók, hol a királyság koronáját őrizték; ki magam is jelen voltam a (szigeti) ostromnál.

Életben tartották a hódítók a Szigeten levő gazdasági tiszteket is, hogy a vár jószágairól és jövedelmeiről tájékozást szerezzenek. A városi lakosság, férfiak, úgy mint nők, a török vérszomjának nem estek áldozatul, csak az elhalt katonák özvegyeit és gyermekeit ejtették fogságba s a Dunán át török földre szállították.