Szigetvár ostroma in Az Elsó Zrinyiek Irta Salamon Ferencz

Az Elsó ZRINYIEK.

Irta Salamon Ferencz

Pest 1865

Source: https://books.google.ca/books?id=Wx5bAAAAcAAJ&pg=560

Translated by Google 



Note: There are many OCR errors 
Maybe one day a Hungarian speaker polishes this up.

XII.

Szigetvár ostroma.

Augusztus 7-ikén kezdődött Szigetvár ostroma. A leggyöngébb oldal ellen intéztetett a főtámadás, az új város délkeleti, vagyis Siklósi kapuja felől. Ezen az oldalon nem igen széles árok választó. el a várost az s egészen száraz földtől, melyen árkokkal, kerítésekkel és fákkal fedezett helyek voltak s űgylátszik valami csekély külső erődités is, közel a kapuhoz. A janicsárok nem is tarták szükségesnek itt az előleges ostrommunkálatokat. Törökös elbizakodással rohantak elő. De az ott elhelyezett magyar puskások és ágyuk. tüze annál érzékenyebben bünteté őket, minél nagyobb volt vakmerőségök. A biztos helyen elrejtett mieink közül csak egy ember esett el, míg a janicsároknak megtizedelve kellett visszavonulniok. Hasonló elbizakodással kezdének 7-ikén fényes nappal ágyuk elhelyezésére szolgáló töltéseket rakni az új város ellen. A várbeliek jól intézett ágyui szélylyellőtték müvöket, melynek helyét az abban fáradt számos munkás holtteste jelölé. Igyaz első nap eredménytelenül folyt le a törökre nézve s Zrínyi csak a gyönge külső müvek által is egy egész napot nyert a vár részére, a nélkül, hogy valamit vesztett volna.

Azonban látható volt, hogy másnap a törökök több okossággal fognák az ostromhoz. Ennélfogva Zrínyi estve felé kivágatta, fölégette az ujváros előtti fákat, kerítéseket s megsemmisité a mi ideiglenes külső erőditésűl szolgált, berakatta az ujváros egyetlen kifelé vezető, s az óvárosnak keleti, ugynevezett pécsi kapuját földdel töltette fel. Mert az óváros keleti kapuja volt leginkább kitéve, mint az 1556-iki ostromból tudjuk, midőn ezen oldalról történt az ellenség első támadása.

És csakugyan elkezdék- a törökök a közeledési munkálatokat, melyeket éjjel szoktak legbiztosabban végrehajtani. A janicsárok igen gyakorlott, s mondhatni szenvedélyes földturkálók voltak. Habár a közeledési munkálatok korántsem folytak a XVI-ik században oly rendszerrel, mint ujabb időkben, föltehetjük,hogy abban a korban a törökök értettek hozzá legjobban, nemcsak azért, mivel egy európai hadsereg sem ostromolt annyi várat, mint a török, hanem mivel az ily munkálatokkal a seregnek egy kijelölt része foglalkozott mindig, mig Európa többi részeiben híre sem volt még a,,sappeur"öknek, vagy ásó katonáknak. A janicsárosztályok voltak különösen megbízva- a földmunkák azon részével, melyek a gyalogság, azaz saját magok részérea közeledést a várhoz lehetségessé tevék. A janicsár a gyalog harcz minden nemében igen gyakorlott volt; de tartozott ügyes lenni az árkok keritésében is, melyek cnek kihányt földje fedezte őtaz ostromlott vár tüzexlése ellen. A régi töröknél a hadi mesterség minden nemében a munkafdlosztás s bizonyos példás rendtartás uralkodott. Ebben a részben ez volt-aszabály: a janicsárok bizonyos osztályai (odái) kirendeltetásk árkok készítésére. A mely osztály egyszer kirendeltetett, az negyven napig oda nem hagyhatta az árkokat -- ennyi időt véltek korábban tulságosan sok-nak egy vár bevételére. A janiesárokat némileg pótló, szintén gyalog azápok is értettek a munkához-s alkalmaztattak olykor. De a kirendelt janicsárok segedelmére többnyire kihirdették, a kinek kedve van, vállalkozhatik a veszélyes munkára. Ily vállalkozó élethoszszig valami csekély napi zsoldban részesült.

Többnyire éjjel, midőn az ellenség bajosabban fedezhette "föl a mezőn történő készületeket, az árok készítésére kirendelt jancsárok és segédjeík fegyveresen, cél egy rövid nyelű kapával kezökben kiállának bosszusorban a megásandó árok vonalára. Alkalmasint márxnálok divatozott az a szokás, hogy mindenik számára -osak az az egy-két lépésnyi tér megásása jelöltetett ki, melyet- reggelig elvégezhetett.

A janicsár leülve végezte a munkát. Az összefont lábakon ülés megszokott kényelem a keletieknél s ily módon amunkás kevésbbé volt kitéve az ellenség go iilő munkához volt szabva a rövid nyelű kapa. Kevés idő alatt a janicsár annyira beáshatta magát s annyi földet kihányhatott azon oldalra, mely felől a vár volt, hogy ülő helyzetében fedve legyen s nagyobb bátorsággal folytathassa a munkát. Igen valószínű, hogy a közeledési árkok rendezem a töröknél nem volt még oly szabályosan kifejlődve, mint a XVII-ik században találjuk. De kétségtelen, hogy több rendbeli árkokból állottak, melyek egymásközt összeköttetésben voltak, s kigyódzó kanyarulataikkal s egymást követő szárnyvonalaikkal mind jobban megközeliték a várfalat. Igy jutott egyegy tetemes fegyveres erő mind közelebb közelebb a várhoz, a nélkül, hogy a vár tüze sokat árthatott volna neki. Azon czéljok sem volt meg, hogy a kisebb ostromágyuk ezen árkok közt elhelyezést találjanak, s általuk egyelőre csak a vár ágyainak elnémítása legyen kitűzve, -utoljára hagyván fenn a rés töretését. A faltörés mindjárt megkezdetett s a réstörő ágyuk hátul egy helyből működtek. A közeledők abban jártak, hogy a vár árkához jutván, azt feltöltsék a réslövésre kijelölt helyen, s azon rohamot intézzenek, -- vagy pedig aláássanak a bástyának és Fólvettessék lőporral.

8-ikán reggelre nemcsak a janicsárok az ujvároshoz közel jutva puskákkal és nyilakkal lőhettek a falakon mutatkozott védőkre, hanem egyszerre három ágyutelep szólalt meg az ujváros ellen. Egyik a központon, szemben a kapuval, a más kettő azon két bástya ellen, melyek jobbra és balra estek a kaputól. 1)

1) Ortelius rajzán. Budina: Oetava augusti Turcae summo ünane novam civitatem tribus in locis petere atque concutere incipinnt.

Zrinyinek alkalmasint kevés ágyuja volt az ujvárosban s a mi volt is, a kisebbek közé tartozott; csak annyit s akkorákat tarthatott ott, hogy könnyen el lehessen vinni. Az akkori nagy ágyuk roppant sulyuak voltak. - És e könnyű fegyverzés a gyengébb falak: mellett is, a három török batteria és a janicsár puskák szünteleni tüze daezára az ujváros egész 8-ikán, mely csütörtök nap volt, sőt egész pénteken is tartá magát.

Ez elég bizonyság rá, mily kevés hatással működtek az akkori ágyuk egy erődnek alig nevezhető kerítés ellen is. Sokat tett kétségkívül az irányzás pontatlansága is. Az a csavar, melylyel az ágyuk nagyobb pontossággal irányozhatók, jóval későbbi idők találmánya, valamint a fafoglalat (a lafetta) is, melyen könynyebben mozgathatók. Maga a golyó_is nem mindig talált épen az ágyukba, melyek nagyon sokféle öblűek voltak s a lövés csak bizonytalanra történt. De ezenkívül a várbeli ágyuk nagy előnyben is voltak. Igaz, hogy az ostromlók sem voltak képesek pontosabban irányozni, mint ellenfelök; igaz, hogy egyenlők voltak az ágyuk fedezésében is; mert az ostromlók erős boronákkal körülvett s Földdel keményen feltöltött erődöket épitének, melyek alig voltak gyengébbek a szigeti ujváros falainál; ezek tetején pedig nagy hordó vastagságu és magassága kosarakat tömtek meg földdel, melyek közt az ágyu kinyalt; - s a várbeli tüzéreknek sem volt más mellvédjök. Az előny másban állott. A hová az ostromló éjjel fólállitá ágyutelepét, az onnan egész ostrom alatt nem igen mozdult meg, s új meg új ágyutelepek építése roppant munkával s ha nappalra is eltartott, sok emherveszteséggel járt, míg a vár majd minden része kész erőd volt, és az ágyuk, legalább a nem felette nagyok, könnyebben voltak mozdíthatók egyik helyről a másikra. Habár az akkori védelem hátránya volt, hogy az ágyukat nem lőrések, hanem kosarak fedezék, előnyül szolgált az ágyaknak csaknem bármely irányban való forgathatása. Többfelé lehetett lövést rögtönözni. Igy a hová a török telepet állita, az egész erőd ágyuiból két annyit lehetett ellene forditni. Szép példája fordult elő ennek épen Szigetváron az 1556-iki ostrom alatt. Midőn már Ali pasa a várat ostromolta s annak árkait feltöltendő, temérdek fát hordatott össze, s öt nagy a ágya egy új telepből rést vala törendő, Horvát Márk az egész vár majd minden ágyuját a telep ellen forditá a s teljesen elsöpörte onnan, ugyannyira, hogy a törökök ott hagyván ágyuikat, rendetlen futásnak eredtek s Márk egy kirohanással fölgyujthatá a töménytelen egybehordott fát.

A védelmi állásban levőnek ily módon több támadó ereje volt, mint a támadónak. Az ostromlók és támadók megfordított arányban voltak akkor, ahhoz a mint napjainkban állanak. Korunkban a várakat egy tetőtől talpig vasba öltözött, mozgásaiban korlátolt és esetlen emberhez hasonlítják, ki egy teljesen szabad mozgásn ügyes vivóval áll szembe. Utóbbinak könnyen sikerül alkalmas pontokra állani, honnan egyelőre csak aza czélja, hogy kiüsse ellensége kezéből a kardot, mikor aztán csaknem kénye szerint bánik el vele. Az ostromló újabb korban arra törekszik mindenek előtt, hogy az ágyukat elnémítsa s ezen czélból a közeledési árkok közt mond-hatni művészileg s nagy könnyűséggel alkalmazza a könnyebb ágyuk és mozsarak sok féle tüzelését. A lövés különböző nemei alkalmaztatnak, melyek csak a XVII-ik század vége felé találtattak föl, minő a szövő-lövés, s az ágyusorok hosszában lövése, melynek oly pusztító hatása van. 1) A. XVI-ik században, úgy látszik, valamelyik bástyaoldallal épen szemben foglaltak állást az ostromágyuk, honnan derék-szögű lövéseket tehettek ama falra. 2)

1) A ri c o ehet lövés hasonlít a gyermekek azon játékához, melyben egy elhajított kő a viz tetejébe ütközve ugrálva halad -- ezt hazánk némely vidékén,,szövés"nek nevezik.

2) A falak szemben lövése világos abból is, hogy a fóczél már eleve a réstörés vala. De találjuk némely positiv jelét is. Igy az ugyancsak 1566-ban történt gyulai ostromnál Pertev pasáról mint valami szokatlan dolgot, említik, hogy nem tudván felgyujtani a falak boronáit, azt találta ki,hogy az ágyukkal egy. ideig rézsút löveté a falakat, s így verte le róluk a külső tapasztHa rézsút lövések divatoznak vala, a tapaszt alkalmasint fölöslegesnek tartják vala mieink. (Istvánffy említi a fentebbi rézsútos lövést. ).

És a szembenálló telepek közül az ostromolt fél mindig előnyben volt. Ezeket tekintetbe véve, látni való, hogy haa. töröknek több mint kétszáz ágyuja volt is Szigetvár alatt, míg Zrínyi csak ötvennégyről rendelkezett, veszélyeztetett pontokra több ágyutüzet egyesithetett, mint a törökök. Ezek augustus 8-ik és 9-ik napján az óvárost is lövetni kezdék, még pedig kelet; felől, hol a kaput Zrínyi már 8-ikán éjjel feltölteté, s hol úgy látszik, legkönnyebb volt hozzáférni az erőditéshez. Egy ágyutelephez a munkálat elkezdődött a vár ellen is.

Az ujváros kapuja felől 9-ikén nem csak ágyuval folyt a harez. Erős puskatüzelés folyt mindkét részről s kétségkívül kísérletek történtek a mély, de nem igen széles árok feltöltésére, melyen rohamot lehessen in tézni a kerítésre, mi a törököknek tetemes ember-áldom zatjába kerülhetett. Nincs benne kétség, hogy amiadal, melyet a törökök oly tulnyomó erővel folytattak" azaránylag gyönge védmüvek ellen, részünkről is megkövetelé áldozatjait.

Zrínyi" nem is tartá bevárandónak az ujváros elleni rohamot. Miután szerdán reggeltől péntekenestig- taraw tá, arfólégetésre már eleve elkészített ujvárost mind a négy sarkán fólgyujtatá, s az lángba is borult! ar fából készült falakkal együtt. Az erőszakos kényszerítés színét magán nem viselő hátrálás után lerontatá azt a hidat, mely az uj- és óváros közötti mély vízárkon vezetett. keresztül. Az óváros siklósi kapuját berakatta.

Az ujváros nemcsak három egész napig, ugymint, augusztus hetedikén, nyolezadikán és kilenczedikém tartóztatá fól a törököt - a hátráltatás nagyobb volt, Következő éjjel az ujváros lángjai miatt. mihez- sem: foghatott a török ezen a részen s oltási kisérleteiben a. mieink puskalövéseinek volt kitéve. Ezenkívül a különösen. az ujváros ellen állitotteegykét ágyutelep helyét változtatni kellett, mi időtkivánó nehéz munka volt s legalább azon éjjel az égés világánál akadályozható isi.

Akkori, s különösen a magyar és török közti kar-azokban a félénkség jelének tekinték, a nélkül hagyni: oda egy erődöt, hogy őrei bevárnák a rohamot. háagát egy várnak. kirohanások nélküli védelmét sem: tarták Vitézhez illőnek. A külső város égése, melyet a szultán: a: Szemlékről gyönyörködve nézett, mint mondják, as csendes nyári éjben, elbizakodóbbá tehette az ostromlókat. _

Habár Zrinyinek nem volt szándékában az óvánosnak is utolsóig való oltalmazása, ennek nagyobb fontosságot tulajdonított, s több áldozatra tartá érdemesnek. Itt már fól vala égetve előre minden gyujtható anyag, nehogy, mint 1556-ban történt, az ellenség tűzlabdákkal és gyujtó nyilakkal támasztott égés által időelőtti kivonulásra kényszerithesse az őrséget. Zrínyi az óváros oltalmára hatszáz katonát rendelt.

Az ujváros ostroma alatt elkezdődött volt már atelepek építése s ezeknek legalább egyikéből, kelet felől, az óváros töretése. De nyilván való a fekvésböl, hogy míg az ujváros állott, az óváros nem volt komolyan megtámadható. Amannak elvesztése pedig megkönynyité ennek ostromát. Most azonkívül, hogy egy nj üteg támadhatott kelet felől a délkeleti bástya ellen, mely épitőjéről Kesas bástyának neveztetett, s nyugatróla délnyugati, vagy Hennyei bástya ellen, a törökök az ujvárosnak még füstölgött romjai közt akarának egyet feltölteni a siklósi kapuval szemben, megfelelőt annak, melyet az ujvárosból összelőttek volt mieink.

Az ujvárosnak az ó felé nem volt bástyája és erős töltése, mi a védelemben fölösleges s most csak a támadó törökök védmüveként szolgálhat vala. Két erős bástya kereszt- s egy egész homlokzat egyenes tüzelése között oly közelről akarni telepet állitni, a törökhöz méltó merészség volt, ki annál nagyobb merészségeket is követett el tavaly Málta szigetén. Az ágyu és puskatűznek sőt a nyilakn k is kitéve, az ujvárosbéli telep nagy emberáldozalba kerülhetett a török részéről.

10-ikéről 11-ikére éjjel sikerült az ujváros hamuboritotta s még ki nem hűlt fóldében közeledési árkom vetni, mely után földes és gylapjúzsákokból, foldkosarakból és kiásott földből nehéz ágyuk számára egy nagyszerű töltést kezdének rakni. Az emberáldozatok daczára is, úgy látszik, megveté lábát az ellenség az njvárosban. Zrínyi, midőn a munkálatok sokra haladtak, vagy tán el is készültek, egy kirohanást tétetett. Épen mivel a magyarok magatartását eddig félénkségre magyarázta, alkalmasint meg engedé magát lepetni az ujvárosban a többi török csapatoktól elszigetelt állásban volt török had.

Zrínyi kiküldi rájok jeles hadnagyával, Székcsői Mátéval a gyalogság egy részét valami rejtett uton. A vitézek nagy vérengzést visznek véghez a janicsárok közt, míg Székcsőivel mieink csaknem minden veszteség nélkül térnek vissza. Ugy kell lenni, hogy a török ezen a részen később sem boldogult. Annyi bizonyos, hogy nem az ujváros felől támadt a- falakon a rés.

Az óváros ostromát megkönnyité az, hogy a némely oldalról ezt is környezett mocsáros rét mintegy két hónapi szárazság után annyira kiaszott, hogy sok helyen a török árokásással közelíthetett a bástyákhoz. Csak a nyugati oldal egyik fele és a vár felőli, vagy éjszaki oldal volt vízzel környezve, a környöskörűl vízzel telt várárkán tul is. Maga ezen árok is az Almás patak megapadása miatt alkalmasint alacsony vizállá- I suvá lett.

Míg az óváros ellen a közeledési földmunkák és az ágyuzás folynak, avár felől is elkészült egy nagy ágyutelep, mely el is kezdé a tüzelést.  Az ágyutelep épen a tó partján készült el, miután távolabbról jutottak idáig az árkolatok (1). Ez a vártól éjszakra történhetett, a,,Király kertje" déli végérőLa hová az óváros ágyai nem szolgáltak (2).

l) Budina azt irja, hogy még az ujváros ostroma. alatt kel dödik e tüzelés; de alkalmasint Istvánffynak van ìgaza, ki ezt az az óváros ostroma. alkalmával említi.

2) Krónikáink, s utánok történetìróink kétségkivůl tévednek, midón még az óváros ostroma alatt oly telepeket, sòt közeledési töltéseket épìttetnek a vár ellen, melyek egészen ki voltak то az óváros tüzének. Átalán krónikáink és törte'neti müveink eló adása az idórend összezavarása által érthetlenne' és meró zavarrá tették Szìgetvár ostromát.

Az uj ágyutelep nem annyira komoly, mint fitogtató munkát mivelt a vár ellen. Legelőször is nem a falak és bástyák, hanem a belső kiállóbb épületek ellen irányoztatett. A belső várban nyugatra tekintő torony, mely téglából épült, csakhamar üvegként hordatott szét harangjaival együtt az öt nagyobb faltörő és három közepes kígyó ágya (colubrina) golyóitól; Ennyi ágynból álla az éjszaki töröl: üteg; de mint a következés mutatá, ezen legkorábban fölállított telep legkevesebb hatással volta. várnak ezen részén, hol a kettős bástya az ugynevezett belső vár külső müvét, s Szigetvár legerősebb oldalát képezte, mely felől különben is legmélyebb lehetett a tő vize s legközvetlenebbül táplálta az Almás, mely itt torkollott a szigetvári tóba.

Habár Zrínyi nem örülhetett ezen uj támadásnak, nem sokat aggódhatott rajta. Idő- és erőpazarlásnak tartá azt. Sokkal nagyobb aggodalmat okozott neki egy másik telep, melynek fedezése alatt az ostromlók  Szigetvár egyik főerejét voltak megsemmisítendők. A tó vizét akarták lecsapolni. Emlitém, hogy az óvárosbólanyugati kapun ki egy hatalmas töltésen vezetett az út Pata felé. A töltést az átvágatás ellen védték az. óváros egész nyugati oldalának ágyai, sőt a várnak délnyugati, ugynevezett,,Hegyí" bástyája is. 1)

1) Ístvánfy s utána mások ezt Hennyei bástyának nevezik. De valószínűen hibás olvasásból ered az. Budina,,Mons"nak ne-_ vezi ezt a bástyát, s Istvánűy is egy helyen, míg ugyanez az 1556-iki ostromot írván le, világos a leírásból, hogy nem a vára hanem az óváros délnyugati" bástyáját nevezték el Hennyeiról.

A törököknek sikerült az óváros északnyugati bástyátlan sarkával átellenben, a tó partján, ott, hol a vizet elrekesztő nagy töltés végződött, egy ágyutelepet épitní, melynek négy nagy ágynja kétségkívül arra volt szolgálandó, hogy elnémítsa a vár azon ágyuit, melyek a töltés átvágását akadályozhatnák.

Az óváros ostromának mintegy ötödik napján, augusztus 15-ikén történhetett, hogy a törökök intézkedéseket tőnek a nagyon magas és széles töltés keresztűlvágásához, melynek, ngylátszik, csak felső szélessége is volt mintegy négy ölnyiqA törökök hatszáz janicsár fedezete alatt, elegendő, számu önkénytes török katonát és keresztyén jobbágyot rendeltek oda ásókkal és kapákkal. Zrínyi legelszántabb és gyakorlottabb emberei közül kétszázat választott ki. kik egy kiütés által meghiusítsák a törökök munkálatait s az ágyutelepet hasznavehetlenné tegyék. Avállalat önfeláldozó embereket kívánt s Zrinyinek kétségkívül azért volt bajos a választás, mivel legkedvesebb vajdáinak mindenike kész volt ajánlkozni rá. Székcsőit elutasíthatá azzal, hogy már részesült egy kírontás dicsőségében: de a többi hadnagy nem volt még kielégítve.

Minő ellenvetést tehetett Radványinak és Dandó Ferencznek, kik koruknál és vitézi érdemeiknél fogva elsőséget követelhette]: mások fölött, s előbbi fölhozhatta, hogy 1556-ban sem vállalkozott senki merészebb kirohanásokra? - Nem is csak egyszer próbálkozott,s még is im épkézláb ember, s bizik istenben, hogy az fog maradni. Szigetvár életkérdése forog fenn, s nem gyermek, hanem látott és próbált ember kell az ilyen vállalat vezetésére.

Ha csakugyan folyt az önfeláldozásnak némi megható versenye a vezér és hadnagyait közt, ily nemű lehetett az, nem pedig olyan, a minőről alább leszen szó.

Radványi Jakab és Dandó Ferencz kétszázad hős magokkal kivonulnak a patai kapun. Nem tudni melyik nap; de talán kevéssel augustus 19-ike előtt történt e kirohanás kevéssel naplemente előtt. A hatszáz j auicsárt, kik ugy valának egy fedezett helyen fölállítva, hogy mind a munkásokat, mind az ágyutelepet védjék egy kirontás ellen, mieink a nélkül lepték meg, hogy puskával védhették volna magokat. Az első rohamra teljesen kiveretnek és futásnak erednek, a fegyvertelen keresztyén munkások pedig csak nevelék a futás zavarát s nehezítsék a védelmet. Nem lehetetlen, hogy a töltés felé állított számos munkás futván meg legelőször, maga tette lehetlenné azt, hogya janicsár használhassa fegyvereit. A majd minden veszteség nélkül kivívott eredmény után a várbeliek a szomszéd török üteg elfoglalására sietnek, hol az ágyukat beszegzik, kerekeiket fejszékkel összetördelik, s a mi fölszerelésökben és körülöttük éghető, fölgyujtiák. De végre sem hajthatak egészen eme föladatot, midőn a szomszéd táborhelytől a törökök nagy tömegben közeledve támadják meg a maroknyi bátor csapatot, mely magát védve, rendben vonult vissza. A heves harcz közben, mely alkalmasint a töltésen folyt, sokan esnek el a rohanó törökök közül, kik nagy számuk mellett is a mienket körül nem foghatták s szélesb homlokot nem képezhettek. Abban az időben a kisebb ágyuk nem valának oly mozgathatók, hogy ily esetben rögtön kartácsozásra előhozhatták volna. Aviadal ugylátszik nem került kézi fegyverekre. Távolabbról, puska tüzeléssel folyt mindkét részen, s sikerült kivált a kaputól oly távol tartani az ellenséget, hogy avárbehek nagyon kevés halottat hagyva künn, térhetett vissza a patai kapun. A kirándulás sikerültnek volt mondható, s a veszteség sem lesz vala érzékeny, ha mindkét vezére, Radványi és Dandó nem esett volna áldozatul. Mindkettő puskagolyó által lelte halálát. Alkalmasint kötelességüknek tarták, hogy mint vezérek a legkitettebbb helyen mutassanak jó példát s a visszavonulásban leghátul maradtak. Radvanyit a kapuban érte a golyó, s hogy legutolsó volt, mutatja az, hogy holttestét nem lehetett megmenteni. A két vezér fejét a törökök, barbár szokásuk szerint, ágyukosaraikra tűzék fól másnap. A janicsárok közül is két főbb tiszt esett el szintén golyó által ezen viadalban.

Egyegy kirohanásra alkalmasb lesz vala ugyan az éj, s kivált reggel felé, midőn lopva sikerül vala megtámadni az ellenséget s rontani össze műveit; de Zrinyi alkalmasint nem tartá tanácsosnak bevárni, hogy az átvágási munkálatok csak valamennyire is előhaladhassanak; mert kétségtelen, hogy a törökök ezen munkát csak éjjel akarák végezni, s a kirontás idején még hozzá sem fogtak volt, csak az előkészületekből sejték mieink a török szándékát.

Szigetvár megtartásában eoly fontos vala ezen töltés védelme, hogy a két vitéz vajda halála sajnos volt ugyan, de hozzájok méltó czélért szenvedék. Valamely egykorú költeményből vagykevéssé avatott közvitézek elbeszéléséből vehette Istvánffy azt, mintha Zrínyi ellenezte volna átal-ában a kirohanást, melytől oly fontos érdek vfiggött. Az óváros védelme nem csak azért volt szükséges, hogy a vár tüzetesb ostrom alá fogása hátráltatva legyen, hanem a töltés védelméért is, mely a tó vizét biztositá a várnak. Nem is valószínű, hogy míg az óváros magyar kézben volt, sikerült volna az ostromlóknak keresztülvágni a töltést. Föltehetjük, hogy nem a végénél, hanem közepetáján s így a városhoz közel kellett azt megnyitni, honnan ágyuk és kirontások által könnyű vala elzavarni a munkásokat. Ez a legnagyobb valószínűséggel 1566-ban is csak az óváros elveszte után történt, mint 1556-ban. Mesének kell tartanunk, mintha a törökök a víz mesterséges föttartóztatása, titkát Szigetvárban fogva volt s onnan kimenekült török foglyoktól tudták volna meg. 1556-ban is lecsapolták volt az ostromlók a tavat ezen sz úton, - s így országvilág tudta, a mi korábban titok lehetett.

De a költött indokolás tovább megy. Elfogadja mind az egykoru Forgéch, mind a későbben irt Istvánffy azt a költeményt, hogy Zrinyi nem hogy az uj-, hanem az óvárost sem akarta védelmezni, hanem utóbbit is azonnal fölégetni, mivel több embere nem volt, mint a mennyivel csak a várat védelmezheté.

Az ostromnak csak eddigi menete is meggyőz róla, hogy ez jobban ellenkezik vala. az okossággal, mintsem Zrinyiről föltehetnők. Az a roppant török erő, mely Szigetvárát ostromolta, elég nagy lett volna arra, hogy Szigetnek mindenik részét egyszerre fogja ostrom alá, és mégis kénytelen volt megtartani az egymásutánt, hogy előbb az ujvárost, aztán az óvárost vegye be; mert az ujváros bevétele nélkül nehezen boldogul az óvals az óváros bevétele nélkül tán egyátaléban nem boldogul a várral, már csak ennélfogva sem, mivel az óváros biztosító a vár fővédelmét, a tavat és mocsárokat. Aztán láttuk, hogy az újvéros bevétele is legalsó számítással három napot, s mint látni fogjuk, az óva:rosé kilencz napot kívánt. a mi az elhelyezésbeli változtatásokra szükséges idővel együtt két hétre tehető. Zrínyi ha önkényt a töröknelfengedi az uj- és óvárost, körülbelől két hetet ajándékoz vala az ellenségnek, s ezenkívül egy-két ezer jó török katonát, kik ezalatt merészségük áldozatjai lettek.

Hogy különösen az óvárost védelmezni kell, ebben nem lehetett eltérés "Zrínyi és katonái közt. Előttük volt az 1556-iki példa, midőn az óvárost egy hétnél tovább nagy áldozatok nélkül tarthatá meg az akkori váarkapitány. Más fontos kérdés lehetett az, miben elégaztak a vélemények. Igen nevezetes kérdés volt, mely időpontot válaszszék az óváros "odahagyására, akkor, midőn már nem volt többé valószínű megtarthatása? Bevárják-e vitézeink, hogy az ellenség a tört réseken rohamokat intézzen, vagy pedig úgy kell cselekedni, mint az uj városban: be nem várni a rohamokat, hanem azokat kevéssé megelőzve, szép renddel visszavonulni?

A Zrinyi katonái közt uralkodott szellemre nézve nagyon valószinűnekfogadhatjuk el krónikáink előadását, mely szerint valamint a töltésre tett kirohanásnál, úgy aváros védelme vagy odahagyása kérdésében épen azok sürgeték a merészebbik határozatot, kiknek a siker is nagy valószínűséggel életökbe volt kerülendő. Csupán zsoldért vagy kénytelenségből szolgáló katonaság ily elveszett pontra rendeltetésre azt mondá vala: hasztalanul fóláldozzák, mészárszékre viszik. Zrinyi katonái mintegy keresték az alkalmat, hogy föláldozzák magokat.

Ha volt vita ebben a részben, azt valószínűen így dönték el, mint a következés mutatja: Be kell várni egy rohamot a tört résen, annyival inkább, mivel egy roham, kivált ha meghiusul, nekünk kevés, az ellenségnek tömérdek emberáldozatjába kerül, s ennek visszaverése után fölhasználni a kedvező szünetet s mindenestül bevonulni a várba a hosszú hídon keresztűl. Ha az alvezérek bíznak, nem az óvárost védett öt-hatszáz ember bátorságában, mi kérdés alá sem jött, hanem vezérletök tapintatában és a csapat ügyességében, a dolog sikerülni fog némi csekély veszteséggel -- minden csak a kiviteltől fog függeni.

Zrínyi maga a várba vonult volt. Miután az óváros mind jobban összerongáltatott s utolsó napokban hihetőleg ágyui is többnyire elnémultak, az ostromlók kétségkivűl elkezdék a vár lövésére és megközelítésére való készületeket. Egy-két helyről már lőhették is a várat. Igy a fővezér gondjait már főkép ez vette igénybe. A város,a már elveszettnek tekintett pont, védelmét hadnagyaira bízta, kik közt ott vala vitézsége és tapasztaltsága által legkitűnőbb alvezére, Székcsői Máté.

Miként tört rést az ellenség az óváros falán és bástyáin, miként közelité meg azokat és tölté fel a város vízzel telt átkait, hogy a rohanóknak út legyen nyitva, ki nem vehetjükkrónikáinkból. Mindenik öszszezavarja az ostrom folyama rendét s a mi a fennforgó kérdést illeti, mindenik a vár ostromának későbbi fejleményeit beszéli el épen ott, hol főkép az óváros ostromáról kellene beszélni. Minden, a mit utóbbiról tudunk, a fenntebb előadott két kirontás és az utolsó roham.

Az óváros erőditésein kilenczed. napra rés vala nyitva, s ugyanott az árok, alkalmasint nagy emberáldozattal, feltöltve.

Hétfőn, augustus 19-ikén az egész török sereg, mintegy ijesztésül mutatandó, mily csekély védelem a megrongált erődily világhatalom ellen, roppant gyalog tömegekben tódult az óváros rései felé. Mieink pedig, kik előtt ilynemű látvány nem volt szokatlan, büszkén nézhették, mekkora sokaság az, melylyel egy maroknyi, de elszánt vitéz csapat daczolni tud. És nem is volt ez elbizakodás. Ha az azon időbeli várak ágyainak oly nagy előnyük volt az ostromlók ágyai felett, nagyobb mértékben előnyük vala a vár-őrségeknek a berohanó gyalogság ellenében. Napjainkban egy-egy vár a rés elkészülte idején annyira le van fegyverezve, a bemenetel oly könnyüvé téve, hogy már a bennlevő sereg csaknem ott van, hol volna egy síktéri harczban. Ezenkivűl napjainkban a két ellenfél szuronyos fegyverrel viaskodván, a puskalövés ép úgy szolgál a berohanónak, mint a védelmezőnek. A XVI-ik században még hire sem volt a szuronyos fegyvernek. Puskát használtak ugyanvalamint nyilakat is még; de az előbbit ép úgy, mint az utóbbit csak távolabbról folyó harczban. A közeli harczban már a dárda, kard és csatabárd volta fegyvenNapjainkban mindenik gyalog katona távolról lövész sközelben dárdás, sőt közelről is nagy segítsége a lövés. Akkor a szuronyos puska két külön fegyvernem volt. Egyik katona csak a puskát, másiké csak a szuronyát viselte, utóbbit dárda képében. A gyalog tömegek is ugy voltak felosztva, hogy a kevesebb számu lövészek a dárdások közé voltak beosztva. A dárdás távoli barczra volt alkamatlan, a puskás közeli harczban magával jó tehetetlen. _Sík mezei ütközetekbemhol a gyalogság sok ezer emberből összeállított sürű tömeget képezett a fegyvernemek kiegésziték egymást; de egy várba tett roham alkalmával, hol közelről kell küzdeni, a rohanónak nem csak ágyu nem segített, hanem a puskás sem vala használható, vagy csak nagyon csekély arányban. Az azelőtti században oly híres schweiczi gyalogság, mely sík téren legyőzhetlen vala sok ideig, a fegyvernem ezen megoszlása miatt érzé magát gyengének a várak megrohanásábammelyre rá nem lehetett bírni.

Az ostromlottak pedig sehol sem vehették több hasznát a tűzfegyvereknek, mint egy-egy résen berohanó tömeg ellen. A rés felé, melyen egyedül történhetett a berontás, előre ki lehetett szegezni egy vagy több ágyut, tele apró golyókkal és vasdarabokkal; mert már a kartács ezen kezdetleges neme használatban volt, s épen Szigetváron históriai nevezetességű pilla- _ natban szerepelt, mint látni fogjuk. Ezenkívül alkalmas helyekre elrejtett lövészek nagy pusztítást tehettek több oldalról bennök, mig közel juthatának a rohanók. Hozzá kell venni, hogy az ostromlottaknak sikerült többnyire a résen belül árkot, vagy másnemű mellvédet készitni, melyben biztos helyről működhettek, míg a rohanók merőben fedezetlenül állának. Továbbá csupán kézi fegyverekkel is előnyben voltak az ostromlottak. Bármily nagy seregből a résen nem jöhetett be oly nagy csapathomlok, melynél a védőké nagyobb ne lett volna s a berohanók több oldalról voltak megtámadhatók, - ha kissé előre haladtak. N agyából ezen viszony magyarázza _az akkori várak erejét, s különösen a rohamokban az ostromlók nagy hátrányát.

Ujabb időkben ritkán történik, hogy midőn már rés van törve a váron, az föl ne adassék. Az ujkor hadtudománya szerint merőben hasztalan vérontás tovább ellenállani, s ha megtörténik, soha sem lehet az ok a vár megtarthatásának reménye. Sőt némely hadtudományi tekintélyek azt állítják, hogy még a rés törést is fölösleges bevárni. Mihelyt az ostromló az árok parton megveté lábát s a réslövés sikere bizonyos, nincs egyéb hátra a vár részére, mint a capitulatio.

Másként volt a XVI-ik században. Gyávaságnak tarták a vár fóladását csak azért, hogy a rés elkészült. Elég legyen csak Buda emlékezetes ostromát felhoznumk látlelet-hűl. Roggendorf több felől; ledöntötte volt. a vár falait. nagy-v szélességben, -u-. úgyszólván. nyitvayolt az út, s- mégis. távol volt még a várt bevételétől. s azmsgyarok a, német had rohamait érzékenyen visszaverték,

Hogy Szigetvár óvárosában öt-hatszáz ember dacsalhatott százezennyinél több vitézi sereggel; fentebbi, előnyök mellett is, a vitézség csoda, tette volt, ha mindjárt hozzájveszszük is, hogy alkalmasint csak egy járható néssvgjtaz óváros falán. Mert alig hihető, a mit egyik krónikánkmond; mintha falak nagy részben le voltak volna rontvasazt árkok nagy részben feltöltve, úgy, hogyaharczesaknem olyan volt, mintha sík téren folyt volna. Az előszámlált előnyök mindmegvoltak aszigetí hősök. részén s Istvánífy említi, a fődolgot, hogy a magyar ágyuk és puskák nagy ártalmára voltak aytöröknek, De mindezen előnyök- mitsem vonnak le s szigetvári vitézek érdemébőls hogy az augustus 19-iki véres esemény részleteit, mely egyike volt a szigeti ostrom legdiesőbbjeinek, krónikáink sajnosan mellőzik, annak lehet, tulajdonitni, hogya föladat nem volt oly jól végrehajtható, mint talán tervezték.

A törökök, mintha tudták volnamieink tervét, nem engedének nekik szünetet. A mint 19-ikén, hihetőleg még reggeli órákban, elkezdek a rohamot, szakadatlanul; folytatták. Azelesettek, és visszaüzöttek nyomába rögtön friss csapatok, tolakodtak be arésen. Bizonyos. volt benne a török, hogy tat-magyarok előbb. utóbb csak a kifáradás miatt is el fognak nyomatni. Aztán neki nem csak az óváros kellett, hanem azsa pár száz magyar is, ki benne harozolt. Valószínű, hogy ha ezek önkényt ajánlkoztak válna is egy negyedórai fegyverszünetfre, hogy a várba bevohulhassanak s ltovábbi harez nélkül adják az óvárosta szultán kehélíe, ez visszautasítja vala, mindamellett, hogy mint a következés mutatá, tömérdek vitéz török veszett el a rá nézve hátrányos küzdelemben. A helyett, hogy mint rendes harczban várható volna, magas adjon alkalmat a fhareztól elállani kész ellenfélnek -a visszavonulásra, azt gátolni törekedett Mint a halottaik számából látni fogjulgaszultán tettleg bevallá, hogy egy magyarért kész tíz törököt adnia. És számítása nem volt eszélytelen. Tudta, hogy Szigetvár-esak a katonák számára nézve szenved szükséget, míg magának sokkal több katonája van, mint a mennyit e szálra használhat.

Amagyar őrség nem egy diadalt vívott a törökön, hanem az egész angnstus 19- ike sok diadal hbsszu iánezolata volt: a török nem tudta megvetni lábáta városban. A csaknem emberfeletti munkában "a védel:mezők már korán lankadni érezhették erejüket; de a siker buzdítása s a diadal mámora uj erőt adott. Végre azonban a kimerültség miatt a test alig volt már képes megtenni szolgálatát a lankadatlan lélek parancsainak. Lement már a nap, az est is beállott s a törökök még sem engedének szünetet. " Ekkor vagy Zrínyi parancsáTa, vagy a kimerültség bkózta kénytelenségből, az alá vezérek rendeletére, a védők vissza kezdének vonulni.

Egy történetirónk sem mondja, hol volt a rés az óváros falán, honnan a visszavonulás kezdődött. Igen valószínű, hogy ez a legkitettebb oldalon, a keletin volt a Késas nevü bástyán, e szerint a várba vezető kaputól a legtávolabbi ponton, s az egész csapat egyszerre nem vonulhatott vissza, különben a betóduló törökök még mielőtt a kapuhoz érnének, ntjokat állhatták. Szükségkép fedező csapatot kellett hátrahagyni, mely nagy valószínűséggel áldozatul volt esendő. Mert ha az esti homály fedezete alatt tán nem veszi is észre rögtön az ellenség mieink nagyobb részének kivonultát, kétségkívül azonnal észre veszi a védelem teljes megszűntét, s ideje és tere lesz a hátra maradt csapatot tulnyomó erővel üldözni sőt körül is venni. Úgy látszik, a visszavonulásra ily fedező csapat rendeltetett ki, mely nagy részben odaveszett. Igy értendő krónikáink azon állítása, mely szerint a védők egyrészének sikerült a visszavonulás, egy másik rész körülfogatván, elszánt küzdelem után a sokaság által elnyomatott. 1)

1) Leghitelesebb forrásunk, Budina, úgy adja elő a dolgot, hogy a védők egy része bemenekült a várba. De másfelől azt mondja, a janicsárok előbb voltak az óvérosból kivezető kapun, mint a mieink. Ha ez az-összes visszavonulás elejére volna értendö, akkor majd senki sem menekülhetett volna be a várba. Az ellenmondás csak ugyvan megoldva, ha a fentebbi,különben is kénytelenség parancsolta elrendezést veszszük fel. Forgách csak annyit mond, hogy mieink kifáradván, estve visszavonultak a várba. Istvántfy, ki mieink megelóztetését (hihetőleg Budinát akarván értelmezni) úgy magyarázzmhogy a töltés felől a nyugati oldalon volt törökök vágták el mieink utját, szintén említi, hogy mieinknek utolsó sorait vették körül a törökök. Bizar rövi f den mondja, hogy mieink közül sokan vesztek el, míg a vár híd jáig jutottak.

Annyi bizonyos, hogy augustus 19-ike több jeles vitéz s épen csapatvezér életébe került. A száz-száz embert vezérlett Batai Péter, Deák Balázs és Győri Mátyás az elesettek közt voltak, valamint a. lovasok közül Bosnyák Márton, Gerdei János és Botos Péter. De legjobban sajnálhatta Zrínyi Székcsői Mátét, kinek mindkét térdét egy golyó sértette meg, úgy hogy felgyógyuláshoz nem volt remény s Zrínyi legjobb hadnagya mindenesetre használhatlanná lett ezen ostrom alatt. Midőn Zrínyi számba vette az óvárosból menekültek számát, háromszázat talált belőlök a várban. Igy az óváros háromszáz halottba került. De az" ellenség tíz annyit veszített. A janicsárok és másnemű leg. jobbjk_atonák közül háromezernél többen estek el-a magyar ágyuk, puskák és dárdák által csak augustusg 19-íkén.

Zrínyi az érzékeny veszteség mellett sem panaszkodhatott alkalmasint azon, hogy számításában csalatkozott, - sőt hihető, hogy maga sem remélte a külvárosok ennyi ideig való megtarthatását. _Azonban az óváros eleste előreláthatólag nagy kárt okozott a vár védelmében. Többé nem lehetett meggátolni a tavat fenntartott töltés átvágását, s a szárazság folyton tartván, a törököknek meg lesz könnyítve" a különben nem mély átkokhoz s középszerű magassága várfalakhoz a közelítés. _

Ennélfogva még az óváros odahagyásadelőtt futárt indított a királyhoz, kitől azt remélte, hogy miután még juliusbanmegtétettek a nagy előkészületek, már legalább is Győrnél lesz található.

A Szigetet a szó betüszerinti értelmében körülvett roppant török seregen a futárnak sikerült átvergődni; de csakhamar azt hallhatta, hogy a király valahol Bécs körül keresendcX-kit azonban a magyar határszélen Óvárnál talált még is augustus 18-án.

Miksa császár augustns 12-ikén tartott szemlét Bécsben ott összegyűlt hadai felett, s angustus 15-ikén érkezett Óvárra. Itt mintegy ötvenezer ember volt együtt: husaezer lovas és hwrminczezer gyalog, Komáromnál Salm vezérlete alatt harminczezer ember várta ezek megérkezését, -- és az egész keresztyén sereget beleszámitván a felső megyékben "és a Muraközben állomásozott osztályokat, összesen nyolczvanezer gyalogra és huszonötezer lovasra becsülték. -Mindamellett, hogy a Magyarországot ezen nyáron elsboritott ozmáu sereg összesen mintegy háromszázezer emberre becsültetett, a nagy harczokban használható török seregaligha meghaladá a keresztyén hadak számát, úgy, hogy a keresztyén fegyverek győzelme, jó vezetés mellett, igen valószínűvé lett. - Nevezetes és hiteles adat, hogy Miksa, míg Óváron táborozott, hajlandónak mutatkozék rá, hogy a szultán derék hada ellen támadólag működjék, s a Dráva felé induljon azonnal. 1) Ezt javaslatk-óp terjeszté ayhadi tanács elé, melyet az Óvárnál a királyhoz csatlakozott világi és egyházi magyar főurak többsége s tán némely idegen is helyeslőleg fogadott.

1) Oestereiohisehe Milit. Zeitschrift. 1827. III. 77. l. Abécsi hadi levéltár eredeti kézirataibél és nagy részrehajlatlnnsággal í-iró S chells idézd jelek közé foglalt- szavait, melyekben a király véleménye foglaltatik, nem lehet kétségbe vonnunk.

Igy föltehetjük, hogy ha Óvárról a szigeti vagy a magrryar urak által küldött más futár ismét bejuthatott Szigetvérba, a legsbátoritóbb ujdonságokat vitte, melyeket a várbeliek nem vehettek üres ígéreteknek. Annál még valószínűbb-az, hogy Szulejnén nem tett föl egyebet, mint ahogy a keresztyénsereg, ha rögtön nem is, mert mozgásai lassuk szoktak lenni, csakugyan Sziget Tólmeutésére -- Sziettetni "akarta. hát Szigetvár bevételét, hogy a keresztyén serget megelőzze.

Az ótvárossbewétele után, ha: legjobb osapatjai sokat szenvedtek mán-még elég ép erőben volt a török sereg, s kétségtelen, hogy ha a vár nagy ellenállás nélkül adja föl magát, Szulejmán minden késedelem nélkül afkeresztyén tábor fölkeresésére indult volna. Ellenben, ha oly makacsul tartja magét a külvánosoknél jóval eitösebb várban, nagyon valószínűvé vált, hogy a szmltánlazon évben nj, nagyobb vállalatokra nem Ha már a gyengébb két külváros ostroma nxintegy két hetét vette el, avár ostroma könynyen eltarthat september közepéig s mire onnan Bécshez érkeznék, nem messze lennének már azsősi esőzések és hidegek, melyek visszatérést parancsolnak Konstáznczinápolyba. De különben is a. vár ostromában tömegesen kell feláldoznia legjobb katonáit s kifárasztania összes seregét. A megroncsolt hadak nemhogy Bécs ostromát meglsisértbették volna, hanem kétségkívül tartózkodniok kell vala minden összecsapástól a keresztyén derék sereggel. Igy a szigeti vitézek augustus 20-ika után való kitartása már eleve meghiusitá a viláíghóditó szultán merészebb vállalatát azon évre. A kénytelenség nem engedett neki más haditervet, mint Szigetvár bevételét. S e tervben lényeges követelés lehetett, hogy minél előbb végrehajtassék bár minemü áldozattal; -- Sziget bevételével mindenként befeje zettnek tekintheté a szultán azon évi hadjáratát.

Miután Zrínyi egészen a várba zárkózott, a szultán a végsőt vélte megkisérlendőnek, hogy a vár harcz nélkül fóladassék.

Az egykorú történetirók egyikesem említi, hogy Szigetvár megszállásakor az ostromlók felszólitották volna" Zrinyita vár feladására, holott ezt más ostromoknál meg szoktákemliteni; és ha megtörtént is az előleges fölszólítás, -mi valószínű, az csak a szokott formaság volt: adják föl a várat, szabad elvonulhatás föltéte alatt. De többen fölhozzák, sőt kiemelik, hogy midőn Zrínyi katonái az óvárosból a várba vonultak,"a szultán nagyon kecsegtető f ölszólitást intézett Zrinyihez. Nem parlamentaire utján, kik "ritkán közlekedtek abban az időben, hanem nyilvesszőre kötött levél által, Zrinyinek igéré a szultán, -hogy Dalmátia, Horvát- és Tótország fejedelmévé teszi, s birtokokkal, kincsekkel ajándékozza meg. A szultán nem értette ajánlata alatt azt, hogy a. török által egyszer elfoglalt da1mát-, horvát- és tótországi várak is Zrinyinek adatnak át: a mely várba a török betelepedett, azt vallásos törvényeinél fogva nem volt szabad többé keresztyén kezekbe adni. A szultán pedig minden hatalma mellett sem léphette át a vallásos törvényeket. Igy tulajdonkép a szultán arra szólitá föl Zrínyit, adja a szultán hatalma alá nem csak Szigetvárt, hanem Horvátországnak még a magyar korona alatti maradványait is. Zrínyi, ha felelt a fólhivásra, oly határozott jellemnek, mint ő volt, könnyü volt felelnie. Azt mondhatta, oly vásárba nem ereszkedik, melyben ő, Zrínyi oda adja azt, a mi nem az ővé, hanem a magyar királyé, loly ajándék díjában, mely nem a szultáné, hanem ugyancsak a magyar királyé! A szultán Szigetvárával együtt kétszeres nyereséget, s róla Zrinyiről kétszeres árulást teszen fől. A fejedelmi czim, mely őt és családját Szapolyaival csaknem egy rangra emeli, oly egyéniségnél, minő Zrínyi, nem ingathatja meg az erős szándékot akkor sem, ha eskü nem kötelezi.

Török krónikák s kétségkívül szintén török monda után egyik magyar történetirónk elbeszél még egy cselfogást, melylyel Zrínyit a szultán a vár föladására akarta bírni.

A hős idősbik fiának, ki Muraközben Perlaknál Károly főherczeggel s a horvát bánnal táborozott, egy trombitását elfogják ah törökök s a szultánhoz küldik. Ez a trombitát, melyről a Zrínyi család festett czimere függött, beküldi Szigetvárba azon izenettel, hogy Zrínyi György fogva van, mint ama trombita bizonyítja. Ha Zrínyi föl nem adja mindjárt a várat, íia levágott feje másnap egy sánczkosárra lesz feltüzve.

Nem gyanús-e, hogy oly nagy uralkodó, mint Szulejmán, ily hozzá méltatlan cselhez folyamodjék? A mi valószínűtlen, azt többnyire valótlannak is találjuk a históriában, ha bővebben utána járunk, vagy jobban meggondoljuk; s csaknem mindazon esetben, midőn a krónika a vezérferfiakra nyilván való nagy oktalanságot fog, igen gyanussá lesz a hitelesség. Tény az, hogy Zrínyi György nem volt fogoly. A szultán azt kívánta volna Zrinyitől, hogy fia élete dl _ jában adja föl a várat. Mi történik, ha Zrínyi azt mondja: a vár tied, csak mutasd elő fiamat? A töröktőlnem csak gonosz, hanem nagyon ízetlen tréfa lesz vala oly ígérettel akarni kicsalni Szigetvárát, minek hazug volta okvetlenül meghiusitia az eredményt, mielőtt ez bekövetkezhetnék. És abban az esetben, haa szultán teljesítheti vala a fenyegetést, nem tüzelte volna-e tasak nagyobb boszúra a vitézeket, kiknek elszántsága volt eddig is az egyetlen akadály nagyravágyó terveiben? 1)

l) A fentebbi mesét Forgáchnak a szigeti ostroma-ól irt elbeszélésébe szövi Reussner "Rerum Turcicarum Narrationes" (Frankfurt, 1603. 4aed rét,) 160. 1. Forgács hazai kiadásaiban ez a hely nincs meg.

A vár föladására. váltott feleselés emindenesetre nagyon röviden folyt. A török, úgy látszik, oly keveset vért tőle, hogy mondhatni egy pilianatra sem szakasztá meg a harczot. A mint 19-ikén az óvárost megszállók a törökök, nagy hévvel folytatták a. munkálatokat s vár ellen.

A mi Szigetvár ostromában jellemző, a mi a vár bevételének nehézségeit "illeti, csak a vár ostromában, tünt ki s a két város bevétele nagyon közönséges fegyvertény volt hozzá képest.

A várnak legalább két sarka ellen az ágyuzás már az óváros ostroma után meg volt kezdhető. Az óváros bevétele után pedig mind a négy sarokkal szemben hatalmas égyutelepek működhettek, sőt valószínű, hogy az Óvárosában is támadt egy faltörő ágyutelep. A várbeli tüzérség kétségtelenül résen volt s már a telepek föléllitása és az ágynbaxcz sok emberébe került az ostromló seregnek. Az akkori? török várostromokban nagyon nehezen sikerült a réstörés ágyuk által. Földalatti aknák nyitának nagyobb réseket a váron és pedig egypillanat- alatt, úgy hogy a kijavítás lehetlent volt. Szigetvár alatt a fólület minősége nem engedé meg aknák készítését, s azért csak a fáradialmasabb, több emberveszteséggel járó és kevésbbé sikeres ágyuzás mellett kelle maradni. De ha a vár öt bástyájának lerontása mári sikerült volna is, a török még keveset nyer vala ezzel; Nem-csak azért, mivel a boronákból és földből készült bástyákon éjjel ki lehetett foldozni, a-mit nappal az ostromlók megrongálták, hanem mivel a közeledés a gyalog tömegeknek lehetetlen volt- egy tavon keresztül. A törökök, mint mondám, elég gyakorlottak valának közelítő árkok készítésében s nemcsak az ujhanem az óvárosnak legalább egyike oldalán használhatták az ostromlók a közeledés ezen eszközét, és a város vízzel telt átkának feltöltése is az árkok földhányásaínak. fedezése alatt meg vala könnyítve. A vár megközelítések nem történhetett árkok által: itt töltést kellett épitni.

Sziget ostromát átalán az jellemzi: aknák helyett ágyutelepek; különösen pedig a várét: árkok helyett töltések. A törökök sokat nyertek azzal, hogy a-tó vízét lecsapolták, miután az óváros alatti nagy töltést keresztülvágták, mi által csak a mélyebb helyeken itt-ott maradtak kisebb tavak; de. ez nem változtatott azon kénytelenségen, hogy a. föld. felszíne alatti munkálatok helyett, a föld "felett kiemelkedő közeledési eszközöket készítsenek, az: árokkészitésreualkalmatlan híg iszapban, mely a-tó fenekét képezte; A munkások fedezése ily módon tökéletlen levén, s maga a munka több időt kívánván, csak roppant emberáldozattal folyhattak a munkák.

Aliportug, ki az ostromlók tüzérségét és a munkákat vezette, s kit a szultán az óváros bevételéért kétszáz arany ajándékkal tüntetett ki, marsz óváros ostroma alkalmával, mint emli-tém, ágyutelepet álli a föl hátulról, a vár éjszaki részén, mely belső várnak neveztetett. Itt még, mint látni fogjuk, szó sem lehetett, kivált a víz mélysége miatt, közeledési munkálatokról. De kétségkívül kevesebb volt a víz a várnak a város felől eső részénél s itt kezdődött a vár valódi ostroma. Egy krónika sem említi, de hihetőleg azért, mivel magától értetik, hogy itt Zrínyi fölégette a varkapujából az óvárosba vezetett hidat, mihelyt az óvárosbeli őrség megmaradt része a várba érkezett. Szintén "magától értetik, hogy a déli kaput földdel feltölteté.

Ez, úgy látszik, egyetlen kivezető kapuja volt a várnak. Tőle jobbra és balra erős bástyák képezték a várnak két déli sarkát. A kaputól bemenet jobbra volt a külön névvel el nem nevezett nagy bástya; tőle balra a szintén erős "Hegy-bástya. " Ezen kettő ellen kezdtek működni a törökök legnagyobb erővel mindjárt az óváros bevétele után; mert azelőtt nem is lehetett működniök, mint már érintém. 1)

1) Habár összezavarják az idórendet, krónikáink legtöbbje említi, hogy ezen az oldalon két felől kezdenek közeledni a törökök. Budinánal olvassuk: "Erant itaque ex duabus partibus crates, a civitate arcem versus confectae. " Schwandt. I. 730. Istvánfiy csak az uj ágyutelepeket említi, (melyek a közelítések irányát megjelölik): egyik a hegyi bástya, másik a kapu melletti ellen volt felállítva. -- 3141-15. l. Ortelius a két utról szól, melyet a törökök a mocsáron keresztül épitnek. 111. l.

A közelebbi czél a közeledésben az volt, hogy a vár azon pontjairól, melyeken az ágyuk rést voltak nyitan dók, védmüvek emeltessenek a puskás és nyilas janicsárok számára, kik a várbelieknek lebetlenné tegyék mind a törés kijavítását, mind a tüzérek megjelenhetesét. A két nevezett bástya mellett ennélfogva oly magas töltéseket akarának épitni, melyek magasabbak legyenek a vár bástyáinál, hogy az oda elhelyezendő lövészek a várfalak felett uralkodhassanak puska és nyillövéseik által. Az eljárás oly forma volt, mint a lőpor feltalálása előtti ostromokban, midőn az ostromlók ügyekeztek a vár tornyainál magasabb tornyokat készitni, honnan a várbelieket lőhessék. A törökök 1565-ben Málta szigetén is hasonló tulemelkedő töltésekkel akartak a janicsároknak előnyt szerezni a vár védői feletti

A vár árkaihoz minél közelebb eső ily erőditvények még oly helyen is, hol a készítés a várbeliek folytonos tüzelése közt földárkolással mehetettmagy áldozatokba került 1).

1) A várfalak dominálására épített ily magaslatot a mai hadtudományban,,Cavalier"nek nevezik, vagy lovasnak, talán a többi müvek közül való kiemelkedése miatt.

Sziget ostroma után öt évvel a törökök Cyprusban Famagostát ostromolván, egy nagyszerű ily töltés építésére negyvenezer munkást állítottak ki, s ezek közül tizennyolczezer pusztult el. Máltában és Goletta ostrománál tíz-tizenkétezer ember-élet árán lehetett a veszélyes munkát végrehajtani. Szigetvárnál, hol a fóldmunbálat lehetetlen volt s a töltéshez való anyagot egészen: egy mocsáron át kellett szállítani, az ostromlók áldozata nem lehetett s nem is volt kisebb. Szigetvárnal először utat kellett készíteni a vár árka tájáig, melyen kényelmesen lehessen hordani a töltéshez való anyagot.

Az óváros bevétele után harmadnapra elkészülvén a vár két déli bástyája ellen az ágyutelepek 1), hozzafogtak amaz út készítéséhez. Az anyagot nagy részben a. szomszéd erdők szolgáltatták. vesszőkből egy ajtó hosszuságu és szintoly széles, lapos fonadékot fontak, oly formán, mint a kocsi-kasok fenekét. csakhogy vastagabb gerinezekre és vastagabb vesszőkből. A csak iszapos és sáros helyen ezeket teríték a Földre a janicsárok, hogy járhatóvá. legyen a felület-A hol szükséges volt, két-három rétegben teríték le 2).

Ezen munkában a szükséges anyagokat hátukon vitték a katonák a vesszőfonadékból elkészített uton. Hogy utjokban némileg fedezve legyenek, vesszőkévéket, s talán faczölöpöket állítanak mellvédül 3).

1) Istvánífy 314. 1. :,,E t biduo p ost (t. i. az óváros bevétele után), perfectis aggeribns, arcem exteriorem duobus in locís, uno ad propugnaeulam, quod Mentem vocabant, altero e regione portae. . . diruere coepit. "

2) Oly formán tesznek ma is, s az ily fonatokat vizi vesszőnyalábnak (németül Wasser-Faschinen) nevezik.

3) Az egy Budina említi az útkómitéa ily fedezését ezen rövid s nem szabatos szavakkal: "trabes et ligna praeferebania quibns tecti, viam stravernnt, et de die ín diem propins ad arcem accessernnt. "

Hihető, hogy földdel és gyapjuval töltött zsákok és hordók is védték. -De mindez gyengébb volt azon védelemnél is, melyet napjainkban csak puska és kartácstűz ellen állitnak. Az ágyugolyók könnyen elsöpörhették, kivált akkor, midőn a várbeli ütegek teljes erővel működtek még ezen közeledési utak készítésekor. Azonban a törökök szakadatlanul folytatták a munkát. A táborba hozott számtalan keresztyén jobbágyok nagy része az erdőn favágásra, vesszőfonadékok készítésére rendeltetett; ezenkívül a mennyi zsák, szőr, gyapja, nyers bőr és hordó volt messze vidéken, mind összehordták a szultán táborába. A sok ezer teve, öszvér és paraszt-kocsi, mely a tábort kísérte, mind ezen szerek hordására alkalmaztatott. Továbbá az összes török gyalogság és lovasság munkára rendeltetett. Nem volt semmi kivétel. Nemcsak az alsóbb tisztek, hanem a bégek és pasák is hordták a fát, vesszőfonadékot és gyapjas-zsákokat. Szigetvár közel egy mérföldnyi környezetben egy rajzó méhkashoz hasonlított, csak hogy nem gyümölcsöző munkára, hanem öldöklés művére. A. munkások nem csak Sziget, hanem magok közül is sok ezer számára sírdombot látszának összehordani.

De bár mennyien estek el a törökök közül, a hézagokat bőven lehetett pótolni a roppant hadseregből, s a munka nem tartott szünetet. A két bástya közelébe nem sokára tömérdek fa, gyapjuzsák, kővel, mohával, földdel és gyapjuval töltött bordó halmoztatott Föl. A hordókat, melyek a mocsáros helyen mintegy alapját voltak képezendők az építendő erőditvénynek, a janicsárok a sárra terített vesszőfonadékon hosszába fektetett fakorcsolyákon hengergették a kijelölt helyre, s a vitt tárgy legalább puskagolyó ellen egyszersmind védelmül szolgálhatott vivőjének.

Nagyon hihető, hogy a törökön kívül semmi más európai hadsereg nem lesz képes bevenni Szigetet, mely alatt a katonák harcz nélkül is tömegesen hullottak el.

Habár a szultán jelszava volt, bevenni Szigetvárat, ha egész serege oda vész is, végre szükségesnek láttaa gazdálkodást embereiben, kikre egy megtámadtatás esetében, sőt Szigetvár megrohanásánál is szüksége lesz. Ennélfogva elhatározta, hogyia keresztyén jobbágyokat nagyobb mértékben s a kitett helyeken is alkalmazza a vár elleni munkálatokban. Maga a szultán Zimonytól Szigetig temérdek gyalog és szekeres rácz jobbágyot hajta el táborával s a budai pasa is a maga kormánykerületéből sokat küldött neki, hihetőleg attöbb biztosságot ígért Duna és Tisza közti területről a vukovári hídon át.

És a szultán elkövetteté a kegyetlenséget, hogy a fegyvertelen keresztyén nép, imely az ozmán törvények szerint sincs hadi szolgálatra kötelezve, ágyu és puskatüzben készítsen fóldgátat testvérei, a keresztyének vesztére. Keresztyének épiték csakugyan a töltést 1).

1) Minden egykorú hiteles forrás említi a keresztyén jobbágyok ily használását. De legjobban kiemeli az a névtelen, ki egy Szigetvirból menekült katona elbeszéléséből írja közvetlenül jelentését, 1566-ban: "Aliportug, ugymond, annyi fát és földet hordatott össze, hogy rövid időn egy elég magas töltést készített el -- s mindezt sok ezer szegény keresztyén paraszt kegyetlen munkája által. És habár mieink szakadatlanul lőttek rajok, a török nem kímélte óket" sat. Aus vier Jahrhundcrten. I. 8. l. Budina szerint keresztyének és azápok is foglalkoztak a munkasban.

A várbeliek, természetesen," nem kimélhették őket. Oly gyilkoló tüzet intéztek rájok, mint annak meggátlása kívánta, hogy a Szigetvárra nézve veszélyes török telep elkészülhessen.

Ezt a szomorú vonást nem igen emeli ki történetirásunk, pedig hozzá tartozik a szenvedélyesség jellemzéséhez, melylyel a harez folyt. Ha már a szultán részéről az elkeseredés jele keresztyén jobbágyainak ily kitevése a keresztyén golyók elébe, képzelni lehet, mily bőszítő hatást tett az a vár védelmezőire. Zrínyi, ki a szultánt megérkeztekor üdlövéssel és a sánczok fóldiszitésével üdvözlé, mintegy ki akarván mutatni, hogy lovagias ellenfélnek tekinti, most kétségkívül adott oly jelt, mely kimutaté teljes méltatlankodását, sőt a hatalmában álló eszközökkel kétségkívül meg is torlá. Volt-e rá. eszköze? - Többen említik, hogy Szi y getvárban török foglyok voltak őrizet alatt. Alig kép zelhető oly várparancsnok, ki hasonló esetben ki nem ízen az ostromló vezérnek, hogy ily eljárásért a foglyok lakolnak. S ha kétségbevonhatlan tény az, hogy a törökök a keresztyéneket tömegesen áldozók föl müveik készítéséhez, már eleve is nagyon valószínűnek tarthatjuk a török foglyok által vett megtorlást. 1)

l) Ortelius. 110. 1. Más nem említi. Ortelius is az ostrom elejére teszi ezt, s nem mond semmi indokot hozzá. Feltehető-e oly esztelenség Zrinyiről, hogy nagy okok nélkül folingerelje az ellenség katonait s nj erőt adjon elszántságuknak a boszú által? Különben Sziget ostromára nézve, mint több esetből láttuk, ha a. kevés fennmaradt szemtanúnak mind nagyon hézagos elbeszé léséből a nagyobb tényeket elfogadhatjuk, a dolog egymásután jára nézve még Orteliusnál közvetlenebb forrásnak, Budinának sem hihetünk mindenben. Magok a szemtanúk is annyira el vol tak foglalva éjjel-nappal az ostromban, hogy a sok nagy és egymást gyorsan követett eseményt összezavarták s némely fon tos dolgot némelyek, mint csekélységet elhallgathattak. A indokolás még hiányosabb, mint az időrend.

Zrínyi, wkétségkivül az előleges intés sikeretlensége után, -a számos török fogoly közül háromszázat nyakaztatott le s tüzette ki fejöket köröskörül a vár-falakra, ha hitelt adhatunk egy különben hiteles krónika állításá nak. Zrinyi ezzel különösen saját katonái közvéleményének tartozott, kik kétségkívül igazságos mértékkel mérést láttak benne. És most a törökökön volt a felbőszülés sora. A janicsárok azonnal rohamot sürgettek a vár ellen 2).

2) Ortelius említi azt, hogy a törökök Zrínyi fentebbi tette után azonnal nagy dühösséggel tettek egy rohamot.

A vezérek alkalmasint úgy vélték, hogy a katonaság pillanati ingerültségének tüzét, ha valaha, most kell fölhasználni; most csodát fognak mivelni.

Hétfőn, augustus26-án, az óváros odahagyása után épen egy héttel, a bástyák lövetésének pedig mintegy ötöd napján, a Hegy-bástya, igaz, meg vala. roncsolva; amaz említett töltés is nagy részben meg volt közelé ben; de egy roham intézésére korántsem volt még megérve ama bástya. A nagy töltéstől nem volt még az árok széléig vive a. munka; az árok maga feltöltet len vala.

A Hegy-bástya alatt a törökök az árkot serényen ügyekeztek feltölteni fákkal, vesszőkévékkel és föld zsákokkal, a" mi bár csak nagy áldozatokkal, de megtörtént. A roham rettentő üvöltés, dob- és trombitaszó között tétetett. De Zrínyinek csak most lehetett teljes oka meggyőződni, hogy megtorló rendelete számításnak sem lett volna rosz épen ezen időpontban. Készen várta s kellően fogadta a vakmerőket. Ágyu-, puskagolyó és dárda által tömegesen pusztított vitéz török lovagok halmozódtak mellvéddé s tölték be a rést és árkokat.

A kétségbeesett bátorsággal vitt rohamnak futás lett a vége, ha gyors futás lehetséges lesz vala. Csak kisebb része menekülhetett az elkészített úton, - a többség az iszapban, vízben gázolva hosszasan tartá ki hátát a vár ágyu- és puskagolyóinak. Igy a futásban ugyanannyi veszett el, mint a rohamban. Most úgy látszik, nem a janicsárok vitték a főszerepet, hanem a lovaikról leszállott szpáhik és határszéli katonák. Mert 26-ikán nehány bég és az egyiptomi pasa is az elesettek közt voltak. Mieink két nagy bíbor zászlót vettek ki két bátor török zászlótartó kezéből makacs vívás után, melyet azok kétségkívül azért hoztak, hogy majd a vár bevétele jeléül tüzik ki a bástya fokára.

Az ostromlók belátván, hogy több előkészületre van szükség egy rohamhoz, a két fentebb nevezett bástyán kívül megközeliték és törék a vár éjszak-keleti bástyáját is, mely építőjét-öl vagy megnjitójáról Nádasdy-bástyának neveztetett. Mindhárom részen az ostromlottak eddigelő ügyekeztek a rongálásokat kijavitni; de lassanként mindhárom oldalon elkészültek azon töltések a bástyák közelében, melyek az ágyukkal képesek voltak daczolni s fölül fakerités és földkosarak mögött puskás és nyilas lövészekkel rakatván meg, a várfalaknál magasabb állásukból uralkodtak a rés fölött, úgy hogy azon nem mutatkozhatott már tüzér, sem a ki az ágyugolyók rongálásait kijavíthassa. A janicsárok rendeltetése itt a várhoz oly közel az is volt, hogy fölgyujtsák a várat nyílra kötött szurkos tekercsekkel s más tüzes eszközökkel 1).

1) 1556-iki szigeti ostrom alkalmával említi a török lövészek ezen gyujtogatói rendeltetését Sambucus. Az 1566-iki ostromnál csak azért hallgatják el tán a krónikák, mivel azon időkben magától értetődött. említ, holott maga sorolja elő nj gyanánt a már előbb megvoltakat.

A janicsár puskagolyó nem érdemelt golyó-nevet, mert még száz év mulva is koczka-alaku volt. Mindenik janicsár a lőport egy szaruban oldalán hordozva, tarisznyájában több négyszegletü hosszú ólom rudat tartott, mely azonban vastagabb nem volt, mint a puskalyuk. Volt hozzá a tarisznyában egy kis balta, melylyel az ólomrudból egyenlő nagysága koczkákat vagdalt le. Ezek szolgáltak golyó gyanánt. Hogy koczka töltés mellett a lövés nem lehetett nagyon pontos, s hogy még a nyilak is divatoztak a török hadseregben, ebből érthető Azonban oly közelről, mint a töltés volt a falakhoz, nagyon hathatósan tüzelhettek, s a várőröknek beljebb kellett vonulniuk. A várbeli házak fólgyujtása, kétségkívül mieink ébersége és oltásban való serénykedése miatt nem sikerült.

De a réstörés előrehaladt s a törökök szakadatlanul előkészületeket tettek egy következendő átalános megrohanásra, mely a közelebbi csütörtökön meg is történt. Ez a nap augustus 29-ike volt, melyen a mobácsi ütközetet, Belgrádot és Budát nyerte volt a, török. Ennek az időszámnak a szultán oly babonás hatást tulajdoníthatott, mely a mi mértékben buzdítja katonáit, oly mértékben fogja csüggeszteni a magyarokat. Maga Szulejmán, ki ezen ostrom alatt s az egész évi hadjáratban ritkán mutató. magát katonáinak, előhozatta az nap díszlovát s bátorítóul jelent meg janicsárjai előtt, kik ezúttal a janicsáraga személyes vezérlete alatt voltak rohamra menendők. Utjok most jobban el vala készítve. A legkeményebben vívott s főczélpontul kitűzött Hegybástya felől is az árkok nem voltak még, úgy látszik, annyira feltöltve, hogy a rés ne legyen kissé meredek a katonáknak. A feltöltés szokott módja fákkal, vesszőkkel és földdel a vár tüzeIése közt sok időbe és emberáldozatba került volna. Aliportug egy mindkettőben gazdaságosb módhoz folyamodott, melyet állítólag tavaly is használt a. máltai ostromokban. Találmánya ebből állt: széltében három parasztszekeret állított egymás mellé, hosszában tizennégy sort egymásután. Ezt a negyvenkét szekeret rudak és lánczok által oly merevül összeköté, mintha egyetlen kocsi lett volna. Az oldallétráiktól megfosztott kocsifenekeken hosszában és keresztben ölfarakás módjára több sor boronát kötött le keményen, melyek jó magassá és erőssé tették a készületet. Legfelül pedig deszkával bepadolták, úgy hogy az egész mintegy "ponton" gyanánt szolgált a szárazon. Keresztyén jobbágyokkal tolatták eleve elkészített töltésen ezt a szekérerődöt a réshez, mely csaknem egy színvonalra tölté ki a rohanók utját a tört bástya magasságával. Ezen a széles és kényelmes úton rohantak most a janicsárok 1).

1),,Aus vier Jahrhnnderten. " I. 3. l. Ezen részletes és egészen hiteles leírás is, melyet minden krónikánk elhallgat, bizonyítja, hogy Szigetvár ostromára vonatkozó historiai adatgyüjteményűnk mily hézagos.

A roham szerencsétlenül kezdődött. Aliportug a maga föltalálta hídon esett el golyó által, Zrínyi szemeláttára. Benne egy mind találékonyság mind merészség által kitűnt tüzért és hadmérnököt vesztett a szultán, kiről kétségtelenül elismerte mindenki a török táborban, hogy legtöbb érdeme van a Szigetvár körül eddig tett haladásban. Portugál születésű volt s török fogolyból a szultán rabszolgája lett, ki a tehetséges embereket minden nemzetből szereté magához csatolni. Szulejmán a. tűzérségben való avatottságáért az utolsó évben szárazi és tengeri hadainak főparancsnokává tette.

Ezenkívül az akkori világ legkitűnőbb gyalogsága a janicsár testület, melyet most nagy tekintélyű parancsnoka vezérlett, ismét kénytelen volt szokása és törvényei ellenére hátát mutatni, sőt a mi nagyobb szégyen volt, a janicsár ágát foglyul hagyák a keresz tyének kezében. Annál elkeseredettebbekké lettek a a következendő rohamok; de az ostromlók nagy vesztességgel utasittatának vissza mindannyiszor.

Augustus 29-ike a szigetváriakra nézve fényes győzelem napja volt, és meg is ünnepelték: örömtüzekkel, trombitaszóval és derült kedvvel. A katonák, úgy látszik, az örvendezésre csak félig a győzelem és félig Aliportug eleste által érzék ösztönözve magokat. Az örömünnepbe vegyült a gyász is. A 29-iki rohamban esett el az egyik legjelesebb alvezér s Zrínyi kedves embere Bika András is; Orosztoni Péter pedig csak kevéssel azelőtt természetes halállal mult ki. Átalán a jobb alvezérek közül kevés volt meg s ha a vitézek körülnéz tek, úgy találhatták, hogy azok közül, kik kezdetben idezárkoztak, minden öt ember közül talán csak három van már életben. De míg ez megvan, erős bizalmuk lehetett 1).

1) Forgách nyomán sokan azt állítják, hogy mikor a szigeti vitézek az óvárost odahagyták, csak 800-an voltak már. De Forgách idevágó helye gyanús. A sajtóhibával teljes kiadás DCCC-at (800-at) mond; de nem lehetetlen, hogy itt CCC (300)nak kellene állani. Legalább akárhány ily sajtóhiba található Horányi kiadásában. Az óváros odahagyásáról szólva Forgách, ezt mondja:,,. . . . inumbrante jam vespera in arcem se recepcrunt. Constat DCCC superfuisse, cum rursus nova oppugnatio". . etc. Ha a,,Constat DCCC superfuisse" a városból kivonultakra vitetik vissza, - a mi feltehető, világos a leirásbeli vagy sajtó hiba, -- A ki különben is a betükben, nem a betűt, hanem s dolgot tanulmányozza, fólteheti- e, hogy c sak 800-an lettek volna a szigetiek aug. 20-ikán? Akkor az új- és óváros védelme 1700 emberbe került volna, a mi képtelenség. Tudjuk, hogy a nagyobb óvárost is csak 600 ember védte. F orgáchnál hát, ha a megmenekült óvárosiakra viendó a szám, CCC-at, ha pedig az összes életben volt létszámra, akkor hihetőleg MDCCC-at kell olvasni. (Horányi kiadása 426-ik lapján. )

fölfogása és tudomása közöltetik, a szemtanu azt írja, hogy Zrinyi csupán Aliportug elestére fuvatott diadaltrombitát és gyujtatott örömtüzet, mi csatakö zben nem valószínű.

Bár számuk fogyton fogyott, és minden veszteség pótolhatlan volt, kiszámithatták, hogy minden roham s minden rendes nap hány emberéletbe kerül, s úgy találhatták, hogy Szigetvár nem napokig, hanem tán hetekig tarthatja magát. Az eleség még folyvást nagy bőségben vala. Még egy héttel később is a Fólöslegig nagy mennyiségű liszt, füstölt hus és hal, ötven hordó bor, tömérdek eczet, ötven hordó mindennemű főzelék volt. Habár a tüzérek száma nagyon leapadt, elég ép ágyu és igen sok puskapor volt rendelkezés alatt. Szóval,,kimondhatlan bőség" volt mindenben. Mindez a külső várban tartatván, az őrségnek nagy gondja lehetett arra, hogy a törökök gyujtó szerel ellen az oltás pontos és hathatós legyen. Ezzel nem kellett fáradniok. A varban szorult parasztok, nők s nagyobb gyermekek alkalmasok voltak ezen szolgálatra.

Aztán nagy remény lehetett méga császár fölmentő működésében. A török sereg magva már tetemesen meg vala rongálva s tán az egész had kissé lehangolva az oly lassu előmenetelen és annyi vereségen. A szigetváriak úgy vélhették, hogy épen most érkeznének legalkalmasabb időben a keresztyén hadak, hogy boszút álljanak végre az ozmánoktól szenvedett annyi megaláztatásért.

De ezen, hihetőleg még az utolsó pillanatban is táplált remény már meghiusult még a császár Óváron mnlatása alatt,mely augustus 15-ikétől 24-ikéig tartott.

Ott nagy tanácskozások folytak a teendőkre nézve. A király, mint említém, azt a javaslatot terjeszté elő, hogy meg kell támadni a szultán derék hadát. Elejénte, úgy látszott, a tanácsosok többsége a császár javaslata mellett van. De nem sokára annyi aprólékos aggodalmak támadtak, hogy a szándék határozatlan sággá folya szét. Első kifogás volt az ellen, hogy a császár személyesen menjen a Dráva felé. Mert ha a had megveretnék, illetlen lenne a császárnak személyesen hátrálnia a szultán előtt. Maradjon a császár Győrött, s csak a sereg menjen Szigetvár felé Ferdínánd főherczeg vezérlete alatt. Némelyek, mint az öreg Batthiányi Ferencz, még ezt sem tarták tanácsosnak.

Forgách váradi püspök más hadi tervvel állott elő. -Esztergomot kell ostrom alá fogni,mi arra kényszerítné Sznlejmánt, hogy fölhagyjon Szigetvár ostromával. Úgy látszik, ezt a tervet is fölkapták, s ez megbuktatá az első javaslatot, hogy csakhamar ez is fontos okokkal megsemmisíttessék. Először is szükséges, űgymondának, a Bottyánnál Székes-Fehérvár mellett állomásozó török vigyázósereget szétverni, melynek erejéről -- a mi mai nap csaknem hihetlennek látszik - nem volt biztos tudomás a keresztyén táborban, holott már egy hónap óta állott úgy szólva szemben a keresztyén sereggel, mely Komáromnál foglalt állást Salm vezérlete alatt. Ennélfogva a magyar tanácsosok azt javaslák, mindenekelőtt a Bottyánnál táborozó török sereg erejét kell kitudni, mielőtt Salm Komárom alól ellene indulhatna. Végre az a javaslat terjesztetett elő: vonuljon az egész sereg Győrhöz a császárral együtt s csak ott határozzanak majd a szerint, a mint a viszonyok és események alkalomszerűnek mutatandják. Különben sincs még együtt az egész sereg, melyet várni lehet. Habozó testületek előtt nagyon kapós szokott lenni oly terv, mely megengedi a további bizonytalanságot-a és az Óvári táborban többsége lett az utóbbi javaslatnak. Mindenik párt remélhette még,hogy nézete Győrött fog diadalra jutni.

A császár augustus 24-ikén elindulván, mintán magához vette a Pozsony tájáraérkezett cseh lovasságot, Mosonyon keresztülutazva, 26-ikán maga Győrbe érkezett, a sereg pedig a szomszédságban, Abdánál, a Rábcza két partján ütött tábort. Másnap, 27-ikén, a sereg egy "mérfölddel előbbre csatarendbe állíttatott, hogy a császár szemlét tartson fölötte. Első sorban állának a magyarok három csapatban, utánok más népbeli könnyü lovasság. Ezután az ágyuk és társzekerek; a harmadik sorban az egész gyalogság s végre hátul tartalékkép a vasas lovasság. A németországi és osztráknémet tartományokbeli segédsereg 17,6OO lovasra és 22,000 gyalogra, összesen hát közel negyvenezer emberre ment. Az ezen táborban volt magyar had csak ötezer embert tett; de a felvidéken Dersffy alatt tízezer ember állott és a Muraközben a Károly herczeg alatt volt 13,000 embernyi táborban valának a horvátok s tán egy-két Dunán túli megye. Ezenkívül Laski, a lengyel, kinek Magyarországon is sok birtoka volt, háromezer könnyű lovast hozott, közte még a lengyeleket is magyar ruhába öltöztetvén; mert mint lengyel nem vehetett volna részt a hadjáratban, miután a szultán frigyben volt alengyel királylyaLTávolabbi idegen nemzetek is küldének segítséget: angolok, franoziák, de különösen az olaszok, kik mintegy hét-nyolezezer embert állitának ki, közte mintegy kétezer pápai zsoldos. Ehhez számítván Salm hadait, ki Komáromnál állott, közel kilenczvenezerre ment a császár közvetlen parancsai alatt állott katonaság. Szemnek gyönyörű hadsereg volt. A legnagyobb fényűzéssel voltak kiállítva fegyverek, lószerszámok és öltözetek, úgy hogy azon korban, mint szemtanu írja, senki sem látott szebb és gyakorlottabb serget. Számosan voltak a kölfóldi önkénytesek közt, kik katonaként szolgáltak, de vezérnek is beillettek volna.

Győrött tovább folytak atanácskozások. A kérdés, úgy látszik, az volt, megtámadtassék-e Esztergom, s azt megelőzőleg a battyáni török tábor. Mind több több okok hozattak föl ellene. Voltak még a magyar tanácsosok közt. is féríiak, kik Szapolyai korának ingadozó észjárását s akaratgyöngeségét áthozák ezen korba, mit táplált az, hogy a külföldi, vagy legalább a német birodalmi és olasz közszellem még mindig teljesen azt a kort élte.

Az öreg Batthyanyi Ferencz már agg koránál fogva is egészen ama régibb magyar kor gyermeke volt. Ő éltesebb volt, hogysem Győrön személyesen megjelenhetett volna. Levélben tudatá Német-Ujvárról véleményét a királylyal. A levél augustus 26-ikán kelt, s jellemző benne, hogy mig minden tervet kiforgat, tartózkodik a tanácsadástól s kevés positivitást foglal magában. Előszámlálja a terveket. Nem tanácsolja ő sem, hogy a király személyesen menjen Sziget közvetlen fólmentésére. Azt sem meri,,teljes határozottsággal" tanácsolni, hogy Ferdinánd herczeg vezérelje oda a. hadakat. A mi Esztergom megtámadását illeti, áldást kíván rá; azonban oly okot hoz föl, mely nagyon ellene szól e vállalatnak; mert azt állítja, hogy hiában támadná meg a keresztyén sereg Esztergomot, a szultán nem fog Szigetvár ostromával fölhagyni e miatt. Mindennap fognak el törököket, kik ezt állítják, mondván, hogy a. szultán eltökéllé vagy Sziget alatt halni meg, vagy bevenni ezen várat. Mint fentebb előadtam, a szultán csakugyan ily szándékkal lehetett.

De élénkebb ellenvetéseket tett a németországi patriotismns. A német tanácsosok közül többen ily véleményt adtak: Ha Esztergomot megtámadjuk, elkerülhetlen, hogy magunkra vonjuk az ellenséget s meg kell mérközni vele. Mert nincs "benne kétség, hogy Szulejmán abbanhagyván Sziget vivását, ránk fog jőni s döntő harczra kényszeríteni. Ezzel pedig az egész német birodalom sorsa egy ütközet koczkájára lesz bízva. Ezt minden áron kerülni kell.

Ezen ép oly naiv, mint valótlan vélemény győzött. Valótlan volt az, hogy egy birodalom koczkáztatva legyen egy csatavesztéssel. Abban az időben egy oly vár elvesztése, minő Sziget, nagyobb kár volt, mint egy vesztett csata. Aztán a harczot még a két ellenfél szemben léte esetében is kerülni lehet vala eszélyes visszavonulás általaAzon időbeli olasz és német vezé, rek különben is, úgy látszik, a hadvezetésben Fabius Cunctator szerepét tanulmányozták legalaposabban.

Meg kell adni azonban, hogy ha a külföldi keresztyén és török hadvezetés közt oly nagy volt a különbség, szintoly nagy volt katonaságuk közt. A fenyíték gyenge lábon állott. A császár Győrbe érkeztekor is még mindig lázongás fenyegeté Salmot a miatt, hogy katonáit nem bírta külön megjutalmazni Veszprém és Tata bevételeért. Az élelmezés és zsold kiosztása renI detlen szokott lenni, s kivált a külföldről segítségünkre jött zsoldosok korántsem érték be oly kevéssel, mint a török katona. Mindez elég, hogy olykor ellenség nélkül is megverjen egy hadsereget, hanem veszszük is hozzá a sereg sokféle nemzetekből való alakulását, mi döntő pillanatokban is surlódásokra vezethetett.

A keresztyén sereg csakhamar maga sem tudta úgy szólván, mit tegyen unalmában. Augustus 29-ikén ismét tábort cserélt. Győr tájáról a szomszédos Göc nyőhöz sétált a Duna mellé. Ott szabály szerint biztoisitá magát minden ellenséges megtámadás ellen. Szel: kereivel körülvette magát, melyek közt itt-ott a nyilásokban hatalmas ágyutelepek foglaltak helyet. A sereg háttal a Dunának, jobb szárnyával Győr várának támaszkodott. A bal szárny a Bakony patakán túl, Ácsnál összeköté e tábort Salm komáromi táborával. Ezen biztos állásban meg-meglátogatá az előőrsöket a battyáni táborból egy-egy török lovas csapat, s kis szerü ingerkedésekben telt az idő egy napról másra.

Ezalatt Szigetvár körül is csaknem egy heti aránylagos szünet állott be, angustus SO-ikán kezdve september ö-ikéig. Legalább krónikáink nagyobb hadi tettet nem említnek ezen időről. Hogy sokat hallgatnak el, mutatja az, hogy egyik leghitelesebb forrás említi átalánosságban, hogy Zrínyi még a várból is tett egy-egy kirontást, míg a többi részletesebb utolsónak mondja az óvárosbelit, melyben Radványi és Dandó elestek 1).

1),,Aus vier J ahrhunderten. " I. 3. l. Az elhallgatást bizonyítja az, hogy némelyek a 26-iki, mások a 29-iki rohamot mellózik, és hogy többen tarták fenn a szóhagyományt, mely szerint tíz-tizenkét roham történt összesen Szigetvár ellen; de felét sem tudják elószúmlálni.

Némelyek szerint september 2-ikán is történt egy roham. Mások szerint csak készültek rá a törökök, de félbenmaradt.

A Hegybástya, melynél már is egy pár ezer török áldozta fel életét hasztalan, s mely ezuttal is a roham ezélja lesz vala, most a lövetés daczára is erősebb volt, úgy látszik, mint augustus 29-ikén. Külső oldala meg volt ugyan rongálva, az árok alatta annyira feltöltve, hogy roham volt intézhető rá. Sőt a bástya úgy szólván inkább tartozott már a törökhöz, mint Szigetvárhoz; mert az árok tulpartján emelkedett töltésről a janicsárok puskatüze uralkodott rajta, úgy hogy a fokon a. várbeliek közül már senki sem mutathatá magát. De Zrínyi az említett aránylagos szünet alatt a bástya belső torkolata felé, vagy azon túl hatalmas új védmüvet készített, melyen a janicsárok puskatüze ne uralkodhassék, s mely az ágyunak is ellenállván, mintegy új réstörési munkálatot tett szükségessé. Építése a mi részünkön nagy fáradságba és az ellenség folytonos tüzeléae közt sok áldozatba kerülhetett. Ez az új bástyának nevezhető épület erős fatörzsekből szilárdul összeállított, elől árokkal s hátul Fóldtöltéssel erősített mű volt, sőt a borona-fal, úgy látszik, kettős vala, melynek közét földdel töltötték fel 1).

1),,Aus vier Jahrhunderten. " (I. 4. ),,Der Grave (gráf) hin t er der vorderen Bastei von Holz und Erden nach hungari s cher Art zausweis gar fest zusammen gemacht, und dahinter wiedermalen einen festen Zaun erbaut" sat. -- Ugyanezen Hegy-bástyám nézve s ugyanezen alkalommal említi Budina a belső palánkot: "ad interiorem sepem. " (Sclíwandt. I, 731. ) Istvánffy említi, hogy mieink nagy munkával javiták ki az eródöket: "Nulla tamen interim diruendarum munitionum, qu as inclusi magn o labore refecerant, facta intermissione. " (315. l. )

Alig lehetett pihenéeök a várbelieknek. A gyakori véres küzdelmeket munkálatok válták föl. A Hegybástyán keletkezett új erődön kétségkívül még folytak a munkálatok s minél hatalmasabbá tételére és gyors kijavítására szomszédságában nagy mennyiségű fatörzs és vesszőkéve volt összehordva. -- De azalatt az ostromlók is hathatós munkálatokat kezdének az uj építmény ellen. Lassunak tarták az ágyuk munkálkodását, - azért kedvelt módjukhoz, az aknaásáshoz folyamodának, mely eddig az egész ostrom alatt nem volt használható a terület vizenyőssége miatt. Azonban most az árok ki vala száradva az aszály miatt s különben is itt csak a vizszin felett magasra emelkedett Hegybástya aláfurásáról volt szó, melynek belseje száraz földtömeg s külső részén egy sor, nagy részben már kidöntött borona s néhány lábnyira beljebb egy másik s tán egy harmadik sor is a földtömeg keményebb összetartására szolgált.

Hétfőn, september 2-ikán estve az ostromlók nagyobb számu lövészeket rendeltek a Hegybástya melletti töltésükre s egyszersmind annyin csoportozának a bástya felé, hogy a védők egy éji meglepést gyaníthattak. Csakhamar észrevehették, hogy nem a rés felé tartanak. Épen a bástya tövében foglaltak állást, hol ásni és a boronákat el kezdék távolítani. Mieink mindent elkövettekamunka meggátlására; de sikeretlenűl. Csak kézből eresztendő bombagolyók meggátolhaták vala az ostromlók törekvését; de öntött vasból készült bombák és gránátok még nem voltak használatban. Puskagolyóinktól sokan estek el a törökök közül; de ujak léptek a kidültek helyére s különben is mieink közel nem férhettek a közeli töltésre helyezett janicsárok sűrü golyó zápora miatt. Még azon éjjel befurta magát az ellenség a bástya belsejébe. Sok földet s nagy munkával kivágott erős boronát hordtak ki a nyíláson. Harmadnapra annyira haladtak, hogy elérték a belső faerőditvény árkához. Itt mieinkkel farkas szemet néztek, sőt lövéseket is váltottak; a bástya külső s mieink által elhagyott felszínén is szelelő nyílásokat vágtak. Mieink ki-kijövén saját védhelyökről egy-két lőporral telt átalagot s néhány kénköves koszorút vetének be a nyíláson, mi nagy pusztítást tett az akna munkásai közt. De vitézeink bizonyos halálra hagyák el védmüvöket nem csak a golyózápor miatt, hanem mivel annyira meg volt furdalva a bástya külső részen a felület, hogy két katonánkat a török hosszu horgok által, lábánál fogva huzhatta alá. Már nem volt oly sok katona, hogy sok élet koczkáztatását lehet vala megengedni, a rohamok Fóltartására kellett főkép az ember, nem pedig a mindenként megtörténendő résnyitás meggátlására. Meglehet, az ostromlók törekvését nem vették oly veszélyesnek, mint a minővé lett, s világosan nem látták szándékukat. Legfeljebb újabban nagy rést nyit a török, gondolhatták a várbeliek, -- s egy új rés által csak ott lesz a török, a hol nehány nappal azelőtt volt.

A törökök ezuttal nem a szokásos szűk aknát épiték, melynek végébe lőport zárnak el s kívülről felgyujtván egyszerűen csak fölvettetik a megrongálandé erődöt. Tágas barlangot vájtak a bástya belsejében, melynek felül s épen a belső palánk közelében több nyílása volt. Legkevesebb szerepet a lőpor volt játszandó, tán csak az új erőditvény aljában. Az egész barlangot különféle gyujtó anyagokkal s azonkívül szalmával, száraz vesszőkkel, hasogatott fákkal hordták tele tán csak 4-ikéről 5-ikére éjjel.

September 5-ikén, csütörtökön hajnalban a törökök, fellobbanták az akna lőporát s folgyujták a bástyában összehordott anyagokat, melyeket a lőpor fellobanása kitakart. Mint tüzokádó hegyből csaptak ki a bástyából a lángok. A törökök várták-e be, vagy a véletlenség kedvezett nekik, - nagy és viharos déli szél fujt, mely épen akkor támadt amely a lángot az új bástyasa vár belseje felé hajtá. A boronák és vesszőfonadékok, melyek a belső bástyát részint alkották részint kijavításához nagy mennyiségben voltak nem messze tőle fölhalmozva, csakhamar fólgyuladtak. Az oltás itt lehetlen volt. A törökök számos ágyul: tartanak már eleve kiirányozva ezen pontra, s ágyu és puskagolyó védelme alatt harapódzott a különben is gyorsan ter. jedő láng. Nem sokára felgyultak Zrínyi közelben állott istálói és tovább ment a láng. A várban szorult parasztok, nők és nagyobb gyermekek hordák elejénte a vizet a belső várnak bő vizü árkából az oltásra fa- és bivalbőr-vedrekben.

De egyszersmind még kora reggel elkezdék az ostromlók a rohamokat a kapu melletti s különösen az eddig még meg nem kisérlett Nádasdy-bástya. ellen. Ez volt a három közül legtávolabb az égéstől, melyre mindenki figyelme fordítva vala, s így ott mieinket készületlenül vélték meglephetni. A janicsárok ezen a részen rohantak. .

Alig harapódzott el az égés, még kora reggel meg kezdék az ostromlók a rohanást. S most nem a. Hegy bástyán, mely eddig a támadás főczélpontja volt, s mely most a benne támasztott olthatlan tűz miatt meg nem volt közelíthető, hanem a kaputól bemenet jobbra eső bástyán, mely eléggé meg vala törve. Míg itt a. támadás visszaveretik, az ostromlók a. főrohamot egy harmadik, a Nádasdy-bástya ellen intézik.

A janicsárok ide voltak rendelve, s oly erővel rontanak be, hogy az azon részen aránylag csekély száma magyar Yitézeket befelé szorítják az utczákon. Már nagy számmal özönlenek be a résen s a diadalt és várat hatalmokban vélik lenni, midőn Zrínyi személyesen vezérli ellenök egy csapat vitézét. A vezér járt legelöl s maga terité le a legelső janicsárokat, kik előbukkantak. Dárdával és karddal folyhatott nagy részben most a harez, s tán egyenlő előnyökkel. Azonban a szigetváriak oly erővel és tüzzel ütének az ellenségre, hogy a vitéz janicsárok serege nem csak visszanyomatott, hanem szélylyelveretett. Mert a résen ki nem fértek mindannyian. Egy részök benn rekedt s mellékutczákba véve magokat, leölettek, s közülök némelyek már felgyult házakba menekültek, hol az általuk gerjesztett tüzben égtek meg.

De a török katona kitünő vitéz volt. Minden rohamban megveretett eddig s mégis minden ujabb rohamnál mintha nőttön-nőtt volna bátorsága és elszántsága. September 5-ikén is a Nádasdy-bástyán tett első berohanás érzékeny visszaverése daczára csakhamar követte azt a második és a harmadik is, s valószinü, hogy a kapu melletti bástyánál szintoly átalkodott volt az ostromlók támadása.

Mindamellett, hogy a törökök minduntalan elszánt rohamokat intéztek a két bástyára, --g mert a harmadikban még éghetett a sok felhalmozott gyujtó anyag a- mieink visszaverték mindannyiszor a török hadat. Érezte mindkét fél, hogy ez a nap dönt Szigetvár sorsa fölött. Ha a magyar ekkor megtarthatja, még talán egy-két hétig lesz megtartható, sa- vezér attól félhetett, hogy ezen esetben Szigetvár örökre magyar kézben marad.

Szulejmán szultán a rohannak és égés ezerre napján vagy nem élt, vagy haldoklott l). Hitelesebb forrásaink többsége szerint a szultán september 4-ikén halt. meg 2).

1) A szultán halála napjára nézve lehetlen teljes bizonyosságot szerezni az eddig ismert adatokból. Budina, ki egy horvát szemtanú előadását forditá le, september 4-ikére, azaz szerdára, délutáni egy óra tájára teszi. Ez az ostrom előtti nap. Bizar az egykorú s sokban, a mi a győri tábort illeti, nagyon hiteles irő, szintén september á-ikén dél után kevéssel mondja kimultnak Szulejmánt; de más helyen sept. 3-ikára teszi a halál napját. -A török források egyátalában nem érdemlenek itt hitelt, a mint Hammer idézi. Szelaniki, ki a táborban jelen volt (de azért nem szemtanu) september ö-ikára tenné ahalál napját, azaz péntekre; de egész hitelét elveszti e részben, midőn azt mondja, hogy szombat nap volt. - Pecsevi sept. S-ikára, vasárnapra tenné; de azt mondja, csütörtök nap volt, mi pedig september ő-ikének felel meg (Hammen. III. 752. 1. ). Igy Hammer csak kénye szerint állít akármit a török források után e részben.

2) Régibb franczia írók (tán franczia követi jelentések nyo4 mán), még korábbi napra, augustus SO-ikára teszik a szultán halála napját, ilyen a mult századbeli Migno t. Bndina és Bizar állításán kívül tekintélyül hozhatjuk föl Orteliust is, ki 4-ikét mondja a szultán halála napjának. Istvánffy az 5-iki küzdelem folyta alatti időben, s így ö-ikén halatja meg a szultánt.

Aggkor, köszvény, melyhez még vérhas is járult, vete véget életének. Halálos ágya körül csak a nagyvezér, Szokoli Mohammed, egy izraelita-orvos s egy-két belső meghitt szolgája volt. A nagyvezér tán a szultán utasításából is, a legnagyobb titokban akará. tartani a szultán kimultát, mely a török táborban, előreláthatólag zavargást idézett volna elő, úgy hogy a nagyvezér alkalmasint kénytelen lett volna fölhagyni a vár ostromával. Gyors futár által értesité a trónörökös Szelimet az eseményről s sürgetve kéré, jelenjék meg a táborban, mielőtt nyilvánossá lenne ott atyja halála. A szultán halálának kevés tanúja erős parancsot kapott a nagyvezértől, ne beszéljék senkinek a titkot, nehogy a hadseregben híre támadjon 1). A török társadalmi nevelkedésénél fogva is kevés beszédü, s hozzájárulván az a nagy fenyíték, mely amohammedánoknál egy részben az élettel játszás félelme, más részben az önkénytes egyetértés közügyekben, mely különben csak szabad népeknél található, a szultán meghaltának hosszasb titokban tartásán később a törökök korántsem csodálkozhattak oly nagyon, mint a keresztyén nemzetek, kiknél, kivált akkor, hasonló csíny kivitele tán a lehetlenségek közé tartozik. Az ozmán sereg még visszatérő utjában sem tudta meg jó ideig uralkodója halálát. Mintegy hét hét mulva, october 24-ikén, Belgrád közelében hirdetteté ki azt a nagyvezér. Szulejmán alkalmasint az egész 1566-iki hadjárat alatt ritkán mutató. magát katonái előtt. Míg Sziget ostroma tartott, sejtelme sem lehetett senkinek, az avatottakon kívül, a nagy eseményről.

1) Némelyek szerint a nagyvezér -- s ezt Istvánífy is csak mende-mondaként említi -- megölette a szultán házi orvosát s körüle szolgált apródjait, hogy biztosítva legyen a titok. Ebben nincs lehetlenség, a mennyiben ily elbánás öszhangzik a török szokásokkal. De van benne némi valószinűtlenség. A fótisztek s a hadsereg ámitása kedvéért szükséges volt a nagyvezérnek meglehetős számu szolgálati személyzettel játszatni a szemfényvesztó játékot, s nem csak magának, sót nem is csak egy-két embernek kellett a titokba beavatva lennie, hogy a többség ámitása sikerülhessen. És lényeges dolog volt, hogy a szultánnak épen előbbi szolgái tegyenek mindent úgy, mintha urok élne még.

Szokott órákban szólott a szokott zene a szultán sátora előtt; minden szolgálatarendszeresen ment s a szakácsok elkésziték a szultán asztalához való ételeket. Mohammed nagyvezér, a beavatott Dzsaferaga, a fegyverhordozó, és Feridun titkár napi parancsokat készitének a szultán nevében, és aláírásának utánzásáe val. Ezekben Szulejmán elégedetlenségét fejezé ki az ostrom bosszul-a nyulásán. A vár égése alatt kelhetett azon kétségkívül csak állítólagos roszalás is, melyet a szultán neve alatt hiresztelvének a táborban, melyben a szultán békétlenkedve kérdi a lángba borult Szigete vérrel, még sem égett ki az a kémény, s türelmetlenül várta a győzelmet jelentő trombita harsogását.

Ily álizenetek által a nagyvezér tán obban sietteté Szigetvár bevételét, mintha a szultán életben volt volna. Különben is egyelőre a való eltitkolására egyik legalkalmasb módnak látszott a katonák minél nagyobb elfoglaltatása.

És egész ostrom alatt tán egy nap sem áldozá föl magát annyi török katona, mint september ö-ikén, s még hihetőbb az, hogy egy nap sem került a várbelieknek annyi emberébe, mint ez.

A várbeliek a végveszély érzetének kétségbeesésével küzdtek s tán soha sem oly elszántan, mint most. A végveszélyt nem az ellenség rohamaiban látták. Még voltak annyid magokkaLhogy visszaverjék a törököt s oly csapat, mely elszánta magát,hogy utolsó emberig kitartson, mindig nagy erő. Végveszély a lángok miatt fenyegette Szigetvárt, melyek a szélvészben már-már minden épületet elboritással fenyegettek. A parasztok, nők és gyermekek, kik addig az egész ostrom alatt elegendők valának a törökök kisebb gyujtáeainak idején való elfojtására, most már képtelenek voltak rá. A gyors harapódzáson kívül gátolá az oltást a törökök siirü golyó- és nyilzápora is, mi miatt a vár falaihoz közelebb esett házakat nem lehetett oltani.

Pusztulás fenyegette mindenöket, mi az anyagi élet fenntartására nélkülözhetlen. Az a nagy bőség élelmi szerek dolgában rögtön ki volt apadandó, s egyszersmind félő volt, hogy ha a láng a külső várban azon toronyig terjed, mely nem messze volt a belső vár bejárásától, s melyben nagy mennyiségű lőpor tartatott, ennek fóllobbanása adja meg az utolsó csapást Szigetvárnak. Igy a katonák egy részét is oltásra kellett rendelni, mig a többi az ellenség tömeges rohamainal: visszavetésében fáradozott.

A. fáradozás sikeréhez nem volt már remény, s Szigetvár veszve volt. Szó semlehetett már róla, hogy hetekig védelmezzék; -- az volt a kérdés: legfeljebb egy napig, vagy pedig három-négy, sőt több napig legyen még húzható? -- Az előbbi eset volt valószínű, ha a megoszlott s különben is már leapadt őrség utolsóig akarja védeni a külső várat. A katonák előbb utóbb kimerülnek a folytonos munkában, melyben az égés is mind alkalmatlanabb lett nekik s a lőportorony fellobbanása nagy károkat teend bennök.

Zrínyi, miután a viszontagságok ellenére is folyvást győzedelmes maradt a tulnyomó ellenséggel szemben, végre a másik módhoz folyamodott, mely ideig óráig még halasztandó Szigetvár elbukását: ő a vár azon zugába volt vonulandó, mely belső várnak neveztetett, s mely még épen állott.

Különben a belső vár korántsem volt külön erősség. Falai folytatásai valának a külső vár falainak. Hátulról, éjszaki oldalon ez volt a legerősbbik oldala Szigetvárnak, hol kettős bástya, mélyebb árok védte s a törökök külső támadása elejétől fogva itt meghiusult kísérlet maradt. De az ama két bástyából, középen egy kerek téglatoronyból, melyet a törökök már az ostrom elején lelőttek, s a külső vár felőli kapuból állott várrésznek a külső vár felőli oldala nagyon gyenge volt. Falát lakházak oldala tevé itt minden bástya nélkül, kivéve egyegy ablakos kidomborodását a falnak, régi modor szerint. Ezen védfal nagy részét Zrínyi Miklós saját háza képezte. Nem sokáig állhatott ellent az ellenséges ágyuknak. A falat a külső vártól egy nem széles árok választá el, melyben viz volt, s melyen az átjárás csak egy leereszthető kapun történt. A belső várban csak két nagy faltörő, két mozsár és tizennégy kis ágyu volt. De ha erősebb volt volna is, nem volt ellátva a szükségesekkel. Volt ugyan Zrínyi egy gabonásában ezer mérő liszt,- melyet csorgói uradalmából vitetett oda; de saját maga sütőkemenczéi, konyhája, éléstára és pinczéje a külső várban voltak, -valamint, az említettek szerint, istállója is. Még vize sem volt elég a belső várnak, vagy a szárazság alatt most kiszáradt a kútja. Igy. a belső vár se építve, se bármi tekintetben nem volt ngy előkészítve, hogy végső esetben menedékül szolgálhasson. Zrinyi előre láthatta, hogy mindezen kénytelenség már annyi, mint Szigetvár elestének bevallása.

Mindamellett a külső vár úgy szólván csak órákra, a belső még nehány napra ígérte az ostrom kitartását. A visszavonulás itt is, mint az óváros odahagyásakor, előreláthatólag csak tetemes emberáldozattal történhetik. gDe a fóláldozandók különben is csak kevéssel fogják megelőzni bajtársaikat a halálban. Zrínyi a folytonos harcz közepett visszavonulást parancsol a több ponton harczolni és oltással foglalkozni kénytelen katonáknak. Mieink egy része bemenekült a belső várba, másik része elől fölvonták az emelcse-hidat; mert a gyorsan betódult és előrenyomult ellenség már a kapunál volt s a künnmaradt várbeliek körül voltak véve, kik ha drágán adták is el életöket, a sokaság által végre elnyomattak. e v A külső vár a törököké lett még september 5-ikén s számos zászlót tűztek ki azon fokokon, melyeken annyi ezer vitézök lelték halálukat. A törökök várakozását nem elégitheté ki egészen a zsákmány. A keresztyén nőket és gyermekeket rabszolgákul vitték ki a táborba, hol ezen zsákmány fölött nagy versenygés, s némelyek szerint, dulakodás is támadt a janicsárok közt; mert kevesebb volt, semhogy sokaknak juthasson. Más nemü zsákmányt is keveset nyertek, csak nehány lovat találtak; mert a lovasok nagy része az ostrom előtt kiküldé lovait, - csak nehány nemes ifju s egy-két vezér tartá benn lovát. A vitézek családi drágaságai, ékes fegyverei odaégtek, valamint a nagy mennyiségű eleség is. -A felbőszült törökök annál ingerültebbek valának a külső várban talált éltesebb férfiak iránt, kik közül a betegeket és sebesülteket is legyilkolák. Igy a vitéz Székcsői Máténak, kinek hősiségét és jeles katonai tulaj donait senki sem ismerhette jobban, mint a török, s ki most tehetlenűl feküdt sebeiben, fejét vették. Igaz, hogy. ily barbarismust előmozditénak a török törvények, midőn a felmutatott keresztyén fejek számához képest biztosítónak jutalmat a katonának; de a. törvény a vitézségre s nem ily tettekre akará buzdítni azt. Székcsőinek jótétemény volt a halál: nem érte meg, hogy nejét és kilencz gyermekét török rabságra lássa hurczoltatni.

A törökök a külső várban még jókora száma ép ágyul; találtak, mi nekünk bizonyságul szolgálhat, hogy az akkori ostromokban a vár ágyuinak leszerelése nem sikerült vagy nem is tekintetett mindenekelőtt szükségesnek. Ezen ágyuk most a belső vár fala ellen fordittatának, s 6-ikán ujra szólott az ágya és puska.

A várbeliek száma már némelyek szerint öt-, mások szerint három-, sőt csak kétszázra olvadt volt le. Mindenre kész bátor férfiak, és kitűnő vitézek; de a kikre nézve már elveszett azon anyagi tárgy, a miért harczoltak. A többség közvetlen czélja Szigetvár megtartása volt, melyet saját birtokuk, egész nagy terület és a haza érdeke kötelességként mért rájok. Ők megtették kötelességöket; a mi emberi észtől, kartól és szívtől kitelhetett, réforditák az utolsóig. A halál könnyebb része volt a fóladatnak," mint az élet annyi nehéz munka és csaknem emberfölötti fáradalom közt. Elég dicsőség volt az egy életre, melyet mindenik Sziget védelmében nyert. Harmincz nap ótaa vár védelme nem volt egyéb kétségbevonhatlan győzelmeknél a világ legnagyobb, legrendezettebb és legvitézebb had serege fölött. Az éltesebbek is bevallhatták, hogy anynyi valódi nyert ütközetben nem vettek részt mindössze életükben, mint a lefolyt egy hónap alatt. Másként is példásan viselte magát a csapat. Rend és egyetértés uralkodott köztök s nem fordult elő oly tett, melyen csak árnyéka lett volna az árulásnak. Ha mindez emelé az egyéni önérzetet, nem lehangoló voltr-e, hogy ennyi önfeláldozás és vitézség, annyi morális erő hasztalan pazaroltatott el, hogy ellenök látszott esküdni maga a természet, mely Szigetnek fő védelmét,a vizet egészen kiapasztá, s mely a külső vár katastrophájában épen a töröknek kedvező irányu és erejü szelet bocsátott a gerjesztett lángokra?

Mi tárgya,mi értelme lehet a további ellenállásnak, miután Szigetvár veszve, a remény utolsó szikrája is eltünt és a kötelesség, a mennyire telhetett, teljesítve lőn ?

Ilyen helyzetekben a vezér részéről egy csüggesztő szó, egy határozatlanságra mutató tett elég lenne némely csapatot teljesen demoralisálni.

De Zrínyire nézve, bár Szigetvár elveszett, még volt hátra valami, mivel az ügynek közvetlenül használni vélt. Ö nemcsak Sziget megmaradását viselte szívén. Az eskün kívül az ész számítása is helyeselte a további kitartást. Ö Szigetvár védelmét csak bevezetésnek tartá az 1566-iki nagy hadjárathoz, melyben reménye még meg nem inghatott; mert a kedvezőtlen fordulatot kétségkívül senki sem tudatta vele Szigetváron. A nagy keresztyén sereg gyűjtésének csak úgy van értelme és czélja, ha a Szigetvár alatt megtizedelt és kifárasztott török had megtámadtatik. Ha valaha, itt az alkalom. "A szultánnak soha egy magyarországi hadjárata, s maga Bécs vívása sem került annyi emberébe, mint Szigetvár ostroma. A keresztyén hadak a siker nagy valószínűségével tehetnek kísérletet, meg mérkőzni a szultán hadaival. Kedvencz gondolatja volt ez hősünknek fiatal kora óta, midőn még Szigetvár kapitányságáról nem is álmodott. Talán most is azon magasb czélért folytató. a küzdelmet, s tán annyival elszántabban, minél rövidebbre volt mérve teendője és földi pályája. Minden nap s tán minden óra, melylyel a szultán sergét föltartóztatja, hazája és a keresztyénség győzelmére lényegesen befolyhat, s minden lövéssel és kardcsapással lövéseket és kardcsapásokat gazdálkodhatik meg a császár vezérlete alatti szövetséges hadak számára. -- Zrínyi, ha tán jól ismerte is az akkori fővezérlet ingadozó és tartózkodó voltát, remélte, hogy minél tovább daczol s minél jobban betölti a maga szerepét, annál valószínűbb, hogy régi nézetére térnek s ohajtását valósítani fogják. Több lelkesítette őt, mint csupán a maga szerepének betöltött kötelessége és az abban szerzendő dicsőség: egy nagy és üdvös diadal részesének sőt mintegy kezdőjének és inditójának tartá magát.

Ha voltak meghittjei közt, kiknek ilyeseket elmondhatott, katonáinak tömege előtt épen a lehangoltabb perczekbemkényes tárgy lett volna ez. Mert képzelhető, hogy azok nem hallgathatták volna méltatlankodó és ingerült zugás nélkül azon nagy sereg említését, mely Szigetvárt s vele egy országrészt így pusztulni enged.

Ebben térhetett el az inkább helyi érdekü nemes vitéz az államférfiui vezér gondolkodásátóks az eltérés nem csekély. Azonban a vezérnek nagy hatalma volt katonáinak erkölcsi hangulatán is, s tekintélye és lelki nyugalma egészen hatalmában tartá az alárendelteket. Aztán volt egy nevezetes pont, mire nézve egyetértettek. Zrinyi a török által többször megalázott keresztyén fegyverek becsületeért is küzdött. Ha szavaival a király tanácsában nem győzött, tetteivel akart példát mutatni, mint kell harczolni a törökkel. És katonái, kik válogatott emberek voltak, nem azt mutaták-e hetek óta, miként harczol a magyar és horvát, ha a közhaza védelme s a nemzeti becsület forog fenn? De Zrinyitől függött leginkább, hogy e jó szellem ne lankadjon, s az az inkább szellemi, mint kényszerítő fenyíték, mely köztök volt, meg ne lazuljon. Első tette volt, midőn a belső várba vonult, hogy, mint valamely rendszeresen védelmezendő erődben salegépebb hadsereggel kiosztá mindenik szerepét, kirendelé mindeniknek helyét. Még soknak is tetszett az a nehány száz vitéz a vár kicsinységéhez képest, melyet az oda menekült fegyvertelenek is népesitének. -- Közben segített a helyzet is. Az addigi bőség után most nem volt sem ételök sem italuk; már a második nap nemcsak éhen, hanem a nagy hőségben szomjan is kezdének hullani az asszonyok és gyermekek, - s a fáradalmakban kimerült s egy részben sebesült vitézekre is, kik életök tengetésére szintén kevés élelmet nyerhettek, kevés nap alatt hasonló sors várt; Ezen helyzet egyaránt idézhetett elő végső elcsüggedést és a kétségbeesettek elszántságát. Alkalmas perczben utóbbi fel volt használható. A török segített ennek fólkeltésére, holott ha ismeri a belső állapotot, vagy nem unt volna rá. az ostromra, elég lesz vala összedugott kézzel varakoznia, hogy a belső vár övé legyen.

Az ostromlók bár lövették ezt; de nem volt szándékuk rést törni é rohammal győzni, mely kétségkívül visszaveretnék; mert ha egyéb nem, puskapor és puska s mindennemű fegyver bőven volt a belső vár tornyának alsó boltozatjában. --- De a török, mintha ő fáradt volna ki az öldöklő harczokban, miután kioltotta 5-ikén és ő-ikán a külső vár tüzét s úgy látszik, sikerült meggátolnia az ottani lőpor-raktár fóllobbanását, miután kihordó. onnan a tömérdek holttesteamely az utczékat mindenütt ellepte, azon kevésbbé hősies, de rá nézve gazdaságos és sikeresb módhoz nyult, mely a külső várat kezébe adta volt.

Szombaton, september 7-ikén kora reggel elkezdék egész zápor módjára a belső várra szórni a tüzes labdákat és a gyujtó nyilakat, melyekre elől egy kis zacskó lőpor volt kötve, egy a végén meggyujtott kanóczczal (Ortelius irja le ezeket Bécs 1529-iki ostroma alkalmával. ). Zrinyinek szélltűl álló laka csakhamar meggyult, s a tűz terjedését gátolni nem lehetett. A várbeliek előtt mos-t nem állott egyéb, mint vagy benn égni, vagy megadni magokat, mire kétségkívül fölszólittattak ujból is, vagy végre kiütni és vitézi módra, harezban esni el. A vezér utóbbit választó. a kénytelenségek közül s katonáinak nagyobb része is bajlandóbb lehetett erre, míg a többi részt eskü kötelezé vezérének követésére.

Zrínyi előhordatta lakából drágaságait, melyeket kétségkívül azért hozott ide, hogy a vár szükségeinek fedezését pótolja. Sok ezer vert aranya, sok ezer tallérja s számos arany és ezüst kupája és edénye volt, melyeket mind tűz által semmisített meg.

Ezután letevé harczias ruháját, melyet a magyar és horvát lovagok viseltek, - a pánczélt és sisakot. Helyette rövid dolmányt, setét kék szín bársony mentét kért elő szolgájától Cserenkó Ferencztől, s a mente két szárnyába száz-száz aranyat varratott, hogy a török, ki testét a harcztéren megtalálja, érdemesnek tartsa a_ tisztességes temetésre. Drága aranylánczot függesztett nyakába. A sisak helyett kócsagtollas s gyémánt bogláros kalpagot tett föl. Egy görbe kardot, mit akkor szablyának neveztek, választott ki, melylyel első vitézi hírnevét szerezte s végre egy könnyü kerek paizst. Aztán a vár kulcsait vevé magához, melyeket csak életével volt kiadandó kezéből.

Így lépett katonái elé, kik azon az udvaron valának már egybegyűlve, a hol azelőtt mintegy öt héttel ünnepélyesen fölesküdtek egymásnak. Midőn katonái a vezért nem a harczi munkák szokott ruhájában látták megjelenni, hanem a béke és örömünnepek díszében, sokan követték példáját, eldobva magokról pánczélt és sisakot. Zrínyi rövid beszédet tartott katonáihoz, melyben magasztalá eddigi tettöket, mely az egész keresztyén világ és utódok előtt a becsülés tárgyává teszi, s melyet méltóan kell befejezni. Csak egy utja áll nyitva a becsületnek: a többi a szégyené. Menekvés nincs, csupán a halál több módja közt választhatnak: a bennégés, önmegadás esetében a baromként való felkonczoltatás és végre a hősi halál közt. Emlékezteté adott esküjökre, a keresztyén névre, a haza iránti kötelességre és a katonai becsületre 1).

1) Ezt a beszédet is csaknem a hány régi író, annyifélekép i közli. Nyilván saját szónoki tárházukből ékiték fől a hihetőleg csekély hagyományt. Azonban nem tartam elmulasztandónak legalább a vezérgondolatokat, melyek a helyzetből folynak, közölni.

Zrínyi, az idejében ujra éledt vallásos érzelmekre is hatott beszédében, melyek a szerencsétlenségekben néha meginghatnak; de soha sem élednek fől hatalmasabban, mint a szerencsétlenségek végleteiben. -- Azt mondá katonáinak, hogy a kedvezőtlen természeti véletlenek isten végzései voltak. Igy az aszály, a szélvész, mely nagyobb ostora volt Szigetnek, mint a török ágyuk, oly felsőbb hatalomtól erednek, kinek akaratja előtt meg kell hajolni. És a szigetvári hősök, kik épen a keresztyénség nevében harczoltak s csatakiáltásuk "Jézus" volt, sohasem valának fogékonyabbak magas eszmékre, mint ezen végső pillanatokban, midőn minden érdek, mi még a Földhöz kötheté, elenyészett, s csak oly nagy moralis érdekek maradának fenn, mint a magyar név becsülete, a dicsőség és a hit. Magok elhitethették magokkal, hogy eddig sem csupán Szigetvárért harezoltak. Annyi áldozat és emberélet hiában veszett volna, ha csak a vár volt küzdelmeik czélja. Még kevésbbé jeles katonaság közt is magasra fejlődhetik ily magasb eszméknek a harczok tárgyává tétele. A kirohanás a legmagasztosabb óvása volt a szabad hazafiaknak és keresztyéneknek a kényszerítés, erőszak és barbárság ellen. Tudtára adá a hódítónak és zsarnoknak, hogy van a földön valami, a mire ki nem terjedhet hatalma. -- Az elszántság oly magas fokra hágott, hogy nők is készek voltak férfi ruhába öltözve s fegyverrel kísérni férjeiket a csapatban. Készen állott az egész csapat a belső várnak a külső várba vezető kapujánál, hol az egyik öblös vetágyu vagdalt vas darabokkal tele volt kiszegezve a kapu közepe felé.

A törökök ez alatt roppant tömegekben vették körül a várat mindenfelől s különösen a külső vár tömve volt törökkel. A mint a hidat lebocsáták, Zrínyi parancsolá a sok közül egyedül életben maradt tüzérnek, Szerecsen Márknak az ágyu elsütését; de azon pillanatban egy puskagolyó terité le az utolsó tüzért. Egy gyalog katona, Horvát György süté el az ágyat melynek számtalan apró golyói egész utat vágtak a sürü ellenséges tömegben.

Akkori helytelen szokás szerint, de ezuttal az egész kirontás természetével egyezően Zrínyi a csapat előtt vezérelve ment. Előtte a zászlótartó Juranics Lőrincz vitt egy roppant nagy aranyos zászlót, melynek egyik oldalán a király ezimere, másik oldalán Magyarország czimere volt kivarrva: ez a Dunán túli főkapitányság zászlója volt 1).

1) Budina császári zászlót mond rövidség okáért; utána mondja Istvánífy, s utána csaknem az egész ujkori történetükPedig mai értelemben mily anachronismus l Mi köze volt Zrínyinek vagy Szigetvárnak Németországhoz, hogy annak császári czimeit viselje? Forgách (Reussnernél 165. l. ) mondja: "Vexillo igitur ingeuti inaurato, qnod in una parte insignia principis, in altera regni Hungariae habebat, s u pr emu m magistratus su insigne. . . quo Generalis Capitanei partinm regni Hungariae" Cis Danubianarum magistratum acceperat," etc.

Nyomába a még életben volt főnemes ifjak s azután keskeny homlokzatban a vár egész katonasága rohant.

Miként folyt ez a végső harcz, nem lehet róla hiteles tudomásunk. A kik a hadoszlopban elől voltak, mind elestek, s a hátulsók, kik még ki sem juthattak a várkapun, magok sem tudták, mi történt elől. Igy a mi részünkön életben maradt szemtanuja aligha volt a dolognak. Az elbeszélés ezen esetről képzeletből van kitoldva kétségkívül - még pedig nem oly világosan, hogy tiszta fogalmat adjon. Aza leírás, melyet némely bizonytalan hírek után adnak róla, tele következetlenségekkel, s a helyzetnek számba nem vételével. Ez a helyzet következendő volt:

A vár és őrsége mindenként veszve volt. Utóbbi czélja az, hogy vitézi módra haljon meg s minél több kárával az ellenségnek. Ha igaz, a mit Istvánffy mond, hogy hatszázan voltak életben, az sem vala lehetlen, hogy á. külső várból ismét kiverjék az ellenséget s egy győzelemmel végezzék Szigetvár elvesztését, melynek egész folyamában a harczi győzelem a magyaré, de a siker a töröké volt. Sőt kevesebb magyar is csodát tehet vala, - ha egész tömegben kijuthat és összeala kulhat a külső várban. Ha a törököknek sikerül őket puska- és nyilzáporral fogadni, mielőtt rohanva vágnak be soraikba, a magyar csapat ki nem juthat a várból egészen s föl nem fejlődhetik; ekkor a rohamban török részen van mindaz az előny, mely az előbbi rohamokban a magyarok részén vala; mert arohanók csak vágó és szuró fegyvereket használhatnak, míg a törökök tüzeléssel fogadhatják őket. Ellenben ha sikerül a magyaroknak oly gyorsan vágni be a törökök tömegeibe, hogy ezek a lövést ne használhassák, hanem kézi fegyverekkel legyenek kénytelenek védni magokat, egy ideiglenes győzelem még valószínű volt.

Régibb történetiróink mindjárt az első lépésnél ellenmondásba jutnak. Szerintök a kartácslövésre hatszáz török esett el, mi ha nagyítás volna is, annyi hihető, hogy a híd, mely rövid volt s annak tulsó végén a terület megtisztult az ellenség tömegétől, és hogy Zrínyi f ölhasznála egy másik előnyt is, az ágyulövés nagy füstjét az átrohanásra, mielőtt a törökök puskával és nyíllal czélba vehették volna. Vele együtt a csapat első fele is átjuthat s dárdával és karddal utat törhet a hátul jövőknek, hogy a kirohanók erős tömeggé fejlődhessenek. Ha elől török lövészek vannak, annál több sikere lehet a támadásnak, mert közeli harc-zban tehetlenek. Úgy de krónikáink egy része azt állítja, hogy Zrínyi és a rohanók közül az elsők a hídon lelték halálukat.

Ha ez áll, valótlan az, a mit állitnak, hogy egyfelől az ágyu füstje használt volna vitézeinknek, másfelől, hogy Zrínyi karddal bevágott s viaskodott volna az ellenséggel. Ezen esetben ő vivás nélkül esett el puskagolyó által.

Világosabb fogalmat alkothatunk egy csak ujabb időben megjelent leírásból, mely az esemény után egykét héttel egy szigetvári katona elbeszélése után kelt. Ezen leginkább szemtanúként elfogadható katona is, mivel egészen közel nem lehetett a rohamoszlop elejéhez, különben nem marad életben, szintén nem minden szavától mert volna jót állani; de a kép, némely nagyítást leszámítva, elfogadhatóbb, mint többi krónikáinké. Az előadás arra egészíti ki más adatainkat, hogy Zrinyinek sikerült a hadoszlop elejével átjutni a hídon. És itt nem janicsárokat, hanem más nemü török vitézeket talált. A legelső törököt, ki utjában állt s előkelő tiszt volt, Zrínyi az egyik kezében vitt pisztolylyal földre terité s aztán eldobván pisztolyát, kardjával vágott be a törökök tömegébe, hol bajtársaival együtt vitézül küzdött, s a törökök még ez utolsó perczben is arra szóliták horvát nyelven, adja meg magát. Azonban a kézi fegyverekkel a harcz rövid ideig tartott. Krónikánk szerint a török vezér azonnal egy csapat puskás janicsárt rendelt oda. A lövészek, úgy látszik, oldalt fogták Zrinyi csapatját, mielőtt az egész kijuthatott volna a kapun, s a többi török harczos hátrálván, a janicsárok öldöklő golyó- és nyilzáport bocsátottak Zrinyi és első vitézeink ellen.

Zrínyit egy golyó jobb mellén találta, de ő folyvást bátoritá katonáit és folytatta a viadalt. Ekkor egy második golyó találja jobb vakszemén s a hős halva rogyott össze. Hű bajtársai holtteste körül sereglének most s azt, habár nem lehetett róla szó, hogy biztos helyre vihessék, mert biztos hely nem vala, mintegy zászlóként elszántan akarák védni és a belső várba visszavinni. De a hídon átjutottakat, valamint a hídon voltakat a golyó- és nyílzápor rövid idő alatt mintegy védtelenül fólemészté. Ott estek el Zrínyi vitéz vajdái közül Papratovics Farkas, Kobács Miklós és Patatics Péter; a főnemes ifjak közül pedig Csáky György, Istvánffy Pál, Bajoni János, és a zászlótartó J uranics, kik előljárván, Zrínyi holtteste körül szenvedtek hős halált. Míg életben voltak, nem engedék, hogy a török bár halva is hatalmába kerítse vezéröket.

A török, mihelyt a puskatűz nagyon megritkitá a. kirohantak kisded tömegét, egyszersmind a kapura rohamot intézett, melynek nem lehetett ellenállani. A megmaradt nehány vitéz elnyomatott, s csak kevesen menekültek föl a téglatoronyba Kecskés Györgygyels a jeles lövészszel Novák Jánossal, hol még nehány órahosszat védték magokat, míg a janicsárok sürü golyózápora a kilövöldözőket egyenkínt elejté. A belső vár a törökök hatalmában volt, melynek oltásához fogtak. A bennrekedt fegyvertelenekkel a törökök úgy bántak, mint a külső várban találtakkal. A nőket és gyermekeket zsákmányul vitték, a férfiakat leölték. A katonák közül életben hagyák Zrínyi magán szolgáját Cserenkó Ferenczet és Geréczi Bertát, kiket, mint szép fiatalokat rabszolgaságra vittek. Orsics Istvánt egy Hasszán nevü siklósi török saját testével védelmezett mega többiek dühe elől. Hasszán egykor foglya volt Orsicsnak s ez nagyon szelíden bánván vele, hálából megtartá most életét. Megmenekült Alapy Gáspár is, ki, úgy látszik, a hadoszlop utolsó soraiba rendeltetett volt, s miután látta a küzdelem hasztalanságát, rongyos öltözetet vett magára és elbujt egy pinczébe. Midőn másnap, a törökök dühe csillapultával ráakadtak, a törökök szurtos öltözetéből és arczából, valamint kisded termetéből azt ítélték, valamelyik nemes cselédje volt, azért megkegyelmezvén életének, elvitték rabúl.

Az ily módon megtartottakat török ruhába öltöztetve kellett a táborba kiszöktetni, hogy a többi török katonák dühétől védve legyenek. Később Zrínyi György kiváltá valamennyit a rabságból.

A nevezetteken kívül a nagyvezér parancsára életben tartának még három magyar katonát, kik hirt vigyenek a keresztyén táborba Szigetvár bevételéről. A nagyvezér egyiket Babócsa várába, a másikat Muraközbe, Károly főherczeghez, a harmadikat a győri táborba, a magyar hadak főparancsnokához, Báthory Endréhez küldé. Utóbbi september 10-ikén estve érkezett meg Báthoryhoz s adott hírtaszomorű eseményről. Ezen közvitéz előadása az, melyet ez elbeszélés folytán több ízben használtam. Ezen előadás nyomán egy német jelentés kelt agyőri táborban, melyet Miksa császár megküldött Ágost szász fejedelemnek, egy 1566-ban, september 21-ikén kelt levél kíséretében. A rövid jelentés a drezdai levéltárban fennmaradt.

Azonban september 7-ike nem mult el a nélkül, hogy annyi jeles vitéz halála ujabban meg ne boszúl tassék a török hadakon. Ezek tömegesen siettek a bevett erődbe zsákmányt keresni, s nem tudták, vagy feledték, hogy a belső várban is van egy lőpor-raktár, még pedig itt volt a főraktár. Ez a törökök által gerjesztett égésben föllobbant s nemcsak a várban voltak nagy részét ölte meg, hanem a vár tövéig sürün állott tömegekben is az aláhullott téglák, gerendáksatorony felsőbb részeiben felhalmozott mindennemű fegyver és vas eszközök nagy pusztítást tönnek, úgy hogy a fóllobbanás következtében háromezeren haltak vagy sebesültek meg sulyosan.

A török sereg összes veszteségét Szigetvár bevételében huszonöt-harminczezer emberre teszik. A janicsárok közül, kik összesen tizenkétezeren voltak, Szigetben felénél több, mintegy hétezer ember veszett el 1). Aliportugon, - az egyiptomi pasán, s némelyek szerint a janicsáragán kívül, elesett a szultán kapidzsi pasája, el a főkincstárnok s több bég, kiknek nevét és számát nem tudják. A szigetiek hathatós ágyu- és puskatüze emészté fól ezek legnagyobb részét.

1) Forgách, Sambucus, Birken 30,000 embert mondanak. A Báthory Endréhez küldött magyar hirmondó szerint a török katonaság színéből 8--l0 ezer ember veszhetett el hozzávetőleg: de nem számítja. a munkára használt keresztyéneket - s valószinüen nem a török rendetlen csapatok veszteségét sem. Budina szerint a budai janicsáraga Szigetvárról hazatérvén, Tolnán maga beszélte, hogy Szigetvár alatt hétezer janicsár s tizennyolczezer szpáhi esett el, -- összesen 25 ezer, nem számítván azon könnyű és önkénytes csapatokat, melyeknek nem szokott névlajstromuk lenni (Schwandt. I. 738. 1). Ortelius szerint elesett 10,000 janicsár és 16,000 azáp s másnemű török.

Habár Sziget, kivált az 1566-iki szárazság miatt nem volt első rendü vár, abban az időben is Sziget ostroma a legnagyobb magyarországi várostrom volt Szulejmán egész uralkodása alatt, sőt kétségtelenül a legmakacsabb és véresebb összetűzés a törökkel a Hunyadyak kora óta. Maga Bécs 1529-iki védelme mind a törökök, mind a keresztyének szempontjából kisebb fegyvertény vala. Szigetváron, bár nem tudnak számot adni róla, de az egykoruak némelyike tíz, mások tizennégy rohamról beszéltek, míg Bécs ellen csak négy nagy roham intéztetett, s ezek közül is egyik nagyon lanyha voltscsak formaságnak nevezhető. Bécs ostroma három hétig tartott, Szigeté négy hétnél tovább, teljes harminczkét napig, ugymint augustus 7-ikétől bezárólag september 7-ikéig, nem számítván a bekerítés s némely kisebb külső csatározások által elfoglalt hat első napot augnstus l-sejétől 7-ikéig. S minő a számarányl Bécset csaknem tizannyi keresztyén vitéz védelmezte, mint Szigetvárt. Ott egy-két ezerrel haladá meg a harczosok száma a huszezeret, míg Szigetváron nehány százzal a kétezeret. Bécsben csak a nagy ágyuk száma a hetvenet meghaladta, míg Szigetváron az összes szám csak ötvennégy volt. Bécs alatt, hozzá. számítván az idő mostohasága miatti veszteségeket is, a török némelyek szerint 14, mások szerint 20 ezer embert veszített s alkalmasint a török hadseregnek,nem épen a színe rongáltatott meg, mint Szigetvár alatt.

Szigetváron a személyes vitézségen kívül a tüzifegyverekkel való bánás, a védelemben használható vármunkálatok s az akkori katonai tudomány minden neme megtette a legvégsőt a vár megtartására s az ellenség ártalmárm- Mindamellett a várnak el kellett esnie.

Az ostrom leirt folyama bizonyítja, hogy Szigetvár sajátságainál fogva legczélirányosabb volt rendre védeni, a míg lehet, az új- aztán az óvárost; mert csak ezek bevételével foghat az ellenség a tnlajdonképi föladathoz, a vár vivásához, -- s Szigetvárra nézve nagy csapás volt augustus 19-ike, midőn az óváros bevétetett s a vár körüli tó vize le volt csapolható. Nem hogy az óvárossal föl kellett volna hagynia a kapitánynak, hanem, ha lehetséges, azt tovább védelmeznie. De ebben nem gátolta egyéb, mint katonáinak kevés száma. Ha lett volna miből koczkáztatnia nem hatszáz, hanem kétannyi embert, mind az óvárosban, mind az ellen-munkálatok, mind a rohamok kitartása kétségkívül tovább tartóztatja fól az ellenséget.

Az akkori várvédelmekben rendesen nagy számu őrséget tartanak szükségesnek; mert a kirohanások nagyobb kárt tehettek az ostromlóknak, mint napjainkban, midőn a külső munkálatokat nagyobb tökélylyel építik s az ágyuk használata tetemesen könnyebb. Zrínyi többnyire meg volt fosztva a védelem azon nevezetes eszközétől, mely a támadó fellépésben van. Szokatlanul kevés kirohanás történt Sziget egész ostroma alatt: kettőt-hármat jegyeztek föl mindössze. A kirohanás sok esetben nagy életkoczkáztatással járhatott, nagyobbal, mint a csupa védelmi állás a falakon belül.

Zrinyinek a tulajdonképi vár védelmében két fontos alkalma volt a kirohanást-ma fentebbiek szerint. Egyik, midőn a bástyához egészen közel nagy töltést emeltek a janicsár pnskások számára, mi veszélyes volt a várra nézve. Másik ennél is komolyabb alkalom volt, midőn a törökök a Hegy-bástyát alá kezdék ásni, úgy szólván a mieink lába alatt. Nincs semmi nyoma, hogy egyik vagy másik esetben kirontás történt volna, vagy ha történt, kevés erővel s így kevés eredménynyel volt vihető. -- Igy a várkapitány kénytelen volt nevezetes előnyöket engedni az ellenségnek. Végre september Ö-ikén, mely Szigetvár elestét bizonyossággá tette, talán hathatósabban lehet vala gátolni a tűz elterjedését, ha Zrinyinek jóval számosabb ember áll rendelkezése alatt.

Hogy Szigetvár korábban veszett el, mint a meddig hasonló parancsnok s ugyanazon katonák mellett tartható lett volna,annak másik oka a vár minőségében rejlett. Az Almást mocsárrá változtató gát nem volt eléggé biztosítva az ellenség ellen: az óvároshoz vala kötve a sorsa, azon óvároshoz, melyet ezen gát miatt csak félig lehetett vízzel körülvenni, s így gyengébb volt a várnál már csak ennélfogva is.

A másik hátrány, mi Sziget elestét sietteté az volt, hogy a vár belső épületei könnyen gynló anyagból készültek. Zrínyi tudta, hogy ez baj, s az óvárosnál maga égettetett föl előre minden éghetőt. Annál inkább tette volna ugyanezt a várban is, ha lehetséges lett volna, mivel a vár volt mind az ostrom mind avédelem főtárgya. De ezt kétségkívül nem tehette meg. Egyik ok volt mindenesetre a fedelek megtartásában az, hogy a nagy mennyiségű élelem s hadiszerek ne maradjanak szabad ég alatt. Úgynevezett kazamáták nem voltak a várban, melyen átalán majd semmi kőmives munka nem volt. Szigetvár még mindig magán viselhette akkor azon újváros színét, melyet kibujdosott szegényebb módu emberek alkottak inkább teleppé, mint rendes várossá. De ok lehetett a vár házainak megkimélésében az oda vonult számos fegyvertelen menekült is, kiknek hajlék kellett, s ebben az esetben nagyon igazságos követelésnek láthatták magok is, hogy annak oltását vállalják magokra, mi egy részben érettök hagyatott meg.

Bármint volt ez, Szigetvár szerencsétlenségének fő oka lett a várbeli házak megkímélése.

A katastropha korántsem september 7-ikére, az őrség maradványának kirontása napjára, hanem september ő-ikére, a külső vár fölgyuladása napjára esik. Ezen katastrophának előidézésére egyesült mindazon hátrány, mely az erősség gyönge oldalát képezé. A bástya aláfurását elősegité a gát keresztűlvágása, s a tó és árok kiszáradása; közvetve befolyt rá az őrség kevés száma, mi miatt se az akna elkészültét, se az égés terjedését gátolni nem lehetett; befolyt rá a várbeli házak meghagyásának kénytelensége, mihez, hogy a szerencsétlenség teljes legyen, hozzá járult az ellenségnek oly kedvező szélvész is.

De igazságtalanság lenne Szigetvár elestének mindezeknél hasonlithatlanul fontosabb okát ki nem emelniink: ez pedig az ostromlók leleményessége és kitartása, s különösen a török katonaság elszántsága és csaknem bámulatos vitézsége. Nem nagyítás az, hogy nem volt az akkori Europában oly nagyobb hadsereg, melynek katonái képesek lettek volna megtenni azt, a mit a janicsárok Szigetvár alatt tevének. A legelső munkálatokról és rohamoktól elkezdve a legutolsóig ezen példányszerü gyalogságot látjuk majd mindenütt legelső sorban. A mely katonaság két-három ízben sikerrel rohan, természetesnek találjuk,hogy negyedikszer a legvakmerőbb vállalatra kész; de bámulnunk kell az oly csapatot, mely tiz rohamban nagy veszteségekkel kénytelen futni és hátrálni, s tizenegyedikszer mégis vakon megy a csaknem bizonyos halállal szembe.

Vitézség dolgában a törökhöz csak az a katonaság volt egyenlő, mely ezen jeles vitézek rohamát annyiszor verte vissza, s ha Szigetvár dicsősége volt a török fegyvereknek, örökre halhatatlan, dicső emléke marad az a magyar vitézségnek. Ha nem volt az akkori Európában hadvezér Szulejmánon és katonaság a törökön kívül, ki az ily elszántan védett Szígetvárat s oly nagy áron bevette volna, nincs benne kétség, hogy nem volt hadvezér és katonaság, mely oly elszántan, oly becsülettel s talán ügyességgel is védelmezte volna azt, mint Zrínyi és azon, nem katonák, hanem hazafiak és hű bajtársak, kik érzésben és lélekben egyek voltak halhatatlan vezérökkel.

Szigetvár ostroma nagyobb esemény lőn, mint előre gondolni lehetett volna. Nem annyira pedig azon véletlennél fogva, hogy Szulejmán, a nagy hódító, kivel vége anagytehetségü szultánok korszakának, alatta halt meg, hanem a magyar vitézek hősisége által. A keresztyénség és hazafiság erkölcsi diadala lett az a követelődző mohammedanismus és a. csupán erőszakra támaszkodó hatalom és hódítás ellen. A. mohammedanismust százezernél több lélek képviselte, mig a keresz tyénséget egy harmadfélezernyi kis csoport. De minél kisebb volt a szám, annál jobban kitünt az erkölcsi lhatalom, mely e maroknyi népet oly rettentővé tette a sokaság előtt. A görög hazafias szellemet a thermopylei szorosnál egy sok ezerre menő görög sereg meg nem örökité vala oly méltóan, mint az a háromszáz spártai, kiknek eleste, bár nem verhették meg az ellenséget, a görög nemzet nagyszerű moralis diadala volt az ázsiai nyers erőszak fölött, mely lelkesitőbb volt az egykoru, akra és unokákra nézve a nyert diadaloknál.

Zrínyi hasztalan sürgeté kevéssel azelőtt a császár tanácsában a háborut a török ellen, különösen azon okból, hogy a dölyfös ellenségen meg legyen torolva a keresztyénség annyi megaláztatása, más szókkal mindenek fölött szükségesnek látta a keresztyén hadaknál a moralis érzet fölelevenitését. Ha nagyra becsülte is a hadi tudomány szabályait s mint sok példa mutatja, nem volt barátja az oknélküli és meggondolatlan koczkáztatásnak, de értette azt, hogy bárminemű tudomány mellett a leglényegesebb kellék a katonában az élet megvetése s a Vezérben a meggondolással párosult vállalkozási szellem, mely nem irtódzik a bátor s olykor a legvéresebb összetüzéstől sem. Különösen szükséges volt ez a török ellenében, melynél a vezérek, a mellett hogy avatottak és számítók valának, merészségben Vetélkedtek katonáikkal.

Az akkori keresztyén hadaknál mindez korántsem volt meg oly mértékben, mint nagyobb vállalatokra a török ellen megkivántatott. A mit. Zrínyi tanácsa közvetlenül ki nem vihetett, közvetve példája tette meg. Szigetvár védelmével elkészité a bevezetést a mintegy huszonöt év mnlva kiütött török háborúhoz, mely annyi diadalát mutatja föl a keresztyén fegyvereknek az ozmanok felett s melyben egyik legkitünőbb vezér saját fia, Zrínyi György vala.

De fájdalom, a Győrnél és Komáromnál összegyűlt keresztyén hadat nem volt képes még ily magasztos példa is fóllelkesiteni. Hasztalan adá meg a. kívánt alkalmat is Zrínyi, midőn a megviselt, megfagyasztott török sereg megtámadására mintegy tettleg fólhivá az egyesült keresztyén sereget. Tétlenül, és minden legkevesebb szándék nélkül fogyasztó. ott az élelmet és a drága időt.

Zrínyi holttestét a törökök magasra emelve vitték ki a várból. Török krónikák szerint, melyekben a valóság rovására sokat szokott megengedni az író a képzeletnek, a holttestet azon ágyura tették, melyet a törökök Eszéknél vettek volt el Katzianertől, kinek kivégzéseért a törökök nehezteltek Zrínyire. Barbár szokásuk szerint a többi keresztyén fejekkel együtt látványa] tüzték föl rövid póznákra a szultán és a nagyvezér sátrai előtt a keresztyén lobogókkal együtt, melyeket fölfordítva ütöttek a földbe.

Zrínyi földi maradványaival azonban oly módon bánt a török, mely némi becsülésre mutat ezen vitéz iránt. Vílícs Musztafa, a bányalukai bég, ki egykor Zrínyi foglya volt, engedelmet kapott teste eltemetésére. Feje még S-ikán közszemlére kitéve maradt. De september 9-ikén kora reggel a nagyvezér, Szokoli Mohammed vörös selyem kendőbe és vászonba varrva megküldé öcscsének, Szokoli Musztafa budai pasának, és ez egy magyar paraszt által Győrbe gróf Salm Eginó vezérhez.

Szombaton, september 14-ikén, épen egy héttel a hős halála után, a keresztyén táborban ünnepélyes temetés volt.

A fejet egy díszes halotti kocsiba zárták, mely fekete bársonynyal volt bevonva s rajta végig egy nagy fehér kereszt nyult. A kocsit a gróf legkedveltebb katonái, a magyar huszárok kísérték nyomban. Mintegy ezerkétszázan voltak s széles csatarendben léptettek utána, nem másként, mintha Zrínyi előttök lovagolva rohamra vezérlené őket. Igy vitte ő harczba lovasait 1556-ban Babocsa alatt, midőn fólmenté Szigetvérét az ostrom alól.

A huszárok után a nehéz ágyuk vonultak; utána Salm egy alvezérének, Helfensteinnak csapatja, s leghátul Castall és az olasz lovasság mentek. A két szárnyon mintha ütközetre volna fölállitva a sereg, a német lovasság ezrei foglalták el a mezőt. -- Ha a hős szellemének tettek által nem, legalább holt tetemének megadák a veszélylyel nem járó tiszteletet.

Zrínyi fejét ezen tábori diszmenetután ünnepélyesen a győri templomba kísérték, hol ideiglenesen elhelyeztetett.

A győri tábor ezután is kevés emlékezetre méltót vitt véghez. A fenyíték-hiány, a zsold és élelmezésbeli rendetlenség, de legkivált a merő tétlenség kicsapongásokra és a szegény népen való élősködésre vitték.

Szigetvár hősi védelmének első hatása az volt az ottani közvéleményre, hogy Kereesényi Lászlót, ki september 2-ikán, mintegy két havi védelem után föladá Gyula várát az eleség és hadiszer hiányában, árulónak és gyávának kiálták ki. Megvárta mástól mindenki, hogy Zrínyi Miklós szelleme lelkesitse; habár senki sem érzé magában azt az elbizottságot, hogy hozzá hasonlóvá akarjon lenni.

Senki sem vethette szemére a győri vezéreknek, hogy nem volt tudomásuk Szulejmán haláláról, midőn maga a török tábor sem értesült volt róla. De Győrött nyilvánosabb eseményekről sem értesülének. A rosz értesülések mellett, melyek mai nap csaknem f ölfoghatlanok, a töröknek könnyü volt kijátszani a keresztyén vezéreket, úgy hogy még egész septemberben sem tudták, merre tart a szultán, s minő erőben van a török sereg. Sziget bevétele után a nagyvezér, ki folyvást a meghalt szultán nevében oszta parancsokat, a vár kijavításához fogott, miben a táborban volt keresztyé nek segitének. Számos jó katonájától megfosztott serege mindenben szükséget kezdett szenvedni. Az ostrom ideje alatt a szomszéd falukat s az egész vidéket kiélte és kipusztította. Utóbbi körülményt nem tudták a keresztyén táborban. Az ellenség visszavonultát sem tudták meg Győrött. September lö-ikán indultak el Szigetvár alól a törökök, hogy a Dráván átköltözve, Belgrádnak tartsanak. De egyszersmind parancsot külde a nagyvezér Esztergomba egy támadó mozdulatra Komárom felé. És csakugyan september 18-ikán számos török hajó indult fel a Dunán megrakva török gyalogsággal, s egyszersmind a jobb parton ha talmas lovasság vonult fölfelé. A keresztyén sereg egy megfelelő mozdulatára a török visszahuzódott; de elérte ozélját, az ámítást. September 24-ikén Salm teljesítendő volt az augustus végén kelt határozatot, mely szerint a székes-fehérvári tábort meg kell támadni; de midőn oda ért, a török tábornak már csak hült helye volt. A merő homályba lételnek még nagyobb bizonyítványa, hogy september 25-ikén Salmhoz futár érkezett, mely őt visszaparancsolta Győrre, mivel az a tudósítás érkezett, hogy Szulejmán Sziget alól Buda felé tart. Még a felső-magyarországi főkapitány Dersffy is oda parancsoltatott. Igy csaknem tíz nap mulva sem tudtak bizonyost az ellenséges sereg viszszatértéről.

A győri tábor, melyhez oly nagy remények voltak kötve, octoberben visszament Bécs felé, miután Győr városa az általa támasztott égés miatt egészen elhamvadt. Az egykorú Verancsicsként:,,Eloszlának, Ma gyarországot pusztán "hagyák,. . . t. minden élésünket, elfogyatták, egy törököt sem láttanak, mert nem merének a törökre menni, ki Fejér-várnál táborban vala, hanem nagy szégyennel, pirult orczával menének haza feleségökhez".

Nem csoda az az elkeseredés, mely minden egykorú íróból s még az idegen nemzetbeliekből is szól, kik tanui voltak az eseményeknek. Szulejmán utolsó éve roppant pusztítást hozott Magyarországra. Mindkét részen mintegy négyszázezer katona élt rajta, még pedig nem rendes élelmezés mellett, hanem zsarlások kal. A Tisza mellékét, az országnak csaknem felét tatárok dulták és égették, s nagyszámu rabot hajtanak magokkal. A Dunántúli vidéket Sziget bevétele után a török portyázók pusztítók Sopronyig, miből először kezdék sejteni Győrött, hogy a török had visszavonul, mert ilyes búcsut szoktak venni rendetlen utóosapatjai. Ezek közül egy tömeggel Károly herczeg hadai vívtak meg, különben nagy bátorsággal kóboroltak hosszában és széltében.

Szigetvár elestével elveszett egész Somogy megye. Babócsától, melyet nagyrészben német zsoldosok őrzöttek, Sziget bevétele hírére, ezek elszöktek. Török kézre került Csorgó is, Zrínyi birtoka, s valamennyi kisebb vár azon a vidéken.

De nem tartozik fóladatomhoz előszámlálni az 1566-iki év országos hadjáratának részleteit. Bajos megmondani, anyagi, vagy erkölcsi tekintetben lenne-e szomorúbbakép. Csak azon évi események fénypontját, Sziget ostromáts annak körülményeit akartam előadni, a mennyiben hőse és központja Zrínyi volt.

Hihetőleg azonnal a törökök eltávozta után a hős fejét átköltözteték a győri templomból Csáktornyára. Zrínyi veje, Batthyány Boldizsár teljesité a szomorú tisztet. A csaladi vári szomszédságában, Szent-Ilonán állott a családnak ujdonuj sírboltja, melyben más nem pihent még, mint Zrínyi első neje, Frangepan Katalin s legfeljebb még egy kiskorú leánya, Anna.

Zrinyinek, halálakor tizenegy vagy tizenkét élő gyermeke volt, kik közül kilenczről bizonyossággal tudjuk, hogy Frangepán Katalin volt az anyjok. A Frangepán Katalintól származott három üugyermeket emlitém: Györgyöt, Miklóst és Kristófot, kik közül csak az előbbi közeledhetett még a teljes korhoz. Ezek édes testvére volt hat leány: Ilona Ország Kristófné, Katalin Turzó Ferenczné, Dorottya Batthyány Boldizsárné, Borbála Turzó Elekné, Margit Druget Miklósné, Orsolya Bánífy Miklósné. Emlittetik még egy leány, Magdolna, ki Teleki István nejévé lett; de nem tudni, mely anyától született 2). Nem tudják hasonlókép, egy Anna nevü leány Frangepán Katalintól született, s 1566-ban életben volt-e.

Ellenben tény, hogy utolsó nejétől, Rosenberg Évától maradt egy János nevü, hihetőleg csecsemő korban levő fia, ki azonban német anyjának családjába fiusittatván, ott élt nevéhez csatolván az új birtok nevet, míg 1612-ben magtalanul elhalt.

Mielőtt Zrínyi Szigetbe zárkozott volna, megirá végrendeletét, mely előttünk egészben ismeretlen; de fia fenntartá számunkra egy helyét, mely Zrínyi Györgynek Miksa királyhoz 1567-ben september végén intézett levelében fordul elő.

Zrínyi György folyamodik a királyhoz, erősítse meg a család részére azt a birtokszerződést, melyet Frangepán Istvánnal kötött volt. A szerződés, ugymond, leányágon való öröködésnél fogva is érvényes; de nem ezen jognál, hanem hősi halált szenvedett apja érdemei díjában folyamodik értök a koronához. Midőn az ő atyja utolszor bement Szigetre, végrendeletet tőmmelyben egy pont épen ezen birtokokban való megerősítésre kéri a királyt, hű szolgálatai nevében 1).

1) Item praefatam Sac. Caes; majest-atem propter Deum rogo, dignetur respectu fidelium servitiorum meorum literes fassionales ipsius dni eomitis Stephani de Frangepanibus clementer confirmare et consensum suum regium simul cum jure region praebere. "Ezen nehány szó maradt meg a végrendeletból. (Széch. cod. XI. k. 2-51; sz. )

György idézi a végrendelet szavait, s azt hitte, ugymond, hogy ő felsége őt, Györgyöt,söcscseit Kristófot és Miklóst nem csak ezen őket jogszerint illető birtokokban fogja megerősíteni, hanem nagyobb adományokban is részeltetni. Egy másik levélben ugyan ő panaszolja a királynak, hogy örökös birtokait nagyobbára vagy elfoglalták, vagy végveszélyben forognak.

Miksa király nemsokára, 1567. october 21-ikén határozott választ ad az árváknak. Elismeri ugymond, apjokérdemeit és vitézségét, s a fiuk iránt is jó indulattal van; de ne vegyék rosz néven, ha kérelmök megtagadtatik. A király azt mondja: Miután Horvátés Tótországban az öröködés joga ugyanaz, a mi Magyarországon, a nemesi birtokok fiágának kihaltával a birtok csak a koronára szállhat, -- s Frangepán Istvánnak, mint családja utolsó ümaradékának, ki magtalan, semmi joga nem volt birtokaira. nézve szerződést kötni a király tudta nélkül.

Sokáig nem ért czélt Zrínyi György. Végre azonban, kétségkívül adósság fejében Miksa király is megbarátkozott a gondolattal, hogy a Frangepán birtokok a Zrinyiekre szálljanak. Miksa 1576-ban rendelé a Zrinyieket bevezettetni Frangepán István váraiba, ki következő évben 1577-ben mult ki. Csakhogy Zrínyiék kénytelenek voltak időfolytán a Frangepánok tersáczi ágának is juttatni néhány várat.

A Zrínyi család fényét és hatalmát megalapító. a szigetvári hős. Nélküle elszegényedik és elpusztul vala. Az Unna melléki birtokokat, az ősi Zriny várát és Gvozdánszkot is Zrínyi Miklós halála után tizenkét évvel elfoglalá a török. Nagyon kevés s igen jelentéktelen rész maradt meg aKorbávai családról és az aurániai perjelségről rászállott birtokokból is, mely utóbbiak közül Csorgó is elveszett Szigetvárral együtt. Zrínyi Miklós, a mennyiben a nemzetségek fennállása és virágzása birtokaiktól függött, egészen új megalapítója lőn nemzetségének. Fiai és unokái majd semmit sem bírtak az ősiekből; Mind csupa szerzett és más családoktól nyert várakban tartoztak a leggazdagabb birtokosok közé az országban; Csáktornyát, a nemzetség ezutáni fejének fő lakhelyét, Ozalyt a Kulpa mellett, a második fontossága várat és egy másik birtok csoport főhelyét a Frangepánoktól nyerték, valamint a harmadik csoportozatot, a tengermelléki birtokokat is Buccarival. Végül Zágráb mellett Medvevár, mely ha kevesebb birtokkal is, egyik kedvelt tartózkodási helye volt a családnak, szintén uj adomány vala. Ezekből állott ezután a család birtoka; mert Monyorókerék csak ötven-hatvan évig maradt a család kezében. Szigetvár hőse birtokon kívül hagyott oly fényes nevet, mely századokra ki volt sugárzandó nem hogy a család tagjaira, hanem nemzetünkre is. Nemesebb lelki tulajdanai is mintha firól fira szálltak volna a családban: ritka eset, hogy ily kitünő embernek oly kitünő maradékai legyenek, hogy száz év mulva egy másik Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, ha oly nagy esemény által nem, mint Szigetvár védelme, szintoly nevezetessé legyen a haza történetében, sőt meghaladja ősét a jellem tisztaságában és nagyságban, míg különben a két lélek oly közelről rokon!

A szigetvári hős fentebbi életrajza nyílt könyv akar lenni az olvasó előtt: a tettek, kapcsolatban a nyilvános és a viszonyokból következtetett valószinü indokokkal elő voltak számlálva. De az egészet összefoglalva az ellentétek nagyon feltünők a hős élete folyamában. A ki Katzianer kivégzésén kezdi, hogy oly hazafias sőt martyri magasztosságu tetten végezze, minő a szigetvári kirobanás; a kit elejénte díjfejében cselekvő szolgaisággal gyanusíthattak, hogy később a legfüggetlenebb hazafit tisztelhessék benne Pozsonyban és Szigetváron; a ki életének legtöbb viszonyaiban a siker politikáját látszik követni. önző czélokból; de Szigetváron azon eszme halhatlan képviselője lőn, hogy külső siker nélkül is a nagy közügyekért való önzéstelen lelkesedésé s a moralis eszméké lehet a diadal: inkább a legtalányosabb jellemek közé sorozhatnók. S mégis az ember és élete elég világosan állhat előttünk.

Az oskolák a classicai müvek tanulmányozása által sokáig divatozott szokás volt a nagy embereket a gö rög és római hősök alakjában képzelni sazon eszményi tésben állitni elő, mint Plutarch képzelé és rajzolá. Irodalmunkban sokáig csaknem napjainkig tartott ez a divat. De ez az eljárás majd mindig anachronismusokat foglal magában; mert a görög és római hősök a valóságban is nagyon különböztek a középkor és átalán a keresztyén civilisatió hőseitől, a mennyire csak különböző vallás, különböző állam-, különböző társadalmiszervezet más tényezők egyenlősége mellett is különbözőkké képesek tenni az embereket.

Zrinyiben én nemcsak Leonidas utódját, hanem egy középkori hőst, egy oligarchát akartam bemutatni a maga valóságában, mint az akkori civilisatio és viszonyok növendékét. És alig lehet egy középkori lovagnak teljesebb példányképét fólmutatnunk. Minden eleme a középkori civilisatiónak egyesítve van jellemében.

Legnagyobb részben nem saját k_ora, hanem mintegy korábbi századok gyermeke. Azon korban élt, melyben a közép kor minden intézménye s egész hite meg kezdett rendülni. Európa miden katholikus nemze g ténél a közszellem megváltozott s ha még külsőségekben nem mindenütt, de a lelkekben a. középkornak vége van s az ujkor nyílik meg.

Hazánkban Mátyás király kísérletei után is megmaradtak, jobban mondva, helyreállottak a megingatott politikai külformák; de mily nagya. különbség a Róbert Károly idejében zsarnokoskodó és pártoskodó s a mohácsi vész táján az ország sorsát intéző oligarchák közt! -- Amazok többsége a pártoskodást nyílt erőszakkal, ezeké pedig inkább alattomos cselszövényekkel folytatá. I. Ferdinánd és I. János király idejében az ököljog egykori képviselői diplomatákká lettek volt. A Báthoryak, Perényiek, Török Bálintok, Verbőczyek, Katzianerek a cselszövényt többre becsülték a nyílt tetteknél. Meg volt minden oligarchában az a saját maga souverainitását jogosultnak tartó függetlenségi érzet; az a saját kezére való igazságszolgáltatás, önálló megtorlásra való hajlam, s a családi érdek mértékfölötti becsülése; végre az összes ország nevében vagy attól, függetlenül való eljárások iránti hajlam; de Zrínyi két lényeges pontban különbözött kortársaitól. Egyfelől a nyílt eljárást jobban szerette a diplomatiánál, s fiatalkori tettei a középkor vadságának színét viselik magukon épen ezen jellemvonásánál fogva. -- A maga politikáját követte, midőn Katzianert kivégezteté, maga szolgáltatott magának igazságot, midőn bátyja haláláért boszut állván, kirabolta Zágrábot s midőn később Pest ostromára menvén, egyuttal aTörök- család birtokait dulatta meg lovas banderiumával; sőt a Keglevics-féle ügy elintézésében is látjnk a szív önző keménységét. Zrínyi mindezekben azt tette, a mit kortársai s néha épen az ország főtekintélyei -- csakhogy Zrínyi határozott erélye és huszáros modora, melyben többnyire volt valami megnyerő vonás is, elütött kortársai cselekvési modorától. S legtöbb esetben mentsége is volt: egy felől azt mondhatá, hggy miután az állam nem szolgáltat neki igazságot, kénytelen maga venni elégtételt, -- másfelől hogy olyat nem tesz, mit a törvény előtt, ha az rendesen szolgáltatnék, védnie ne lehetne. És a maga erején kivívta azt, hogy az ő tulajdonát mindenki tiszteletben tarté, a ki tán különben a törvényt nem tartotta volna tiszteletben.

De a középkori lovagoknak egy más jellemvonása is megkülönbözteté őt kortúrsainak nagyobb részéről: s ez a vazallnak a fejedelem iránti hódolata. Következetesen vonul ez végig életén, mihelyt teljesen önálló emberré lesz, oly időben, midőn a versenykirályok s a veszélyes helyzet miatt a sonverainitas fogalma megingott. Ámbár Zrínyit sem csatola a souverainhez az a szellemibb kapcsolat, mely például Nagy Lajos korában oly magasztos szinben tünteti föl mind a nemzetet, mind pedig királyát; de mily nagy a különbség egyfelől közte s másfelől a Perényiek, Bebékek és Török Bálintok közt! Hogy Zrínyi ebben a középkori érzületet csak megközelité, de nem volt annak élő megtestülése, a viszonyok hatalma okozá. Korábbi századokban a nemes a harczban tanúsított vitézség utján jutott birtokhozs az adománylevél nemcsak azért volt szent ereklye, mivel a birtokhoz való jogot bizonyitá, hanem mivel az ősök tetteit is megörökítette. Zrínyi idejében az ily adományozás majdnem ki ment szokásból. A versenykirályok a főbb nemesek lekötelezésére kecsegtetésűl adományozták a birtokokat, s gyakran pénzbeli adósságban ruházták által zálogul vagy örökös birtokul. A ritkább esetek közé tartozott, hogy valaki csak vitézi tetteiért kapjon adománylevelet és birtokot. S épen Zrínyi élete példa rá. Mintegy negyed száz évig volt ő korának első s átalánosan elis mert vitéze; de egyetlen egy falut sem kapott adományul Pestnél, a horvát széleken és Babócsánál tannsított hősíségéért.

Még Szigetvár védelméért sem nyert adományt a család. A Frangepán birtokok átruházását tíz évig vonakodott aláírni Miksa király s akkor is főindok volt, hogy Zrínyi Györgynek még nagyobb mértékben el volt adósodva a kincstár, mint apjának. Zrínyi részint leányágon, részint s leginkább adósságfejében nyerte birtokait. - és egyetlen pártos tette többet jövedelmezett neki, mint egészé életének vitézi tettei. A birtoknak erkölcsi becse alászállott volt azon korban s a hozzá való magasb rendü jog megingott. Ezen átalános becsvesztésmég jobban megingathatta azt a solidarítást, mely egykor a vazallokat lekötelezé. -És Zrínyi életében nincs is szoros kapcsolat a birtokvágy és a középkor lovagjainak egyegy Nagy Lajos iránti ragaszkodása közt. Ö a birtokokat mintegy a maga erején szerezte s csak a megerősítés az, mire a kormány véglegesen érvényes pecsétet nyomott; az állhatatos vazalli kitartás pedig külön érzelem volt nála, s részint emelkedésre képes érzületéből, részint az országrész politikai szükségéből, részint a természetével ellenkező pártoskodás gyűlöletéből folyt. Ö is azok közé tartozott, kik mint kiválóan positiv tettek emberei nem szerették még a szóbeli vitatkozásokat sem, s ellenségei a sérelmi politikának.

Meg volt Zrínyiben a középkori lovagot kiválóan jellemző másik vonás is: a vallásosság, - még pedig -- nagy valószínűséggel épen a. katholikus vallásosság. Állítják némelyek, hogy a szigetvári ahős a reformatió híve volt; de ez eddigelő be nem bizonyított állítás, s semmi sem mutatja, hogy gyanitásnál egyéb volna. Fia, György hajlott a protestantismushoz, s az ujitás hive Nádasdy, hősűnkkel, ugy látszik, szorosb viszonyban állott; de nevezett gyanitás positiv tényen nem alapul. Zrinyinek jelleme nem volt olyan, hogy bárminő vallásváltoztatásra hajlott volna. Ha helyesen fogtam föl lelkületét, nem volt meg sem az a kétkedő dispositiója, melyet a katholikus egyház akkori hanyatlása mozdított elő, sem az a tagadásra kész ellenzéki hajlama, mi a reformatiónak élet és erőt adott s mi azt nagyszerű óvássá tevé a visszaélések ellen. Oly positiv s mintegy ős természeti jellemek átalánossága mellett, minő Zrinyié volt, egy positiv vallás sem ren dülhet meg. Zrínyi lelke nem ment által azon erőtlenségen, mely lelki szűkséggé tette a fölfrisűlést, s ujabb szellemi légkör utáni vágyat.

Ha tetteiből következtetnünk lehet gondolkodására és érzűletére, a hit nem volt nála a lelkiismeret mélyébe ható és aggodalmas önbirálatra serkentő eszme, mi erkölcsi küzdelmeket idézzen elő: inkább oly szer volt, mely megnyugvást adott neki arra nézve, hogy a rosz tett is jóvá tehető a jelen és jövő életben; inkább az az összes keresztyénség solidaritását a mohammedanismus ellen képviselő átalános eszme volt, mi a középkorban a katholicismust oly nagyszerűvé emelte. Zrínyi nem tartozhatott ugyan azon a fanatismussal határos szent lelkesedésű emberek közé, kik hitök erejének díjában természetfölötti csodákban hisznek, -- nem volt ő a középkor keresztes vitéze; de rokonabb lélek lehetett ehhez, mint a korabeli meghasonlottakhoz, kik még ingadoztak a katholicismus és protestantismus közt. É Zrínyi annyival kiválóbb tünemény ebben a részben, mivel azokat, kik ugyanazon hitet vallák korántsem lelkesité ugyanazon szellem. Harmadizbeli maradéka, a költő Zrínyi Miklós alkalmasint hű nagyából a történethez, midőn ősét, a szigetvári hőst, mintegy az összes keresztyénség vitézévé magasztosítja. És Forgách, hősünk szigorú bírája, mélyebben ható igazságot mond hősünkről, mint akarta, midőn azt írja, hogy a szigetvári hős_ halála expiatio volt korábbi vétkeiért. Maga Zrínyi vallásos meggyőződése olyan lehetett, mely hiszen abban, hogy még a jelen életben lehet jóvá tenni az elkövetett vétkeket, és hogy oly nagy tény, minő a szigetvári martyrság mellett feledségbe megy s elenyészik minden egykori hiba.

Hősünk jellemében, a mennyire életét az eddig ismert adatok föl képesek világositni, bizonyos haladó emelkedést látunk mind erkölcsi, mind politikai tekintetben, s valószínű, hogy élete későbbi szakaiban nem volt kellemes visszaemlékeznie élete első szakaszaira. Habár magasb rendü tulajdonokkal lehetett megáldva, mint saját kihágásainak áldozatul esett bátyja, János; de első ifiukorában osztozott annak szilajon szenvedé lyes, s korlátot és urat nem ismerő tetteiben. Később mily fennsőbbségi öntudattal szól a bán sógorának Frangepán Istvánnak ilyes erőszakoskodásairól; s minő különbség lehetett azon félrabló várőrség közt, melynek hatása alatt a török határszéli várakban felnőtt s? azon válogatott nemes katonaság közt, melyet maga szemelt ki s egy részben maga nevelt Szigetvár védelmezésére! Nem kevesebb, mint azon rondaság közt, mely apja váraiban uralkodott ahhoz a rendhez képest, melyet saját váraiba s később Szigetre hozott be.

A fiatalkori első forrongások után, melyek hősünknél erősz akos tettekben tombolják ki magokat, nemsokára, s úgyszólván rögtön az ország leghíresebb vitézeinek egyikévé lesz: a pesti föllépéssel egy országos s egy európai nagy hadsereg előtt lesz ismeretessé és ünnepeltté s majd az ország egyik főzászlós urává, horvátországi bánná. Egymásután nyeri a Frangepán féle birtokokat, Muraközt és Csorgót. Zrínyi hivatalának tisztessége által kivonatott a kisszerű helyi viszályból; komoly feladata és birtokai terjedelme által pedig magánérdeke mindinkább összeolvadt a közérdekkel. Csakhamar az országos politika központjához közel tettleges tényezővé lesz az országgyűléseken és a királyi tanácsban; érintkezésbe jön az ország legnevezetesebb, fólvilágosultabb és műveltebb férfiaival, kik már egy átmeneti generatiót képeztek azok közt, kik Budát közösen eljátszák s kik később fia életében uj korszakot alkotnak a keresztyénmagyar hősiségben. Ha Zrinyiben volt fogékonyság, nagy hatással lehettek rá a tisztultabb kor eszmék,melyek ezen józan ész és tetterő által kitünő természeti jellembe oltva nemesebb gyümölcsöket termének, mint a mesterkélt müveltségü bonyolultabb jellemekben.

Elejénte csak a maga birtokára s közvetlen párthiveire, csakhamar egész Horvátországra s majd az egész magyar korona területére s tán az európai keresztyénség ügyére szélesedett ki látköre.

Végig megmaradt ő e mellett középkorbeli várurnak, ki nemzetsége érdekeire nagy gondot fordít, kinél a birtokszerzés csaknem önkénytelen szenvedély. Több volt ez abbaft a korban a családi érzelem tulságos kamasszal-él. Legalább Zrinyinél, úgy látszik, a családiasság nem volt az a szelíd fogalom, a mit napjainkban támaszt ez a szó. - Ő nem családapa, hanem mintegy nemzetség-főnök, némi tekintetben kényur lehetett családja körében. Egymást fölváltott négy felesége közül bajosan nevezhette magát urnőnek valamelyik, midőn a négy közül kettőt eltaszított magától. Lehetett benne gyöngédség, de ez nem az osztozó bizalmasságig, legfeljebb a leereszkedésig ment. J obbágyai iránti jóindulatja, s talán katonáinak ragaszkodása is bizonyítja, hogy szeszélyes zsarnok nem volt; de megkivánhatta, hogy szavát parancsolatnak, jóságát kegynek tekintsék.

A család érdekén kívül beláthatta Zrinyi egy fúggetlen és nagy birtokcsoportozat egész fontosságát. Ez az érdek inkább hasonlíthatott egy közhasznú üzleti firma érdekéhez, melynek államgazdasági fontossága van, mint egyegy mai fóldesur családi érdekéhez. Várai és magán katonái, az ország fenyegetett határszélein jókora részét fedezék a hazának, s ezek fenntartása országos törvény által volt kötelességévé téve. Minél nagyobb birtokcsoportozat felett rendelkezett, annál könnyebben megfelelt a fóladatnak. A Zrínyi által szerzett birtokok nemcsak magokat védték meg száz évnél tovább, hanem Horvátország és a Dunán tűlii rész megtartásában tán épen a Zrinyieknek van legtöbb érdemök. Zrínyi a birtokokkal mintegy tábornokká lett, ki azonban csaknem független ur amaga birtokán, katonáin s némely részben tettein; még a büntető igazságszolgáltatás is kezében volt jobbágyai felett.

Mennyire különbözött ebben a tekintetben egy középkori lovag a római patriciusoktóll Míg Rómában az állam fogalma uralkodik az egyéni elhatározáson, a középkorban laza-kötelék fűzi az egyént az államhatalomhoz. És tán egy korban sem volt ez oly laza, mint Zrínyi korában p senkinél sem annyira, mint egy ideig a Zrínyi családnál.

Zrínyit nemcsak magára hagyta, hanem kitagadta volt az állam. Mindjárt apja halála után azt jelenti ki a kormány neki, hogy teljességgel nem fogja őt védni a közös ellenség ellen, hogy azon békeszerződés alól, mely az egész országra nézve érvényes, ő és birtokai ki vannak véve. ,,Segits magadon, én kénytelen voltam téged az ellenségnek áldozatul vetni," ezen szavakkal köszönté az állam az életbe akkor lépett ifjut. És Zrinyi segített magán. Nemcsak maga birtokait védi meg, hanem a tán különben török zsákmánynyá válandó Frangepánféle várakat is. Mit tett azután érte az állam? Hivatalra emelte, de a hivatalhoz szükséges módok nélkül s az állam mindig el volt adósodva neki. Ha igaz az, hogy hitelezések szerzik nagy értékű bir tokait, igaz az is, hogy ily birtokok nélkül nem tehette volna azon szolgálatot az államnak, a mit tőn.

Azonban az állam végrehajtó hatalmától való ezen függetlenség. korántsem zárta ki a hazafiságot és a közügyekért való buzgalmat. Mint fentebb kiemeltem, a valódi hazafiság soha sem volt oly közvetlen és realis értelmű eszme, mint a veszélyek és pusztulás ama korában. Meg volt mintegy hallgatag megegyezésből, az időnkint és helyenkint való pártoskodás mellett, a veszély közösségének érzete s megvolt ama hatalmas egyesítő központ a magyar- és horvát-országgyűlés és ezenkívül a megyék, melyek csak mint találkozó helyek is fontosak voltak volna, s mennyivel nagyobb erkölcsi nyomatékuk volt, midőn törvényeket és ítéleteket hozánakl Habár a végrehajtás gyengesége miatt s néha épen a végrehajtó hatalom akaraüából nem juthattak mindig érvényre, a hazafiság és a nemzeti közérzület" hathatós ébrentartói valának.

Zrinyiért, mint hadi emberért keveset tehetett az Országgyűlés. Megszavazott némely átalános rendtartást, megszabta az adó mennyiségét, dc nem tehetett részletes intézkedéseket se időszerinti teendőire, sem katonával és más szükségesekkel való ellátására nézve, sem végül specialis parancsokat nem oszthatott neki. Mindez a végrehajtó hatalom kezében volt.

Zrínyit tehát hazafias tetteiben maga elhatározása vezérlé. Hazafi volt; de megfordított értelemben, mint a római vagy görög vitézek. Ezek egy senatus vagy népgyűlés parancsainak engedelmeskedtek, annak nevében jártak el, s annak voltak felelősök. Mint láttuk, kisebb mértékben áll ez Zrinyiről. Inkább önkénytesen vállalkozó s saját lelke parancsát követő ember volt, mint olyan, ki kénytelenségből is tartoznék a másokét követni. Szígetvárnál nem ő vezettetett, hanem inkább ő akart meggyőződéseivel egyező utra vezetni másokat. Ö nagyszerű áldozatot tett a közügyért s azt várta, mások hasonlót fognak tenni és a haza mentve lesz.

Míg a Thermopyláknál haldokló spártai azt üzente:,,menj vándons mond meg Spártában, hogy betöltöttük a nép parancsolatát. " Zrínyi és társai haldokolva azt üzenhették volna a győri táborba: "megtettük, a mit a haza ügye kívánt, -- ti pedig tegyétek meg a mit ha egyéb nem, a keresztyén fegyverek becsülete kíván. "

Azt az önkénytes hazafiságot, melyet a középkori oligarcháhan, s azt az engedelmességet a nép akaratának, mit a spártai hősökben bámulunk, egymáshoz hasonlítva, az összehasonlítás nem válik a magyar hős kisebbségére. Szigetvár védelmét is főkép mint fúggetleu emberben s mint oligarchában méltányolhatjuk leginkább: ő is a magyar oligarchák közé tartozott; de osztályának egyik legnemesebb példányképe, kivált a maga kortársaíhoz hasonlítva.

VEGE