Szigetvar - Magyarol Dolgairol Irt Historiaja

Magyarol Dolgairol Irt Historiaja

Istvanffy Miklos

Tallyai Pal XVII Szazadi Forditasaban

Mind az egész hadnak penig somma szerént való száma, mely különbféle részekben és táborban valának, ha mind együvé vitettek vol na, huszonötezer vagy több lovas és nyolcvanezer gyalog nép számát könnyen meghaladni ítéltetik vala. Az ellenséghez sokaknak Íléictiböl hasonló hadi rend (azkiknél az had az sokaságnak hírével inkább hogysemmint igaz számmal állani és erejével) meglenni mondatik, hí; az császár az ő tanácsositól és Svendytől el nem hitettetvén az hadako. zásnak inkább eltűrésének, hogysemmint annak indításának gondop kodásit és tanácsit elővenni akarta volna.

Az óvári táborban midőn harmadnapig való nyugovást engedett volna az vitézlő népnek, egybehivatván az magyarokat, ha tovább menni tetszenék-é, megkérdé, és senki nem vala. ki azt ellen vetné, va arról letanácsolná. Némelyeknek az tetszik vala jobbnak lenni, hogy mennél idejébben Győrhöz menne, s ott megszállaná. s az hadat az ellenségre kibocsátaná. Hogyha ő maga elmenne, s az dolog nem kévánságok szerént esnék, vagy ha semmit nem késértetnének, inkább futásnak, hogysemmint hátraállásnak magyaráznák, és azmint az hadakozásnak elei szolgáltanak volna, az hír, azmint szokott lenni, az töb. bire hasonló lenne. Mely tanácsot Batthyány Ferenc, vénember álla. patjához képest ott jelen nem lévén, levél által javallani láttatik vala, melyet az öccse fiának, Boldizsárnak adott vala, hogy az császárhoz vinné, s azt az táborba 140 lovasból álló sereggel bocsátotta vala. Forgách Ferenc váradi pöspök azt tanácsolja vala, hogy Esztergomra mennének, s azt megvennék, úgy, hogy azzal az szándékkal, s úgy vagyon, ha valóságosan hozzákezdenének, nem kételkednék abba. hogy Szigetet és Gyulát vagy egyiket az kettő közül az veszedelemtől megmentenék, azt disputálná. Ha az ellenséggel való megvívás nem tetszenék, holott annak, ha az mieinkkel szemben akarna menni. nagy messze utat kellene véghezvinni, s az mi hadunknak Austriában való bátorságos hátraállása lenne, amannak megtréfálásával. Ha az ellenség penig elkezdett dolgát nem akarná elhadni, Esztergomot visszavehetnék, s az munkának s győzedelemnek egyenlő haszna következnék. Ezt az értelmet Tahy is, jó hadakozó ember veszteglés nélkül javallá. De másoknak, kik az középső dolgot mondják, s hogy Győrre kellene menni, s ott az szerencse kirnenetelitől és alkolmatosságtól kellene tanácsot kérdeni, azt tanácsolják vala, engede az császár, és megindítván az hadat az elindult úton Győrré mene, úgy, hogy ő maga Abda nevű nemtelen falunál, az magyarok penig kevéssé tovább az Rábca folyóvíz (mely az Rábából foly ki, és ismég Győrnél öszveszakadnak) fahidján általmenvén az sík mezőn táborba szállanának. S nem sok idővel azután, hogy Győrre jutának, ferrariai Alphonsus herceg, kinél az császár húga vala férnél, ezer olasz igen jól felkészített lovasokkal az táborban az császárhoz jöve, holott majd szintén azon időben az bavariai Vilhelm herceg öccse, Ferdinánd négyszáz fegyveres lovasokat hozott volna oda magával.

Az idő alatt Zsigmond János is az ő népével, mely 16 ezerig vala, s a tatárokkal, kik sokkal többen valának, Tokajt víja vala, midőn az Tiszát nem messze az váron alol általhídlatta volna, melyen az tatárok általjárván Sárospatak, Munkács és Beregszász felé kegyetlenképpen kinyargalának, sok ezer szegény, kiváltképpen ártatlan parasztembercket szörnyű rabságban elvivén, kiket rész szerént az törököknek (kik nagy kévánsággal s tusakodván megveszik vala őköt) készpénzen eladák, rész szerént magokkal együtt Taurica Chersonesusba [Krímfélsziget] elvivék. Oltalmazzák vala peníg Tokajt minden tehetségekkel s erejekkel sveviai Ramingus Jakab, s az magyarok közül Kávássy Mátyás, oly erősen és serényen, hogy az felette igen keményen vívó és álgyúkkal az dolgot forgató ellenséget, becsinálván azt, azmit az kerítésben lerontónak, s azokat is, azkik alája menni mernek vala, elvervén, semminek alítani láttatának.

Mindenfelől az hadakozásnak tüze ilyenképpen gerjedvén, s az Mars is az felette nagy fegyverkedést rettenetes trombitálással messzünét is viadali jeladásra felindítván, úgy annyira, hogy rövid időn egész Ázsiának s Európának erei kétséges győzedelemnek következésevel, fene fegyverekkel s igyekezetekkel mind együvé menni láttatnának; Szulimán, ki immár Harsánban jutott vala, népének kétnapi nyugovás engedése, s Arszlánnak megöletése után Szent Jakab havának 30. napján az ázsiai lovasok mesterét hadastól, s Aliportugot, kit mind földöntengeren fő pattantyúsnak rendelt vala, az lövőszerszámokkal s vasgolyóbisokkal s puskaporral s egyéb készületekkel, melyeket számtalan tevéken és szekerek sokaságán hordoznak vala, elölbocsátá: kik másodnap Szentlőrinc kastélyához, Szigettől egy mélyföldnyire jutának, mely az ifjabbik Ferdinándnak az Herélt Alival tíz esztendővel azelőtt való hadakozásakor az törököktől pusztán hagyattatott, és soha azután meg nem építtetett vala.

Kisasszony havának első napján nem messze a vártól, úgy, hogy az bennvalóktól könnyen megláthatnának, megszállának: s az mieink gyalog eleikben menvén kemény vérben kevert harcot tőnek, nagy sokan az sűrő puskagolyóbisok szélvészétől az ellenségben megölettetvén, s annál inkább, mivel csak kopjákon s kardokon kívöl egyéb fegyverek nem vala, mely harcon Istvánffy Pál, ki lovon ment vala ki (mivel ő az maga lovait megtartotta vala, holott az többi, úgy mint az megszálláskor nem szükségeseket bátorságos helyekre kiküldötték volna) egy lovassereg törökök előttökjáróját általöklelé, s megölé: s egyedül az mieinkben Dombay Jankus ifjú legény, új vitéz, s ki az sereg közé nem igen régen vétettetett vala be, elesvén alatta az ló, vesze el, az többi mind épen megmaradván.

Kisasszony havának másodnapján Szulimán a portai és akandzsi prédáló lovasokkal, s mind az egész dandársereggel, mely az jancsárok- és asap gyalogosokon kívöl százezerig lenni mondatik vala, Szigethez közelíte, s az ő bőséges s nagy helyet befogó zöld sátorit Zsibótnál (mely puszta, telekké lött falu neve), az szőlő és nagy hosszú Semlék nevű domb között, azhova lövéssel nem érnének, megvonák: úgy, hogy az dombtól az várból meg nem látszatnék; az több sokaság az dombokon és tetőkön hosszú renddel megszálla. Az ő elérkezésekor mind az egész lövőszerszámok, melyek felette sokak és igen öregek valának, s az jancsároknak s asapoknak puskájok is együtt kilőttetének, oly nagy rettenetes iszonyú zörgés-csattogással, hogy az föld reszketni s az ég s az élő ég az puskapornak fekete homályától és szagától nagy hosszan és szélesen elbutítani láttatnék, és mintegy mennydörgések messze földre, Kanizsáig s Lindváig elhallatnának.

Ugyanaznap, melyen az várat meg kezdek szállani, Farkasics Péter, Zrinyinek képebeli, kiről azelőtt szólánk, sokáig való betegség miatt elnyomoríttatván mindeneknek nagy bánatjára meghala, ki mivel Temesvár megszállását Losonczyval együtt erős vitézi módon megállotta vala, nagy okos és sokat próbált embernek tartatik, s mind kezével s mind tanácsával egyaránt az dologra igen tud vala. Azonközben Zrínyi, ki immár annakelőtte felette nagy sok élést, és az megszállásnak elszenvedésére valami dolgok szükségesek volnának, bőségesen szerzett, s az lövőszerszámokat az kerítésen illendő helyekre állatta, földdel megtöltött kosárokat minden seregállásokra renddel helyheztetett, az bástyákat s az fokokat kinek-kinek az tisztviselők közül őrizésére elosztotta vala, s látván az ellenség hadnak érkezését, minden tisztviselőket s vitézeket az belső vár piacára egybegyűjteté, s mikoron hozzájok aláment volna, az gyülekezet előtt ilyenképpen szép módjával beszéle:,,Nem valami váratlan, sem véletlen szerencse történetit, hanem melyet régen azelőtt erős szívvel vártatok, oly hadat immár szemetekkel láttok, jó vitéz társaim, tudniillik, hogy az törökök fejedelme nagy hadát mindenünnét Azsiából s Európából öszvegyűjtvén minden erejét mi ellenünk és ez várnak megholdaltatására kihozta légyen, s oly szükség volna mielőttünk, hogy hazánkért, szabadságunkért és életünkért viaskodnunk kellessék, és ez az hazánknak megoltalmazására nézendő felette nagy alkolmatos hely az mi jobb karjainkban és vitézségünkben s hatható fegyverinkben helyheztetett lévén, mindeneknek előtte az mi serénységünköt és hívséges szolgálatunkat kévánni tőlünk láttatik. Mert ha ezt az halhatatlan Istennek segítsége után az veszedelemtől, mellyel az ellenség fenyegetőzik, megtartandjuk, mindenünk nékünk bátorságos lészenek, gazdagságunk, tisztességünk, ékességünk s dicséretünk elég lészen; annakfelette szabadságunk. megmaradásunk, békességünk, hazánknak megtartatása, mind szent helyeinkkel s házunkkal, feleséginkkel s gyermekinkkel, nemcsak az mieinkkel, de mindenekével, valamennyin magyar névvel, sőt keresztyéneknek neveztetnek, az mi nevünknek halhatatlan dicséretivel együtt megtartatnak. Ha félelem vagy tunyaság miatt engedni fogunk nekiek, melyet az jeles, fő, erős s próbákon forgott vitézek felől, mineműeknek lenni tikteket gyakran megpróbálván tudok, semmiképpen nem illik jövendölni, mindenek szerencsétlenek lésznek, s azkit az fegyver, sem az vitézség be nem fedezend, sem semmi egyéb be nem fedez, sem meg nem oltalmaz.

Mostan szükség, vitéz társaim, hogy ki az hadakozásnak dicséretéhez s maga Vitézségéhez bízván az viadalra menjen, és nemcsak tettetes intő és szóval való kegyetlen, s azonban az vitézi forgolódásban részetlen legyen, hanem maga is mind fegyveres kézzel az zászlók előtt járni s az harcnak középi súlyán forgódni tudjon, s az ellenségre menő s Isten segítségében bízó titán vitézi módon és serényen menjen. Nemcsak hogy beszédimet véghezvigyétek, hanem hogy még cselekedetimet is kövessétek, s nemcsak fenyítéket, hanem példát is tőlem kévánjatok, azt akarom. Bizony dolog, hogy az megszállás kemény dolog lészen az megállásra, de tinéktek mint jeles erős vitéz és minden emberi eseteknél megpróbált férfiaknak attól félni vagy iszankodni semmiképpen nem illik, sem tunyaság vagy elméjek gyengesége miatt megtántorodni. Jelen lészen az felséges nagy jó Isten az hazájokért való erősen harcolóknak segítségül, és azki gyakorta minket nagy sok veszedelemben megtartott. mostan is, hogyha az restségnek s tunyaságnak semmi helyet nem adandunk, az ellenség torkából s fegyvere élitől igen kicsiny munkával megment, csakhogy az ő védelmezését vigyázással s forgódással, jó tanácskozással és semmit az ellenségnek nem engedéssel, könyörgéstételinkkel kérjük.

Azmi veszedelem azért reánk szánatott, jó vitéz társaim, azt vitézi módon fegyverrel el kell rólunk hárítanunk, és az jószágos cselekedetet s tisztességet szemeink eleiben vennenk; úgyhogy vagy szabadsága s megmaradása mindeneknek helyén megtartassék, vagy hogyha az szerencse sorsa úgy hozandja, az hazáért tisztességes halált szenvedni kellessék; melyet örökké való dicséretnek soha meg nem halható emlékezete ez földön, az egekben penig bizonyos és vég nélkül való lelkek boldogsága fog követni és nyerni. Kévánom annakokáért tőletek, hogy amiképpen én az ti, s ennek az helynek megoltalmazására mindjárást hittel kötelesnek lenni kévánok, azonképpen ti is megemlékezvén a császárnak tartozó hívségtekről s az én méltóságomról s magatok tisztetekről, viszontagsággal az császárnak s osztán énnekem, s ennek az helynek mind életetek fogytáig való megoltalmazására egymással megesküdjetek; oly okkal és móddal, hogyha engemet az várasnak az ellenség kezébe való adása felől, mely távol légyen, valami hitvány cselekedethez fogni eszetekben vennétek, semmiképpen ne engedjetek, sőt azon szempillantásban titeket az esküvéstől mentekké teszlek: viszont hogyha én is valakit közületek, valaminemű renden az leendene, az olyan kigondolt gyalázatos gonosz cselekedetben bűnösnek lenni tapasztalhatók, az én és az hadi törvényeknek méltóságával élvén, azontol halállal megbüntessem.

Az vártálás- és strázsálásban mindenik közületek szorgalmatosan eljárjon, az vitézek az századosoknak, az századosok az hadnagyoknak engedelmesek legyenek, és senki az előttökjárók híre vagy parancsolatja nélkül helyéről másuvá ne menjen. Senki az ellenséggel ne beszéljen, sem az ellenség levelét be ne vegye, vagy ha azt, azmint szokott lenni, az várban nyilakkal vagy hagyigáló szerszámokkal belőnék vagy hagyítanák, felvenné, az hadnagyhoz, az penig énhozzám hozza, hogy az tűzbe vettessék. Végezetre, hogyha énrajtam valami emberi mód szerint történnék, minthogy az emberi dolgoknak sok különbféle esete és hihetetlen állhatatlansága vagyon, azt akarom s ugyan mostan rendelem, hogy Alapy Gáspártól, az néném fiától, kit jelen itt láttok, függjetek."

Minekutána mondotta volna, maga elsőbben jobb kezét feltartván, s az szokás szerént három ujját kinyújtván az belső kapu között megesküvék. s annakutána renddel mind az hadnagyokat s az vitézlő népet az íródeák előttük menvén ugyanott megesküté. Azután az élésmestereket egyrüvé hívá, és mindenik vitéznek nappali élésre mennyi étel-italt kellene kiosztani, s azokból és az maga sajátjából mit kellene kiadni, eleíkben adá. Osztán az nagyobb vagy külsőbb várnak az piacán rettentésért egy akasztófát csináltata fel, hogy azkik az vitézlő rendi törvényeket általhágnák, arra felakasztatnának: s ugyanaznap egy közlegénynek, ki századosához kardot rántott volt, fejét véteté.

Mely dolgoknak véghezvitele után az vitézlő népet megszámlálá, kiknek száma közel harmadfélezer vala, az erőtlen gyermekek serege s asszonyemberek száma kívöl, s mindjárást őköt mindeniket helyére küldé s vigyázásban foglalatosoknak lenni hagyá. Továbbá midőn a törökök az Ujváras vívására mindenfelől nagy számosan s erővel öszvéfutni megláttatnának volna, mivelhogy az csak hitvány, hamarjában csinált palánkkal kerittetett volna be, s azoknak rárohanását meg nem állhatónak láttatnék, Zrínyi elsőbben vélek nagy kemény harcot tévén. mely déltől fogvást étszakáíg tartott, végtére egynéhány helyen tüzet vetvén reája felgyújtá; úgyhogy mivel faeszközből csinált házak volnának és fákkal, szalmákkal befedettek, egy szempillantásban, szélesen világoskodván az lángok megégettetnének, melyeket Szulimán az semléki domb tetejéről mondják, hogy nézte légyen. Ugyanazon időben az kerteknek s réteknek s az gabonaőrlő malomnak bekertelési az ő hagyásából felgyújtatván megégének, s az várashoz és várhoz közel levő fák levágatának s haszontalanokká tétetének.

Az Újvárasnak megégetése után Aliportug, minekutána az tűz megszállott s megaludt volna, az felette nagy öreg álgyúkat annak piacára vonatván s ugyanott sáncokat vetvén, kasokat állatván, melyeket nagy sereg jancsár őriz vala, az Óvárast, mely az újtól nem igen széles, de mély vízzel tele lévő árkokkal megválasztatik vala, lőtteté. De az mieink megmondhatatlan igen serényen s erősen oltalmazván magokat, semmit nem használa véle. Sőt, az mieink Szecsődy Máté gyalogok kapitányával kiütvén, sokáig vívának az jancsárokkal, kikben sokan megölettetvén s megsebesedvén, csak egy híjak esvén az alatta valóknak, békével bemenének.

Ilyenképpen felgyújtatván és elégettetvén az Újváras, majd mintegy hatszázan az mieinkben az Óvárasban, legelsőbben akkor zárván be az kapuit, magokat berekeszték. Mindazáltal azok, kik fők valának közöttök, arról disputálának, ha több ideig kellene-e azt oltalmazni, vagy nem.

És azt bizonyára Zrínyi, tudván az övéinek kevés voltát, kiket mind a várasnak, s mind a várnak oltalmazására való munkákra semmiképpen elégségeseknek lenni nem ítél vala, az új erősségnek módja szerént elégcttetni s egyedül az várnak oltalmazására, melynek megtartásában állana az győzedelemnek sommája, minden erejét fordítani kellene, azt javallja vala. De Szecsődy s az gyalogok közül nagy sokan sok könyörgésekkel azon felette igen kérni kezdek, hogy hozzájok bíznék, s még egynéhány napig az Ovárast megépítvén, az várnak is oly gondját viselnék, hogy az ellenség annak ostromlásától elszűnni kénszeríttetnék. Noha penig Zrínyi eleikben adván az rajtok lévő veszedelemnek nehéz voltát, s az ellenség-félé nép sokaságát, mely mind az kettőnek vívására elég nagy erőt előállathatni láttatnék, őköt az várast elhagyván az várban bemenni hagyja; mindazáltal kérésektől meggyőzettetvén, s hogy azoknak valami helyet kellene adni, azt ítélvén,

mivel az első megszálláskor is Stansics Markó kapitánnyal vitézül szolgáltanak, és felette sokat próbálván, okos vitézek volnának, jól tudná, kezeit adá, és azmit oly igen kévánnak vala tőle, annak engedvén s arra hajolván még akaratja ellen is megengedé.

Azonközben az ellenség lövőszerszámi éjjel-nappal semmit meg nem szűnvén az hantból és faeszközből csinált hat-hat lábnyi temérdekségű kerítés szüntelen való lövésekkel rontatik vala. Tisztiben penig i Aliportug is eljár vala, ki azon kívöl is, hogy az Ovárast felette igen, erősen rontatni kezdette vala, még az várnak töretéséhez is az délre lévő királyi kertek felől az parasztságnak s kiváltképpen asapoknak munkájokkal mind az árok széléig sáncot hányatni igyekezik vala, melyet véghezvivén öt öreg álgyúkat s három középforgó taraszkokat elővonata s abban helyheztete, melyekkel az vár közepin levő kerekded és téglából rakott tornyot (mely egyedül csak téglából, mészből, az többi penig mind nagy temérdek vassal egybefoglaltatott és földdel megtöltött tölgyfákból erős mesterséggel állonak vala) felül letöreté, hogy az harangnak reze és az óra vasa s az ormozati lelőttetvén s lerontatván egyberomlanának.

És hogy valamit próbálatlan ne hagyna, Hamza és az pécsi törökök intéséből, kik (mivelhogy sokan közülök ott rabságot vasban járván szenvedtenek vala) az helyeket jól tudták, azt az nagy földtöltés alkotmánt, mellyel az Almás-patakot megfogják s tó formájára kiterjedvén az várat körülveszi vala, azon asapoknak s parasztoknak munkájával, V kik az falukból s az várasokból tartományonként odavitettenek vala, vaslapátokkal s kapákkal alól megásni kezdé, s az vizet másuvá vévén s az árkot kiszárasztván az várhoz való jutáshoz nagyobb s jobb alkolmatosság szereztethetnék. Az munkások oltalmazására penig 600 jancsárok adattanak vala segítségül, kik azokat az várból kiütő mieinknek akárminemű erejektől és bosszontásoktól megőriznék. Nem messze valának az katonák temetési is, ugyanazon töltés végében, melyekért Aliportug vermeket ásatván, más lövőszerszámokat abban helyheztetní s afelől is az öregibe négyet az várnak szegeztete, hogy az megszállottaknak, kiket egyszersmind ugyanazon időben mindenfelől lövöldöz. nének, semmi nyugovást és pihenést ne engednének.

Nem szenvedheték el az felfuvalkodott barbarus embernek merészségét Radován s Dandó Ferenc, Zrínyinek régi századosai, kik Zrínyihez menvén sok könyörgésekkel azon kérék, hogy az munkálkodókra és lövőszerszámokra való kiütésre nekiek szabadságot adna; ki holott tudná, hogy afféle kiütések igen nagy veszedelemmel szektának volna megpróbáltatni, s az ellenség, hallván az zenebonát, semmit sem kés. ne, hanem mindenfelől felette igen s gyorsan rajtok lennének, sem helyet az tökéletes dicséretnek megnyerésére, sem reménységet vagy egyéb próbált vitézségnek jutalmit afféle történet szerént való esetekkel nem találhatni volna, arra képest anélkül el kellene lenni, azt felelé: elég veszedelmes munka volna még hátra, melyekkel nékiek vitézségeknek megmutatására s jól forgolódásokra alkalmatosság adattatnék, míglen azonban vele együtt fenyítékért az vámak oltalmazására mind testtel-lélekkel erejeket nekiszánnák; s hogy igyekezetüket az szerencse meg ne tréfálván, azon helyen azt mind megbánni, s mind együtt elveszni ne történjék. Továbbá akkor az dolog másszorra halasztódván, holott végre az felettébb való kévánsággal meggyőzvén, tőle megnyerék.

Másodnap annakokáért napenyészet előtt kétszáz régi vitézekkel kimenvén elsőbben az munkások és lövőszerszámok oltalmazására figyelmező jancsárokra nagy kiáltással rohannak, kiket véletlen rémüléssel helyekről elkergetnek, melyet látván az ásók elszaladoznak.

Annakutána mindjárt az ott lévő szerszámokra mennek, s immár egynek avagy kettőnek az gyújtólyukait vasszegekkel beverték s kereküket s tengelyüket szekercékkel elvagdalják vala, holott az hirtelen való kiáltásra és az munkálódó társoknak agyarkodásokra az törökök felindíttatván, az tábornak minden részeiből összefutosván segítségre mennek, nagy harcolás lészen. Sokan az ellenségben meghalnak, de mivel az mieink kevesebbek volnának, hogysemmint annyi számos ellenség sokaságát megállhatnák, harcolva s hátrafarolva az várban bémenni kezdének. Mely bemenésben Dandónak, ki az alatta valókat az harcra gerjeszti vala, szerencsétlenséggel feje általlőtteték, és midőn hirtelen leesett volna, az többi nagy nehezen az várasnak Patai-kapujához érhetvén hasonló gonosz szerencse nemével Radványi is az vékonyánál általlőtteték s megöletteték. Az többi, minekutána mind a két hadnagyok elvesztenek volna, nem sok híjokkal az várban bemenének. Az ellenség Dandó- s Radványinak fejeket csáklyákba az álgyúk között lévő kosárokra rakák, hogy az várból megláttatnának. De ők is nem tagadhaták el, hogy egyenlő kár bennek ne esett volna, holott közülök sok egyebeken kivöl Bülük [Bölük] hasát, kétszáz jancsárok agáját az harcon el nem vesztették volna, és az vén Juszap [Juszuf], más százados, két golyóbissal ágyékba találtatván, az táborban kevés idő múlva megholt volna.

Ilyenképpen az kirohanóknak vakmerőségek megsanyaríttatván, Zrínyi az gonosz szerencse kimenetelén s az jeles vitéz embereknek halálán felháborodván, senkinek annakutána az kimenésre szabadságm nem engede, hanem hogy mindnyájan együtt az szerencsének s az Marsnak minden verfelyeit s Istennek elvégezett akaratát várnák, mcgparancsolá.

Azonközben Ali, az jancsároknak fővezére, Aliportugtól megintetvén, az közel levő erdőkben jó temérdek és hat-hat lábnyi széles fonniveiló kötövesszőköt szövény utódjára sok parasztok munkájával, kik az táborban számtalan sokan valáitak, csináltam, melyeken, lábok alá tettetvén, az nádak és tós helyek között az várhoz közelebb jutni akaró jancsároknak alkolmatosb általmenések lehetne. Az igen nagy temérdek és széles töltés is, melyen két vagy három szekérrel megtérhetnének, mely az Almás-patákat megtolván és tartóztatván folyását kiszélesíti, s melyen az városban országútan járnak vala, nappali és éjjeli dolgosok munkáival alól megásatott vala, és az tavat csináló vizek oly nagy erővel másuva vettetének, hogy az vár körül iszapon és sáron kívöl semmi nem maradna. S azok kifolyván belőle, az jancsárok és asapok az vesszőfonadékokat jobb módjával odahelyheztetnie, s az vár kerítéséhez utat szerezhetnie lzittatnának. Azoknak penig két renddel való helyheztetésére faeszköz jelen vala, holott az közel való erdőkről tevéknek, szekereknek és holvaló hordozó lovaknak munkájával szüntelen egybehordattatnék, s abban senkinek, még akármi főrenden lévő vitézlő nép vagy rendek közül való hadnagyoknak sem kedveznének Kövekkel és hanttal megtöltött és gyapjúval, szösszel s nyiredékkel tel zsákokkal, hordókat is az jancsárok az szövényfonadékokkal megrac kott úton az vár fele höngörgetni mennél közelebb lehete, meg nen szűnnek vala, melyekkel oltalmaztatván, az kerítés fokain forgolódc mi feleinket puskákkal s nyilakkal szüntelen lövöldözik vala. Ugyan azont az Óváras ellen is minden erejekkel cselekedni igyekeznek vala mely munkán Aliportug igen szorgalmatosan forgolódik s az főpattan tyústukat az lövések arányozására oktatta, és az jancsárokat puskákka tzivolról való forgolódásra inti és nógatta vala.

Immár 17. napja vala annak, miolta az várast ostromlják vala, s a törökök magok is nem hihették volna, hogy az annyi nagy sok erő nemzetségeknek ígyekezeteket oly sokáig clszenvedltették volna, hol ott Aliportug az lövőszerszámokat lelőttetvén s az palánk is leesvén, a várasban nagy hézagot csinált. Melyre midőn az jancsárok és törökö minden erejekkel rámentenek volna, és az árokon (melyet faeszközzr megtöltvén és sövényfonadékokkal felül megrakván, rajta járhatóv csináltatnak vala) általmenvén az törésre felmentenek volna, jóllehc az bennvalók felette nagy vitézül oltalmazták és lövőszerszámokk: s puskákkal nagy veszedelmet szerzettenek volna; mindazáltal végtér meggyőzvén az sokaság ököl, s az sebesek és elvesztek helyett ottan ottan újabbak s épebbck futottatának volna rájok. az mieink hátat ad] kénszeríttetvén az várban beszaladni kezdének. Mindazáltal az jai csárok hátokon lévén, s az ellenség közül vitézebbek, elöl penig ezek előfutkosván, kik az sáncokban az katonák temetésénél. az sáncnak végső szegeletiben strázsát állónak vala az törökök, az mieink, kik az utolsó seregben valának, az várban hemenetelttil kirekesztetvén és kömyülvetettetvén, midőn kerekdeden lévén nagy sokáig víttanak volna, végtére megtolatának, -veretének és megölettetének. Nem sokan veszének abban az nagy kemény viadalban, Báthay Péter, Balázs Deák és Győry Mátyás, felette gyors vitéz századosok. Szecsődy Máténak penig. az gyalogok legfő hadnagyának mindkét térde öreg golyóbissal általlőtteték úgy, hogy apróra romladozván az csontjai, hirtelen leesnék, s az vitézektől alig felvétettetvén, nagy nehezen és veszedelemmel vitettetnék az várban; holott az nyoszolyában tétettetvén az jeles erős hadakozó vitéz ember azután semmit nem használhata. Az lovasok számának, azkik igen erősen viaskodtanak. híja lőn Bosnyák Márton, Gerdey János, Batósy [Botos] Péter, s egyebek többire. Azokat penig. kik az hatszázban csak mintegy felényien maradtanak vala, Zrínyi az várban bevivé. De az ellenségnek is nem lőn vérontása nélkül az győzedelem, mivelhogy abban az Óvárasnak megvételében az vitézlő népben és jancsárokban többet háromezemél az javában elvesztének.

Még él vala Szulimán; és midőn az varas Aliportug forgolódásával s munkálkodásával leginkább kézben akadottnak s az oltalmazókat levágattaknak s mcgöletteknek, s az várhoz való juthatást nyittatottnak lennie hallott volna, kétszáz aranyat ajándékon külde neki, és hogy az dologban igen nagy szorgalmatossággal és serénységgel elébbmenne. arra inté. Kit azt néki nagy tisztességére, azt mint teljességesen az is vala, ítélvén lenni, az álgyúkat az immár megvétetett Óvárasból kivonyattatá, és az várhoz közel vítetteté, s két nap múlva az sánchányás elvégeződvén, az külső várat két helyen, egyiken az Hegyi-bástyánál, másikon az igen nagy kapu ellenében rontatni kezdé. Mely dologban midőn hol imide, hol amoda őrizkedetlen futkosván s parancsolván forgolódik, egy öreg Margarint nevű taraszkból vasgolyóbissal az várból meglőttetik, úgyhogy az többi tagai épen maradván, az álla hosszú szakállosttil halálos találással elvitettetnék, és elszaggattatván az torka s gégéje. hirtelen leesnék, és sok vér omolván ki belőle azon órában meghalna. Mondják, hogy halálát Szulimán igen bánta volna, mivel Iusitaniai hazájából az tengeren járó tüzes tolvajoktól elragadtatván és Barbarossa Hairadinusnak ajándékoztatván, az ő tanítása alól, honnét sok fő hadakozó férfiak s hadnagyok származtanak, mind földöntengeren egyaránt jó vitéz hadnagy és mind kezével, tanácsával jó hadakozó emberré vált légyen; s az pajtársa, Dragut után, ki Málta sziget vívásán azelőtt való esztendőben hasonlóképpen elveszett vala. nem későn ment volna.

Elveszvén Alíporttig s az övéitől az táborban vitettetvén. Szeifedin. ki éltében amannak vicéje lévén az pattantyússághoz szokott vala látni, az ő tanítása szerént az várlőttetéshez kezde, és holott két nap szüntelen rontotta volna, annak az bástyának egyik része, mely az kapun bejáróknak bal kezek felől vagyon, leromla; úgyhogy az törökök az sövényfonadékokon, melyekkel az sáros és iszapos árkot behánták vala, az ostromot megpróbálhatónak lenni nem kétlenék. Minekokáért Ali hadnagy jelt adván s az trombiták s dobok zengvén szörnyű ordítással elsőbben az várnak rohannak, s nagy vakmerőképpen elővitetnek. De az mieink igen nagy erőszakkal és vitézséggel viaskodván, nagy kárt tévén bennek messze hátraverék, úgyannyira, hogy azmennyit az ellenség az ő magok-felekben az ostromnak menésben elvesztett volna, még annyi avagy többen az hátramenésben, midőn visszaszaladnának és az sárfertőben fetrengenének, az lövőszerszámoknak s golyóbisoknak gyakorsága miatt elvesznének. Mely viadalban sok végbeli tisztviselők, kiket az törökök bégcknek hínak, elveszőnek, s az többi között az memphisbéli vezér, ki Alexandriát és Aegyptust bírja vala, öreg álgyú vasgolyóbisától elszaggattatott vala. Annakfelette két nagy öreg szederjes hadbéli zászlók az várban vitettenék, megölettetvért az zászlótartók, melyeket az megszállottak onnét felül széllel fútatásra s az ellenségnek nézésére kirakának.

Efféle hiábanvaló igyekezetek után, az törökök semmiképpen magokat el nem hagyván, sőt inkább annyi nagy sok erős vitéz társok elveszéséért s jó hadakozó jancsárokért nagyobb haragra és dühösségre indíttatván, három más új sáncokat csinálának, melyekből igen öreg négy-négy álgyúkkal az várat újonnan három helyről lőtték: egyikről annak az erdőnek ellenébe, mely minthogy egészen mind hársfákból áll, Hárs-erdőnek hívattatik, másikról az délre álló bástya felől, harmadikról az erősség ellenében, mely az immár régen megholt nádorispánról Nádasdynak hívattatik vala.

S midőn az kerítés falaiban, soha meg nem szűnvén az lövések, nagy darabot lerontották volna, az jancsár agák jelt adván, ismég ostromnak rohanni kezdenek, de akkoron is az oltalmazóknak ugyanazon vitézségével s állhatatosságával visszaszaladni kénszeríttetvén hátat adának, úgyannyira, hogy nagy sokaság bennek elveszvén az árkok holttestekkel megtelnének. Az viadal közben az mieinkben is jó serény erős vitéz férfiak esének el nem kevesen, s Bika András is, nemes nemből való, ki Zrínyinél igen kedves vala; kit az vitézek Orosztonyi Péterrel (ki szintén ugyanakkorí időben vérhasban megholt vala) együtt eltemetének.

Másodnap, mely Kisasszony havának 31. napja volt, midőn az törökök hajnaltól fogvást nappali nyolc óráig nagy dob-, trombitaszóval az fokra való felmenésre s új ostrom kezdésére jelt adtanak, s az mieink készen és merészen várnák őköt, bizonytalan, mi okokból. szándékoktól megszűnőnek, és sátorokban visszatérvén megnyugovának, mindazáltal azonközben az erősségeknek töretésében, melyeket az berekesztettek nagy munkával megcsináltanak vala, semmit el nem hagyván. De aznap után való éjszakán az jancsárok az előttök járóknak hagyásából, az többi penig az egész tábort eljáró csauszoknak intéséből az különbkülönb helyeken csinált sáncokban nagy számosan gyülekezének.

Immár penig az árkok is, az vizek elvetetvén belőlök, s az idő alatt semmi eső sem lévén, oly megjárhatókká löttenek vala, hogy az vár alá menőknek kevés munkával helyt adni láttatnának. Az setétségtől azért befedeztetvén az Bényei-bástya (melyet az Tizedlő-kapttn bemenőknek bal kézre lenni mondánk) alá menének, az mieink viszontag, azmennyire lehet vala, tőlök nagy erőszakkal távolról ellenek tusakodván. De hogy az különbféle harcokon elesvén csak kevés számúkká tétettenek s azok is, akik az fokakon láttatnak vala, az jancsároktól és pattantyúsmesterektől igen el találtatnak vala lőttetni, semmiképpen az ellenségnek ellene nem állhatának, hogy az bástya alá ne mennének, jóllehet az alája menés közben sokan az mieinktűl lenyomattatván megölettetének.

Midőn ilyenképpen az fokokon való állás és oltalmazásra való hatalom kezekből kitagadtatott volna, az jancsárok elsőbben az bástya fondamentomait alol kapákkal, lapátokkal és vasszerszámokkal megásni. s azután az tölgyfákat és eszközököt kivágni kezdék, s azzal az munkával, melyen harmadnapig rajta Villának, azt annyira általlyuggaták, hogy az nagy földalkotmánynak alján általjárást csinálván, az mieinket az al-lyukakból megláthatnák, s ők is az mieinktől viszontagsággal megláttalhatnának. Melyet meglátván Poky Gergely és Medvc[i] Benedek az ellenség elűzésére dárdákkal hamarsággal odafutamának, kiket az jancsárok segédvasakkal és hosszú pózna-karók végire csinált horgokkal megtagadván és hozzájok vonván hamarsággal s kegyetlenül megnyakazának.

Jóllehet penig Zrínyi az veszedelemnek nagy voltát eszében vévén egynéhány kisded puskaporos tonnákot és cserépcsatornákot, melyek halálos tűzzel rakva voltak, előhozatott és az munkásokra kihányatott volna, melyekkel sokan az ellenség közül rész szerént elhányatának, s rész szerént az torkok füsttel tele lévén megfulladának, mindazáltal gyakran-gyakran mások menvén be egymás helyett, semmi nappali s éjjeli idő szempillantási az földnek kíhányásában el nem múlnak vala. Azután felette nagy sok száraz eszközök, tölgyfák és deszkák is, jelesen éjszakának idején, abban az széles veremben hordalék, és másodnap, úgymint Szent Mihály havának ötödik napján mind az az rakás fa, puskapor vettetvén alája, felgyúla; s az bástyának egy része is nagy gyulladással égni kezde. Jóllehet penig az magában, azmit talál vala. mindent eléget és pusztít vala, mindazáltal az déli szelek segítségéből, melyek akkor virradva felette igen fúni kezdtenek vala. annyira kegyetlenkedék, hogy futvást nevekedvén az gyulladás, még az tölgyfák s gerendák is és vesszők. melyek az megszállás előtt az erősségek megcsinálásárat egybehordattanak vala, annak erőszakától elégettetnének. Akkoron az mieink az veszedelemnek félelmétűl s nagyságától felháboríttatván az tűzlángnak megoltására mind nemcsak az vitézeket, kik immár kevesen maradtanak vala, fordítani, de még az parasztokat s asszonyállatokat és felsördült gyermekeket vízmerítésre, mely az belső vár árkában kezek alatt vala, az tűz megoltásra kénszeríteni kezdék.

De midőn az elhatalmazott s mértékletlen lángok hamarébb az kimondásnál elterjednének, s azok, azkik fakupákkal vagy bialbőrből csinált vedrekkel az az munkán valának, irányozva az jancsároktól ellőttetnének, minden elkezdett dolog hiában múlik vala; szánatos kietlenséggel dühösködvén az égések s az törökök is, hogy az félelmet s rettentést Ciregbitenék, szüntelen álgyúlövések dörgésével az várat lőni meg nem szűnnek vala.

Azonközben az jancsárok felemelt zászlókkal és szörnyű nagy ordítással az Nádasdy-bástyám vakmerőképpen kirohanának, de az mieinktől vitézképpen visszaveretvén és hihetetlen nagy veszedelemmel hátraűzcttetvén mcgtérének. S késedelem nélkül megáltalkodott merészséggel s erővel, kétszer kezdett viadalban az mieinknek hasonló vitezségekkel s állhatosságokkal nagy vérontással s veszedelemmel meggyőzettetvén visszamenének; úgyhogy sokan bennek az lángok közepin félig megperzseltetvén elszaladnának, némely része az veszedelmet el akarván kerülni, keservesb halállal megégetnének. Annak az bástyának oltalmazásában s az kétséges viadalnak szörnyűségében maga Zrínyi elrettenthetetlen hadnagynak tisztiben járván jelen volt, s az övéinek előtte, nemcsak szóval kérvén őköt, ment, hanem karddal vitézül viaskodván példát is adott, holott az ellenség közül azokat, akik elsőbben fel mertenek menni, maga kezével levágta légyen. De az szörnyű kegyetlen viadalban az erős vitéz oltalmazókban s azok között egy ismert katona, Novakovics János elvesze. Az ellenség száma közül penig ez három viadalban, minthogy felette nagy sűrő seregekkel mentenek vala elő, hétezernél több veszett el, azt hitték felőle.

Ennek az viadalnak kimenetele alatt Szulimán betegségtől s vénségtől is megnehezedvén, s megveszett első szárcsontjának fájdalmához hasa folyása is rája érkezvén, meghala. Mindazáltal Mehemet fővezér, míg az ipát, Szelimet az dologról bizonyossá tenné, úgyannyira eltitkolá halálát, s az zsidó doktor is, s az komornyik ínasoknak, hogy senkinek meg ne jelentenék, feje vesztések alatt megtiltván (hogyha penig azokat nagyobb titkolásnak okáért, mint az híre vala, megölette légyen, bizonytalan dolog), hogy senki az táborban még az várnak megvétele után is megholtnak lenni őtet nem tudhatta; mindeneket neki mint éltében s egészségében szokott tobzódása s nagy akaratja szerént beszolgáltatnak vala.

Az külső várban az égések elhatalmazván, attól az erősségtől is nem messze, mely az belső várhoz ragasztatott, amelyben nagy sok puskapor vala eltétetve, iszonyú veszedelemmel, azmit talál vala, elöl-utol megemésztvén, Zrínyi az övéi maradékával. nem az ellenségtől való félelem, hanem az égésnek szörnyűsége miatt, mely semmi erővel meg nem oltathatik vala, utolsó nyomorúságokra jutván az belső várban mene be; az ellenség oly igen nagy gyorsasággal erőlködvén utána bemenni, hogy alig volt az kapu bezárásra is az utána rohanók ellen ideje. Az nagyobbikat penig, mely az külső vala, az jancsárok és más törökök azontol elfoglalák.

Melyben midőn Szecsődy Mátét, ki mindkét térdében az városból való bemenésekkor, azmint mondánk, szörnyen megsebesíttetett vala, ott találták volna, ugyanazon ágyban, amelyben fekszik vala, mindjárást fejét vevén megölék, az feleségét s kilenc gyermekit rabbá tévén, és marháját s pénzét, mely nem megvetendő vala, hamarsággal elprédálván. Ugyanazon külső várban sokan az asszonyállatok s gyermekek s az közönséges nép közül az ellenségnek gyorsaságától megelőztetvén kezekben esének. Holott az jancsárok más rendbéli török vitézekkel az prédáért és rabokért egymás között nem kicsinyt harcolának, holott ki-ki azt magának elragadozni és tulajdonítani igyekezek, úgyannyira, hogy az mieinktől, kik ablakokból és felső helyekből szemlélik vala, midőn egymással vagdalkoznának, álgyúkkal lőttetnénck, s nem kevés kártétellel elvesznének.

Azalatt az törökök zenebonája alatt Pribék János, ki azelőtt egynéhány esztendővel az törököktől az mieinkhez szökött vala, és Eszpetey Balázzsal, Dezső Andrással és Silkó Menyhárttal kétségbenesvén dolgokban az lövőlyukakon kiszaladni kísérték az dolgot. De az jancsároktól, kikkel immár minden helyek rakva valának, azontol megölettetének, csak az egy Silkót, mivelhogy bajusztalan s csak akkor kezdett vala felserdülni, megfogván és megtartván.

Megcsendesedvén osztán az hadnagyoknak közikbe menésével az visszavonás, az ellenség az lövőszerszámokat, melyeket az nagyobbik várban találtanak vala, az belső vár erősségínek elrontására forgatták. És immár az külső várban semmi kimenés, sem bemenés nem engedtetik vala, mind az tűznek hosszan-szélesen való terjedése s mindeneket pusztítása miatt. s mind az ellenségnek erősképpen rajtok létele miatt, és ha kit az oltalmazókban megláttanak volna, az számtalan sok puskagolyóbisoknak s nyilaknak mintegy jégeső módjára rájok szórása miatt. Ezek az utolsó nyomorúságoknak szorongatási felett az bennvalók szükséges élések nélkül is nem kevéssé bántatnak vala, mivel felette nagy sok élés, melyet az külső várban igen nagy bőségesen raktanak vala, az ellenség kezében juta, minthogy ötvenkét hordó boron s megannyi számú különbféle gyümölcs, vetemény és harminc eceteshordókon kívöl sóknak, lisztnek, árpának, zabnak, tehén- és disznóhúsnak és füstön szárasztott és sós halaknak s mindeneknek, melyek még az igen sokáig való megszállásnak is eltűrésére szükségeseknek mondathattanak, nagy bősége ott tartatík vala, melyek mindazáltal az ellenségnek is semmi hasznára nem lehetének, holott mindenek tűz miatt megégének és megemésztetének.

Viszontag az belső várban, melyben az mieink az utolsó szükségtől kénszeríttetvén szaladtanak vala, csak két öreg lövőszerszámok és tizennégy kisded forgó taraszkok maradtanak vala, és ezer véka búzaliszt, melyet gróf Zrínyi az maga majorságiból odavitettetett vala; melyből mindazáltal annyi sok számú kenyerek, hogy mindeneknek bőven adatnának, az sütőkemencéknek kevés volta miatt semmiképpen nem süttethetni látszottak vala.

Megvévén az nagyobbik avagy külső várnak erősségét, az ancsárok, sok hadizászlókat az palánkban feltévén, két nap estig, úgy mint Szent Mihály havának hatodik s hetedik napjáig ott maradának, az mieink az belső várban berekesztetvén, veszedelmet hozó szükségnek utolsó óráját gyötrődő, de erős elmével várván, s az égések semmi orvosságokkal meg nem késleltethetvén.

Nyolcadik napján osztán, mely Boldogasszony születése napja vala, az jancsárok cserépből csinált csövekben lévő mesterséges tüzeket hányván az belső várban, jóllehet az lángok iriagoktól is dühösködvén könnyen szerten-szerrel lobognának, azokat az házakat, melyekben Zrínyi lakni szokott vala, felgyújták. S Mehemet, kinek akart-urától s parancsolatától az hadban mindnyájan függenek vala, látván az kisebb várnak gyulladását, azon nap igen jó reggel késedelem nélkül trombitát fúttata, és dobokkal, trombitákkal az reámenésre jelt adata. S késedelem nélkül az táborból sokaságú török odagyűle, úgyhogy mind az egész mező mind lovas, gyalog sűrő ellenséggel rakva volna.

Melyet midőn látott volna Zrínyi, Cserencsőnyi [Cserenkó] Ferenc komornyikjával selyem rövid ruhákat hozat elő, s azokban öltözik, aranyban foglalt, gyöngyös, kolcsagtollas süveget, azmineművel az csudáló helyeken és menyegzői lakodalmokban szokott vala élni, részen fejében, és száz-száz aranyat (az megölő ellenségnek jutalmáért) részen kétfelől az zsebeiben; melyekben egy sem volt török arany. Végtére az vár kulcsait is odateszi. Annakutána elővévén az sok közül az atyja demecki kardját, midőn előbeszélné, hogy ő azzal az kard hordozással sok veszedelmek közt forgott s általment, sok dicséretet s hírt-nevet talált volna, mostan immár az isteni végezéstől késztetvén ugyanazzal, azminemű véget hozand az Isten akarata, azt cselekedne, és míg lelke tagait igazgatná, nem engedné, hogy nyaka, keze láncra vettetvén az ellenség táborán széjjel hurcoltatnék. Az kamorából közönséges helyre kijöve, és midőn az várat oly gyulladással, melyet immár semmiképpen meg nem olthatnának, elégni s tovább benne az nagy láng és füst miatt meg nem maradhatnának, látná, az vitézeket. kik felkészülve az ő parancsolatát várják vala, mondják, hogy megszólította:

,,Minemű helyben legyen az mi állapatunk, vitéz társaim, s az szerencse mely keményen és szerencsétlenül szolgált légyen nékünk, nyilván láthatjátok. Ihon arra jutottunk, hogy nem vitézséggel, vagy az ellenségnek igaz ereje miatt, hanem alkalmatlan tüzekkel buríttassunk el. Minekokáért én tinéktek inkább az utolsó szükség megmutatására, hogysemmint tanácsadásra jöttem előtökben. Mert nem az az szándékom, hogy elveszettül lévén az mi állapatunk, itt maradván vakmerőképpen az megharagudt szerencsével tűzzel perzseltetvén tusakodjunk, de sem hogy nagy szűbeli lágysággal, mely az keresztyén vitéz férfiakhoz nem illik, hirtelen megrémülvén az magunk megadásának gyalázatos állapatát hozzánk kapcsoljuk, s arról végezzünk vagy tanácskozzunk. Hanem amiképpen én minap tinéktek, s osztán ti is énnékem megesküdtetek, hogy egy szívvel, szándékkal, vitéz módra erősen együtt éljünk s együtt haljunk, azt végezzük, úgy most is kérlek, és amennyire tőlem lehet, felette igen azt adom tanácsul, hogy az rút értelmet megvetvén, eddig való vitézségünknek s dicséretünknek életünknek állhata. tos elfogyatásával is eleget tegyünk. Mivel az szerencse az mi vitézségünket annyira irégyli, hogy immár semmit nékünk fegyveren és fegyvert emlékeztető elméken kívöl nem hagyott egyebet, és holtig való gyalázatos rabságra kell mennünk, ha többet félünk, hogysem férfiak. hoz illenék, az fegyvertől. Tisztességes és illendő tanácsokat azért inkább kövessünk, minden elfajult életnek kévánságát megutálván. és az fegyver közepire rohanjunk úgy, hogy megbizonyitsuk azt, hogy mi mind tisztességesen is, éltünk, s az tisztességet s igaz dicséretet s állhatatosságot megtartván múltunk ki ez világból, s úgyannyira az mi maradékinknak is s mind az egész föld kcrekségében kedves örök emlékezetünköt hagyjuk. Nosza, vitézek, hozzá, csak engem kövessetek, úgy azmint ekkedig követtetek, s mint egy kútfőtől, éntőlem idvességes példákat meritsetek, melyekkel sem felfuvalkodott. csalárd ellenség azzal nem dicsekedhetik, hogy minket elfogdosott, tömlöcözött, s az mi mindennél nyomorultabb volna, láncra vetett volna, s az mi cselekedetünköt s vitézségünköt soha semmi örök idők igaz dicséretekkel magasztalni el nem hallgatják."

Mindjárást az vitézeknek agyarkodása követkczék, kik azt kiáltják vala, hogy nékiek is azon szándékok s azon értelmek volna, s egyszersmind az kapu szegeletiben lehányván pajzsokat, fegyverderekokat, sisakokat, páncélokat, s még hogy annál könnyebbek s az sebek felvételére alkolmatosbak [legyenek] (mivel azt, hogy szép halállal meghaljanak inkább, hogysem mint gyalázatosan éljenek, elvégezték vala), szably-ájok hüvelyit is. csak dolmányokkal s mezítelen kardjokkal mindenik megelégedvén, munkájuknak legutolsó végéhez magokat készítik.

Akkoron osztán Zrínyi Istennek nevét s segítségét hiván az kaput felnyittatná. és Szerecsen Márk pattantyúsmesterrel, ki csak egyedül maradt vala a sok közül, az kapu közé helyheztetett öregbik álgyüt. mely sok vas- s láncdarabokkal és óngolyóbisokkal megtöltctett vala, az ellenségre, kik az hídra nagy sűrőséggel állottanak vala, kilövetni hagyá. De az, minekelőttc kilőné, homlokban lőttetik s elesik. Osztán az ott mellette álló Horvát Györgynek parancsolja, hogy az égő kanótot kezébe vegye, s azzal az álgyút kilője, melynek csak az egy találásával mondják, hogy az ellenségben hatszáznál többen voltak, kik elvesztenek rész szerént, vagy megsebesültenek. Egyszersmind harcoltanak, azmint az utolsó viadalnak rendelt célján lehetett, mennél vitézebben s állhatatosabban, mind Zrínyi, ki kerek pajzzsal és karddal oltalmazván magát, elsőbben is harcolni kezdett, s mind penig az vitézek, előttök vivén az császár zászlóját Juranics Lőrinc serény ifjú legény. De az mieinknek gonoszabb állapatja következvén, kik midőn csak hatszázra jutottanak vala, az számtalan barbarus pogányságtól, kik nyilakat, puskagolyóbisokat és mindenféle lövöldöző szerszámokat kőeső módjára rajok szárának, könnyen meggyőzetnck vala.

Ömaga Zrínyi jobb kéz felől derékban általlőttetik, és sok vér folyVán ki belőle, midőn mégis az övéit azon biztatni, hogy hitekről, jószágos cselekedetekről s állhatatosságokról megemlékeznének, meg nem szűrnék, más puskalövéssel az jobb szeme és file között találtatván földre ejtetik, kinek elesése után az többi is keveseken kiválva az jancsároktól mindjárt levágatának. Ugyanottan Papratovics Farkas, Kobak Miklós, Patacsics Péter lovashadnagyok megöletének. Nagy nemzetből való nemesifjak is: Bajoni János, Istvánfty Pál és Csáky György ugyanazon helyen sokakkal másokkal Ievágattatván elveszének. Kecskés György, ki nem oly igen régen Ali aga törökkel bajt víván győzedelmes lött vala, és Novák János, még jó erejében lévő vénember, puskás lovasok hadnagya, midőn az kőből rakott toronyban harcolva szaladtanak s, egynéhány óráig magokat ott oltalmazták volna, végtére az sűrő golyóbisok szélvészétől s az jancsároktól elburíttatvtin s megölettetvén, láboknál fogva onnét kivonattanak vala.

Végezetre megszállván az jancsárok dühössége s kegyetlensége, Alapian [Alapy] Gáspár, azmely rejtekhelybe Zrínyi elesése után vonta vala meg magát, kivonattatván onnét, s mivel mód nélkül fekete színű ábrázatú s kisded termetű lévén. hitvány szablyahordozó szolgának ítéltetnek. megtartaték, kire szinte akkor találának, mikor az jancsárok az prédának esvén az megölettetett Zrínyinek holttestét fosztanák, és az drága, két kezén ékességért való két aranypereceket felnyitni nem tudnák, s arra képest megcsonkítani akarnák, kést dugván az lyukaiban felnyiták. Azonképpen Cserenkó komornyik az konyhán elrejtezvén, kit hogy az aranyakat és az vár kulcsait Zrínyinek elővitte s megmondotta légyen, mondottunk, és Geréczy Bartolus rabbá esvén, mivel szép ifjú legények volnának, az haláltól megmenekedének. Orsits Istvánt egy soklyósi Haszán nevű török, ki nála annakelőtte engedelmes és tűrhető rabságban volt, hogy meg ne ölettetnék, maga testével oltalmazta s tarta meg; és azok hárman avagy négyen annyi ezer emberek közül megmaradván, azután a gróf Zrínyi fiától, Györgytől kiváltatván hazamenének, az többi mindegyik az gyermekeken s asszonyállatokon kívöl az megharagudt ellenségtől megölettetvén.

Zrínyinek az fejét az harc után egy kevéssel Ali fő jancsáraga elvágatá (akinek az róla lefosztatott marháí is jutának együtt egy Perván nevű igen fő lovával), s az táborban Mehemethez küldetvén, s ott karóban tétetvén az törököknek s egyebeknek csudájára lőn. Az derekát penig banjalukai Vilics Musztafa lovashadnagy, ki annakelőtte rabja vala, hamarjában eltemetteté.

Immár az törökök mind az két várat megvötték, és az nyereséget s minden prédát s az hosszú kötelekre s láncokra fűzött rabokat az táborban vitték, és még az meg nem aludt tüzek az palánkot és bástyákat keserületes égéssel pusztítják vala, midőn az kőtoronyhoz, melyben az lövőszerszámhoz való pornak bősége tartatik vala, szörnyülködvén jutának. S késedelem nélkül az por hirtelen felgyullad, s nemcsak az alsó bótokat, melyekben eltétetett vala, hanem még mind az egész épület alkotmányát és az régi házakat is, melyek az belső várban válának, egy szempillantásban felveté s elhányá. Melynek rettenetes dörgésével és romlásával számtalan törökök, s kiváltképpen jancsároknak sokasága, kik minden házakat s rejtekhelyeket felette nagy szorgalmatosan vízsgálják, s egyebeket az prédának társaságára nem könnyen bocsátnak vala, rész szerént nagy öreg kövek töredéki miatt, s mind az pornak nagy erejétől magasan felvettetvén diribról diribra szakadozván elveszének, úgyhogy csak azzal az esettel is három vagy több ezer mindenféle vitéznek az ellenségben híja esék, még magoknak az ellenségnek megvallásával is megtudatott légyen. Mivel azért az veszedelemért az egész táborban nagy bánat, siralom és jajgatás széllel szereztetik vala, holott ki atyjafiát s rokonát, s ki megholt atyját vagy fiát, és sokan vér szerént való öccsökön, bátyjokon vagy társokon kesercgvén siralmas panaszolkoudásokkal és fohászkodásokkal siratják vala.

Mind abban peníg az megszállás-tartás idejében és különbféle ostromokban mondják, hogy az ellenségben 20 ezren vesztenek légyen, s kiváltképpen azokban, kik vagy jancsárok és szpahoglánok, az portai udvari lovasok közé számittattanak, vagy az magyarországi végckben és beglerbégek alatt bizonyos fizetésen szolgáltanak légyen.

Megvétetvén ilyen módon az alája vettetett tüzek miatt Sziget, Mehemet az jancsárok fő agájának megparancsolá, hogy az lángokat megoltatná, s az várat és az utakat az holttestektől megtísztittatná, naivelhogyr Szulimán hetedik napján az megvételnek. úgymint pénteken, melyet az pogányok innepnek tartanak, az várat meglátni, s ott felséges nagy jó Istennek szokás szerént imádkozni végezte volna. Az talizmánoknak s hodzsáknak is, kik az ő babonás tiszteleteknck papjai, hogy azon az napon jelen lennének, megparancsolá. De mikoron az vár megtísztíttatván az az nap s más is, Mehemettől amely rendeltetett, előjött, s mindazonáltal Szulimán közönséges szemek elében elő nem ment volna, nem kicsiny gyanakodás támada halála felől az táborban, s alattomban beszélgetni kezdték, hogy az ő fejedelmek megholt volna.

De az császár kétséges gondtúl bizontalan lévén, midőn sokáig, micsoda tanácsot venne elő, elméjében szorgalmatosan forgatta volna, hogy az had hiában fogadottnak lenni és hiábanvaló kezdésekben Gyorött akadozni ne láttatnék, végre hogy táborát megindítsa és Salmy gróf Ecchiussal Komáromnál magát egybecsatolja, azt végezé, és ott az dolognak következésével s idővel megjelentené, hogy ha Esztergom megvételében foglalatosnak lenni, vagy mi egyéb tanácsot követni kellene. Annakokáért lassan járva az Duna partja mellett megindulván s az magyar hadak előmenvén, másod tábori megszállással Genyőhöz [Gönyű] ére, mely Győrhöz két mélyföldnyire vagyon. Az volt neve az falunak, mely régente Gesztes várához tartozó, de mostani időbe pusztán lévén, immár régen semmi lakos rajta nem vala. Miglen ott táborban megszállonak és egynéhány nap ott nyugosznak, Thuxy György sok jeles viselt dolgokkal s az minap megtartatott Palotának dicséretível híres lévén 120 lovas katonákkal az császárhoz jöve az táborban, s az tábor szélin nem messze az lövőszerszámoktól, melyekkel az tábor környülvétetik vala, megszálla.

Azonközben Mahmut székesfeírvári bég Karamán Oszmánnal beszélgetvén, hogy ezer jó lovasokkal az császár táborát megüsse, azt végezé, oly tanácsot tartván, hogy valami vitézséget próbálna, és Szulimánhoz rabokat vinne, kiktől az császár menése és szándéki felől megtaníttatnék. Magának kedvét találná, mivelhogy az német fegyveresektől, kik nehéz lovasok volnának, semmit nem tartana, azt mondja vala, mivel azok az törökököt el nem érhetnék. Az magyarokat penig, jóllehet lovakon s gyorsasággal hasonlók volnának, mindazáltal lesektől félvén az űzésre lassúbbaknak lenni ítélné. Elmenvén azért Feírvárról, Sásvárt, képebelit s kit maga nevelt fel, ötszáz lovassal Komáronhoz az mieink tábora háborgatására elbocsátja, maga megannyi számú lovasokkal, kiket egy részént az feírváriak, más részént az ázsiai karamányok vagy ciliciaiak közül válogatott vala, nem messze az császár táborához vadon étszaka egynéhány magas fák között lesben állata, és igen jó reggel az strázsaváltoztatás után az táborból kiment zsákmányosokra kiüte, s egynehányat az németekben, minthogy senki véle nyelveken tudó nem vala, levága, az magyarokban keveset, kik fáért kimentenék vala, elfogdosa. Melyet mikoron az mieink, s kiváltképpen Thury eszekben vöttek volna, hirtelen lovakra ragadozván és ülvén nyargalvást az ellenséget kergetni kezdék, úgyhogy az mieink gyorsabbak lévén az futók nyomokban lennének, az németek penig sűrő seregekkel utánok mennének. Noha penig az mieink utánok lévén és menvén keményen sürgetnék őköt, Mahmut mindazáltal vagy az övéinek gyorsaságokhoz bízván, vagy hogy az magyarok az lesektől való féltekben kimenni az táborból nem mernének, ítélvén azt, rendben vervén az övéit, egynéhány helyen megállani és megharcolnia nem kétlé, melyben megütkezvén mind az két félek közül egynéhány lovasok elesének, s néhány meg is sebesedének. Kik között Kasy György lova elöklelteték, s Kuraly János penig erősen mellyben ökleltetvén, mivel fegyverderék vala rajta, nem ártott vala neki. Mindazáltal azonközben keményebben s erősben egymáson lévén az ellenség megfutamtaték, s midőn egynehány futamtatnyi földön az Bakony erdeje felé nyargalvást szaladnának, nem szintén eléggé okos és magoknak hasznos tanáccsal ismét az sík mezőn megállanak, másodszor is harcolni akarván, vagy hogy az lovok az sokáig való futásban elfáradván és zúgván valamennyire megpihennének, vagy hogy az mieink az közel lévő erdőkben való leshányásban gyanakodván megvesztetnének, s az űzésnek véget vetnének. De annál kéményben rajtok lévén Thury s az mieink az ellenség ismég megveretik, sok benne levágatik s megsebesedik, s végtére megfutamodván az Bakony erdejében beszalad.